Update cookies preferences

Hatvan feletti társkeresők Cereden

Hatvan feletti társkereső hölgyek Cered és környékéről:

Joli, 61 éves társkereső nő, Nemti
Joli

61, Nemti

Komoly párkapcsolatot szeretnék találni,mert nem jó egyedül! Keresem megbízható szerető társamat,akivel boldogan tudok majd élni és ő is velem!

Julianna, 68 éves társkereső nő, Salgótarján
Julianna

68, Salgótarján

Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra. Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is. Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni. Özvegy vagyok. Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel. Egy jó beszélgetés már jó kezdet.

Kati, 66 éves társkereső nő, Bátonyterenye
Kati

66, Bátonyterenye

3 éve egyedül élek, és szeretnék még boldog éveket megélni egy párkapcsolatban, ahol egymást megértve, kiegészítve, szeretetben tölthetjük el a szép korú éveinket.

Mária, 70 éves társkereső nő, Salgótarján
Mária

70, Salgótarján

Őszinte természet és állatbarát fiatalos családcentrikus, utazást kedvelő vagyok. Szeretnék társat találni hasonló adottságokkal. Részletesebben ha megismerjük egymást.

Emi, 73 éves társkereső nő, Salgótarján
Emi

73, Salgótarján

Nyitott vagyok,víg kedélyű és hűséges.Tartós kapcsolatot szeretnék,de nem összeköltözőset.Az első találkozás alkalmával majd többet is elárulok,addig is ismerkedhetünk.

Klara, 66 éves társkereső nő, Salgótarján
Klara

66, Salgótarján

Komoly kapcsolatot .keresek !Kalandorok ne írjanak ! 3 dolog ami fontos ..megjelenés ..hűség .megbecsülés. ....

Andi, 76 éves társkereső nő, Mátraterenye
Andi

76, Mátraterenye

Egyedüő élő nő vagyok, keresem a párom megértő úr személyében, szeretek olvasni, értelmes dolgokrol beszélgetni, kirándulni

Etelka, 76 éves társkereső nő, Mátraterenye
Etelka

76, Mátraterenye

Egyedül élő özvegy nő vagyok, Szeretek olvasni, zenét hallgatni, értelmes dolgokról beszélgetni, kirándulni ,sütni, főzni ha van kinek. Keresem azt az úriembert , aki ezt értékelné és hasonló érdeklődésű

Sziszi, 61 éves társkereső nő, Salgótarján
Sziszi

61, Salgótarján

Keresem a nagy Ő-t , mert az elmúlt 60 évben nem találtam . Van meg idom , így nem adom fel. Ha egy igazán nőies , vidám , optimista hölgyet keresel írj bátran : legyél magas mert én is az vagyok , jókedvű , humoros , szeresd a természetet az utazást és a kirándulásokat . A gyeerekeim felnőttek a hátralevő éveim tartalmas eltöltésehez kersem a társam .

Mária, 70 éves társkereső nő, Salgótarján
Mária

70, Salgótarján

Szlovákiában élek Losoncon. A magyar az anynyelvem Szeretnék megismerkedni korban és lélekben hasonló férfivel aki 60 km távolságon belul él . pl. Nógrád megye. Az idegenforgalomban vállalkozok.

Emma, 69 éves társkereső nő, Salgótarján
Emma

69, Salgótarján

Az életem első szakaszában számvitellel és adótanácsadással foglalkoztam. A sors úgy akarta, hogy ismét iskolapadba üljek. 48 éves koromtól a segítőszakmában ápolónőként dolgozom. Közel 3 éve özvegy vagyok. 36 évi együttlét után ismét vágyom a szerető társra. A szakmám feltöltődést igényel, mert a beteg, idős ember belőlünk merít energiát. Két gyerekem van saját egzisztenciával. Szeretem a zenét, táncot, sétát, a természetet, kirándulást, utazást. Mindez sokkal kellemesebb, ha valaki fogja a kezem.Vegyük észre az élet apró örömeit, szépségét.Hiszem, hogy ebben a korban is van szenvedély és boldogság.

zsuzs, 67 éves társkereső nő, Salgótarján
zsuzs

67, Salgótarján

Életvidám, romantikus de a realitás talaján álló, kellemes hölgy vagyok. Szeretek utazni, olvasni. Elsősorban olyan társat keresek, aki mellett annak érzem magam, aki vagyok, akire mindig lehet számítani: jóban-rosszban.

Hatvan feletti társkereső urak Cered és környékéről:

Aisso, 65 éves társkereső férfi, Salgótarján
Aisso

65, Salgótarján

I'm sorry for not being able to write in Hungarian, but I am Dutch and speak English and German. I am 65 years old, recently retired and live an active lifestyle. University educated, worked internationally; mostly in media and communication jobs, international aid and most recently taking care of homeless people. I am staying here in a village not too far from Salgo, but I am not stuck in this place and am willing to relocate should that be necessary to make things work between us. It is really important that you speak English or German because without a common language this is not going to work. And yes I am more than willing to learn your language but right now that is not going to help us :)). I intend to stay in Hungary, so that explains why I am here looking for a local partner. I have no fixed ideas about what the relationship should look like, we just have to find out what works for both of us, without too many preconception.

Tamás, 67 éves társkereső férfi, Bátonyterenye
Tamás

67, Bátonyterenye

Elvált nyugdijas vagyok, de rendelkezem saját tulajdonú összkomfortos lakással. Nincs jogositványom, nem barátom az alkohol, cigaretta, drog, tetkó és a pircing. Nem vagyok táncos lábú. Szabadidőmben internetezek, olvasok, szinházba járok, kedvelem a wellnest, több fajta zenét hallgatok. Főzök magamnak, nyitott vagyok új dolgokra, kutya és macska barát vagyok. Elvem - gondoskodással együtt , egymásért. Lakóhelyem 30 km-es körzetében keresek kölcsönös szimpátia alapján hölgyet.

Sándor, 68 éves társkereső férfi, Zabar
Sándor

68, Zabar

" Alex vagyok,68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet,akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak. Hiszem ,hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak. Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól. Aktívan ,sportosan élek: a természet a lételemem ,legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról. Nem csak Társat ,hanem lelki partnert keresek,akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Sándor, 68 éves társkereső férfi, Zabar
Sándor

68, Zabar

" Alex vagyok,68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet,akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak. Hiszem ,hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak. Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól. Aktívan ,sportosan élek: a természet a lételemem ,legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról. Nem csak Társat ,hanem lelki partnert keresek,akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Tibor, 70 éves társkereső férfi, Somoskőújfalu
Tibor

70, Somoskőújfalu

Nyugdíjas tanár vagyok, rész munkaidőben jelenleg is tanítok. Világszemléletem keresztény alapú konzervatív. Szeretek minden tartalmas értékes kultúrát, benne a népi kultúrát. Rendszeresen végzek különböző testgyakorlásokat, szeretem a természetet, természetjárást. Jó szellemi, lelki, fizikai állapotot sikerül fenntartanom. Keresem egy nő hosszú távú ismeretségét, mely minden emberi vonatkozásában kölcsönösen mély, hűséges férfi-nő kapcsolattá válik, és az is marad.

Janos, 68 éves társkereső férfi, Salgótarján
Janos

68, Salgótarján

Szia kedves társkereső Hölgy. .Ezúton is szeretnélek téged megtalálni egy tartalmas ,tartós kapcsolat érdekében.. Engem Jánosnak hivnak,sokáig villanyszerelőként dolgoztam. Az utolsó 25 évben nem itthon éltem. Már másfél éve nyugdijjas vagyok. Még mindég szeretek utazni, muzeumokba járni. Szivesen kirándulok, sétálok a városokban és a természetben is. Tőbb mint 20 éve vagyok elvált. Gyermekeim már felnőttek és őnállóan élnek. Anyagilag független vagyok,Társat keresek. Szabadidőmben barkácsolok,zenét hallgatok,de főzni is szoktam. Ha kedved van megismerni kérlek jelentkezz.

Ferenc, 66 éves társkereső férfi, Mátraterenye
Ferenc

66, Mátraterenye

Özvegy, nyugdíjas vagyok. Szeretek kirándulni, barkácsolni, kertészkedni. Aktívan töltöm mindennapjaim, ehhez keresem társam.

Zoltán, 73 éves társkereső férfi, Salgótarján
Zoltán

73, Salgótarján

Gondolom, sok sz?pet lehet írni magunkról, de az a fontos, ahogyan Te ismersz meg! A személyes találkozást preferálom! A fénykép csak az első benyomást kelti.

Matti, 66 éves társkereső férfi, Rónafalu
Matti

66, Rónafalu

I'm a widower, last year my wife was passed away. I'm looking for someone to talk about the time we can spent together.. My wife was Hungarian, and we have a house in the Matra mountains Ik love traveling mostly to the Middle East or European countries I spent a lot of time to my Dog s Newfoundlander

Sándor, 72 éves társkereső férfi, Bátonyterenye
Sándor

72, Bátonyterenye

Közös mindenféle aktív programok közös megéléséhez keresek partnert, társat. De nem zárkózok el ha úgy alakul más kapcsolattól se.

János, 78 éves társkereső férfi, Salgótarján
János

78, Salgótarján

Keresem hozzám passzoló társam a lakóhelyemtől kb.60 km-es körzetből. Én müszaki végzettségü-még dolgozó- -nyugdijas vagyok.

János, 63 éves társkereső férfi, Bátonyterenye
János

63, Bátonyterenye

Fiatalos 60 as keresi leendő párját! Hosszú tartós, boldogságot hozó kapcsolat reményében! Sportos, humoros, megbízható!!!

Pár társkereső bemutatkozása:

Aisso (65), salgótarjáni társkereső férfi

I'm sorry for not being able to write in Hungarian, but I am Dutch and speak English and German. I am 65 years old, recently retired and live an active lifestyle. University educated, worked internationally; mostly in media and communication jobs, international aid and most recently taking care of homeless people.

I am staying here in a village not too far from Salgo, but I am not stuck in this place and am willing to relocate should that be necessary to make things work between us. It is really important that you speak English or German because without a common language this is not going to work. And yes I am more than willing to learn your language but right now that is not going to help us :-).

I intend to stay in Hungary, so that explains why I am here looking for a local partner.

I have no fixed ideas about what the relationship should look like, we just have to find out what works for both of us, without too many preconception.

Tamás (67), bátonyterenyei társkereső férfi

Elvált nyugdijas vagyok, de rendelkezem saját tulajdonú összkomfortos lakással. Nincs jogositványom, nem barátom az alkohol, cigaretta, drog, tetkó és a pircing. Nem vagyok táncos lábú. Szabadidőmben internetezek, olvasok, szinházba járok, kedvelem a wellnest, több fajta zenét hallgatok. Főzök magamnak, nyitott vagyok új dolgokra, kutya és macska barát vagyok. Elvem - gondoskodással együtt , egymásért. Lakóhelyem 30 km-es körzetében keresek kölcsönös szimpátia alapján hölgyet.

Joli (61), nemti társkereső nő

Komoly párkapcsolatot szeretnék találni, mert nem jó egyedül! Keresem megbízható szerető társamat, akivel boldogan tudok majd élni és ő is velem!

Lajos (61), salgótarjáni társkereső férfi

Érzelmes.értelmes.jóképű.kocsivalrendelkezővagyokanyagilagfűgetlen.izgulósvagyokdenemszemtelenszereteksportolni.olvasni.beszélgetni

Julianna (68), salgótarjáni társkereső nő

Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra.
Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is.
Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni.
Özvegy vagyok.

Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel.
Egy jó beszélgetés már jó kezdet.

Sándor (68), zabari társkereső férfi

" Alex vagyok, 68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet, akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak.
Hiszem , hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak.
Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól.
Aktívan , sportosan élek:
a természet a lételemem , legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról.
Nem csak Társat , hanem lelki partnert keresek, akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Sándor (68), zabari társkereső férfi

" Alex vagyok, 68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet, akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak.
Hiszem , hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak.
Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól.
Aktívan , sportosan élek:
a természet a lételemem , legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról.
Nem csak Társat , hanem lelki partnert keresek, akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Tibor (70), társkereső férfi

Nyugdíjas tanár vagyok, rész munkaidőben jelenleg is tanítok. Világszemléletem keresztény alapú konzervatív. Szeretek minden tartalmas értékes kultúrát, benne a népi kultúrát. Rendszeresen végzek különböző testgyakorlásokat, szeretem a természetet, természetjárást. Jó szellemi, lelki, fizikai állapotot sikerül fenntartanom. Keresem egy nő hosszú távú ismeretségét, mely minden emberi vonatkozásában kölcsönösen mély, hűséges férfi-nő kapcsolattá válik, és az is marad.

Janos (68), salgótarjáni társkereső férfi

Szia kedves társkereső Hölgy. .Ezúton is szeretnélek téged
megtalálni egy tartalmas , tartós kapcsolat
érdekében.. Engem Jánosnak hivnak, sokáig villanyszerelőként dolgoztam.
Az utolsó 25 évben nem itthon éltem. Már másfél éve nyugdijjas vagyok.
Még mindég szeretek utazni, muzeumokba járni.
Szivesen kirándulok, sétálok a városokban és a természetben is. Tőbb mint 20
éve vagyok elvált.
Gyermekeim már felnőttek és őnállóan élnek.
Anyagilag független vagyok, Társat keresek.
Szabadidőmben barkácsolok, zenét hallgatok, de főzni is szoktam.
Ha kedved van megismerni kérlek jelentkezz.

Ferenc (66), mátraterenyei társkereső férfi

Özvegy, nyugdíjas vagyok.
Szeretek kirándulni, barkácsolni, kertészkedni.
Aktívan töltöm mindennapjaim, ehhez keresem társam.

Katalin (69), borsodnádasdi társkereső nő

Kicsit molett özvegy nő vagyok, aki egyedül él.Szeretek olvasni, szeretem a horror filmeket és nagyon imádom a kutyákat, de nem minden fajtát.

Zoltán (73), salgótarjáni társkereső férfi

Gondolom, sok sz?pet lehet írni magunkról, de az a fontos, ahogyan Te ismersz meg! A személyes találkozást preferálom! A fénykép csak az első benyomást kelti.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Zsolt&Zsanett
Zsolt&Zsanett

2009 októberében regisztráltam az Önök oldalára. Nem nagy esélyt adtam annak, hogy itt fogom megtalálni az Igazit. Az időm nagy részét a munkámra fordítottam.

Hatvan feletti társkeresők Cereden (Nógrád)

Ceredi társkereső vagy és szeretnéd, ha idős társad is helybéli lenne? 42 idős tag vár rád Cered és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Cered - Találd meg a szerelmet a Medves-fennsík kapujában!

Cered nem csupán egy festői község Nógrád vármegye szélén, hanem egy olyan hely, ahol a természet közelsége és a nyugalom tökéletes alapot teremt az igaz érzelmekhez. A Párom.hu ceredi társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat a kistelepülések és a környező városok között, segítve az itt élő szingliknek, hogy ne csak a véletlenre bizzák a boldogságukat.

Bár Cered híres a vendégszeretetéről és a csodálatos horgásztavairól, egy kisebb közösségben az ismerkedési lehetőségek korlátozottak lehetnek. Sokan úgy érezhetik, mindenkit ismernek már a környéken, és nehéz új arcokkal találkozni. Weboldalunkon azonban célzottan kereshetsz a ceredi és Nógrád megyei regisztráltak között, így olyan emberekkel ismerkedhetsz meg, akik hozzád hasonlóan komoly kapcsolatot és közös jövőt keresnek ezen a varázslatos vidéken.

Miért érdemes Cered környékén a Párom.hu-t használnod?

A társkeresés során a földrajzi közelség meghatározó tényező. Míg egy társkereső Budapest zajában a bőség zavarával küzd, addig egy olyan településen, mint Cered, a minőség és a helyi kötődés értékelődik fel. Nem kell órákat utaznod egy találkáért, ha a rendszerünkben megtalálod azokat, akik a szomszédos falvakban vagy a közeli városokban élnek.

  • Regionális hatókör: Könnyedén elérheted a közeli társkereső Salgótarján kínálatát is, így növelve esélyeidet.
  • Valódi szándékok: Tagjaink többsége tartós kapcsolatot, házasságot vagy családot szeretne alapítani.
  • Biztonság mindenekelőtt: Minden adatlapot ellenőrizünk, hogy elkerüld a csalódásokat és a visszaéléseket.

Ismerkedési tanácsok ceredi szingliknek

A vidéki életnek megvan a maga sajátos bája, amit érdemes a profilodon is kidomborítani. Ha szeretsz a Ceredi-tavakon horgászni, vagy a Medves-vidék erdőit járni, említsd meg! Az erdőjárás, a gombászás vagy a kertészkedés olyan hobbi, ami azonnal közös témát adhat egy hasonló érdeklődésű partnerrel.

Tipp: Egy profilkép, amely a szabadban, természetes fényben készült, sokkal hívogatóbb. Cered és környéke (például a közeli várromok vagy tavak) remek hátteret biztosítanak egy barátságos, mosolygós fotóhoz, ami bizalmat ébreszt a többi felhasználóban.

Randevú helyszínek Cereden és környékén: Hol találkozzatok először?

Bár Cered egy csendes falu, a környék bővelkedik romantikus és izgalmas helyszínekben. Ha a Párom.hu-n megtaláltad a szimpatikus partnert, az alábbi helyszíneket javasoljuk az első személyes találkozóra:

A horgászat és nyugalom kedvelőinek: Ceredi-tavak

Egy könnyed séta a tóparton, a víz csobogása és a friss levegő ideális a feszültségmentes beszélgetéshez. Ha mindketten szeretitek a természetet, ez a legkézenfekvőbb választás.

Történelmi romantika: Somoskői vagy Salgó vára

Egy rövid autóút után csodás panoráma tárul elétek. A várromok felfedezése közben bőven van idő mélyebben megismerni egymást, miközben a táj szépsége lenyűgöz titeket.

Gasztro-élmény a közeli városban

Ha egy elegánsabb vacsorára vagy egy jó kávéra vágynátok, Salgótarján éttermei és cukrászdái kiváló alternatívát nyújtanak a kötetlen ismerkedéshez.

Hogyan találhatsz társat Cereden az internet segítségével?

Sokan tartanak tőle, hogy egy kistelepülésen az online társkeresés "kilóg a sorból", de valójában ez a leghatékonyabb módja annak, hogy kitágítsd a látókörödet. A Párom.hu algoritmusa figyelembe veszi a lakhelyedet, így nem kell attól tartanod, hogy csak az ország másik végéből kapsz ajánlatokat. Ceredről indulva is megtalálhatod azt a személyt, aki hajlandó veled együtt felfedezni Nógrád rejtett kincseit.

Fontos, hogy legyél őszinte és türelmes. Az online társkeresés egy folyamat, amely során megtanulhatod jobban kifejezni az igényeidet. Olvasd rendszeresen blogunkat, ahol tanácsokat adunk a biztonságos levelezésről és arról, hogyan kezeld az első találkozó izgalmát.

Tévhitek a vidéki online ismerkedésről

"Cereden mindenki ismer mindenkit, felesleges a társkereső." - Ez tévedés! A Párom.hu segítségével olyan embereket is felfedezhetsz a környező településeken, akikkel a mindennapok során sosem találkoznál, vagy nem tudnád róluk, hogy ők is társat keresnek.

"Az online társkeresés csak a fiataloknak való." - Épp ellenkezőleg! A ceredi regisztráltak között minden korosztály képviselteti magát. Az 50-60 feletti korosztály is egyre aktívabb, hiszen ők is vágynak a törődésre és a társaságra.

A boldogság közelebb van, mint gondolnád

Gondolj bele, milyen lenne, ha a következő napsütéses délutánt már nem egyedül töltenéd a kertben vagy a tóparton. Lehet, hogy leendő párod éppen most regisztrál Zabarban, Karancsalján vagy Salgótarjánban, és pont olyan társra vágyik, mint amilyen te vagy. A Párom.hu segít lebontani a fizikai korlátokat és összekötni a magányos szíveket Nógrád szívében.

Ne hagyd, hogy a megszokás vagy a félénkség az utadba álljon! A regisztráció ingyenes, és csak néhány percet vesz igénybe. Adj esélyt magadnak egy új fejezetre az életedben. Szűrj rá a lakóhelyedre, böngéssz a fotók között, és küldj egy jelzést annak, aki szimpatikus. Ceredi társkereső közösségünk vár rád, hogy közösen írjátok meg a saját sikertörténeteteket.

Társkeresés Nógrád vármegyében: Miért mi?

A Párom.hu nem csupán egy szoftver, hanem egy közösségi tér. Éveken át finomítottuk rendszerünket, hogy a lehető legpontosabb találatokat adjuk neked. Tudjuk, hogy Cereden az emberi kapcsolatok értéke magasabb, az ígéretek súlya nagyobb. Ezért fektetünk nagy hangsúlyt a moderálásra és a profilok hitelességére. Ha nálunk ismerkedsz, biztos lehetsz benne, hogy valódi emberekkel lépsz kapcsolatba, akik hasonló értékrenddel bírnak, mint te.

Látogass el a társkereső Nógrád megye aloldalunkra is, ahol még szélesebb körben válogathatsz a környékbeli egyedülállók közül. Ne feledd, a boldogság nem helyfüggő, de egy jó helyen elkezdett keresés sokat segíthet!

Készen állsz a nagy találkozásra Cereden?

Csatlakozz te is a Párom.hu közösségéhez, és találd meg azt a különleges embert, akivel közösen élvezhetitek a nógrádi táj minden szépségét!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció mindössze 2 percet vesz igénybe, és teljesen névtelen maradhatsz.

Párom.hu - Mert a boldogság Cereden is mindenkinek jár!



Rövid ismertető


Cered egy Nógrád megyei település. Bővebben »