Update cookies preferences

Sportos társkeresők Boldogkőújfalun

Sportos társkereső hölgyek Boldogkőújfalu és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Éva, 59 éves társkereső nő, Tiszaújváros
Éva

59, Tiszaújváros

Kedves, hölgyként keresem társam. Magas, intelligens férfi személyében. Fontos számomra a közös értékrend, kémia, vonzalom megléte. Magamról kedves, önálló egzisztenciával rendelkező hölgy vagyok. Szeretem az aktív kikapcsolódási formákat. De a wellness is a kedvenceim közé tartozik. Hetente többször próbálok sportolni, erőnléti edzés keretében. Pozitív beállítottságom segít az élet minden területén. Oktatásban dolgozom. Két felnőtt fiam van, akik önálló életet élnek. Várom kedvesem jelentkezését.

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Boldogkőújfalu és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 52 éves társkereső férfi, Tiszaújváros
Attila

52, Tiszaújváros

Üdvözlök mindenkit aki meg nézi az oldalam. Ahogy én is szerintem mindenki fotó fotók alapján hozza meg az első döntését de én nem szeretem magamat fotózni és nem is készült rólam sok fotó sajnos ebből a fejből ennyit tudtam ki hozni de nyitott vagyok hangal és videó beszélgetésre köszönöm a megértésed .Kicsit régi modi vagyok én még imádok kézen fogva sétálni össze bújni, imádom az intimitás minden normális formáját. Nagyon sok tetoválásom van amiket hosszú évek alatt gyűltek össze utazásaim során és persze pár pircing is akad, sokat sportolok és próbálom hasznosan tölteni a szabad időmet amibe bele tartozik ha kell az ágyban lustálkodás is, jelenleg Hollandiában töltöm időm nagy részét mer itt dolgozom, de nyilván nyitott vagyok haza költözésre is ha komolyra fordul, amúgy borsod megyéből Tiszaújvárosbol származom. Köszönöm a figyelmed és remélem össze hoz minket a jövő, üdv Attila

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zoltán, 45 éves társkereső férfi, Beszterec
Zoltán

45, Beszterec

Egyedül ?lek .ismerkedni szeretn?k .aztán majd kialakul mi lessz belőle.dolgozom alkalmazott k?nt .lift szerelő vagyok

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Bernadett (19), miskolci társkereső nő

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni.
Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Péter (36), miskolci társkereső férfi

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra.

Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Melinda az igazi
Melinda az igazi

Szombat esténként a haverokkal mindig azzal szórakozunk, hogy felmegyünk a netre és Pisti barátunknak csajt keresünk.

Sportos társkeresők Boldogkőújfalun (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Boldogkőújfalui társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 237 sportos tag vár rád Boldogkőújfalu és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Boldogkőújfalu - Találd meg a párod a Zemplén lábánál!

Boldogkőújfalu nem csupán egy festői település Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, hanem egy olyan hely, ahol a csend, a nyugalom és a természet közelsége tökéletes alapot ad az igaz szerelem megtalálásához. A Párom.hu boldogkőújfalui társkereső oldala azért jött létre, hogy összekösse a környéken élő egyedülállókat, akik nem elégszenek meg a magánnyal, és vágynak egy olyan társra, akivel megoszthatják az élet apró örömeit.

Bár a település lélekszáma alapján családias, a környék - Boldogkőváralja, Vizsoly vagy Encs közelsége - rengeteg lehetőséget rejt magában. Sokan azt gondolják, hogy egy kisebb faluban nehezebb az ismerkedés, de a digitális világ kapuit megnyitva kiderül: a boldogkőújfalui szinglik is aktívan keresik a boldogságot. Weboldalunkon célzottan szűrhetsz a helyi és környékbeli lakosokra, így elkerülheted a felesleges távolságokat és a több órás utazásokat egy-egy randevú kedvéért.

Miért érdemes Boldogkőújfalun online ismerkedni?

A kistelepüléseken élők számára a hagyományos ismerkedési formák gyakran korlátozottak: mindenki ismer mindenkit, vagy épp ellenkezőleg, a munkába járás és az otthoni teendők miatt alig találkozunk új arcokkal. A társkereső Miskolc környékén is népszerű, de ha te kifejezetten a Zempléni-hegység déli lankáinál keresed a társad, a Párom.hu a legjobb eszköz a kezedben.

  • Helyi közösség: Nem kell messzire menned, találj párt a szomszédos falvakból vagy akár helyben.
  • Biztonság: Minden profilt ellenőrzünk, hogy csak valós szándékú emberekkel találkozhass.
  • Időhatékonyság: Akkor is ismerkedhetsz, amikor épp csak tíz perced van a napi teendők között.

Ismerkedési tippek helyieknek

Boldogkőújfalu és környéke büszke a hagyományaira és a vendégszeretetére. A profilodban bátran említsd meg, ha szereted a természetet, a túrázást a Zemplénben, vagy ha szívesen látogatsz el a Boldogkői várba. Az ilyen közös pontok azonnali kötődést alakíthatnak ki.

Egy jó fotó itt is kulcsfontosságú. Egy kép a híres "kőtenger" közelében vagy a vár panorámájával a háttérben nemcsak esztétikus, de jelzi a másik félnek, hogy büszke vagy a lakóhelyedre és nyitott vagy a közös kirándulásokra.

Randevú helyszínek Boldogkőújfalu környékén

Ha sikerült felkeltened valaki érdeklődését, a következő lépés a személyes találkozó. Szerencsére a környék tele van romantikusabbnál romantikusabb helyszínekkel, amelyek felejthetetlenné teszik az első randit:

A Lovagkori Romantika: Boldogkő vára

Csak egy kőhajításnyira található a lenyűgöző vár, amelynek gyilokjárójáról csodálatos kilátás nyílik. Egy naplemente nézés közben könnyebben megnyílnak a szívek.

Gasztronómiai Élmény: Encs

Ha egy színvonalas vacsorára vágysz, a közeli Encs híres éttermei tökéletes helyszínt biztosítanak egy komolyabb beszélgetéshez és az ízek élvezetéhez.

Kulturális séta: Vizsoly

Egy közös látogatás a Vizsolyi Bibliához nemcsak kulturális élmény, hanem egy nyugodt séta is, ahol zavartalanul ismerhetitek meg egymást.

A komoly kapcsolatok színtere a Zemplénben

Sokan tartanak attól, hogy az online társkeresés személytelen. A Párom.hu-n azonban pont az ellenkezőjét tapasztalhatod. Itt olyan emberek regisztrálnak, akik valóban társat keresnek, nem pedig futó kalandokat. Legyél akár fiatal felnőtt, aki a környéken képzeli el a jövőjét, vagy érettebb szingli, aki egy válás után keresi újra a boldogságot, Boldogkőújfalu és környéke tartogat számodra valakit.

Fontos tudni, hogy a társkereső Nyíregyháza vonzáskörzetében is sok embert megmozgat, így ha kicsit tágítod a keresési kört, még több esélyed van a sikerre. A rendszerünk segít abban, hogy pontosan beállítsd a keresési távolságot, így te döntöd el, mennyit vagy hajlandó utazni a szerelemért.

Miért válaszd a Párom.hu-t Boldogkőújfalun?

Hitelesség és bizalom: Célunk, hogy a vidéki társkeresés ne akadály, hanem lehetőség legyen. Nálunk nincsenek hamis profilok, moderátoraink minden nap azon dolgoznak, hogy a közösségünk tiszta és barátságos maradjon.

Személyre szabott keresés: Nem kell átnézned több ezer irreleváns adatlapot. A részletes keresőnk segítségével szűrhetsz életkorra, gyermekeinek számára, dohányzási szokásokra vagy akár végzettségre is.

Ne hagyd, hogy a magány legyen az úr!

Boldogkőújfalu nyugalma csodálatos, de egyedül néha túl csendes tud lenni. Gondolj bele, milyen lenne, ha a következő téli estén már nem egyedül néznéd a havas hegycsúcsokat, vagy tavasszal lenne kivel kézen fogva sétálni a virágzó fák alatt. A társas magány helyett válaszd a valódi kapcsolatot! A technológia ma már a kezünkbe adja a kulcsot a boldogsághoz, neked csak el kell fordítanod azt.

A regisztráció nálunk nem jár kötelezettséggel, de megnyitja előtted az utat a boldogkőújfalui és környékbeli egyedülállókhoz. Tedd meg az első lépést még ma, töltsd ki a profilodat, és hagyd, hogy a sors - és a mi algoritmusunk - segítsen neked megtalálni azt a különleges valakit!

Készen állsz az új fejezetre?

Csatlakozz Boldogkőújfalu és a Zemplén legbarátságosabb társkereső oldalához, és találd meg a párod helyben!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció egyszerű és gyors - kezdd el most!

Párom.hu - Mert a boldogság mindenkinek jár, Boldogkőújfalun is!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Boldogkőújfalu egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »