Update cookies preferences

Hatvan feletti társkeresők Bárnán

Hatvan feletti társkereső hölgyek Bárna és környékéről:

Joli, 61 éves társkereső nő, Nemti
Joli

61, Nemti

Komoly párkapcsolatot szeretnék találni,mert nem jó egyedül! Keresem megbízható szerető társamat,akivel boldogan tudok majd élni és ő is velem!

Julianna, 68 éves társkereső nő, Salgótarján
Julianna

68, Salgótarján

Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra. Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is. Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni. Özvegy vagyok. Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel. Egy jó beszélgetés már jó kezdet.

Kati, 66 éves társkereső nő, Bátonyterenye
Kati

66, Bátonyterenye

3 éve egyedül élek, és szeretnék még boldog éveket megélni egy párkapcsolatban, ahol egymást megértve, kiegészítve, szeretetben tölthetjük el a szép korú éveinket.

Mária, 70 éves társkereső nő, Salgótarján
Mária

70, Salgótarján

Őszinte természet és állatbarát fiatalos családcentrikus, utazást kedvelő vagyok. Szeretnék társat találni hasonló adottságokkal. Részletesebben ha megismerjük egymást.

Emi, 73 éves társkereső nő, Salgótarján
Emi

73, Salgótarján

Nyitott vagyok,víg kedélyű és hűséges.Tartós kapcsolatot szeretnék,de nem összeköltözőset.Az első találkozás alkalmával majd többet is elárulok,addig is ismerkedhetünk.

Klara, 66 éves társkereső nő, Salgótarján
Klara

66, Salgótarján

Komoly kapcsolatot .keresek !Kalandorok ne írjanak ! 3 dolog ami fontos ..megjelenés ..hűség .megbecsülés. ....

Kati, 70 éves társkereső nő, Mátraverebély
Kati

70, Mátraverebély

Egyedülálló, nyugdíjas, virág, kutya szerető vagyok...érzelmeim mélyek, de egyszerűen élek...Szeretem a zenét és a bábszínházatDohányzom, de absztinens vagyok..Értelmes lénynek mondanak, tanító, drámapedagógus voltam... Érzelmes értelmes embert keresek...

Andi, 76 éves társkereső nő, Mátraterenye
Andi

76, Mátraterenye

Egyedüő élő nő vagyok, keresem a párom megértő úr személyében, szeretek olvasni, értelmes dolgokrol beszélgetni, kirándulni

Etelka, 76 éves társkereső nő, Mátraterenye
Etelka

76, Mátraterenye

Egyedül élő özvegy nő vagyok, Szeretek olvasni, zenét hallgatni, értelmes dolgokról beszélgetni, kirándulni ,sütni, főzni ha van kinek. Keresem azt az úriembert , aki ezt értékelné és hasonló érdeklődésű

Emese, 61 éves társkereső nő, Salgótarján
Emese

61, Salgótarján

Konzervatív értékrendű, józan életű, pozitív gondolkodású társat keresek egy harmónikus kapcsolathoz.

Sziszi, 61 éves társkereső nő, Salgótarján
Sziszi

61, Salgótarján

Keresem a nagy Ő-t , mert az elmúlt 60 évben nem találtam . Van meg idom , így nem adom fel. Ha egy igazán nőies , vidám , optimista hölgyet keresel írj bátran : legyél magas mert én is az vagyok , jókedvű , humoros , szeresd a természetet az utazást és a kirándulásokat . A gyeerekeim felnőttek a hátralevő éveim tartalmas eltöltésehez kersem a társam .

Mária, 70 éves társkereső nő, Salgótarján
Mária

70, Salgótarján

Szlovákiában élek Losoncon. A magyar az anynyelvem Szeretnék megismerkedni korban és lélekben hasonló férfivel aki 60 km távolságon belul él . pl. Nógrád megye. Az idegenforgalomban vállalkozok.

Hatvan feletti társkereső urak Bárna és környékéről:

László, 67 éves társkereső férfi, Salgótarján
László

67, Salgótarján

Ismerkedés, barátkozás, beszélgetések és ha működik a kölcsönös szimpátia akkor lehet közös programokat szervezni . Tudom, hogy aki régóta van egyedül ott már kialakult egyfajta életvitel. Én nem akarok ezen változtatni csak részese lenni.

Aisso, 65 éves társkereső férfi, Salgótarján
Aisso

65, Salgótarján

First of all let me say I am sorry that I am unable to write this in Hungarian. I am Dutch and speak English and German. I recently took an early retirement and am enjoying having all this time to do just the things I like. I am university educated, worked internationally mostly in media and communication jobs as well as in international aid projects and the past ten years trying to help homeless people find their way back in society. Currently staying in a village close to Salgo, but I am not stuck here and am more than willing to relocate should that be necessary to make things work. My intention is to stay here and find a local partner if possible My personality type is INTP-a (Myers-Briggs). I am an very open and extremely direct and communicative man living an active lifestyle with lots of walking/hiking, cycling. I love books, museums and good films for which I am willing to leave the countryside and go to a city. I am warm, kind and emotionally available and looking for the same.

Tamás, 67 éves társkereső férfi, Bátonyterenye
Tamás

67, Bátonyterenye

Tamás vagyok 67 éves vizöntő, elvált nyugdijas aki Bátonyterenyén él. Nem barátom az alkohol, cigaretta, drog. Nem vagyok táncos lábú. Szabadidőmben internetezek, olvasok, szinházba, levéltárba járok, kedvelem a wellnest, több fajta zenét hallgatok. Főzök magamnak, nyitott vagyok új dolgokra, kutya és macska barát vagyok. Keresek kölcsönös szimpátia alapján hölgyet.

József, 74 éves társkereső férfi, Bodony
József

74, Bodony

A nvem józsi Bodony ban lakom , nyugdíjas vagyok egyedül élek egy kertes házban. 73 éves vagyok. társamat keresem nem jó egyedül, remélem megtalálom.

Sándor, 68 éves társkereső férfi, Zabar
Sándor

68, Zabar

" Alex vagyok,68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet,akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak. Hiszem ,hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak. Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól. Aktívan ,sportosan élek: a természet a lételemem ,legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról. Nem csak Társat ,hanem lelki partnert keresek,akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Sándor, 68 éves társkereső férfi, Zabar
Sándor

68, Zabar

" Alex vagyok,68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet,akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak. Hiszem ,hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak. Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól. Aktívan ,sportosan élek: a természet a lételemem ,legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról. Nem csak Társat ,hanem lelki partnert keresek,akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Tibor, 70 éves társkereső férfi, Somoskőújfalu
Tibor

70, Somoskőújfalu

Nyugdíjas tanár vagyok, rész munkaidőben jelenleg is tanítok. Világszemléletem keresztény alapú konzervatív. Szeretek minden tartalmas értékes kultúrát, benne a népi kultúrát. Rendszeresen végzek különböző testgyakorlásokat, szeretem a természetet, természetjárást. Jó szellemi, lelki, fizikai állapotot sikerül fenntartanom. Keresem egy nő hosszú távú ismeretségét, mely minden emberi vonatkozásában kölcsönösen mély, hűséges férfi-nő kapcsolattá válik, és az is marad.

Janos, 68 éves társkereső férfi, Salgótarján
Janos

68, Salgótarján

Szia kedves társkereső Hölgy. .Ezúton is szeretnélek téged megtalálni egy tartalmas ,tartós kapcsolat érdekében.. Engem Jánosnak hivnak,sokáig villanyszerelőként dolgoztam. Az utolsó 25 évben nem itthon éltem. Már másfél éve nyugdijjas vagyok. Még mindég szeretek utazni, muzeumokba járni. Szivesen kirándulok, sétálok a városokban és a természetben is. Tőbb mint 20 éve vagyok elvált. Gyermekeim már felnőttek és őnállóan élnek. Anyagilag független vagyok,Társat keresek. Szabadidőmben barkácsolok,zenét hallgatok,de főzni is szoktam. Ha kedved van megismerni kérlek jelentkezz.

Ferenc, 66 éves társkereső férfi, Mátraterenye
Ferenc

66, Mátraterenye

Özvegy, nyugdíjas vagyok. Szeretek kirándulni, barkácsolni, kertészkedni. Aktívan töltöm mindennapjaim, ehhez keresem társam.

Zoltán, 74 éves társkereső férfi, Salgótarján
Zoltán

74, Salgótarján

Gondolom, sok sz?pet lehet írni magunkról, de az a fontos, ahogyan Te ismersz meg! A személyes találkozást preferálom! A fénykép csak az első benyomást kelti.

Matti, 66 éves társkereső férfi, Rónafalu
Matti

66, Rónafalu

I'm a widower, last year my wife was passed away. I'm looking for someone to talk about the time we can spent together.. My wife was Hungarian, and we have a house in the Matra mountains Ik love traveling mostly to the Middle East or European countries I spent a lot of time to my Dog s Newfoundlander

Sándor, 72 éves társkereső férfi, Bátonyterenye
Sándor

72, Bátonyterenye

Közös mindenféle aktív programok közös megéléséhez keresek partnert, társat. De nem zárkózok el ha úgy alakul más kapcsolattól se.

Pár társkereső bemutatkozása:

László (67), salgótarjáni társkereső férfi

Ismerkedés, barátkozás, beszélgetések és ha működik a kölcsönös szimpátia akkor lehet közös programokat szervezni . Tudom, hogy aki régóta van egyedül ott már kialakult egyfajta életvitel. Én nem akarok ezen változtatni csak részese lenni.

László (65), ságújfalui társkereső férfi

170 CM MAGAS ÉS 74 KG SÚLYÚ VAGYOK.SZERETEK ZENÉT HALLGATNI, MOZIBA JÁRNI, KOCSIVAL KIRÁNDULNI, UTAZGATNI.

Aisso (65), salgótarjáni társkereső férfi

First of all let me say I am sorry that I am unable to write this in Hungarian. I am Dutch and speak English and German. I recently took an early retirement and am enjoying having all this time to do just the things I like.

I am university educated, worked internationally mostly in media and communication jobs as well as in international aid projects and the past ten years trying to help homeless people find their way back in society.

Currently staying in a village close to Salgo, but I am not stuck here and am more than willing to relocate should that be necessary to make things work. My intention is to stay here and find a local partner if possible

My personality type is INTP-a (Myers-Briggs). I am an very open and extremely direct and communicative man living an active lifestyle with lots of walking/hiking, cycling. I love books, museums and good films for which I am willing to leave the countryside and go to a city. I am warm, kind and emotionally available and looking for the same.

Tamás (67), bátonyterenyei társkereső férfi

Tamás vagyok 67 éves vizöntő, elvált nyugdijas aki Bátonyterenyén él. Nem barátom az alkohol, cigaretta, drog. Nem vagyok táncos lábú. Szabadidőmben internetezek, olvasok, szinházba, levéltárba járok, kedvelem a wellnest, több fajta zenét hallgatok. Főzök magamnak, nyitott vagyok új dolgokra, kutya és macska barát vagyok. Keresek kölcsönös szimpátia alapján hölgyet.

Joli (61), nemti társkereső nő

Komoly párkapcsolatot szeretnék találni, mert nem jó egyedül! Keresem megbízható szerető társamat, akivel boldogan tudok majd élni és ő is velem!

Lajos (61), salgótarjáni társkereső férfi

Érzelmes.értelmes.jóképű.kocsivalrendelkezővagyokanyagilagfűgetlen.izgulósvagyokdenemszemtelenszereteksportolni.olvasni.beszélgetni

József (74), bodonyi társkereső férfi

A nvem józsi Bodony ban lakom , nyugdíjas vagyok egyedül élek egy kertes házban. 73 éves vagyok. társamat keresem nem jó egyedül, remélem megtalálom.

Julianna (68), salgótarjáni társkereső nő

Energikus, kommunikatív, nyitott, érdeklődő nő vagyok a világ dolgai iránt és befogadó a változásokra.
Szeretem a zenét, az olvasást, szívesen nézek jó filmeket, de érdekelnek a történelmi, természeti, tudományos és dokumentumfilmek is.
Szeretném még továbbra is aktívan élni az életet, kirándulni, utazni, koncertre, kiállításra menni.
Özvegy vagyok.

Mit szeretnék? Egy férfit…..barátot, társat, partnert, kölcsönös szimpátiát, egy kis kémiát is, izgalmat, nyugalmat, szeretetet ….intelligens, az élet örömeit aktívan megélő embert pozitív életszemlélettel.
Egy jó beszélgetés már jó kezdet.

Sándor (68), zabari társkereső férfi

" Alex vagyok, 68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet, akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak.
Hiszem , hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak.
Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól.
Aktívan , sportosan élek:
a természet a lételemem , legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról.
Nem csak Társat , hanem lelki partnert keresek, akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Sándor (68), zabari társkereső férfi

" Alex vagyok, 68 éves, özvegy férfiként keresem azt a hölgyet, akivel újra értelmet adhatunk a mindennapoknak.
Hiszem , hogy az élet apró csodái ott rejlenek a részletekben-én észreveszem azt is , ami felett mások elsiklanak.
Szeretem a művészeteket, a verseket és a mély beszélgetéseket az élet nagy dolgairól.
Aktívan , sportosan élek:
a természet a lételemem , legyen szó egy nagy sétáról vagy egy izgalmas kirándulásról.
Nem csak Társat , hanem lelki partnert keresek, akiért érdemes élni, és aki értékeli a figyelmet és a törődést."

Tibor (70), társkereső férfi

Nyugdíjas tanár vagyok, rész munkaidőben jelenleg is tanítok. Világszemléletem keresztény alapú konzervatív. Szeretek minden tartalmas értékes kultúrát, benne a népi kultúrát. Rendszeresen végzek különböző testgyakorlásokat, szeretem a természetet, természetjárást. Jó szellemi, lelki, fizikai állapotot sikerül fenntartanom. Keresem egy nő hosszú távú ismeretségét, mely minden emberi vonatkozásában kölcsönösen mély, hűséges férfi-nő kapcsolattá válik, és az is marad.

Janos (68), salgótarjáni társkereső férfi

Szia kedves társkereső Hölgy. .Ezúton is szeretnélek téged
megtalálni egy tartalmas , tartós kapcsolat
érdekében.. Engem Jánosnak hivnak, sokáig villanyszerelőként dolgoztam.
Az utolsó 25 évben nem itthon éltem. Már másfél éve nyugdijjas vagyok.
Még mindég szeretek utazni, muzeumokba járni.
Szivesen kirándulok, sétálok a városokban és a természetben is. Tőbb mint 20
éve vagyok elvált.
Gyermekeim már felnőttek és őnállóan élnek.
Anyagilag független vagyok, Társat keresek.
Szabadidőmben barkácsolok, zenét hallgatok, de főzni is szoktam.
Ha kedved van megismerni kérlek jelentkezz.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Móni és Lali
Móni és Lali

Igaz csak egy napot töltöttünk az oldalon, de az az egy nap változtatta meg az egész életünket.

Hatvan feletti társkeresők Bárnán (Nógrád)

Bárnai társkereső vagy és szeretnéd, ha idős társad is helybéli lenne? 48 idős tag vár rád Bárna és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Bárna - Találd meg a szerelmet a Medves-vidék kapujában!

Bárna nem csupán Nógrád vármegye egyik legszebb fekvésű, hegyekkel körülölelt ékköve, hanem egy olyan közösség otthona is, ahol az emberi kapcsolatok még valódi értéket képviselnek. A Párom.hu bárnai társkereső oldala azért jött létre, hogy a természet közelségét kedvelő helyi szingliknek segítsen megtalálni azt a társat, akivel közösen fedezhetik fel a környék varázsát.

Sokan vágynak komoly kapcsolatra ebben a festői környezetben, de a kistelepülések nyugodt ritmusa néha megnehezíti az új emberekkel való találkozást. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a bárnai és a környékbeli - salgótarjáni vagy pásztói - regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan partnert találsz, akivel nemcsak az értékeitek, hanem a lakóhelyetek is közös.

Miért válaszd a bárnai társkeresést a Párom.hu-n?

A kistelepüléseken élők számára a lokalitás és a bizalom kulcsfontosságú. Bár a társkereső Budapest vonzáskörzetében rengeteg embert mozgat meg, egy bárnai lakosnak a helyi kötődés, a természet szeretete és a nyugodt életmód sokkal többet jelenthet. A távolság nem lehet akadály, ha mindketten ismeritek a Szár-kő szikláit vagy a falu csendjét.

  • Ellenőrzött adatlapok: Kézzel moderált profilok a biztonságos ismerkedésért.
  • Helyi találatok: Nem kell órákat utaznod az első randihoz.
  • Közös értékek: Találj valakit, aki szintén értékeli a vidéki élet nyugalmát.

Ismerkedési tippek bárnaiaknak

Bárnán az őszinteség és a természetesség a legnagyobb vonzerő. Profilod kitöltésekor emeld ki, mi az, amit igazán szeretsz a környéken: egy nagy túrát a Nagy-kőhöz, a gombászást az erdőben, vagy csak a csendes estéket a kertben. Ezek a részletek segítenek a jég megtörésében.

Egy jól megválasztott fotó, amely a természetben készült, sokat elárul a személyiségedről. A Medves-fennsík vagy a közeli várromok háttere azonnal jelzi a többi helyi társkeresőnek, hogy büszke vagy a gyökereidre.

Randevú helyszínek Bárna környékén: Hová menj az első találkozón?

Bárna és környéke bővelkedik romantikus helyszínekben. Ha a Párom.hu-n sikerült elnyerned valaki szimpátiáját, íme néhány ötlet a felejthetetlen első találkozáshoz:

Természetjáró randi: Nagy-kő

Egy könnyű túra a falu fölé magasodó sziklákhoz tökéletes alkalom a beszélgetésre. A fentről nyíló panoráma garantáltan leveszi a lábáról a partneredet, a közös mozgás pedig segít feloldani az izgalmat.

Kulturális kirándulás: Salgó vára

Csak egy rövid autóút, és máris a történelmi vár falai között találjátok magatokat. A naplemente a várfokról nézve az egyik legromantikusabb élmény, amit Nógrádban átélhettek.

Gasztronómiai élmény: Helyi ízek

Egy barátságos ebéd vagy vacsora egy környékbeli fogadóban remek lehetőség, hogy mélyebben megismerjétek egymást a palóc vendégszeretet és a helyi specialitások mellett.

Hogyan segíti Bárna egyedülállóit a Párom.hu?

Az online társkeresés nemcsak a nagyvárosok kiváltsága. Sőt, egy olyan kistelepülésen, mint Bárna, a társkereső Nógrád vármegyei szekciója ablakot nyit a világra. Rendszerünk algoritmusai segítenek összehozni azokat, akik életvitelükben és jövőképükben passzolnak egymáshoz, legyen szó fiatal felnőttekről vagy az újrakezdést kereső középkorúakról.

Érdemes követni társkereső magazinunkat is, ahol hasznos tanácsokat találsz arról, hogyan építs fel vonzó profilt, miként kezeld a biztonságos ismerkedés kérdéseit, és hogyan tarts meg egy friss kapcsolatot a mindennapi élet kihívásai közepette.

Gyakori kérdések a bárnai társkereséssel kapcsolatban

"Vannak egyáltalán bárnaiak az oldalon?" - Igen! Meglepődne, hányan használják a környező településekről is a szolgáltatást. A regisztráltak között bárnaiak, mátranovákiak és salgótarjániak is szép számmal akadnak, akik komoly kapcsolatra vágynak.

"Nem túl kicsi a közösség?" - Bárna kis falu, de a Párom.hu révén a keresési sugarat könnyen bővítheted. Így megmarad a helyi fókusz, de a lehetőségeid megsokszorozódnak a megyei szintű kereséssel.

A Medves-vidék csendje és a szerelem hangja

Gondolj csak bele: lehet, hogy a jövendőbelid éppen most is a falu szélén sétáltatja a kutyáját, vagy a helyi túraútvonalakat járja, és csak arra vár, hogy valaki megszólítsa. A Párom.hu lebontja a gátakat és segít megtenni az első lépést. Nem kell többé a véletlenre bíznod, hogy kivel futsz össze a boltban vagy a buszmegállóban.

A regisztráció nálunk gyors, ingyenes és diszkrét. Szűrj rá Bárnára és környékére, böngéssz a fotós adatlapok között, és ha valaki szimpatikus, küldj egy jelzést. A bárnai társkereső közösségünk minden tagja egy dologra vágyik: egy társra, akivel megoszthatja az élet apró örömeit és a Medves-vidék páratlan szépségét.

Ha pedig bővítenéd a látókörödet, nézz szét a társkereső Salgótarján kínálatában is, hiszen a szomszédos városban is rengeteg magányos szív várja a párját.

Találd meg a párod Bárnán!

Ne maradj egyedül a hegyek ölelésében! Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és kezdd el a boldog közös jövőt még ma.

Regisztrálok most ingyen!

Ingyenes csatlakozás, több ezer valódi társkereső.

Párom.hu - Mert a boldogság Bárnán is mindenkit megillet!



Rövid ismertető


Bárna egy Nógrád megyei település. Bővebben »