Update cookies preferences

Társkeresés Potonyon

Legújabb társkereső hölgyek Potony és környékéről:

Flóra, 20 éves társkereső nő, Szigetvár
Flóra

20, Szigetvár

Szeretek filmeket nézni, főleg az akciódús történetek kötnek le, de a romantikus és horror filmeken kívül szinte bármit szívesen megnézek. Szabadidőmben szeretek kirándulni, akár egész napos túrákra is elmegyek, mert feltölt a természet és a nyugalom. Kreatív embernek tartom magam, közel áll hozzám a festés és a rajzolás is. Szenvedélyem az ásványok gyűjtése, mindig izgalmas egy új darabbal bővíteni a gyűjteményemet. Emellett bármikor benne vagyok egy jó programban, legyen az szabadulószoba, kötélpálya vagy bármilyen izgalmas, közös élmény.

Rózsa, 58 éves társkereső nő, Barcs
Rózsa

58, Barcs

Ahh! Most mit írjak?! Persze, hogy szuper csaj vagyok de néha meg pont hogy nem. A belső értékeimre abszolut büszke vagyok, a külsőre nem annyira. Fontos a humor es a tolerancia. Bizzunk egymasban és mindenféle érzelem mellett a tisztelet fontos számomra. Nem szívesen veszem igénybe ezt a fajta ismerkedési módot es nem is nagyon hiszek benne. Néha faradt vagyok és magányos, ezért jöttem ide de valószínű az első negatív élmeny után, lépek. 😁

Kriszti, 47 éves társkereső nő, Barcs
Kriszti

47, Barcs

Én egy egyszerű, nyugodt, harmonikus családi életre vágyom, ahol a Párom elfogadja a 7 éves Kisfiamat is, velem együtt.... Kertészkedés, bográcsozás - grillezés, kutyázás, séták, teraszról a naplemente, nem is vágyom többre....

Mónika, 50 éves társkereső nő, Barcs
Mónika

50, Barcs

Közel az ötvenhez hiszek a szerelemben. Örök optimista :-)Keresem a párom akivel ezt átélhetjük és a B oldalt eggyütt játszuk le ♥

Legújabb társkereső urak Potony és környékéről:

Jancsika, 45 éves társkereső férfi, Szigetvár
Jancsika

45, Szigetvár

Szia, kedves látogató! 46- éves. 180cm magas, 105 - kg mackós, független dolgozó férfi vagyok. Ápolt, rövid barna haj.,barna szem! Átlagos érték rendet képviselek! Nincs duma. , nincs vaker! Hölgypartnert keresek, kellemes időtöltéshez pl: strandolás, kirándulás , csavargás ,kávézás. Fontos a személyes kontakt, a nézésből kiderül minden! 30- 60 ?ves korig keresek partnert , kellemes élményekhez! Szigetvár'- + 60 km! Autóm van, utazni tudok-- igaz nem Mercedes , sem BMW!

Zoltán, 45 éves társkereső férfi, Barcs
Zoltán

45, Barcs

Zoli vagyok 45 éves szabad időmben edzek ha marad még energiám vagy túl soka stressz akkor filmet nézek vagy számitógépes játékokkal játszom kikapcsolódásként vagy ha van jobb program akkor ott vagyok.

József, 47 éves társkereső férfi, Szigetvár
József

47, Szigetvár

47 ?ves vagyok!A Fiam 18 éves Egyetemista Budapesten él!36 ?ve j?tszom egy Fúvószenekarban!Imádok Zenét hallgatni!Szeretek besz?lgetni S?t?lni T?r?zni!Ismerkedni szeretnék de ez később nem z?rja ki a komoly kapcsolatot sem!

Tamas, 33 éves társkereső férfi, Patapoklosi
Tamas

33, Patapoklosi

Sziasztok új vagyok itten keresem a párom őszinte tisztelet tudó gyerek vagyok érzékeny keresem az igazít akivel tudnék együtt élni komoly kapcsolatot keresek a párom legyen őszinte tisztelet tudó ugyanúgy mint én egyelőre ennyit nem tudok itt írni szeretném megismerni csak nyugodtan írj és beszélgessünk és ismerjük meg egymást puszi mindenkinek

Éva

66, Szigetvár

Szeretnék magamnak egy komoly mély érzésü ,de egyben érdekes, szexi , megbízható, hűséges társat találni. Érzelmekben gazdag, önálló életvitellel rendelkező skorpió horoszkópu hölgy vagyok.Nagyon mély belső kisugárzással rendelkezem. Lelki sérültek , szélhámosok kiméljenek.

Anikó, 51 éves társkereső nő, Drávatamási
Anikó

51, Drávatamási

Keresztény, konzervatív érékrenddel rendelkező, kedves, őszinte, megbízható nő vagyok. Szeretek biciklizni, a természetben tartózkodni, sütni és zenét hallgatni.

Rea, 59 éves társkereső nő, Sellye
Rea

59, Sellye

Életvidám, humort kedvelő, optimista ember vagyok. Szeretem a természetet, szeretek utazni, olvasni, zenét hallgatni, na és főzni!

Janos, 53 éves társkereső férfi, Szigetvár
Janos

53, Szigetvár

Vidéki életemhez keresem a párom.Téged kereslek ha nem idegen tőled ez az életmód.Írj bátran! Sok oldalú ember vagyok mindenről tudok beszélgetni.

László, 71 éves társkereső férfi, Barcs
László

71, Barcs

László vagyok Barcson és Münchenben élek Magyarországon van egy házam egy élettársat keresek akivel a további napokat élvezettel tölthetjük el közösen együtt. A foglalkozásom 40 éve német tolmács szakfordító és nyelvoktató.

István, 69 éves társkereső férfi, Szigetvár
István

69, Szigetvár

Minden anyagi és más gondom megoldva de magányosan élek. Nagyon szeretem a természetet, virágokat , erdőket, tavakat így utazni /saját lakóautómmal/ kempingezni van lehetőségem de társ hiányában az nem jó.

József, 72 éves társkereső férfi, Szigetvár
József

72, Szigetvár

Part keresek hosszútavu kapcsolatra. Mezőgazdász vagyok. Két gyerekem van és külön élnek. Szeretnék egy olyan hölgyet megismerni aki szeretkertészkedni ,főzni. Aki szeret kirándulni ,fesztiválokra járni , Aki kijönne velem a tanyára fözni pihenni

Dani

29, Barcs

Dani vagyok 29 éves! Ismerkedni, beszélgetni szeretnék! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt! Beszélgessünk ha van kedved!

András, 23 éves társkereső férfi, Sellye
András

23, Sellye

22éves vagyok komoly kapcsolatot keresek amit lehet rólam tudni: kedves vagyok,szeretek nevetni,viccelődni,szenvedélyem a játszás és film nézés zene hallgatás ha megtetszettem kérlek írj.

Gergő, 27 éves társkereső férfi, Sellye
Gergő

27, Sellye

Sziasztok !Gergő vagyok 25 éves vagyok Párkapcsolatot keresek ismerkedést beszélgetést remélem a legjobbakat.

Mátéka, 25 éves társkereső férfi, Szigetvár
Mátéka

25, Szigetvár

25 éves vagyok! Keresem életem párját. Ha te is akkor beszélgessünk egy jót. Nincs profilképe. Felújítás van a fürdőben 😀

Eszter, 36 éves társkereső nő, Barcs
Eszter

36, Barcs

Timi, 43 éves társkereső nő, Barcs
Timi

43, Barcs

Fiatal két gyermekes anyuka vagyok. Szeretnék ismerkedni férfiakkal. Komoly kapcsolatot szeretnék.

Evelin, 32 éves társkereső nő, Szigetvár
Evelin

32, Szigetvár

Hello ! Kérném a kalandra vágyokat kiméljenek meg... Szeretem a kocsikat a motorokat az állatokat és a természetett ,nyugalmat!!

Tamás, 38 éves társkereső férfi, Sellye
Tamás

38, Sellye

Nem is tudom hirtelen mit írjak ide. Van egy fiam, akit én nevelek. Szeretek kirándulni, filmezni. Nem vagyok egy elveszett ember!

Tibi, 37 éves társkereső férfi, Szigetvár
Tibi

37, Szigetvár

Sziasztok! Romantikus vagyok mint "Ted Mosby" vicces mint "Chandler Bing" aki ismeri a "Jóbarátok" és az "Így Jártam anyátokkal" sorozatokat,tudni fogja miről beszélek!

Isti, 36 éves társkereső férfi, Szigetvár
Isti

36, Szigetvár

Attila, 44 éves társkereső férfi, Barcs
Attila

44, Barcs

A nevem Attila 42 éves vagyok ! komoly kapcsolatot keresek , Somogy megyei vagyok azon belül egy kis faluban élek

Erika, 59 éves társkereső nő, Zádor
Erika

59, Zádor

Erikanak hívnak falun élek Szeretnék komoly párkspcsolatot ha lehetséges még ezeken az oldalakon! Kalandorok kíméljenek!! Nem vagyok előfizető!

Krisztina, 51 éves társkereső nő, Barcs
Krisztina

51, Barcs

Nevem Krisztina,45 eves vagyok.egyedul allo . Szakmam bolti elado. Keresem a parom, cssk komoly kapcsolat erdekel!

Marianna, 51 éves társkereső nő, Szigetvár
Marianna

51, Szigetvár

HIÁNYZIK VALAKI AZ ÉLETEMBŐL, AKI SZERET ÉS VISZONT SZERETHETEM.ISMERKERDÉS CÉLJÁBÓL NÉZTEM IDE BE, HÁTHA MEGTALÁLOM AZ IGAZIT.

Zsuzsanna, 47 éves társkereső nő, Teklafalu
Zsuzsanna

47, Teklafalu

Egyedül álo vagyok és komoly kapcsolatot szeretnék Van négy gyerekem ,szeretem a kutyákat és a macskákat

Péter, 46 éves társkereső férfi, Barcs
Péter

46, Barcs

Ismerkednék, barátkoznék hölgyekkel kapcsolat céljából, cheteljünk és kiderül szimpatikusak vagyunk e egymásnak.

Gábor, 52 éves társkereső férfi, Barcs
Gábor

52, Barcs

Hosszú távú kapcsolatot keresek hűséges, humoros, utazni szerető ,velem hasonló korú nő személyében. Hobbim az utazás, horgászat, baráti összejövetelek.

Gábor, 50 éves társkereső férfi, Barcs
Gábor

50, Barcs

Köszöntök mindenkit! Igazából nem is tudom mit lehetne írni ide. Csupán azt szeretném mint mindenki más. Boldognak lenni. Boldognak lenni valaki mellett aki mellettem is boldog. Tudom nem könnyű.

Tibor, 54 éves társkereső férfi, Szigetvár
Tibor

54, Szigetvár

Szia komoly kapcsolat komolytalanul! Ismerkedjünk, ha van kémia szép lehet. Rajtunk múlik, nincs késő.

Virág, 68 éves társkereső nő, Szigetvár
Virág

68, Szigetvár

Virág vagyok, 165 cm magas, 65 kg. Elvált ,.Komoly kapcsolatot keresek egy magas, ápolt, intelligens férfi személyében. Szeretek emberekkel foglalkozni, ez a munkám is. Alapból vidám vagyok. Szabadidőmben szeretek sétálni, vásárolgatni. Utazni, biciklizni. Minden káros szenv. mentes vagyok, az édesség a gyengém.

Éva, 67 éves társkereső nő, Szigetvár
Éva

67, Szigetvár

63 éves özvegy vagyok. Egyedül élek egy lakótelepi lakásban.Gyerekeim már külön élnek. Nyugdíjas vagyok de dolgozom

Zsuzsi, 66 éves társkereső nő, Szigetvár
Zsuzsi

66, Szigetvár

Fiatalos, temperamentumos, vidám természetű vagyok. Szeretem a természetet, moziba ,színházba járni, imádok zenét halgatni ,utazni,szép helyeken járni,..a konyhában finomakat sütni,főzni.

Erzsebet, 72 éves társkereső nő, Szigetvár
Erzsebet

72, Szigetvár

Erzsebet vagyok 70 éves özvegy egyedül elelek nyugdíjas vagyok Szigetvaron lakom két felnőtt gyermekem van

Attila, 66 éves társkereső férfi, Szigetvár
Attila

66, Szigetvár

Megértést és egy ki szereteret keresek! Találjuk meg egymást! Mit gondoltok, ennyi idősen van még rá esély?

Jos, 62 éves társkereső férfi, Barcs
Jos

62, Barcs

Ich bin nach Ungarn ausgewandert. Suche deshalb eine nette, deutsch- oder englischsprachige Frau, die mir Land, Leute und die Sprache näherbringen möchte.Eine Frau, die das ruhige Leben auf dem Land der Hektik der Stadt vorzieht. Freue mich auf eine nette Nachricht..Evtl. Freundschaft+ I moved to Hungary this year. I am looking vor a nice Women, who prefers a calm life on the countryside. For talking, showing me the country, the people, the cultur and if possible, teach me the hungarian language. Happy to receive nice messages...eventually for friendship+

ATTILA, 69 éves társkereső férfi, Dencsháza
ATTILA

69, Dencsháza

Friss nyugdíjas, pozítiv gondolkodású, optimista vagyok.Szeretek jókat beszélgetni egy jó beszélgető társsal,szeretek nevetni,még magamon is.Olyan hölgyet keresek, aki hasonló gondolkodású,hozzám illő, nyitott,őszinte,akivel kiegészítjük egymást. Ha ez számít: a magasságom 192 cm, jó lenne,ha jó magas hölgy találna rám,aki szeret mosolyogni,mert odavagyok a mosolygós hölgyekért! Eddig sokat olvastam, mondhatnám hogy könyvmoly vagyok.

Zoltán, 70 éves társkereső férfi, Barcs
Zoltán

70, Barcs

Régóta egyedül élek,párom keresem,ismerkedem, amiből komoly kapcsolat is kialakulhat és ha mindenben egyezünk, hozzám is költözhetsz!

Pár társkereső bemutatkozása:

Pisti (57), barcsi társkereső férfi

Sziasztok!Remélem sikerül egy normális komoly kapcsolatot találnom, egy aranyos hölgy személyében.Egyedülálló, jó kedélyű
vidám srác vagyok.Kb.80 km távon belül keresek.

Jani (38), szigetvári társkereső férfi

Ismerkedni szeretnék. Egy hűséges párt keresek. Egy kicsit félénk vagyok. De ha szimpatikus valaki akkor könnyen megtaláljuk a közös hangot.

Kornél (32), barcsi társkereső férfi

Sziasztok ismerkedni szeretnék szeretek kirándulni állatokat gondoltam kipróbálom itt hogyan lehet ismerkedni

Tibi (37), szigetvári társkereső férfi

Sziasztok! Romantikus vagyok mint "Ted Mosby" vicces mint "Chandler Bing" aki ismeri a "Jóbarátok" és az "Így Jártam anyátokkal" sorozatokat, tudni fogja miről beszélek!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Ágnes és István
Ágnes és István

Szeretnénk megosztani a T.Szerkesztőséggel egy újabb sikertörténetet.
István és Ágnes társkeresők voltunk az oldalon akik meg akarták találni a párjukat az életük hátralévő részére.

Társkeresés Potonyon (Somogy)

Potonyi társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 70 társkereső tag vár rád Potony és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Potony - Találd meg a párod a Dráva menti nyugalomban!

Potony, ez a bájos és csendes somogyi település a Dráva folyó közelében, a béke és a természetközelség szigete. Bár a lakosságszám alacsonyabb, mint a nagyvárosokban, az itt élő egyedülállók vágya a boldogságra és a társra ugyanolyan erős. A Párom.hu potonyi társkereső felülete azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen neked megtalálni azt a különleges valakit, aki értékeli a vidéki élet szépségét és a falusi közösség erejét.

Sokan gondolják úgy, hogy egy kistelepülésen nehezebb az ismerkedés, hiszen "mindenki ismer mindenkit". Azonban az online világ megnyitja a kapukat: a Párom.hu segítségével nemcsak a potonyi szinglikkel, hanem a környékbeli - barcsi, szigetvári vagy kaposvári - társkeresőkkel is kapcsolatba léphetsz. Nem kell messzire menned ahhoz, hogy valaki olyannal találkozz, akivel közös az értékrendetek és az érdeklődési körötök.

Miért érdemes a Párom.hu-n keresned Potony környékén?

A kistelepüléseken élők számára a mobilitás és a közelség kulcsfontosságú. Míg a társkereső Kaposvár városában ezrek között válogathat, Potonyban a minőség és a valódi értékek számítanak. Mi segítünk, hogy ne a véletlenre bízd a találkozást a falunapon vagy a boltban, hanem tudatosan keress olyan partnert, aki hozzád hasonlóan komoly kapcsolatot szeretne.

  • Célzott keresés: Állítsd be a távolsági szűrőt, hogy a lakóhelyedhez legközelebb élőket lásd először.
  • Biztonság: Kézzel ellenőrzött profilok garantálják, hogy valódi emberekkel beszélgetsz.
  • Közös pontok: Találj társat, aki szintén szereti a horgászatot a Dráván vagy a természetjárást.

Tippek a sikeres ismerkedéshez vidéken

Potonyban és környékén az emberek többre értékelik a tetteket a szavaknál. A profilodban légy őszinte: írd le, mit jelent számodra a család, a kert vagy a természet közelsége. Egy fotó, ami a Dráva-parton vagy a kertedben készült, sokkal hívogatóbb és hitelesebb, mint egy agyonretusált műtermi kép.

Ne félj te megtenni az első lépést! Egy kedves üzenet, egy kérdés a másik kedvenc kirándulóhelyéről kiváló jégtörő lehet. A vidéki romantika alapja a közvetlenség és a tisztelet - használd ezeket az erényeket az online térben is.

Randevú ötletek Potonyban és a Dráva mentén

Bár Potony egy kicsiny ékszerdoboz, a környéke rengeteg romantikus lehetőséget rejt az első találkozóhoz. Ha már túlvagytok az első chaten a Párom.hu-n, itt az ideje a személyes randinak:

Természetközeli romantika: A Dráva-part

Nincs megnyugtatóbb, mint a folyó morajlását hallgatni. Egy közös séta a parton vagy egy piknik a fűben tökéletes alkalom arra, hogy mélyebben megismerjétek egymást, távol a város zajától.

Aktív kikapcsolódás: Kerékpártúra

A környék sík vidéke kiválóan alkalmas egy közös biciklizésre. Tekerjetek át a szomszédos falvakba, fedezzétek fel a helyi templomokat és élvezzétek a friss somogyi levegőt!

Wellness élmény: Barcsi Gyógyfürdő

Ha egy kicsit több kényelemre vágytok, a közeli Barcs fürdője ideális választás. A meleg vízben ázva a beszélgetés is könnyebben folyik, és a hangulat is garantáltan ellazul.

Hogyan találj párt Potony környékén?

A társkeresés folyamata a Párom.hu-n egyszerű és intuitív. Először is regisztrálj, és töltsd ki az adatlapodat minél részletesebben. A rendszerünk algoritmusai figyelik a megadott preferenciáidat, így olyan Somogy vármegyei társkereső tagokat ajánlunk figyelmedbe, akikkel a legnagyobb az esélyed a harmóniára.

Potony elhelyezkedése miatt érdemes a keresési sugarat 30-40 kilométerre állítani. Így a szomszédos Baranya vármegyei települések egyedülállói is bekerülnek a látókörödbe. Szigetvár történelmi hangulata vagy Barcs határmenti nyüzsgése sok érdekes embert tartogat, akik talán pont olyan partnert keresnek, mint amilyen te vagy.

Gyakori kérdések a potonyi online ismerkedésről

"Megtalálnak majd az ismerőseim?" - Sokan tartanak ettől kistelepülésen. Fontos tudni, hogy a Párom.hu-n te döntöd el, ki láthatja a fotóidat, és mennyit árulsz el magadról. A diszkréció nálunk alapvető érték.

"Vannak itt egyáltalán regisztráltak?" - Meglepődnél, hányan választják a digitális utat Somogy déli részén is! Az embereknek egyre kevesebb idejük van a hagyományos ismerkedésre, így a telefonjukon keresztül keresik a szerelmet Potonyban is.

A somogyi vendégszeretet és a szerelem

Potony híres a barátságos lakóiról és a hagyománytiszteletről. Egy itt kezdődő kapcsolat alapja gyakran a közös múlt, a föld szeretete és az egymás iránti figyelem. Az online társkereső nem változtatja meg ezeket az értékeket, csupán egy modern eszközt ad a kezedbe, hogy rátalálj arra, akivel megoszthatod az életedet.

Gondolj a jövőre: egy közös séta a potonyi utcákon, együtt töltött esték a csillagos ég alatt, vagy közös főzés a helyi alapanyagokból. Mindez elérhető közelségben van. A Párom.hu közössége segít, hogy ne maradj egyedül a mindennapokban. Legyen szó fiatal felnőttről vagy az aranykorukat élők köréről, Potony és környéke mindenki számára tartogat egy társat.

Ha már kipróbáltad a helyi lehetőségeket és még nem jártál sikerrel, ne csüggedj. Az internet világában nincs olyan távolság, amit egy őszinte mosoly vagy egy kedves üzenet ne tudna áthidalni. A potonyi szinglik között te is megtalálhatod a hiányzó láncszemet.

Ne várj tovább a szerencsére Potonyban!

A boldogság csak egy kattintásra van tőled. Csatlakozz Magyarország egyik legmegbízhatóbb társkeresőjéhez, és nézd meg, ki vár rád a Dráva partján!

Regisztrálok és párt keresek!

Ingyenes csatlakozás, több ezer komoly társkereső.

Párom.hu - Mert mindenki megérdemli a társat, még a legkisebb faluban is!



Rövid ismertető


Potony egy Somogy megyei település. Bővebben »