Update cookies preferences

Sportos társkeresők Selyeb községben

Sportos társkereső hölgyek Selyeb és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Éva, 59 éves társkereső nő, Tiszaújváros
Éva

59, Tiszaújváros

Kedves, hölgyként keresem társam. Magas, intelligens férfi személyében. Fontos számomra a közös értékrend, kémia, vonzalom megléte. Magamról kedves, önálló egzisztenciával rendelkező hölgy vagyok. Szeretem az aktív kikapcsolódási formákat. De a wellness is a kedvenceim közé tartozik. Hetente többször próbálok sportolni, erőnléti edzés keretében. Pozitív beállítottságom segít az élet minden területén. Oktatásban dolgozom. Két felnőtt fiam van, akik önálló életet élnek. Várom kedvesem jelentkezését.

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Selyeb és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 52 éves társkereső férfi, Tiszaújváros
Attila

52, Tiszaújváros

Üdvözlök mindenkit aki meg nézi az oldalam. Ahogy én is szerintem mindenki fotó fotók alapján hozza meg az első döntését de én nem szeretem magamat fotózni és nem is készült rólam sok fotó sajnos ebből a fejből ennyit tudtam ki hozni de nyitott vagyok hangal és videó beszélgetésre köszönöm a megértésed .Kicsit régi modi vagyok én még imádok kézen fogva sétálni össze bújni, imádom az intimitás minden normális formáját. Nagyon sok tetoválásom van amiket hosszú évek alatt gyűltek össze utazásaim során és persze pár pircing is akad, sokat sportolok és próbálom hasznosan tölteni a szabad időmet amibe bele tartozik ha kell az ágyban lustálkodás is, jelenleg Hollandiában töltöm időm nagy részét mer itt dolgozom, de nyilván nyitott vagyok haza költözésre is ha komolyra fordul, amúgy borsod megyéből Tiszaújvárosbol származom. Köszönöm a figyelmed és remélem össze hoz minket a jövő, üdv Attila

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Tibor (53), putnoki társkereső férfi

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Bernadett (19), miskolci társkereső nő

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni.
Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Melinda és Viktor
Melinda és Viktor

Viktor 2011 november utolsó napjaiban írt nekem először levelet, akkor nagyjából egy hónapja voltam nálatok regisztrálva.

Sportos társkeresők Selyeb községben (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Selyebi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 225 sportos tag vár rád Selyeb és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Selyeb - Találd meg a boldogságot a Cserehát szívében!

Selyeb, ez a festői környezetben fekvő Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település, a nyugalom és a természet közelségének szimbóluma. Bár a falu békéje irigylésre méltó, az egyedülállók számára sokszor kihívást jelenthet a megfelelő társ megtalálása egy kisebb közösségben. A Párom.hu selyebi társkereső aloldala azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen neked felfedezni azokat a szingliket, akik a közelben élnek és komoly kapcsolatra vágynak.

A Cserehát lankái között megbújó Selyeb lakói tudják, mi az igazi közösségi érték, de a digitális világ kaput nyit a tágabb környezet felé is. Weboldalunkon célzottan kereshetsz Selyeb és a környező települések regisztráltjai között, így nem kell a véletlenre bíznod, hogy mikor botlasz bele a nagy Ő-be a boltban vagy a buszmegállóban. Mi megadjuk a kezdő lökést, hogy a selyebi nyugalomba beköltözzön a szerelem is.

Miért hatékony az online ismerkedés Selyeb környékén?

Egy kistelepülésen mindenki ismer mindenkit, ami sokszor megnehezíti a pártalálást, hiszen a baráti körök már kialakultak. Ha te is selyebi vagy, és úgy érzed, helyben már nincs új a nap alatt, a társkereső Miskolc és környéki adatlapjai segíthetnek tágítani a horizontot. A közelség kulcsfontosságú: Selyeb és Szikszó vagy Miskolc távolsága könnyen áthidalható egy első randevú kedvéért.

  • Célzott keresés: Nem kell vakon tapogatóznod, szűrj rá a selyebi és környékbeli lakókra.
  • Biztonság: Moderált rendszerünkben csak valódi, komoly szándékú társkeresőkkel találkozol.
  • Diszkréció: Te döntöd el, kinek mutatod meg magad és kivel kezdeményezel beszélgetést.

Hogyan írj vonzó profilt selyebiként?

Az őszinteség a legfontosabb. Emeld ki, mit szeretsz a falusi életben, vagy mi az a hobbi, ami kikapcsol a mindennapokban. Talán szeretsz túrázni a Cserehát dombjai között, vagy a kerted a büszkeséged? Az ilyen részletek segítenek, hogy olyan társat találj, aki osztozik az értékeidben.

Mivel Selyeb egy különleges kis ékszerdoboz, egy természetben készült fotó rólad csodákat tehet. A háttérben meghúzódó zöldellő dombok azonnal elárulják, hogy szereted a természetet és a békét - ez pedig nagyon vonzó tulajdonság a mai rohanó világban.

Randevú ötletek Selyeb környékén: Hová érdemes menni?

Bár Selyeb a nyugalom szigete, a környék bővelkedik romantikus lehetőségekben. Ha a Párom.hu-n sikerült megtalálnod a közös hangot valakivel, az első személyes találkozóhoz érdemes olyan helyet választani, ahol mindketten jól érzitek magatokat:

Természetjárás a Cserehátban

Egy könnyű séta a Selyeb környéki dűlőkön vagy erdőszéleken tökéletes alkalom a beszélgetésre. Nincs feszengés, csak a friss levegő és a gyönyörű panoráma, ami segít feloldani a kezdeti izgalmat.

Szikszói kávézás

A közeli Szikszó városa ideális egy klasszikusabb első randihoz. Egy hangulatos cukrászda vagy kávézó asztalánál ülve kényelmesen megismerhetitek egymást, miközben mégis közel maradtok az otthonotokhoz.

Kulturális kiruccanás: Encs

Ha gasztronómiai élményekre vágytok, Encs híres éttermei világszínvonalú élményt nyújtanak. Egy vacsora itt garantáltan mély nyomot hagy, és megmutatja, hogy a vidék is tud stílusos lenni.

A selyebi magány ellen van megoldás

Sokan gondolják úgy, hogy egy kis faluban élve el vannak vágva a lehetőségektől. Ez azonban ma már nem igaz. Az internet és a Párom.hu képessé tesz arra, hogy Selyeb lakójaként is elérd a megye minden szegletét. Akár egy miskolci, akár egy szikszói vagy encsi szingli vágyik éppen arra a békére és stabilitásra, amit te nyújtani tudsz.

Érdemes rendszeresen frissítened az adatlapodat és böngészned a frissen regisztráltak között. A környékbeli kis falvak lakói gyakran ugyanabban a cipőben járnak, mint te: keresik azt az embert, akivel megoszthatják a mindennapokat, az örömöket és a nehézségeket egyaránt.

Gyakori kérdések a selyebi társkereséssel kapcsolatban

"Nem túl kicsi a merítés Selyeb környékén?" - Elsőre talán úgy tűnhet, de ha beállítod a megfelelő távolsági szűrőt, látni fogod, hogy meglepően sokan keresnek párt a vármegyében. A társkereső Szikszó és a környező völgyek lakói közül is sokan nálunk regisztrálnak.

"Mit írjak az első üzenetben?" - Egy egyszerű, kedves kérdés a hobbijáról vagy a fotójáról mindig jó kezdés. Selyebiként megkérdezheted például, hogy járt-e már a környéken, vagy ismeri-e a Cserehát szépségeit.

Társkeresés a modern korban, vidéki értékekkel

Bár a technológia változik, az emberi vágyak ugyanazok maradnak. Mindenki vágyik a figyelemre, a szeretetre és egy olyan társra, aki mellett önmaga lehet. Selyeb különleges atmoszférája remek alap egy komoly kapcsolathoz, hiszen itt még érték a hűség, a család és a segítőkészség.

Ne engedd, hogy a földrajzi távolságok vagy a kistelepülési lét korlátozzon. A Párom.hu segítségével a selyebi otthonod kényelméből válogathatsz a szimpatikus jelöltek között. Lehet, hogy épp egy budapesti fiatal vágyik el a nagyváros zajából, és a társkereső Budapest profiljai között böngészve pont a te vidéki békédre van szüksége.

Regisztrálj még ma, tölts fel egy jó kedvű fotót, és mutasd meg a világnak, hogy Selyeb nem csak a térképen egy pont, hanem egy olyan hely, ahol a szerelem is virágba borulhat. A selyebi egyedülállók közössége és a környékbeli társkeresők már várnak rád!

Ne várj tovább, találj rá a társadra Selyeb környékén!

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és fedezd fel, hogy a szerelem csak egy kattintásra van tőled. Legyen Selyeb a ti közös történetetek kezdőpontja!

Ingyenes regisztráció

Biztonságos, gyors és egyszerű - keress társat helyben!

Párom.hu - Mert Selyeb lankáin is jár a boldogság mindenkinek!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Selyeb egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »