Update cookies preferences

Diplomás társkeresés Szászberken

Diplomás társkereső hölgyek Szászberek és környékéről:

Vera, 41 éves társkereső nő, Szolnok
Vera

41, Szolnok

Őszinte, érzékeny és életvidám nő vagyok. 😊 Komoly kapcsolatot keresek, ahol fontos a kölcsönös érdeklődés, a figyelem, a humor és az őszinteség. Szeretem, ha két ember nemcsak jól érzi magát együtt, hanem valóban kíváncsi is egymásra. ❤Nem vok előfizető.

Dorina, 35 éves társkereső nő, Szolnok
Dorina

35, Szolnok

Komoly kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös tisztelet, hűség és felelősségvállalás nem csak jól hangzó szavak – hanem alap. Fontos számomra, hogy mindkettőnknek meglegyen a stabil élethez szükséges háttere és önállósága, mert egy olyan kapcsolatra vágyom, ahol két felnőtt ember nem egymásra „szorul”, hanem egymást választja nap mint nap (még hétfő reggel is). Szeretném, ha jól éreznénk magunkat együtt, sok nevetéssel, őszinteséggel, és azzal a jóleső érzéssel, hogy egymás mellett az élet kicsit könnyebb és kicsit izgalmasabb is. Szabadidőmben a kutyámmal való nagy séták, egy jó könyv, film és a csendes, fárasztó nap utáni kikapcsolódás tölt fel leghatékonyabban.

Júlia, 61 éves társkereső nő, Szolnok
Júlia

61, Szolnok

Mit is írhatnék magamról? Egy teltkarcsú hölgy vagyok, aki ad magára és szeretne egy kiegyensúlyozott, egészséges párkapcsolatot kialakítani egy olyan férfival, aki tud és akar is szeretni/szeretve lenni.

Lilla, 38 éves társkereső nő, Szolnok
Lilla

38, Szolnok

Néhány év Anglia, néhány év Olaszország. Megtanultam teázni, gesztikulálni, és túlélni bármilyen klímát. 😀 Pszichológushallgató vagyok, aki hisz a nyugodt jelenlétben, a figyelmességben és abban, hogy jó emberek igenis léteznek. Nagyon szeretem az állatokat és minden apró kedvességet az életben. Hosszútávú kapcsolatot keresek valakivel, akivel együtt lehet fejlődni, nevetni és békében lenni.Olyan kapcsolatot keresek, ahol kölcsönös tisztelet, őszinteség és kedvesség van; ahol jó érzés hazatérni egymáshoz. Hiszem, hogy a legszebb kapcsolatok nem a nagy szavaktól, hanem a mindennapi apró figyelmességektől válnak különlegessé.

Ilona, 52 éves társkereső nő, Szolnok
Ilona

52, Szolnok

52 éves, elvált nő vagyok, 2 gyermekkel és 2 unokával. Egyedül élek, de a család továbbra is az életem középpontja. Nagyon családcentrikus vagyok, szeretek főzni, sütni. ( a visszajelzések szerint egészen jól is megy) A szabadidőmben szívesen sportolok, kerékpározom, kirándulok, utazok, síelek. Pozitív szemléletű, jókedvű, energikus ember vagyok, aki a hagyományos férfi-női kapcsolatokban hisz.

Sára, 43 éves társkereső nő, Szolnok
Sára

43, Szolnok

Családcentrikus, életvidám és energikus személyiség vagyok. Törekszem az egészségtudatosságra, aktív életmódot élek, szabadidőmben szívesen járok gyalogtúrákra, kocogni, bringázni vagy felfedezni a természetet.

Enikő, 20 éves társkereső nő, Szolnok
Enikő

20, Szolnok

Bár azóta már rövidebb a hajam mint a képeken, de szerintem jobb így mint hosszún. Könyvet írok, sokat rajzolok, küzdő sportolok, és még sosem volt igazi komoly kapcsolatom...

Irén, 69 éves társkereső nő, Szolnok
Irén

69, Szolnok

Romantikus, családszerető, nyitott, pozitív gondolkodású vagyok, Szeretek olvasni, sétálni, kirándulni, táncolni , moziba , rendezvényekre járni. Rendszeresen jógázom.

Beatrix, 54 éves társkereső nő, Szolnok
Beatrix

54, Szolnok

Sziasztok! Keresem társam, aki nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám, olyan, mint én vagyok. Akinek felkeltettem érdeklődését, keressen bátran!

Krisztina, 48 éves társkereső nő, Szolnok
Krisztina

48, Szolnok

A hétköznapokat egészen széles amplitúdókon megélő, a fekete humort és öniróniát kedvelő, igaz gyerekkori barátokkal rendelkező, állandó időhiányban szenvedő, a szebbik nem népes táborát gyarapító, független nő vagyok. Igazából az internetes ismerkedés nem az én műfajom...hiányzik a hang, a szemkontaktus, a gesztusok -> megfogadom: ha lehúz az alpáriság, elhagyom a süllyedő hajót! :) Mindezek hiányában előnyben a két mondatnál bővebben bemutatkozók! Nem szívesen válaszolnék olyan standard, egykérdéses üzenetekre, mint pl.: Hogy vagy? Mivel telik a napod? meg hasonlók. Őszintén hiszem, hogy bárki képes színek és egyediség megvillantására, ha igazán szeretne valamit.

Magdolna, 28 éves társkereső nő, Szolnok
Magdolna

28, Szolnok

Magdinak hívnak, 28 éves vagyok és szeretnék megismerkedni egy korban hozzám illő férfival. A többit személyesen.

Éva, 41 éves társkereső nő, Szolnok
Éva

41, Szolnok

Megbízható, humoros, jókedvű társam keresem, aki mellett szebbek lehetnek a mindennapok. Fontos, hogy okos és értelmes legyél, hogy tartalmasakat tudjunk beszélgetni, hogy felnézhessek Rád. Legyél humoros, mert a nevetés fél egészség... :) Ha szimpatikusnak találsz, írj... Vidám, pozitív, értelmes, szeretni tudó, nyugodt természetű, fiatalos társamat keresem, akivel inspirálni tudjuk egymást...

Diplomás társkereső urak Szászberek és környékéről:

Zsolt, 43 éves társkereső férfi, Szolnok
Zsolt

43, Szolnok

„Nem vagyok a nagy körmondatok híve: a jó beszélgetéseket, a finom ételeket és a jó humort értékelem. Egy hosszú távú, megbízható társat keresek a mindennapokhoz.”

Zsolt, 61 éves társkereső férfi, Szolnok
Zsolt

61, Szolnok

Biológiai órám szerint 50 éves vagyok, ezért ebben a korosztályban keresem a párom (+,-5 év). A konyhában elboldogulok, de ha jobb vagy nálam, akkor a tiéd a terep. Kerti sütögetéshez jobban értek, mondják az éhes vendégek :). Barátom nincs túl sok, de azokat megbecsülöm. Ha felkelti érdeklődésedet egy fiatalsággal harmónizáló őszülő halánték, akkor lehet, hogy én vagyok az érintett. Igyekszem átlagnál többet sportolni, asztalitenisz, kerékpározás, társastánc, jóga. Értékelnék egy nyugodt, harmónikus társat, aki nem áll elém, de nem is húzódik mögém. Aki tud úgy jönni velem és mellettem, hogy egyikünk sem veszíti el saját lépteit. Bízom benne, hogy megtalálom a társam, és én is sikersztorit írhatok, és lehet, hogy Te leszel benne a főszereplő. Ha nem válaszolok, akkor azt nem tiszteletlenségből vagy hiteltelenségből teszem, kérlek ezt fogadd el. Ebben a korban már mindenki tudja, hogy mi az elvárása, kivel találkozna szívesen, így aki szimpatikus, azzal keresem a megoldást a kapcsolatfelvételre.

Attila, 40 éves társkereső férfi, Szolnok
Attila

40, Szolnok

Balázs, 44 éves társkereső férfi, Szolnok
Balázs

44, Szolnok

Találjuk meg egymást:-) A találkozó során minden kiderül:-) Addig is remélem, megtalálja hamarosan mindenki párját

Viktor, 34 éves társkereső férfi, Szolnok
Viktor

34, Szolnok

Szia.:) Leginkább ismerkedés, komoly kapcsolat a cél, inkább nyugis időtöltés mint nyüzsgés, társasjáték, természetben túrázás vagy egy séta, utazás . Jelenleg alkalmazottként dolgozok, később vállalkozóként szeretném folytatni, ez a cél. Társaságban inkább figyelek, de szívesen beszélgetek, ha érdekes a téma.

Tamás, 49 éves társkereső férfi, Szolnok
Tamás

49, Szolnok

Én egy családcentrikus, közvetlen, társaságot kedvelő, általában vidám, mások által kedvesnek mondott, másokkal törődő férfi vagyok. Szeretem a sportokat, tenni-venni a szabadban, igyekszem aktívan élni, de azért egy-két Túró Rudival könnyen le lehet venni a lábamról. Kedvenc helyem a Balaton északi partja. Jó lenne felfedezni a környék látnivalóit, de egyedül nem izgalmas.

Ádám, 58 éves társkereső férfi, Szolnok
Ádám

58, Szolnok

Csak őszintén Ádám vagyok minden barátomnak ismerősömnek, őszinte vidám, szabadszájú vagyok. Kertes házban élek Szolnok közelében

Csaba, 46 éves társkereső férfi, Szolnok
Csaba

46, Szolnok

46 éves vagyok. 2 éve váltam el. Velem él a 14 éves lányom. Fontos számomra a humor, a minőségi együtt töltött idő. Komoly kapcsolatot keresek.

Krisz, 32 éves társkereső férfi, Abony
Krisz

32, Abony

Zoltan, 38 éves társkereső férfi, Szolnok
Zoltan

38, Szolnok

Szia! Zoli vagyok. Eredetileg Szolnokról származom, de már közel 20 éve Anglia és Svájc között élek. A munkám miatt sokat utazom, de amikor Magyarországon vagyok, szeretem a tartalmas pillanatokat olyan valakivel megosztani, akivel kölcsönös a vonzalom és természetesen működik a kémia. Vidám, igényes, megbízható és határozott férfinak tartom magam. Szeretek utazni, új helyeket felfedezni, jókat beszélgetni, nevetni és élvezni az életet. Hiszek abban, hogy a legjobb találkozások egy őszinte mosollyal, egy kis flörttel és a kölcsönös tisztelettel kezdődnek. Nem játszmákat keresek, hanem egy intelligens, nőies és nyitott hölgyet, akivel jól érezzük magunkat együtt. Hogy egy kellemes találkozásból szenvedélyes kaland vagy akár valami több alakul ki, azt majd eldönti a kémia. Ha felkeltettem az érdeklődésed, ne csak nézd a profilomat – írj rám! Lehet, hogy éppen egy üzenet választ el egy felejthetetlen találkozástól. 😉

Gábor, 56 éves társkereső férfi, Szolnok
Gábor

56, Szolnok

Kémia, vonzalom. Intellektuális kapcsolódás. Őszinteség, bizalom. Önismeret, feldolgozott múlt. Együttműködés, kölcsönösség. Tisztelet, elfogadás. Ölelés, érintés, intimitás. Kíváncsiság, játék, figyelem. Humor, optimizmus, nevetés. Hogy mi hova fejlődik, az a fentieken és két emberen múlik. Ennyit tudtam össze okoskodni 😁 A fotóm egy éven belüli.

Zsolt, 41 éves társkereső férfi, Szolnok
Zsolt

41, Szolnok

Sziasztok! 41 éves, sportos, életvidám pasi vagyok, aki hisz abban, hogy az életet nem túlélni kell, hanem megélni. Szeretek mozogni, nevetni, és értékelem az egyszerű, de őszinte pillanatokat. Nem keresek tökéletest — inkább valakit, akivel jól működik a kémia, és akivel együtt még jobb lesz a hétköznap

Pár társkereső bemutatkozása:

Zsolt (43), szolnoki társkereső férfi

„Nem vagyok a nagy körmondatok híve: a jó beszélgetéseket, a finom ételeket és a jó humort értékelem. Egy hosszú távú, megbízható társat keresek a mindennapokhoz.”

Vera (41), szolnoki társkereső nő

Őszinte, érzékeny és életvidám nő vagyok. 😊 Komoly kapcsolatot keresek, ahol fontos a kölcsönös érdeklődés, a figyelem, a humor és az őszinteség. Szeretem, ha két ember nemcsak jól érzi magát együtt, hanem valóban kíváncsi is egymásra. ❤Nem vok előfizető.

Istvan (49), szolnoki társkereső férfi

49 éves, elvált beszélgetni szerető ember.

Hobbim koncertre járás, olvasás, túrázás.


A szabad ég alatt az ember megtisztul, ezért szeretek ott lenni.

Zsolt (61), szolnoki társkereső férfi

Biológiai órám szerint 50 éves vagyok, ezért ebben a korosztályban keresem a párom (+, -5 év). A konyhában elboldogulok, de ha jobb vagy nálam, akkor a tiéd a terep. Kerti sütögetéshez jobban értek, mondják az éhes vendégek :-). Barátom nincs túl sok, de azokat megbecsülöm. Ha felkelti érdeklődésedet egy fiatalsággal harmónizáló őszülő halánték, akkor lehet, hogy én vagyok az érintett. Igyekszem átlagnál többet sportolni, asztalitenisz, kerékpározás, társastánc, jóga. Értékelnék egy nyugodt, harmónikus társat, aki nem áll elém, de nem is húzódik mögém. Aki tud úgy jönni velem és mellettem, hogy egyikünk sem veszíti el saját lépteit. Bízom benne, hogy megtalálom a társam, és én is sikersztorit írhatok, és lehet, hogy Te leszel benne a főszereplő. Ha nem válaszolok, akkor azt nem tiszteletlenségből vagy hiteltelenségből teszem, kérlek ezt fogadd el. Ebben a korban már mindenki tudja, hogy mi az elvárása, kivel találkozna szívesen, így aki szimpatikus, azzal keresem a megoldást a kapcsolatfelvételre.

Balázs (44), szolnoki társkereső férfi

Találjuk meg egymást:-)
A találkozó során minden kiderül:-)
Addig is remélem, megtalálja hamarosan mindenki párját

Heni (46), szolnoki társkereső nő

Szia Heni vagyok.Szeretnék egy olyan embert megismerni aki önmagamért fogad el és nem akar rajtam változtatni semmit sem. Nem vagyok egy egyszerű esett, de ha szeretnél megismerni, akkor nyugodtan írj.

Lia (62), szolnoki társkereső nő

SZERETNÉM MEGTALÁLNI AZT AZ FÉRFIT, AKIT NEKEM RENDELT AZ ÉLET!!!
Remélem, hogy most SIKERÜLNI FOG!!!

Viktor (34), szolnoki társkereső férfi

Szia.:-)
Leginkább ismerkedés, komoly kapcsolat a cél, inkább nyugis időtöltés mint nyüzsgés, társasjáték, természetben túrázás vagy egy séta, utazás .
Jelenleg alkalmazottként dolgozok, később vállalkozóként szeretném folytatni, ez a cél.
Társaságban inkább figyelek, de szívesen beszélgetek, ha érdekes a téma.

Dorina (35), szolnoki társkereső nő

Komoly kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös tisztelet, hűség és felelősségvállalás nem csak jól hangzó szavak – hanem alap.
Fontos számomra, hogy mindkettőnknek meglegyen a stabil élethez szükséges háttere és önállósága, mert egy olyan kapcsolatra vágyom, ahol két felnőtt ember nem egymásra „szorul”, hanem egymást választja nap mint nap (még hétfő reggel is).
Szeretném, ha jól éreznénk magunkat együtt, sok nevetéssel, őszinteséggel, és azzal a jóleső érzéssel, hogy egymás mellett az élet kicsit könnyebb és kicsit izgalmasabb is.
Szabadidőmben a kutyámmal való nagy séták, egy jó könyv, film és a csendes, fárasztó nap utáni kikapcsolódás tölt fel leghatékonyabban.

Júlia (61), szolnoki társkereső nő

Mit is írhatnék magamról?
Egy teltkarcsú hölgy vagyok, aki ad magára és szeretne egy kiegyensúlyozott, egészséges párkapcsolatot kialakítani egy olyan férfival, aki tud és akar is szeretni/szeretve lenni.

Gábor (68), szolnoki társkereső férfi

Szolnoki barárátnőt keresek hosszú távra.
Töltsük kellemesen az időt. Megbízható vagyok. Szép az élet.

Szandra (40), szolnoki társkereső nő

40. Éves vagyok! Ismerkedni szeretnék!
Komolytalan, egy éjszakás kalandot keresők kíméljenek!
Hosszú fekete haj , zöldes barna szem,
160 cm 67 kg

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Natália és Csaba
Natália és Csaba

Sosem gondoltam volna hogy egy nap én is a sikersztorimat gépelhetem, amikor még másokét olvasgattam, miután frissen regisztráltan, 2015 április végén. Egy hosszú (majdnem 7 év) és megfáradt kapcsolaton voltam túl és mint életem során jópárszor, újra egy társkeresőn kötöttem ki, lévén minden ellenpr...

Diplomás társkeresés Szászberken (Jász-Nagykun-Szolnok)

Szászbereki társkereső vagy és szeretnéd, ha diplomás társad is helybéli lenne? 122 diplomás tag vár rád Szászberek és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Szászberek - Találd meg a szerelmet a Jászság és a Szolnoki kistérség határán!

Szászberek egy bájos, nyugodt település Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, ahol az élet lassabb, az emberi kapcsolatok pedig mélyebbek. Bár a falusi környezet idilli, az ismerkedés sokszor nehézségekbe ütközhet a korlátozott létszámú szingli közösség miatt. A Párom.hu szászbereki társkereső szekciója azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen neked megtalálni azt a különleges valakit, aki nemcsak a szomszéd utcában, hanem a környékbeli településeken is keresi a párját.

Sokan vágynak komoly kapcsolatra Szászberek környékén, de a mindennapi munka, a mezőgazdasági teendők vagy az ingázás mellett kevés idő marad a spontán találkozásokra. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a helyi és a vármegyei regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik hozzád hasonlóan tartós, értékalapú kapcsolatot keresnek vidéken.

Miért válaszd a szászbereki társkeresést a Párom.hu-n?

A kistelepüléseken élők számára a lokalitás kulcsfontosságú. Bár a társkereső Szolnok környékén rengeteg lehetőséget kínál, Szászberek lakójaként fontos, hogy olyan társat találj, aki értékeli a falusi élet békéjét. A távolság gyakran gátja lehet egy bimbózó szerelemnek, de ha a partnered Szászberek közelében él, a személyes találkozók megszervezése sokkal egyszerűbbé válik.

  • Biztonságos környezet: Moderátoraink minden profilt ellenőriznek, hogy kiszűrjék a komolytalan jelentkezőket.
  • Intelligens szűrők: Keress életkor, dohányzási szokások, gyerekvállalási szándék vagy hobbi alapján.
  • Regionális hatókör: Nemcsak Szászberekben, hanem a környező falvakban és városokban is böngészhetsz.

Ismerkedési tippek szászberekieknek

Egy kistelepülésen az őszinteség a legnagyobb kincs. Profilod kitöltésekor ne félj megmutatni a valódi énedet! Írd le, ha szereted a horgászatot a Zagyva-parton, vagy ha szívesen kertészkedsz a hétvégén. Ezek a részletek segítenek abban, hogy olyan társat vonzz be, akivel közös az érdeklődési körötök.

Ne feledd: a fotó az első benyomás alapja. Egy természetközeli kép a szászbereki tájban vagy egy mosolygós szelfi a helyi templom környékén sokkal hitelesebb, mint egy túlzottan beállított stúdiófotó. A helyiek értékelik a közvetlenséget!

Randevú helyszínek Szászberekben és környékén: Hová menj az első találkozón?

Szászberek és környéke számos romantikus lehetőséget rejt, ha már túl vagytok az első üzenetváltásokon a Párom.hu-n. Az első találkozó mindig izgalmas, és a helyszín megválasztása sokat segíthet a feszültség oldásában:

Természetközeli séta: A Zagyva-part

Szászberek közelében a folyóparti természet mindig megnyugtató hátteret biztosít. Egy hosszú séta a friss levegőn tökéletes alkalom arra, hogy mélyebben megismerjétek egymást, távol a város zajától.

Városi pezsgés: Szolnok közelsége

Mivel Szolnok csak egy rövid autóútra van, kiváló randihelyszín lehet a Tiszavirág híd vagy egy hangulatos cukrászda a megyeszékhely belvárosában. Ha több programra vágytok, egy mozi is beleférhet.

Kulturális kirándulás: Jászberény

A társkereső Jászberény vonzáskörzetében is népszerű. Látogassatok el a Jász Múzeumba vagy az Állatkertbe, ha egy kötetlen és élménydús délutánt szeretnétek együtt tölteni.

Hogyan segíti az online társkereső a vidéki ismerkedést?

Szászberekhez hasonló kisebb településeken az a kihívás, hogy "mindenki ismer mindenkit". Ez sokszor gátlásokat okozhat, hiszen az ember fél a pletykáktól vagy a kellemetlen találkozásoktól. A Párom.hu diszkrét és biztonságos platformot kínál, ahol te döntöd el, kinek mutatod meg magad, és kivel kezdesz el beszélgetni.

Az online társkeresés legnagyobb előnye a hatékonyság. Nem kell várnod a véletlenre a helyi kisboltban vagy a falunapon. Itt pontosan láthatod, ki az, aki szintén társat keres, mi a hobbija, és milyen jövőképet képzel el magának. Legyen szó egyedülálló szülőről, karrierépítő fiatalról vagy az ezüst éveiben járó társkeresőről, nálunk minden korosztály képviselteti magát Szászberek környékéről is.

Gyakori kérdések a szászbereki ismerkedéssel kapcsolatban

"Vannak egyáltalán szinglik Szászberekben?" - Meglepődnél, hányan választják az online utat! Sokan regisztrálnak a környező településekről (Újszász, Jászalsószentgyörgy, Szolnok) is, így a merítési lehetőség sokkal nagyobb, mint gondolnád.

"Biztonságos megadnom az adataimat?" - Maximálisan. A Párom.hu kiemelt figyelmet fordít az adatvédelemre. Csak annyi információt osztasz meg magadról, amennyit te szeretnél, és bármikor letilthatod a számodra nem szimpatikus felhasználókat.

Ne hagyd, hogy a magány határozza meg a mindennapjaidat!

Szászberek lakójaként is megérdemled a boldogságot és a szerelmet. Gondolj bele: lehet, hogy a leendő párod csak néhány kilométerre tőled, éppen most böngészi a profilokat, és pont egy olyan embert keres, mint amilyen te vagy. Az online társkeresés nem csupán egy technikai eszköz, hanem egy kapu az új lehetőségekre, új barátságokra és egy életre szóló kapcsolatra.

Sokan tartanak attól, hogy a virtuális ismerkedés személytelen. Mi a Párom.hu-nál azon dolgozunk, hogy ez ne így legyen. Magazinunkban tippeket adunk a sikeres első üzenethez, tanácsokkal látunk el, hogyan kezeld a kezdeti izgalmakat, és segítünk abban, hogy a digitális szikrából valódi tűz legyen a szászbereki hétköznapokban.

Készen állsz megtalálni az igazit Szászberekben?

Csatlakozz te is Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyik legnépszerűbb közösségéhez, és kezdd el a keresést még ma!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció gyors, egyszerű és teljesen díjmentes az induláshoz.

Párom.hu - Mert a boldogság mindenkinek jár, Szászberekben is!

Szellemi társat keresel? Találkozz hozzád illő, diplomás egyedülállókkal!

Diplomás társkereső: Miért keresünk hasonló társat az értelmiségi körökben?

Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, a tartós kapcsolatok alapja leggyakrabban a hasonló értékrend és az azonos szellemi szint. A szerelem persze bármikor ránk találhat váratlanul is, de ösztönösen olyan partnert keresünk, aki érti a világunkat, hasonló háttérrel rendelkezik, és valódi szellemi társunk lehet a mindennapokban.

Miért fontos a diploma a párkeresés során?

Egy egyetemi vagy főiskolai végzettség sokkal több egy papírnál. A diplomás társkeresés azért hatékony, mert a közös iskolázottság gyakran hasonló élettapasztalatot, intellektuális igényességet és jövőképet takar. Bár a diploma önmagában nem garancia a boldogságra, kiváló szűrő: feltételez egyfajta céltudatosságot, biztos egzisztenciát és egy szélesebb látókört, amely az értelmiségi közösségek sajátja.

Találd meg diplomás párod a Párom.hu-n!

A több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Párom.hu dedikált megoldást kínál az értelmiségieknek. Oldalunkon többezer diplomás tag keresi párját, a speciális szűrési funkciókkal pedig:

  • Célzottan kereshetsz iskolai végzettség alapján.
  • A "Diplomás előfizetéssel" elérheted, hogy profilod csak a felsőfokú végzettségűek találati listájában szerepeljen.
  • Megspórolhatod a felesleges köröket és a kínos visszautasításokat.
Ne bízd a véletlenre a boldogságod! Adj esélyt egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös alap már az első beszélgetésnél adott.

Regisztrálj, és találd meg diplomás társad még ma!



Rövid ismertető


Szászberek egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei település. Bővebben »