Update cookies preferences

Sportos társkeresők Ináncson

Sportos társkereső hölgyek Ináncs és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Éva, 59 éves társkereső nő, Tiszaújváros
Éva

59, Tiszaújváros

Kedves, hölgyként keresem társam. Magas, intelligens férfi személyében. Fontos számomra a közös értékrend, kémia, vonzalom megléte. Magamról kedves, önálló egzisztenciával rendelkező hölgy vagyok. Szeretem az aktív kikapcsolódási formákat. De a wellness is a kedvenceim közé tartozik. Hetente többször próbálok sportolni, erőnléti edzés keretében. Pozitív beállítottságom segít az élet minden területén. Oktatásban dolgozom. Két felnőtt fiam van, akik önálló életet élnek. Várom kedvesem jelentkezését.

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Ináncs és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 52 éves társkereső férfi, Tiszaújváros
Attila

52, Tiszaújváros

Üdvözlök mindenkit aki meg nézi az oldalam. Ahogy én is szerintem mindenki fotó fotók alapján hozza meg az első döntését de én nem szeretem magamat fotózni és nem is készült rólam sok fotó sajnos ebből a fejből ennyit tudtam ki hozni de nyitott vagyok hangal és videó beszélgetésre köszönöm a megértésed .Kicsit régi modi vagyok én még imádok kézen fogva sétálni össze bújni, imádom az intimitás minden normális formáját. Nagyon sok tetoválásom van amiket hosszú évek alatt gyűltek össze utazásaim során és persze pár pircing is akad, sokat sportolok és próbálom hasznosan tölteni a szabad időmet amibe bele tartozik ha kell az ágyban lustálkodás is, jelenleg Hollandiában töltöm időm nagy részét mer itt dolgozom, de nyilván nyitott vagyok haza költözésre is ha komolyra fordul, amúgy borsod megyéből Tiszaújvárosbol származom. Köszönöm a figyelmed és remélem össze hoz minket a jövő, üdv Attila

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Tibor (53), putnoki társkereső férfi

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Bernadett (19), miskolci társkereső nő

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni.
Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Nóri és Dezső
Nóri és Dezső

Szeretném veletek megosztani a Mi sikertörténetünket:
2010 nyarán egy álmatlan éjszakán látogattam meg először a párom.hu oldalát. Pár órás keresgélés után találtam rá Dezsőre.

Sportos társkeresők Ináncson (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Ináncsi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 242 sportos tag vár rád Ináncs és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Ináncs - Találd meg a boldogságot a Hernád-völgyében!

Ináncs egy barátságos, csendes település Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol az emberi kapcsolatoknak még valódi értéke van. A Párom.hu ináncsi társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen a környékbeli szingliknek egymásra találni, legyen szó komoly kapcsolatról, barátságról vagy egy életre szóló szerelemről.

Bár Ináncs egy kisebb közösség, ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanod a modern ismerkedés előnyeiről. Sokan keresnek társat a környező településeken is, de a mindennapi munka és teendők mellett nehéz összefutni az "igazival" a boltban vagy a buszmegállóban. Weboldalunkon célzottan kereshetsz az ináncsi és a környékbeli - például encsi vagy szikszói - regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik hozzád hasonlóan helyben vagy a közelben keresik a boldogságot.

Miért érdemes Ináncs környékén online ismerkedni?

A kistelepüléseken élők számára a legnagyobb kihívást gyakran az ismerkedési kör szűkössége jelenti. Mindenki ismer mindenkit, ami néha gátat szabhat az újrakezdésnek. A társkereső Miskolc és vonzáskörzetében is rendkívül aktív, de ha te kifejezetten a Hernád mentén, Ináncs közelében keresel partnert, nálunk megtalálod a számításodat.

  • Biztonság mindenekelőtt: Profiljainkat manuálisan ellenőrizzük, hogy elkerüljük a visszaéléseket.
  • Helyi relevancia: Nem kell órákat utaznod egy randiért, ha a szomszédos faluban is élhet a párod.
  • Közös értékek: A vidéki életmód szeretete és a természet közelsége máris egy közös pont.

Sikeres profil titka Ináncson

Egy jó adatlap aranyat ér. Amikor kitöltöd a profilodat, ne csak a sablonokat használd! Írd le bátran, hogy szeretsz-e a Hernád-parton sétálni, szívesen kertészkedsz-e, vagy éppen a környékbeli túraútvonalakat járod a szabadidődben. Az ilyen apró részletek tesznek téged egyedivé és hitelessé.

Egy mosolygós fotó a saját környezetedben - akár a kertedben vagy a falu egy szép pontján - azonnal bizalmat ébreszt a többi ináncsi vagy környékbeli felhasználóban, hiszen látják, hogy valódi, elérhető ember vagy.

Randevú ötletek Ináncson és környékén

Ha a Párom.hu-n sikerült matchelned valakivel, eljön az első találkozás ideje. Ináncs és a közeli Encs, vagy akár a Zempléni-hegység lába számtalan lehetőséget kínál a romantikára:

Természetközeli séta: Hernád-part

Nincs is megnyugtatóbb, mint a folyóparton sétálva beszélgetni. A természet csendje segít, hogy egymásra figyeljetek, és ne feszengjetek az első percekben.

Gasztronómiai élmény: Encs

Csak egy karnyújtásnyira van az országosan híres Anyukám Mondta étterem. Ha egy igazán emlékezetes első randit szeretnél, ez a tökéletes választás egy finom vacsorához.

Kulturális kiruccanás: Boldogkővára

Egy rövid autóútra Ináncstól található a vár, ahonnan lenyűgöző a kilátás. Egy közös várnézés remek alkalmat ad a kötetlen ismerkedésre és a közös fotók készítésére.

Hogyan segítünk az ináncsiaknak a társra találásban?

A Párom.hu nem csupán egy szoftver, hanem egy közösségi platform. Tudjuk, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kisebb településein, mint Ináncs, a bizalom a legfontosabb. Rendszerünk úgy lett kialakítva, hogy könnyen szűrhess távolság szerint. Beállíthatod, hogy csak az 5, 10 vagy 20 kilométeres körzetben élőket mutassa a rendszer, így nem kell attól tartanod, hogy a kiszemelted az ország túlsó felén él.

Emellett érdemes ránézned a társkereső vármegyei listáinkra is, hiszen Miskolc vagy Szerencs közelsége miatt sokan mozognak ezen a tengelyen. A technológia leveszi a válladról a keresgélés terhét, neked már csak a szimpátiajelzést kell elküldened.

Tévhitek a vidéki online társkeresésről

"Ináncson úgysem találok senkit az oldalon." - Meglepődnél, hányan regisztráltak már a környékről! Sokan titokban regisztrálnak, mert várják a megfelelő pillanatot, vagy éppen csak félénkek. Tedd meg te az első lépést!

"Az interneten csak fiatalok vannak." - Ez egy óriási tévedés. A Párom.hu felhasználói bázisa rendkívül vegyes: a 30-as éveiktől kezdve egészen a nyugdíjas korosztályig mindenki jelen van, aki új társat keres.

Keresztény értékek és komoly szándék Ináncson

Ináncs egy hagyománytisztelő település, ahol sokak számára fontos a vallás és a család egysége. Ha számodra is lényeges, hogy leendő párod hasonló értékrenddel rendelkezzen, a részletes szűrőink segítségével erre is rákereshetsz. Nem kell kompromisszumot kötnöd: találd meg azt az embert, akivel nemcsak a hétköznapokat, hanem az ünnepeket is szívesen töltenéd a helyi közösségben.

Ne feledd, az online ismerkedés csak egy kapu. A valódi varázslat akkor történik, amikor a virtuális térből kilépve kezet fogtok egymással Ináncs főutcáján, vagy leültök egy kávéra. Mi adjuk az eszközt, te pedig hozod a nyitottságodat és a kedvességedet.

Miért várd tovább a szerencsédet?

Sokan éveket töltenek várakozással, remélve, hogy a sors majd az útjukba sodor valakit. De miért ne segítenél egy kicsit a sorsnak? A regisztráció mindössze néhány perc, és máris láthatod, kik azok a szinglik Ináncson és környékén, akik pont olyan társra vágynak, mint te. Lehet, hogy a jövendőbelid csak két utcával arrébb lakik, de eddig sosem volt alkalmatok mélyebben beszélgetni.

A Párom.hu felülete mobilbarát, így akár a kertben pihenve vagy a munkából hazafelé menet is böngészheted a profilokat. Ne hagyd, hogy a magány határozza meg a napjaidat - Ináncs és a Hernád-völgye tele van értékes emberekkel!

Találd meg a párod Ináncson még ma!

Csatlakozz a Párom.hu ináncsi közösségéhez, és kezdd el életed új fejezetét egy őszinte kapcsolattal!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció gyors, ingyenes és teljesen biztonságos.

Párom.hu - Mert a boldogság Ináncson is rád vár!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Ináncs egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »