Update cookies preferences

Sportos társkeresők Kiskinizsen

Sportos társkereső hölgyek Kiskinizs és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Éva, 59 éves társkereső nő, Tiszaújváros
Éva

59, Tiszaújváros

Kedves, hölgyként keresem társam. Magas, intelligens férfi személyében. Fontos számomra a közös értékrend, kémia, vonzalom megléte. Magamról kedves, önálló egzisztenciával rendelkező hölgy vagyok. Szeretem az aktív kikapcsolódási formákat. De a wellness is a kedvenceim közé tartozik. Hetente többször próbálok sportolni, erőnléti edzés keretében. Pozitív beállítottságom segít az élet minden területén. Oktatásban dolgozom. Két felnőtt fiam van, akik önálló életet élnek. Várom kedvesem jelentkezését.

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Kiskinizs és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 52 éves társkereső férfi, Tiszaújváros
Attila

52, Tiszaújváros

Üdvözlök mindenkit aki meg nézi az oldalam. Ahogy én is szerintem mindenki fotó fotók alapján hozza meg az első döntését de én nem szeretem magamat fotózni és nem is készült rólam sok fotó sajnos ebből a fejből ennyit tudtam ki hozni de nyitott vagyok hangal és videó beszélgetésre köszönöm a megértésed .Kicsit régi modi vagyok én még imádok kézen fogva sétálni össze bújni, imádom az intimitás minden normális formáját. Nagyon sok tetoválásom van amiket hosszú évek alatt gyűltek össze utazásaim során és persze pár pircing is akad, sokat sportolok és próbálom hasznosan tölteni a szabad időmet amibe bele tartozik ha kell az ágyban lustálkodás is, jelenleg Hollandiában töltöm időm nagy részét mer itt dolgozom, de nyilván nyitott vagyok haza költözésre is ha komolyra fordul, amúgy borsod megyéből Tiszaújvárosbol származom. Köszönöm a figyelmed és remélem össze hoz minket a jövő, üdv Attila

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Tibor (53), putnoki társkereső férfi

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Bernadett (19), miskolci társkereső nő

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni.
Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Balázs és Andi
Balázs és Andi

Nos, mi mindketten sok mindent láttunk már az életben: én egy hosszú kapcsolat utáni szakításból próbáltam 35 évesen talpra állni, mikor 2015. november első hetében feljelentkeztem a Párom.hu-ra.

Sportos társkeresők Kiskinizsen (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Kiskinizsi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 246 sportos tag vár rád Kiskinizs és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Kiskinizs - Találd meg a boldogságot a Hernád-völgy szívében!

Kiskinizs a béke és a nyugalom szigete Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol az élet lassabb és emberközelibb. Azonban tudjuk, hogy egy ilyen kislétszámú, barátságos településen az ismerkedés néha komoly kihívások elé állíthatja az egyedülállókat. A Párom.hu kiskinizsi társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a fizikai távolságokat, és segítsen neked megtalálni azt a partnert, aki nemcsak a környező vidéket, hanem a te szívedet is jól ismeri.

A Hernád folyó közelsége, a Zempléni-hegység látványa és a falusi életforma sajátos romantikát kölcsönöz a mindennapoknak. Sokan vágynak arra, hogy ezt az idillt megosszák valakivel, de a helyi lehetőségek gyakran korlátozottak. Weboldalunkon keresztül nemcsak a faluban, hanem a környező településeken, vagy akár a közeli nagyvárosokban is kereshetsz, így jelentősen megnöveled az esélyedet egy tartós, komoly kapcsolatra.

Miért válaszd a kiskinizsi társkeresést a Párom.hu-n?

Egy kistelepülésen mindenki ismer mindenkit, ami néha nehézkessé teheti az új alapokra helyezett ismerkedést. A digitális társkeresés szabadságot és diszkréciót ad. Bár a társkereső Miskolc területén is rendkívül népszerű, Kiskinizs lakójaként neked olyan társra van szükséged, aki értékeli a vidék nyugalmát, vagy hajlandó az ingázásra a közeli városok és a falu között.

  • Regionális hatókör: Nemcsak Kiskinizsre, hanem a teljes Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei társkereső adatbázisra rálátásod nyílik.
  • Valódi emberek: Moderált rendszerünk kiszűri a komolytalan jelentkezőket, így csak valódi szándékú egyedülállókkal találkozol.
  • Személyre szabott szűrés: Állítsd be a távolságot, kort és érdeklődési kört, hogy pontosan azt találd meg, akit keresel.

Tippek a sikeres ismerkedéshez vidéken

Kiskinizs és környéke rengeteg természetközeli témát kínál a beszélgetés indításához. Profilodban említsd meg, ha szeretsz horgászni a Hernádon, szívesen túrázol a Zemplénben, vagy ha fontos számodra a kerti munka és a falusi gazdálkodás. Az ilyen őszinte részletek vonzzák azokat, akik hasonló értékrenddel bírnak.

A fotóidat is érdemes a környéken készíteni: egy kép a folyóparton vagy a közeli dombokon azonnal jelzi a többieknek, hogy te egy természetkedvelő, vidéki életet szerető ember vagy. Ne feledd, az online társkeresés alapja a bizalom, amit a hiteles profil épít fel.

Randevú ötletek Kiskinizs környékén: Hová szervezd az első találkozót?

Mivel Kiskinizs egy csendes falu, az első randevút érdemes vagy a természet lágy ölére, vagy a közeli városok egyikébe szervezni, ahol több a programlehetőség. Ha a Párom.hu-n találtál valakit, akivel egy hullámhosszon vagy, az alábbi helyszínek kiválóak lehetnek az első személyes találkozóhoz:

Természet és csend: Hernád-part

Egy könnyű séta a folyóparton lehetővé teszi, hogy zavartalanul beszélgessetek. A víz csobogása és a madárcsicsergés segít oldani a kezdeti izgalmakat, és lehetőséget ad arra, hogy valóban egymásra figyeljetek.

Történelmi romantika: Boldogkő vára

Csak egy rövid autóútra található Kiskinizstől az ország egyik legszebb vára. A panoráma lenyűgöző, a vár alatti étteremben pedig egy hangulatos vacsorával koronázhatjátok meg a napot.

Városi pezsgés: Encs vagy Miskolc

Ha egy klasszikus kávézóra vagy cukrászdára vágysz, a közeli társkereső Encs irányában is népszerű célpont a világhírű Anyukám Mondta étterem miatt, de Miskolc belvárosa is csak karnyújtásnyira van.

Hogyan segíti a technológia a kiskinizsi társkeresőket?

A társkeresés folyamata Kiskinizsen régen a bálokra, a templomi közösségre vagy a rokoni közvetítésre korlátozódott. Ma a Párom.hu algoritmusa veszi át ezt a szerepet: intelligens módon párosít össze azokkal, akikkel közös az érdeklődési körötök, legyen szó hobbiról, vallásról vagy éppen a családalapításról alkotott elképzelésekről.

Oldalunkon nem csak a fiatalabb korosztály aktív. A kiskinizsi 50 feletti egyedülállók is egyre nagyobb számban használják az internetet társuk megtalálására, hiszen sosem késő újrakezdeni. A rendszerünk egyszerű kezelőfelülete lehetővé teszi, hogy bárki, technikai előképzettség nélkül is könnyen rátaláljon a szimpátiajelekre és üzenetet válthasson leendő párjával.

Gyakori dilemmák a vidéki online társkeresés során

"Mi lesz, ha egy ismerős lát meg?" - Sokan tartanak ettől egy kisfaluban, mint Kiskinizs. Fontos azonban tudni, hogy a regisztráltak többsége szintén társat keres. Az, hogy fent vagy egy társkeresőn, azt mutatja: nyitott vagy és teszel a saját boldogságodért. Ráadásul a profilod láthatóságát te magad is szabályozhatod.

"Messze laknak tőlem a jelöltek." - Ez a vidék egyik realitása. Azonban a szerelem nem ismeri a távolságot. Ha megtalálod az igazit, a Kiskinizs és a szomszédos települések közötti pár kilométeres távolság eltörpül a közös jövő ígérete mellett.

A közösség ereje és a magánélet egyensúlya

Kiskinizs lakójaként tudod, milyen értékes a közösség összetartó ereje. A Párom.hu-n mi is egy ilyen segítőkész közösséget építünk. Magazinunk cikkei segítenek abban, hogyan kezeld az első találkozó izgalmát, miről beszélgess a cseten, és hogyan maradj biztonságban az online térben. Szakértőink tanácsai különösen hasznosak lehetnek azoknak, akik hosszabb szünet után térnek vissza a randizás világába.

Borsod-Abaúj-Zemplén ezen része bővelkedik értelmes, komoly kapcsolatot kereső emberekben. Ne hagyd, hogy a lakhelyed mérete korlátozzon a boldogságban! A Párom.hu kaput nyit a világra, miközben megőrzi a helyi keresés előnyeit. Legyen az célod egy közös élet Kiskinizsen, vagy szívesen költöznél egy nagyobb városba a szerelemért, nálunk minden opció nyitva áll előtted.

Ne várj tovább, Kiskinizs egyedülállói téged keresnek!

Regisztrálj most, és nézd meg, ki él a közeledben, aki ugyanúgy vágyik egy kedves szóra és egy őszinte ölelésre, mint te.

Ingyenes regisztráció

Biztonságos, diszkrét és hatékony társkeresés mindössze pár perc alatt.

Párom.hu - Mert a szerelem Kiskinizsen is bekopogtat!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Kiskinizs egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »