Update cookies preferences

Sportos társkeresők Dövényen

Sportos társkereső hölgyek Dövény és környékéről:

Klári, 56 éves társkereső nő, Nyékládháza
Klári

56, Nyékládháza

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Bernadett, 19 éves társkereső nő, Miskolc
Bernadett

19, Miskolc

Szia, Bernadett vagyok 19 éves, társamat szeretném meg találni. Esetleg, ha fel keltettem az érdeklődésedet, nyugodtan írj.

Jolán, 18 éves társkereső nő, Miskolc
Jolán

18, Miskolc

Vidám, közvetlen és őszinte lány vagyok. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, zenét hallgatni és néha csak nyugodtan kikapcsolódni. Fontos számomra az őszinteség, a humor és hogy két ember jól érezze magát egymás társaságában. Elsősorban ismerkedni és beszélgetni szeretnék, aztán majd alakul, aminek alakulnia kell.

Eszter, 51 éves társkereső nő, Miskolc
Eszter

51, Miskolc

Szeretem az életvidám, pozitív szemléletű, intelligens embereket, a humort, a zenét, a hangversenyt, a koncertet, a jó filmeket, a balettet, a színházi előadásokat, a jó társaságot, a csendes elvonulást, a mozgást, a semmittevést És szeretnék egy társat, aki ugyanígy érez.

Aranka, 34 éves társkereső nő, Miskolc
Aranka

34, Miskolc

Szia! Ismerkedek, beszélgetek, de igazából komoly kapcsolat lenne a cél. De kérem csak azok írjanak, akik komolyan párt keresnek és őszinték, megbízhatóak, köszönöm.

Barbara, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Barbara

48, Miskolc

48 éves egyedül álló anya vagyok! Pultosként dolgozom! Vicces néha hisztis de szerertni való! Olyan társ keresek aki elfogad így ahogy vagyok!

Judit, 48 éves társkereső nő, Miskolc
Judit

48, Miskolc

"Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle"ember találkozik"(Márai Sándor)

Emese, 38 éves társkereső nő, Miskolc
Emese

38, Miskolc

37 éves vagyok. Szeretem a természetet, kirándulni, utazni. Fontos számomra az őszinteség, a beszélgetések.

Csilla, 31 éves társkereső nő, Miskolc
Csilla

31, Miskolc

Kedves Idegen! Bízom benne, hogy megismerhetlek, sokat nevetünk és rengeteg közös élménnyel gazdagodunk majd. :)

Gabriella, 61 éves társkereső nő, Ózd
Gabriella

61, Ózd

Jönnék.mennék. Utaznék,mozognék. Szeretném nem egyedül mindig. Túrázom,biciglizek.eveznék is.kézművesként még dolgozom. Változás az életben nehezen megy,de ketten könnyebb!

Cecília, 40 éves társkereső nő, Miskolc
Cecília

40, Miskolc

Sportos, vid?m vagyok többnyire 🙂,szeretek túr?zni sokat szabadban lenni. Főzni és kreatívkodni is szeretek.

Anita, 49 éves társkereső nő, Miskolc
Anita

49, Miskolc

Az életem olyan, mint egy rosszul megírt sorozat, de keresem azt a valakit, aki a társszerzőm lesz a happy endhez. Szeretem a hosszú beszélgetéseket és a mély gondolatokat. De néha csak egy jó poénra van szükségem, hogy feldobja a napomat. Ha a kutyáim kedvelnek téged, akkor máris jó pontokkal indulsz. Ha nem, akkor próbálkozz tovább! Állatbarátok előnyben. A kutyáim szerint csak olyan emberekkel randizhatok, akik tudják, hogyan kell megfelelően simizni őket.Ne félj használni a humort, legyél önironikus, és mindig emlékezz arra, hogy a cél az, hogy mosolyt csalj a másik arcára. Egy álmos hercegnő keresi álmos hercegét. Együtt lustálkodhatunk és kihagyhatjuk az ébresztőt. Ha szereted a kutyákat és a boros estéket, akkor valószínűleg te vagy az én emberem. Szeretem a hosszú sétákat amikor éppen nincs ott senki akkor is, mert nem kell beszélgetnem idegenekkel. Ha nem lesz a vége legalább próbálkoztunk.

Sportos társkereső urak Dövény és környékéről:

Lajos, 37 éves társkereső férfi, Miskolc
Lajos

37, Miskolc

Gábor, 45 éves társkereső férfi, Bélapátfalva
Gábor

45, Bélapátfalva

Sziasztok. Egyedül álló 45 éves férfi vagyok. 170 cm magas, munkától sportos testalkatú vagyok. Komoly kapcsolatot keresek.

Csaba, 65 éves társkereső férfi, Abaújszántó
Csaba

65, Abaújszántó

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Béla, 32 éves társkereső férfi, Miskolc
Béla

32, Miskolc

Kedves Látogató! :) Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek. Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter, 43 éves társkereső férfi, Miskolc
Szilveszter

43, Miskolc

Sziasztok! Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :)

Tibor, 53 éves társkereső férfi, Putnok
Tibor

53, Putnok

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Marci, 26 éves társkereső férfi, Miskolc
Marci

26, Miskolc

Marcell vagyok, Író, költő, politológus, influenszer. Jelenleg a Miskolci Egyetemem tanulok. Mindig is a komoly kapcsolat híve voltam. Soha nem értettem az egyéjszakás kalandra törekvést, szexkapcsolatot és ehhez hasonló furcsaságokat. Dohányzáshoz, alkoholfogyasztáshoz, drogokhoz közöm nincs. Legvonzóbb tulajdonságoknak az intelligenciát, a kultúráltságot és a jó kommunikációs képességet tartom.

Péter, 36 éves társkereső férfi, Miskolc
Péter

36, Miskolc

A kölcsönös szeretet és tisztelet a legfontosabb számomra. Keresem azt a nőt, akivel egymást ki egészítjük és segítjük egymást. Akivel mindent megbeszélünk. Akivel élvezhetjük az együtt töltött pillanatokat.

Sándor, 47 éves társkereső férfi, Miskolc
Sándor

47, Miskolc

Szia öszintén, nem tudom ,miért vagyok itt 🤣Talán egy próbát megér 😊 Vicces vagyok, de nem bohóc, komoly vagyok, de nem unalmas. 😉 Szeretem, ha egy nővel lehet nagyokat nevetni, jókat beszélgetni, és nem kell minden mondatot háromszor átgondolni. A kölcsönös tisztelet, őszinteség és egy kis humor nálam alap. Nem tökéletes nőt keresek – csak valakit, akivel egymás mellett még jobb lehet az élet. ❤ Ha tudsz nevetni magadon is, már van egy közös pontunk.

Attila, 46 éves társkereső férfi, Encs
Attila

46, Encs

Sziasztok! Kíváncsi természetű vagyok, szeretek új dolgokat felfedezni, legyen szó egy jó kávézóról, kirándulásról vagy spontán beszélgetésekről.

Zalán, 19 éves társkereső férfi, Miskolc
Zalán

19, Miskolc

Jelenleg nem életem párját keresem, hanem csak egy olyan valakit akivel jól érzem magam :D Szívesen ismerkedem és beszélgetek :)

Soma, 27 éves társkereső férfi, Encs
Soma

27, Encs

Szia! Soma vagyok, 28 éves, Encsen élek. Egy étteremben dolgozom pizzaszakácsként, amit szeretek, mert kreatív és változatos. A sport is fontos része az életemnek, jelenleg is focizom. Szabadidőmben szeretek kikapcsolódni, barátokkal lenni, jókat beszélgetni, és természetesen új embereket is szívesen megismerek.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (18), abaújszántói társkereső férfi

Nyitott vagyok akarmire és stabil vagyok. Szeretem az idős nőket de a fiatalokat is, ha erdekellek teged irj ram és küldök képet magamrol .

Krisztián (23), miskolci társkereső férfi

23 éves vagyok szeretek mindent ami spontán dolgozom sportos alkalom van a többit pedig majd privátban megbeszéljük

Dániel (28), ózdi társkereső férfi

Szeretek megismerkedni eggy kedves nővel akivel el képzelem a hátra lévő életem. ?s ha meg ismersz nem bánod meg. 🙂

Klári (56), nyékládházi társkereső nő

Lezártam életem egy szakaszát, most új fejezetet nyitok, amit megtöltenék vidámsággal, sok-sok tánccal, kultúrával, élményekkel. Ehhez keresek egy sármos, intelligens férfit, aki partnerem lenne az új kalandok során.

Gábor (45), bélapátfalvai társkereső férfi

Sziasztok. Egyedül álló 45 éves férfi vagyok. 170 cm magas, munkától sportos testalkatú vagyok. Komoly kapcsolatot keresek.

Andi (47), miskolci társkereső nő

Soha se mond, hogy soha!
Remény, hit, szeretet!
Im?dom a kutyákat, szeretek túrázni!
Komoly kapcsolatot a remény!

Laci (68), miskolci társkereső férfi

Ismerkednék. Elvált vagyok. A többit privatban beszeljuk meg.
Koszomom szepen!

Csaba (65), abaújszántói társkereső férfi

65 éves egyedűl álló férfi vagyok tartós kapcsolatra keresek németül anyanyelvi szinten beszélő hölgyet. A párválasztásnál a legfontosabb szempontom a használható német nyelvtudás és számomra ez a legfontosabb. Társat keresek nem szabadidő -partnert.

Krisztián (22), ózdi társkereső férfi

22 vagyok jelenleg Bécsbe vagyok szeretnék ismerkedni és esetleg egy párt találni
Rólam tudni :
Kedves vicces szerethető tudom egy kapcsolatba hol vannak a határok illetve bármit meg teszek hogy boldognak és mosolyogva lássalak

Béla (32), miskolci társkereső férfi

Kedves Látogató! :-)
Csak nagyon dióhéjban: dolgozok egy közigazgatási szervnél. Amikor épp nem dolgozok, akkor olvasok, filmet nézek, vagy a kutyámmal foglalkozok. Magamat értelmes, humoros emberként jellemezném, aki sokra tartja a személyes találkozókat, a meghitt beszélgetéseket. Hobbi szinten fényképezek, csípős paprikát termesztek.

Amikben profi vagyok: szelektív hulladékgyűjtés, továbbá pislogás amikor fényképeznek.

Szilveszter (43), miskolci társkereső férfi

Sziasztok!
Független, romantikus, kedves, bújós vagyok. Komoly kapcsolatot keresek itt, akinek szimpatikusnak tűnök, írjon mielőbb :-)

Tibor (53), putnoki társkereső férfi

Özvegy vagyok sajnos ojan hölgyet keresek akivel tudnák élni egy hasonló életet élni mint a feleségemel szépen megértöen mindent megbeszélni együt és hüségesen becsületesen élni fö a bizalom és a meg értés

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Mónika és Lali
Mónika és Lali

2011 november 17-én regisztráltunk párommal az oldalatokra. Csak ez az
egy nap kellett mindössze ahhoz, hogy megtaláljuk egymást.

Sportos társkeresők Dövényen (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Dövényi társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 212 sportos tag vár rád Dövény és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Dövény - Találd meg az igazit Borsod-Abaúj-Zemplén nyugalmában!

Dövény egy apró, de annál hangulatosabb ékköve a Putnoki-dombságnak. Bár a lakosságszám csekély, a vágy a boldogságra és egy szerető társra itt is éppen olyan erős, mint a nyüzsgő nagyvárosokban. A Párom.hu dövényi társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen a helyi, illetve a környékbeli szingliknek egymásra találni ebben a festői környezetben.

A kistelepüléseken az ismerkedés gyakran nehézkes, hiszen mindenki ismer mindenkit, és a potenciális partnerek köre szűkösnek tűnhet. Weboldalunkon azonban nemcsak a dövényi regisztráltak között válogathatsz, hanem célzottan kereshetsz a környező településeken élő egyedülállók között is. Legyen szó komoly kapcsolatról, barátságról vagy egy izgalmas első randevúról, mi segítünk, hogy ne a véletlenre kelljen bíznod a szerelmi életedet.

Miért érdemes a Párom.hu-t használnod Dövény környékén?

Az online ismerkedés legnagyobb előnye a hatékonyság és a célzottság. Míg a társkereső Miskolc városában a bőség zavarával küzd, addig egy olyan helyen, mint Dövény, a lokalitás és a közös értékrend válik kulcsfontosságúvá. Nem kell órákat utaznod ahhoz, hogy valakivel megigyál egy kávét, ha tudatosan keresel a közeledben élő tagjaink között.

  • Biztonság és bizalom: Minden adatlapot kézzel ellenőrizünk, hogy elkerüld a csalódásokat.
  • Intelligens kereső: Szűrj korra, távolságra, vagy akár közös hobbira a környező falvak és városok között.
  • Ingyenes regisztráció: Nézz körül nálunk kötelezettségek nélkül, és találd meg a szimpatikus jelölteket.

Ismerkedési tanácsok falusi környezetben

Dövényben és környékén az emberek többre értékelik a természetességet, mint a mesterkélt pózokat. Profilodban bátran említsd meg, ha szereted a természetet, a kertészkedést vagy a dombság túraútvonalait. Egy őszinte bemutatkozás, amely tükrözi a vidéki élet szeretetét, mágnesként vonzza majd a hasonló gondolkodású társakat.

Tipp: Fotóid között szerepeljen olyan is, ami a szabadban készült. Egy mosolygós kép a domboldalon sokkal vonzóbb és hitelesebb, mint egy sötét szobában készült szelfi.

Randevú ötletek Dövényben és a környéken

Bár Dövény csendes és kicsi, a környék számtalan romantikus lehetőséget rejt az első találkozáshoz. Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt, akivel szívesen találkoznál élőben is, íme néhány tipp a tökéletes randihoz:

Természetjárás és csend

Egy könnyű séta a Dövény környéki dombokon lehetővé teszi, hogy zavartalanul beszélgessetek. A tiszta levegő és a panoráma tökéletes díszlet a mélyebb megismerkedéshez.

Putnok és Kazincbarcika közelsége

Ha egy klasszikus cukrászdai vagy éttermi randira vágynátok, a közeli városok kiváló célpontok. Egy finom sütemény Putnokon remek módja az ismerkedésnek.

Aggteleki kirándulás

Ha valami igazán különlegesre vágytok, a nem messze található Aggteleki-karszt barlangjai felejthetetlen közös élményt nyújtanak már az ismerkedés elején is.

A dövényi szinglik és a modern technológia

Sokan gondolják úgy, hogy a kistelepüléseken élők kimaradnak a modern társkeresés előnyeiből, de ez óriási tévedés. A Párom.hu felülete reszponzív és könnyen kezelhető, így akár a kertben ülve, mobilról is böngészheted a profilokat. Az online társkeresés segít, hogy ne csak a szomszéd faluból, hanem akár a vármegye távolabbi pontjairól is megismerhess olyan embereket, akikkel egyébként sosem találkoznál az élelmiszerboltban vagy a buszmegállóban.

Érdemes rendszeresen frissítened az adatlapodat és új képeket feltöltened. A rendszerünk az aktív tagokat előrébb sorolja a találati listákban, így nagyobb eséllyel találnak rád azok, akik éppen egy olyan kedves dövényi lakost keresnek, mint amilyen te vagy. Ha segítségre van szükséged, nézd meg a társkereső Kazincbarcika oldalunkat is, ahol láthatod, mennyi aktív felhasználó van a közvetlen közeledben!

Tévhitek a vidéki online társkeresésről

"Itt mindenki ismer mindenkit, felesleges regisztrálni." - Lehet, hogy látásból sokakat ismersz, de vajon tudod-e róluk, hogy függetlenek-e, vagy éppen mire vágynak az életben? Az oldalunkon az emberek nyíltan felvállalják, hogy társat keresnek, így elkerülheted a kínos félreértéseket.

"Messze lakom mindentől, senki nem fog eljönni értem." - A tapasztalatunk az, hogy ha megvan a közös szimpátia és a szikra, a távolság másodlagossá válik. Borsodban az emberek összetartóak és nem riadnak vissza egy kis utazástól a szerelemért.

Kezdj új fejezetet Dövényben!

Ne hagyd, hogy a magány határozza meg a mindennapjaidat csak azért, mert egy kistelepülésen élsz. A boldogság nem helyszínfüggő, hanem nyitottság kérdése. A Párom.hu-n regisztrált felhasználók között számos olyan egyedülálló nőt és férfit találsz, akik értékelik a vidéki élet békéjét, a tiszta levegőt és az emberi kapcsolatok valódi mélységét.

Regisztrálj még ma, és nézd meg, ki lakik a szomszédos faluban, vagy ki az, aki éppen Dövényen keresztül utazva keresné a lelki társát. A lehetőség ott van a kezedben - egyetlen kattintás választ el attól, hogy valaki rátaláljon az adatlapodra, és egy kedves üzenettel megváltoztassa az életedet.

Készen állsz megtalálni a párod Dövényben?

Csatlakozz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik legmegbízhatóbb közösségéhez, és találj rá a boldogságra helyben vagy a környéken!

Regisztrálok most ingyen!

Ingyenes csatlakozás, valódi profilok, biztonságos ismerkedés.

Párom.hu - Mert Dövényben is rátalálhatsz a szerelemre!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Dövény egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »