Kedves Párom.hu!
Viktor 2011 november utolsó napjaiban írt nekem először levelet, akkor nagyjából egy hónapja voltam nálatok regisztrálva. December 6-án, Mikulás napján találkoztunk először, és akkor már egészen biztos voltam benne, hogy ebből lesz valami... Hatalmas volt az összhang, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Emlékszem, ismeretségünk második hetében közös megegyezéssel töröltük az adatlapunkat, mert csak egymással akartunk foglalkozni. Egyszerűen tudtuk, hogy ez összejön. :) Februárig találkozgattunk hetente, két hetente, ahogy az időnk engedte, közben folyamatosan leveleztünk és hivatalosan február 13 óta együtt vagyunk. Ennek lassan 3 éve, és csak egyre jobban szeretjük egymást. Nem tudjuk elképzelni már egymás nélkül az életet, már arra is fura gondolni, hogy valaha nem voltunk együtt.
Köszönjük, Párom.hu!
Ui.: Minden társra vágyónak üzenem, hogy ne adják fel az első rosszul sikerült találka után. Én is többször regisztráltam a Párom.hu-ra, mert az első néhány csalódás után azt hittem, hogy nem ez a megfelelő hely az ismerkedésre, hogy lehetetlen itt párt találni. Hát bizony tévedés! Csak lelkesen és kitartóan! :)

2012. május 3.-án regisztráltam az oldalon, majd 1-2 félresikerült üzenetváltás után kaptam egy következőt, mindent megváltoztató levelet Tőle. Már az első sor mosolyt csalt az arcomra, nagyon szimpatikus volt nekem a feladó.

A barátnőm több hónapi unszolására tettem fel magam egyik nap a parom.hu-ra, erre az egy társkereső oldalra regisztráltam hirtelen felindulásból.

T. Párom.hu,
én 2008 augusztusában regisztráltam fel hozzátok mert a barátnőim rádumáltak. Sokan írtak nekem de egyik levélre sem válaszoltam. Egy szeptember végi napon írt nekem egy kedves mailt Zoli ami az első érdemleges levél volt a sok közül.