Update cookies preferences

Sportos társkeresők Felsőgagyon

Sportos társkereső hölgyek Felsőgagy és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Kata, 38 éves társkereső nő, Kazincbarcika
Kata

38, Kazincbarcika

Fény vagyok, nem virág. Kórházi takarítóként dolgozok. Zene: Bon Jovi, Depresszió, Ossian, Ozzy Osbourne... Szeretem a horrorfilmeket...

Sportos társkereső urak Felsőgagy és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Nataniel, 20 éves társkereső férfi, Miskolc
Nataniel

20, Miskolc

Nataniel vagyok. Szeretek írni és olvasni. Mindenem a zene és egy jó deeptalk. Viszonylag introvertált vagyok, de ha felveszem a ritmust, akkor láthatod meg, hogy milyen is vagyok.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Tibor (53), putnoki társkereső férfi

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Bernadett (19), miskolci társkereső nő

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni.
Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Kata és Csaba
Kata és Csaba

Tisztelt Szerkesztőség!

Kata és én véletlenszerűen ugyanazon a napon, 2012.11.25-én regisztráltunk az oldalukra. aznap írtam Katának, aki már másnap vissza is írt.
Azóta elválaszthatatlanok vagyunk és nagy őszinteséggel szeretjük egymást.
Rengeteg közös élmény mellett, örömmel áruljuk el, hog...

Sportos társkeresők Felsőgagyon (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Felsőgagyi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 216 sportos tag vár rád Felsőgagy és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Felsőgagy - Találd meg a párod a Cserehát szívében!

Felsőgagy egy festői, nyugodt kisközség Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol az élet lassabb, az emberi kapcsolatok pedig mélyebbek. Bár a település lélekszáma kicsi, a vágy a boldogságra és a szeretetre itt is ugyanolyan erős, mint a nagyvárosokban. A Párom.hu felsőgagyi társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen a helyi és környékbeli szingliknek rátalálni arra a különleges személyre, akivel közösen tervezhetik a jövőt.

A Cserehát dombjai között élő egyedülállók számára sokszor kihívást jelent az ismerkedés, hiszen a szűkebb környezetben mindenki ismer mindenkit. Az online társkeresés lehetőséget ad arra, hogy kitágítsd a horizontot, és ne csak Felsőgagyon, hanem a környező településeken, vagy akár az egész vármegyében keress partnert. Nálunk a távolság nem akadály, hanem egy lehetőség az új kalandokra.

Miért érdemes Felsőgagyon a Párom.hu-t használnod?

Egy kistelepülésen az ismerkedés gyakran korlátokba ütközik. A társkereső Miskolc környékén is népszerű, de mi tudjuk, hogy aki a vidéki életformát szereti, az olyan párt keres, aki értékeli a csendet, a jó levegőt és a természet közelségét. A Párom.hu segít összekötni a hasonló értékrenddel bíró embereket.

  • Biztonság és diszkréció: Tudjuk, hogy kistelepülésen fontos a magánélet védelme. Profilod láthatóságát te szabályozod.
  • Valódi emberek: Kézzel ellenőrzött profilok biztosítják, hogy ne robotokkal, hanem hús-vér szinglikkel beszélgess.
  • Részletes kereső: Szűrj rá a lakóhelyedre, életkorra vagy akár vallási meggyőződésre, hogy megtaláld az ideális partnert.

Ismerkedési tanácsok vidékieknek

Ha Felsőgagyon élsz, a profilodon érdemes hangsúlyoznod, mi az, amit szeretsz a falusi életben. Szeretsz kertészkedni? Szívesen járod a Cserehát lankáit? Vagy éppen a közeli Encsre jársz be szívesen egy jó ebédre? Az ilyen részletek segítenek abban, hogy olyan valaki találjon rád, aki osztozik a szenvedélyeidben.

Ne felejtsd el feltölteni egy kedves, mosolygós fotót, amit akár a helyi templom mellett vagy a közeli domboldalon készítettél. A természetes környezetben készült képek mindig bizalmat ébresztenek.

Randevú ötletek Felsőgagy környékén

Bár Felsőgagy a béke szigete, a környék rengeteg romantikus lehetőséget rejt egy első találkozáshoz. Ha a Párom.hu-n sikerült felkeltened valaki figyelmét, íme néhány tipp a közös programhoz:

Természetjárás a Csereháton

Egy könnyed túra a dombok között tökéletes alkalom a mély beszélgetésekhez. A friss levegő és a gyönyörű panoráma segít feloldani az első találkozás izgalmát.

Gasztronómiai kaland Encsen

A közeli Encs országos hírű étterme kiváló helyszín egy elegánsabb, mégis barátságos randevúhoz. Egy jó vacsora mellett könnyebben megismerhetitek egymást.

Kulturális séta Vizsolyban

A szomszédos Vizsoly és a híres Biblia megtekintése tartalmas és különleges közös élmény lehet azoknak, akik szeretik a történelmet.

Hogyan találhatsz társat egy kistelepülésen?

Felsőgagy lakójaként talán úgy érzed, korlátozottak a lehetőségeid, de a technológia ma már a te oldaladon áll. A Párom.hu algoritmusa nem csak a távolságot veszi figyelembe, hanem az érdeklődési köröket és az életcélokat is. Sokan félnek attól, hogy "mit szólnak a szomszédok", de az online társkeresés ma már teljesen elfogadott és sikeres módja a párkeresésnek, még a legkisebb falvakban is.

Érdemes elolvasni a társkereső Magyarország területén elérhető sikertörténeteit, ahol számos vidéki pár mesél arról, hogyan találtak egymásra a weboldal segítségével. A távolság sokszor csak egy szám, a közös értékek sokkal fontosabbak.

Tévhitek a vidéki online társkeresésről

"Itt úgysem regisztrál senki." - Meglepődnél, hányan használják a környéken a Párom.hu-t! Nem csak felsőgagyiak, hanem környékbeli kis- és nagyvárosok lakói is keresik a boldogságot, és sokan vágynak pont olyan nyugodt társra, mint amilyen te vagy.

"Túl messze vannak a többiek." - Egy 20-30 perces autóút vagy buszozás nem lehet akadály, ha a nagy Ő-ről van szó. A boldogságért érdemes néha egy kicsit utazni, hiszen egy életre szóló társat találhatsz.

Felsőgagy és környéke egyedülállói várnak rád

Ne hagyd, hogy a magány határozza meg a mindennapjaidat! Felsőgagy egy csodálatos hely, és még szebb lehet, ha van kivel megosztanod a naplementét a dombtetőn, vagy van kivel elmenned a falunapra. A Párom.hu közössége befogadó, és minden korosztály számára kínál partnereket, legyen szó fiatal felnőttekről vagy az újrakezdő idősebb generációról.

A regisztráció ingyenes, és csupán néhány percet vesz igénybe. Miután elkészült a profilod, azonnal böngészhetsz a környékbeli társkeresők között. Használd a szűrőket, nézd meg a fotókat, és ne félj megtenni az első lépést egy kedves üzenettel. Ki tudja? Lehet, hogy a jövendőbelid éppen most regisztrál a szomszéd faluból!

Készen állsz a szerelemre Felsőgagyon?

Csatlakozz te is a Párom.hu közösségéhez, és találd meg azt a társat, akivel boldogan élhettek a Cserehát szívében!

Regisztrálok most ingyen!

A csatlakozás gyors, biztonságos és teljesen ingyenes.

Párom.hu - Mert a boldogság Felsőgagyon is mindenkinek jár!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Felsőgagy egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »