Update cookies preferences

Sportos társkeresők Boldogkőváralján

Sportos társkereső hölgyek Boldogkőváralja és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Éva, 59 éves társkereső nő, Tiszaújváros
Éva

59, Tiszaújváros

Kedves, hölgyként keresem társam. Magas, intelligens férfi személyében. Fontos számomra a közös értékrend, kémia, vonzalom megléte. Magamról kedves, önálló egzisztenciával rendelkező hölgy vagyok. Szeretem az aktív kikapcsolódási formákat. De a wellness is a kedvenceim közé tartozik. Hetente többször próbálok sportolni, erőnléti edzés keretében. Pozitív beállítottságom segít az élet minden területén. Oktatásban dolgozom. Két felnőtt fiam van, akik önálló életet élnek. Várom kedvesem jelentkezését.

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Boldogkőváralja és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 52 éves társkereső férfi, Tiszaújváros
Attila

52, Tiszaújváros

Üdvözlök mindenkit aki meg nézi az oldalam. Ahogy én is szerintem mindenki fotó fotók alapján hozza meg az első döntését de én nem szeretem magamat fotózni és nem is készült rólam sok fotó sajnos ebből a fejből ennyit tudtam ki hozni de nyitott vagyok hangal és videó beszélgetésre köszönöm a megértésed .Kicsit régi modi vagyok én még imádok kézen fogva sétálni össze bújni, imádom az intimitás minden normális formáját. Nagyon sok tetoválásom van amiket hosszú évek alatt gyűltek össze utazásaim során és persze pár pircing is akad, sokat sportolok és próbálom hasznosan tölteni a szabad időmet amibe bele tartozik ha kell az ágyban lustálkodás is, jelenleg Hollandiában töltöm időm nagy részét mer itt dolgozom, de nyilván nyitott vagyok haza költözésre is ha komolyra fordul, amúgy borsod megyéből Tiszaújvárosbol származom. Köszönöm a figyelmed és remélem össze hoz minket a jövő, üdv Attila

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zoltán, 45 éves társkereső férfi, Beszterec
Zoltán

45, Beszterec

Egyedül ?lek .ismerkedni szeretn?k .aztán majd kialakul mi lessz belőle.dolgozom alkalmazott k?nt .lift szerelő vagyok

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Bernadett (19), miskolci társkereső nő

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni.
Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Péter (36), miskolci társkereső férfi

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra.

Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Zsófi és Laci
Zsófi és Laci

Azért írok mert másfél éve megtaláltam önökön keresztül a páromat!
Nagyon Köszönöm önnöknek, hogy vannak és segítettek.

Sportos társkeresők Boldogkőváralján (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Boldogkőváraljai társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 236 sportos tag vár rád Boldogkőváralja és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Boldogkőváralja - Találd meg a párod Zemplén egyik legszebb ékszerdobozában!

Boldogkőváralja nem csupán egy festői település Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, hanem a romantika és a középkori misztikum találkozási pontja. A Párom.hu boldogkőváraljai társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen a helyi és környékbeli szingliknek rátalálni arra a különleges személyre, akivel megoszthatják az élet apró örömeit és a vár lábánál tett séták élményét.

Sokan hiszik azt, hogy egy kisebb településen, mint Boldogkőváralja, nehezebb az ismerkedés, hiszen ,,mindenki ismer mindenkit". Valójában azonban a technológia segítségével kitágíthatod a horizontot: a weboldalunkon keresztül nemcsak a faluban élőket, hanem a közeli településeken lakó, komoly kapcsolatot kereső egyedülállókat is könnyedén elérheted. Legyen szó egy közös túráról a Zempléni-hegységben vagy egy baráti beszélgetésről, a boldogság közelebb van, mint gondolnád.

Miért érdemes a Párom.hu-n keresned a társad?

Az online társkeresés legnagyobb előnye a célzottság. Míg a társkereső Miskolc környékén is hatalmas bázissal rendelkezik, mi tudjuk, hogy aki Boldogkőváralján él, az a helyi nyugalmat és a természet közelségét értékeli. Nem kell órákat utaznod egy találkozóért, ha a szűrőink segítségével a közvetlen környezetedben keresel partnert.

  • Biztonság és bizalom: Minden adatlapot manuálisan ellenőrzünk, hogy elkerüljük a visszaéléseket.
  • Intelligens kereső: Szűrj korra, távolságra, vagy akár közös hobbira (például túrázás vagy gasztronómia).
  • Helyi közösség: Találkozz olyanokkal, akik ismerik és szeretik a Zemplén hangulatát.

Az ismerkedés folyamata nálunk egyszerű és átlátható. Ha valaki megtetszik, küldj egy szimpátiajelzést, és törd meg a jeget egy kedves üzenettel!

Ismerkedési tanácsok boldogkőváraljaiaknak

Egy kis faluban a hitelesség a legnagyobb érték. A profilodon bátran mutasd meg, ki vagy valójában! Ha szereted a várat, vagy szívesen foglalkozol a kerttel, írd meg. Az ilyen részletek segítenek abban, hogy olyan társat találj, akivel valóban összeilletek.

SEO tippünk: Használj friss és mosolygós fotót! Egy olyan kép, amely a Boldogkő Vára előtt készült, azonnal jelzi a többieknek, hogy helyi vagy, és büszke vagy a lakóhelyedre. A közös pontok - mint egy ismerős kilátó vagy kedvenc étterem - kiváló beszélgetésindítók.

Ne feledd, a társkereső Nyíregyháza vonzáskörzetében is népszerű, így ha nyitott vagy egy kis utazásra, a lehetőségeid megsokszorozódnak!

A tökéletes első randevú Boldogkőváralján

Szerencsés helyzetben vagy, hiszen Boldogkőváralja az ország egyik legromantikusabb helyszíne. Ha a Párom.hu-n sikerült megbeszélned az első találkozót, íme néhány ötlet, ahol garantáltan jól fogjátok érezni magatokat:

A klasszikus: Séta a várban

A Boldogkői Vár ,,Oroszlánsziklája" a legnépszerűbb fotóhelyszín az országban. Egy közös várnézés közben bőven van idő beszélgetni, a panoráma pedig minden feszültséget felold az első percekben.

Gasztronómiai élmény: Castrum Boldua

Ha egy hangulatos, középkori stílusú vacsorára vágysz, a vár alatti étterem kiváló választás. A helyi ízek és a különleges atmoszféra mély benyomást tesz a partneredre.

Természeti csoda: Kéktúra szakasz

Ha mindketten aktívak vagytok, egy rövid erdei séta a Zempléni-hegység ösvényein kötetlenebb ismerkedést tesz lehetővé, mint egy formális beülés valahová.

Miért fontos a helyi társkereső?

Sokan tartanak tőle, hogy a társkereső oldalak elszemélytelenítik az ismerkedést. A Párom.hu-nál mi az ellenkezőjében hiszünk: a digitális platform csak a híd, amin át eljutsz a valódi, hús-vér találkozásig. Boldogkőváralja és környéke (mint például Vizsoly vagy Encs) tele van értékes emberekkel, akik ugyanúgy vágynak a figyelemre és a törődésre, mint te.

Az online ismerkedés segít abban, hogy ne csak a véletlenre (egy boltban való találkozásra vagy ismerősök ajánlására) bízd a boldogságod. Itt láthatod a másik érdeklődési körét, világnézetét és céljait, még mielőtt kezet fognátok. Ez különösen fontos, ha hosszú távú, komoly kapcsolatot keresel.

Gyakori kérdések a boldogkőváraljai társkeresésről

"Vannak itt egyáltalán egyedülállók?" - Meglepődnél, hányan regisztrálnak a környékről! Boldogkőváralja, Abaújszántó és a környező kisebb falvak lakói közül is sokan keresik nálunk a párjukat, mert itt diszkréten és kényelmesen ismerkedhetnek.

"Biztonságos az internetes ismerkedés?" - Igen, ha a Párom.hu-t választod. Rendszerünk figyeli a gyanús tevékenységeket, és ügyfélszolgálatunk azonnal segít, ha bármilyen kérdésed vagy problémád adódna a használat során.

Lépj ki a magányból a Zemplén lábánál!

Boldogkőváralja nyugalma csodálatos, de egyedül nézni a naplementét a vártoronyból nem ugyanaz, mint kéz a kézben. Legyen szó egy fiatalabbról, aki most kezdi építeni az életét, vagy egy érettebb társkeresőről, aki új esélyt adna a szerelemnek, közösségünkben mindenki helyet talál. A regisztráció után azonnal láthatod, kik laknak a közeledben, és kik azok, akikkel közös az értékrendetek.

Ne engedd, hogy az idő elszálljon melletted! A Párom.hu célja, hogy ne csak egy adatlap legyél a sok közül, hanem egy sikertörténet része. Rengeteg pár talált már egymásra nálunk, akik azóta is boldogan élnek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye csodás tájain.

Készen állsz egy új fejezetre?

Csatlakozz Boldogkőváralja és környéke legbarátságosabb társkeresőjéhez, és találd meg azt a különleges valakit, akivel felejthetetlen élmény lesz minden pillanat!

Regisztrálok most ingyen!

Gyors regisztráció, valódi profilok, helyi ismerkedés.

Párom.hu - Mert a boldogság mindenkinek jár, Boldogkőváralján is!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Boldogkőváralja egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »