Update cookies preferences

Társkereső sikertörténet - Orsi és Miki

Társkereső sikertörténet: Orsi és Miki

Szeptember végén a lánybúcsúmon :) rituálisan töröltem a - már jó ideje hibernált - tagságomat az oldalatokról. Rá néhány hétre ugyanis hozzámentem életem szerelméhez, akit a Ti oldalatokon ismertem meg.

Régóta kerestem már a társam, több internetes oldalt is kipróbáltam, köztük a Ti oldalatokat is. Sok randin voltam és volt egy-két rövidebb kapcsolatom, de valahogy semmi komoly nem alakult ki. Amikor Miki rám írt két éve, nem voltam túl lelkes, még egy randi, még egy csalódás, ennél többre akkor nem számítottam, de valami annyira megfogott benne, hogy tudtam, legalább egy találkozásnak meg kell adni az esélyt. Az a bizonyos női megérzés lehetett ez, hálistennek hallgattam rá. :)

Ahogy egyre jobban megismertem és egyre több közös élményünk lett, rádöbbentem, hogy akit annyira kerestem, már itt van mellettem. Idővel szépen összefonódott az életünk, összeköltöztünk, összeházasodtunk. Nagyon szeretjük egymást, hálásak vagyunk a másikért. Sokat emlegetjük az első randinkat, milyen idegesek voltunk mindketten és mennyire nem volt kedvünk az - akkor még nem tudtuk - utolsó vak randinkhoz.

Köszönjük szépen a munkátokat, hogy megteremtettétek nekünk a lehetőséget, hogy megismerkedjünk. <3

Orsi és Miki

Több társkereső sikertörténet

Társkereső sikertörténet: Bianka és Andris

Bianka és Andris

Többször is regisztráltam már az oldalra, hogy megtaláljam a Páromat, de sok időnek kellett eltelnie amíg sikerült. Addig voltak kisebb, nagyobb csalódásaim, de végül 2011. augusztusában rám írt a Párom.

Tovább a sikertörténethez »
Társkereső sikertörténet: Andi és Zsolti

Andi és Zsolti

A barátnőm több hónapi unszolására tettem fel magam egyik nap a parom.hu-ra, erre az egy társkereső oldalra regisztráltam hirtelen felindulásból.

Tovább a sikertörténethez »
Társkereső sikertörténet: Balázs és Andi

Balázs és Andi

Nos, mi mindketten sok mindent láttunk már az életben: én egy hosszú kapcsolat utáni szakításból próbáltam 35 évesen talpra állni, mikor 2015. november első hetében feljelentkeztem a Párom.hu-ra.

Tovább a sikertörténethez »
Egyes sikertörténetek fotói illusztrációk.