Update cookies preferences

Sportos társkeresők Rudolftelepen

Sportos társkereső hölgyek Rudolftelep és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Gabriella, 61 éves társkereső nő, Ózd
Gabriella

61, Ózd

Jönnék.mennék. Utaznék,mozognék. Szeretném nem egyedül mindig. Túrázom,biciglizek.eveznék is.kézművesként még dolgozom. Változás az életben nehezen megy,de ketten könnyebb!

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Rudolftelep és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Gábor, 45 éves társkereső férfi, Bélapátfalva
Gábor

45, Bélapátfalva

Sziasztok. Egyedül álló 45 éves férfi vagyok. 170 cm magas, munkától sportos testalkatú vagyok. Komoly kapcsolatot keresek.

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Péter (27), tiszalúci társkereső férfi

Olyan kapcsolatot keresek aki szeret és szeret kirándúlni és akivel sok mindent közösen meg tudunk csinálni!

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Dániel (28), ózdi társkereső férfi

Szeretek megismerkedni eggy kedves nővel akivel el képzelem a hátra lévő életem. ?s ha meg ismersz nem bánod meg. 🙂

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Gábor (45), bélapátfalvai társkereső férfi

Sziasztok. Egyedül álló 45 éves férfi vagyok. 170 cm magas, munkától sportos testalkatú vagyok. Komoly kapcsolatot keresek.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Krisztián (22), ózdi társkereső férfi

22 vagyok jelenleg Bécsbe vagyok szeretnék ismerkedni és esetleg egy párt találni
Rólam tudni :
Kedves vicces szerethető tudom egy kapcsolatba hol vannak a határok illetve bármit meg teszek hogy boldognak és mosolyogva lássalak

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Orsi és Miki
Orsi és Miki

Szeptember végén a lánybúcsúmon :) rituálisan töröltem a - már jó ideje hibernált - tagságomat az oldalatokról. Rá néhány hétre ugyanis hozzámentem életem szerelméhez, akit a Ti oldalatokon ismertem meg.

Sportos társkeresők Rudolftelepen (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Rudolftelepi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 222 sportos tag vár rád Rudolftelep és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Rudolftelep - Találd meg a párod a Sajó-völgy szomszédságában!

Rudolftelep egy barátságos, nyugodt település Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol az emberi kapcsolatoknak még valódi értéke van. A Párom.hu Rudolftelep társkereső szekciója azért jött létre, hogy segítsen a helyi és környékbeli egyedülállóknak rátalálni arra a különleges személyre, akivel megoszthatják mindennapjaikat. Legyen szó egy közös sétáról a falu csendes utcáin vagy egy kirándulásról a közeli dombokon, nálunk megtalálhatod azt a társat, aki valóban közel él hozzád.

Tudjuk, hogy kistelepülésen az ismerkedés néha kihívást jelenthet, hiszen mindenki ismer mindenkit, és a lehetőségek korlátozottnak tűnhetnek. Az online társkeresés azonban kitágítja a horizontot: Rudolftelep lakójaként nemcsak a szomszédos utcákban, hanem a környező településeken, például Kazincbarcikán vagy Edelényben élő szinglikkel is könnyedén kapcsolatba léphetsz. A célunk, hogy a technológia segítségével hidat építsünk a magány és a boldog párkapcsolat közé.

Miért érdemes Rudolftelepen a Párom.hu-t használnod?

A helyi fókuszú ismerkedés legnagyobb előnye a praktikum. Míg a társkereső Miskolc területén hatalmas tömeget mozgat meg, Rudolftelep és környéke egy sokkal családiasabb közösséget alkot. Itt nem kell órákat utaznod egy randevúért, és nagyobb az esélye annak is, hogy közös ismerőseitek vagy hasonló értékrendetek van.

  • Biztonság mindenekelőtt: Minden adatlapot ellenőrzünk, hogy elkerüld a csalódásokat és valódi emberekkel ismerkedhess.
  • Intelligens kereső: Szűrj rá pontosan azokra a tulajdonságokra, amik fontosak számodra egy leendő társban.
  • Közelség: Ne pazarold az idődet távkapcsolatokra, ha a boldogság akár a szomszéd faluban is várhat!

Sokan tartanak attól, hogy "mit szólnak majd mások", ha kiderül, hogy társkeresőt használnak. Manapság azonban a társkereső Kazincbarcika vonzáskörzetében is teljesen elfogadott, sőt, a legbiztosabb módja a tudatos ismerkedésnek.

Sikeres társkeresés Rudolftelepen

Egy kistelepülésen az őszinteség a legjobb stratégia. A profilod kitöltésekor bátran írj arról, miért szeretsz itt élni. Szereted a természetet? Szívesen kertészkedsz vagy járod a környékbeli erdőket? Ezek az információk segítenek abban, hogy olyan partnert találj, akivel közös az érdeklődési körötök.

Ne felejts el jó minőségű fotókat feltölteni! Egy mosolygós kép a szabadban, a Borsodi-dombság lankái előtt sokkal vonzóbb és hitelesebb, mint egy sötét szobában készült szelfi. Mutasd meg a valódi egyéniségedet, és a rudolftelepi szinglik biztosan észrevesznek!

Randevú ötletek Rudolftelepen és környékén

Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt az embert, akivel szívesen találkoznál személyesen is, Rudolftelep és közvetlen környezete számos lehetőséget kínál a romantikára:

Természetközeli séta

A falu körüli dombok és mezők tökéletesek egy kötetlen beszélgetéshez. A friss levegő és a csend segít, hogy csak egymásra figyeljetek, és ne zavarjon meg titeket a városi zaj.

Kirándulás Kazincbarcikára

Ha egy kicsit több pezsgésre vágytok, a közeli Barcika remek éttermeket és cukrászdákat kínál. Egy finom sütemény mellett könnyebb elmélyíteni az ismeretséget.

Aktív randi: Aggtelek közelsége

Ha mindketten szeretitek a túrázást, egy hétvégi kirándulás az Aggteleki Nemzeti Parkba felejthetetlen közös élmény lehet, ami megalapozza a kapcsolat jövőjét.

Hogyan segít a Párom.hu a rudolftelepi egyedülállóknak?

Oldalunk nem csupán egy adatbázis, hanem egy közösségi platform, ahol a tisztelet és a komoly szándék az alapkövetelmény. A regisztráció után azonnal láthatod, ki az, aki a közeledben él, és ki az, akivel a legtöbb közös vonásotok van. Rendszerünk figyelembe veszi a lakóhelyet, így Rudolftelep és a 20-30 kilométeres körzet lakói lesznek az elsők, akiket ajánlunk neked.

Érdemes elolvasni blogbejegyzéseinket is, ahol tanácsokat adunk az első üzenet megírásához, a biztonságos internetes ismerkedéshez, és segítünk abban is, hogyan kezeld az első randi előtti izgalmakat.

Tévhitek a falusi társkeresésről

"Itt mindenki ismer mindenkit, felesleges az internet." - Bár a felszínen ismerhetitek egymást, sokszor pont a legfontosabb dolgokat nem tudjuk a másikról: hogy vágyik-e komoly kapcsolatra, mik a céljai, vagy milyen hobbijai vannak a négy fal között. A Párom.hu segít a mélyebb kapcsolódásban.

"Csak a fiatalok társkeresőznek." - Ez egyáltalán nem igaz! Rudolftelepi felhasználóink között minden korosztály megtalálható. A 40 felettiek, az 50-esek, de még a nyugdíjas korúak is egyre bátrabban használják az oldalt, hiszen a boldogságra való igény nem korfüggő.

Rudolftelep szívében is rád vár a szerelem

Ne hagyd, hogy a magány természetessé váljon. Lehet, hogy leendő párod csak néhány kilométerre lakik tőled, és ugyanúgy a Párom.hu-t böngészi, remélve, hogy ráakad egy szimpatikus arcra. A mi feladatunk, hogy ezt a találkozást lehetővé tegyük. Rudolftelep csendje és békéje csodálatos helyszín egy új élet kezdéséhez, ahol ketten építhetitek fel a közös jövőt.

A regisztráció ingyenes, és csupán néhány percet vesz igénybe. Adj egy esélyt magadnak és a sorsnak! Nézd meg, kik keresnek társat jelenleg is Borsod szívében, és ne félj megtenni az első lépést. Egy egyszerű üzenet is elég lehet ahhoz, hogy megváltozzon az életed.

Készen állsz a rudolftelepi kalandra?

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és találd meg a társadat itt, Rudolftelepen vagy a közvetlen környéken!

Regisztrálok és párt keresek!

Gyors regisztráció, valódi profilok, helyi közösség.

Párom.hu - Mert Rudolftelepen is vár rád valaki!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Rudolftelep egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »