Update cookies preferences

Sportos társkeresők Égerszögön

Sportos társkereső hölgyek Égerszög és környékéről:

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Gabriella, 61 éves társkereső nő, Ózd
Gabriella

61, Ózd

Jönnék.mennék. Utaznék,mozognék. Szeretném nem egyedül mindig. Túrázom,biciglizek.eveznék is.kézművesként még dolgozom. Változás az életben nehezen megy,de ketten könnyebb!

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Kata, 38 éves társkereső nő, Kazincbarcika
Kata

38, Kazincbarcika

Fény vagyok, nem virág. Kórházi takarítóként dolgozok. Zene: Bon Jovi, Depresszió, Ossian, Ozzy Osbourne... Szeretem a horrorfilmeket...

Sportos társkereső urak Égerszög és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Gábor, 45 éves társkereső férfi, Bélapátfalva
Gábor

45, Bélapátfalva

Sziasztok. Egyedül álló 45 éves férfi vagyok. 170 cm magas, munkától sportos testalkatú vagyok. Komoly kapcsolatot keresek.

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Dániel (28), ózdi társkereső férfi

Szeretek megismerkedni eggy kedves nővel akivel el képzelem a hátra lévő életem. ?s ha meg ismersz nem bánod meg. 🙂

Gábor (45), bélapátfalvai társkereső férfi

Sziasztok. Egyedül álló 45 éves férfi vagyok. 170 cm magas, munkától sportos testalkatú vagyok. Komoly kapcsolatot keresek.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Krisztián (22), ózdi társkereső férfi

22 vagyok jelenleg Bécsbe vagyok szeretnék ismerkedni és esetleg egy párt találni
Rólam tudni :
Kedves vicces szerethető tudom egy kapcsolatba hol vannak a határok illetve bármit meg teszek hogy boldognak és mosolyogva lássalak

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Tibor (53), putnoki társkereső férfi

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci (26), miskolci társkereső férfi

Marcell vagyok,

Író, költő, politológus, influenszer.

Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok.

Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam.
Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat.

Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs.

Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Andi és Zsolti
Andi és Zsolti

A barátnőm több hónapi unszolására tettem fel magam egyik nap a parom.hu-ra, erre az egy társkereső oldalra regisztráltam hirtelen felindulásból.

Sportos társkeresők Égerszögön (Borsod-Abaúj-Zemplén)

égerszögi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 201 sportos tag vár rád Égerszög és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Égerszög - Találd meg a párod az Aggteleki-karszt szívében!

Égerszög egy parányi ékszerdoboz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol a csend, a friss hegyi levegő és a természet közelsége uralkodik. Bár a település lélekszáma alacsony, a szerelem és az összetartozás iránti vágy itt is ugyanolyan erős, mint a nyüzsgő nagyvárosokban. A Párom.hu égerszögi társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen neked rátalálni arra a különleges személyre, akivel megoszthatod ezt a festői környezetet.

Sokan gondolják, hogy egy kistelepülésen az ismerkedési lehetőségek korlátozottak. Való igaz, a helyi közösségben mindenki ismer mindenkit, ami olykor nehézkessé teheti az új, romantikus kapcsolatok kialakulását. Itt jön a képbe az online társkeresés: platformunkon nemcsak az égerszögi, hanem a környékbeli - például edelényi, aggteleki vagy miskolci - szinglikkel is kapcsolatba léphetsz, tágítva ezzel a lehetőségeid körét, miközben megőrzöd a vidéki élet nyugalmát.

Miért hatékony az online társkeresés Égerszögön?

A kistelepüléseken élők számára a digitális ismerkedés nem csupán egy opció, hanem egy kapu a világra. Míg egy társkereső Budapest zajában a bőség zavarával küzd, addig Égerszög környékén a minőség és a közös értékrend válik elsődlegessé. Aki ezen a vidéken keres társat, az általában értékeli a természetet, a nyugalmat és a stabil, hosszú távú emberi kapcsolatokat.

  • Regionális elérés: Nemcsak a falun belül, hanem a teljes vármegye területén kereshetsz partnert.
  • Közös érdeklődés: Találj valakit, aki hozzád hasonlóan szereti a túrázást vagy a barlangászatot.
  • Diszkréció és biztonság: Magad döntheted el, kinek mutatod meg az adatlapodat és mikor lépsz a személyes találkozó mezejére.

Égerszög környéke, az Aggteleki Nemzeti Park közelsége miatt különleges karakterrel bír. Az itt élő emberek büszkék a gyökereikre, és gyakran keresnek olyan társat, aki érti és szereti ezt az életformát.

Társkeresési tippek borsodi szingliknek

Az ismerkedés Égerszögön és környékén akkor a legsikeresebb, ha őszintén felvállalod az életstílusodat. Ha szeretsz a kertben tenni-venni, vagy a hétvégéidet a közeli barlangok felfedezésével töltöd, írd bele a profilodba! Az ilyen részletek segítenek abban, hogy olyan társat vonzz be, aki nem csak elviseli, de élvezi is a vidéki létet.

A fotóidnál is érdemes kihasználni a helyi adottságokat. Egy kép a Szabadság-barlang bejáratánál vagy egy őszi erdei séta közben azonnal elárulja rólad, hogy a természet embere vagy. Ne feledd: a hitelesség a legvonzóbb tulajdonság!

Romantikus randevúhelyszínek Égerszög környékén

Ha sikerült megtalálnod a számodra szimpatikus jelöltet a Párom.hu-n, a következő lépés az első személyes találkozó. Égerszög és vonzáskörzete lenyűgöző helyszíneket kínál, ahol a természet ereje segít a közeledésben:

A helyi csoda: Szabadság-barlang

Kevés romantikusabb dolog van annál, mint közösen felfedezni Égerszög saját barlangját. A barlang misztikus világa tökéletes beszédtéma, és a hűvös mélységben jól esik egymás közelsége.

Világörökségi túra: Aggtelek

Csak egy rövid autóút, és máris Aggteleken vagy Jósvafőn lehettek. Egy séta a Baradla-barlangban vagy a tengerszem partján felejthetetlen élmény, ami megalapozza a közös jövőt.

Csend és panoráma: Pitics-hegy

Ha egy kis nyugalomra és gyönyörű kilátásra vágytok, irány a természet! A közeli dombokról nyíló panoráma mellett egy pokrócon üldögélve igazán mély beszélgetéseket folytathattok.

Lassú társkeresés (Slow Dating) a falusi idillben

Égerszögön az idő kicsit másképp telik, és ez a társkeresésre is igaz. Itt nincs értelme a nagyvárosi "tinder-pörgetésnek". Mi a Párom.hu-nál a minőségi ismerkedésben hiszünk. Érdemes időt szánni a másik megismerésére, az üzenetváltásokra, mielőtt sor kerülne a találkozóra. A társkereső Miskolc és környéke kategóriában is sokan vannak, akik elvágyódnak a városból, és éppen egy olyan nyugodt partnert keresnek, aki Égerszögön él.

A társkeresés során fontos a türelem. Lehet, hogy az álompartnered nem a szomszéd utcában lakik, de talán csak két faluval odébb várja, hogy rákattints a profiljára. Használd a részletes szűrőinket, hogy megtaláld azokat, akikkel megegyezik az értékrendetek, legyen szó vallásról, családról vagy szabadidős tevékenységekről.

Gyakori kérdések az égerszögi társkereséssel kapcsolatban

"Vannak egyáltalán regisztráltak ilyen kicsi helyen?" - Igen! A társkeresés ma már nem helyfüggő. Égerszög körzetében több tíz kilométeres sugarú körben több ezer aktív társkeresőnk van, akik szívesen utaznak egy jó randi kedvéért.

"Mit csináljunk az első randin, ha nem akarunk bemenni a városba?" - A természet a legjobb szövetségesed. Egy közös piknik, egy látogatás a tájházba, vagy csak egy séta a faluvégen sokkal személyesebb és emlékezetesebb lehet, mint egy mozi.

Miért a Párom.hu a legjobb választás számodra?

Weboldalunk több mint két évtizede segíti a magyar szingliket. Tapasztalatunk van abban, hogyan hozzunk össze embereket ott is, ahol a fizikai távolság vagy a kis lakosságszám akadályt jelenthetne. Moderált rendszerünk garantálja, hogy valódi emberekkel, valódi vágyakkal találkozz. Nem robotokkal fogsz beszélgetni, hanem hús-vér emberekkel, akik ugyanúgy társra vágynak, mint te.

Érdemes követni a társkereső magazin cikkeit is, ahol tippeket kapsz ahhoz, hogyan kezeld a távkapcsolatokat, hogyan írj vonzó bemutatkozást, vagy éppen hogyan készülj fel lelkileg az újrakezdésre. Égerszög csendje kiváló környezet az önreflexióhoz és ahhoz, hogy tiszta fejjel vágj bele egy új kapcsolatba.

Ne feledd, az online társkeresés nem csupán egy technikai eszköz, hanem egy közösség. Itt nem néznek ki, ha egyedülálló vagy, sőt, mindenki ugyanazért van itt: hogy megtalálja a boldogságot. Égerszögiként is jogod van a teljes élethez és egy szerető társhoz, aki mellett minden reggel mosollyal ébredsz.

Ne hagyd, hogy a magány beköltözzön a házadba!

Csatlakozz az Égerszög környéki társkeresőkhöz még ma! Regisztrálj ingyen, töltsd fel a legjobb fotódat, és nézd meg, ki vár rád a szomszédos dombok túloldalán.

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció gyors, biztonságos és teljesen ingyenes.

Párom.hu - Társkeresés Égerszögön és az egész országban. Mert mindenki megérdemli a szerelmet!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Égerszög egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »