Update cookies preferences

Társkeresés Kastélyosdombón

Legújabb társkereső hölgyek Kastélyosdombó és környékéről:

Flóra, 20 éves társkereső nő, Szigetvár
Flóra

20, Szigetvár

Szeretek filmeket nézni, főleg az akciódús történetek kötnek le, de a romantikus és horror filmeken kívül szinte bármit szívesen megnézek. Szabadidőmben szeretek kirándulni, akár egész napos túrákra is elmegyek, mert feltölt a természet és a nyugalom. Kreatív embernek tartom magam, közel áll hozzám a festés és a rajzolás is. Szenvedélyem az ásványok gyűjtése, mindig izgalmas egy új darabbal bővíteni a gyűjteményemet. Emellett bármikor benne vagyok egy jó programban, legyen az szabadulószoba, kötélpálya vagy bármilyen izgalmas, közös élmény.

Rózsa, 58 éves társkereső nő, Barcs
Rózsa

58, Barcs

Ahh! Most mit írjak?! Persze, hogy szuper csaj vagyok de néha meg pont hogy nem. A belső értékeimre abszolut büszke vagyok, a külsőre nem annyira. Fontos a humor es a tolerancia. Bizzunk egymasban és mindenféle érzelem mellett a tisztelet fontos számomra. Nem szívesen veszem igénybe ezt a fajta ismerkedési módot es nem is nagyon hiszek benne. Néha faradt vagyok és magányos, ezért jöttem ide de valószínű az első negatív élmeny után, lépek. 😁

Marianna, 58 éves társkereső nő, Lad
Marianna

58, Lad

Irhatnék ide b?rmit,de nem teszem. Ink?bb beszélgessünk,abból sok minden kiderül. Nem vagyok előfizető,nem tudok v?laszolni ha írsz!Csak hívni tudsz!

Kriszti, 47 éves társkereső nő, Barcs
Kriszti

47, Barcs

Én egy egyszerű, nyugodt, harmonikus családi életre vágyom, ahol a Párom elfogadja a 7 éves Kisfiamat is, velem együtt.... Kertészkedés, bográcsozás - grillezés, kutyázás, séták, teraszról a naplemente, nem is vágyom többre....

Legújabb társkereső urak Kastélyosdombó és környékéről:

Jancsika, 45 éves társkereső férfi, Szigetvár
Jancsika

45, Szigetvár

Szia, kedves látogató! 46- éves. 180cm magas, 105 - kg mackós, független dolgozó férfi vagyok. Ápolt, rövid barna haj.,barna szem! Átlagos érték rendet képviselek! Nincs duma. , nincs vaker! Hölgypartnert keresek, kellemes időtöltéshez pl: strandolás, kirándulás , csavargás ,kávézás. Fontos a személyes kontakt, a nézésből kiderül minden! 30- 60 ?ves korig keresek partnert , kellemes élményekhez! Szigetvár'- + 60 km! Autóm van, utazni tudok-- igaz nem Mercedes , sem BMW!

Zoltán, 45 éves társkereső férfi, Barcs
Zoltán

45, Barcs

Zoli vagyok 45 éves szabad időmben edzek ha marad még energiám vagy túl soka stressz akkor filmet nézek vagy számitógépes játékokkal játszom kikapcsolódásként vagy ha van jobb program akkor ott vagyok.

József, 47 éves társkereső férfi, Szigetvár
József

47, Szigetvár

47 ?ves vagyok!A Fiam 18 éves Egyetemista Budapesten él!36 ?ve j?tszom egy Fúvószenekarban!Imádok Zenét hallgatni!Szeretek besz?lgetni S?t?lni T?r?zni!Ismerkedni szeretnék de ez később nem z?rja ki a komoly kapcsolatot sem!

Tamas, 33 éves társkereső férfi, Patapoklosi
Tamas

33, Patapoklosi

Sziasztok új vagyok itten keresem a párom őszinte tisztelet tudó gyerek vagyok érzékeny keresem az igazít akivel tudnék együtt élni komoly kapcsolatot keresek a párom legyen őszinte tisztelet tudó ugyanúgy mint én egyelőre ennyit nem tudok itt írni szeretném megismerni csak nyugodtan írj és beszélgessünk és ismerjük meg egymást puszi mindenkinek

Éva

66, Szigetvár

Szeretnék magamnak egy komoly mély érzésü ,de egyben érdekes, szexi , megbízható, hűséges társat találni. Érzelmekben gazdag, önálló életvitellel rendelkező skorpió horoszkópu hölgy vagyok.Nagyon mély belső kisugárzással rendelkezem. Lelki sérültek , szélhámosok kiméljenek.

Anikó, 51 éves társkereső nő, Drávatamási
Anikó

51, Drávatamási

Keresztény, konzervatív érékrenddel rendelkező, kedves, őszinte, megbízható nő vagyok. Szeretek biciklizni, a természetben tartózkodni, sütni és zenét hallgatni.

Janos, 53 éves társkereső férfi, Szigetvár
Janos

53, Szigetvár

Vidéki életemhez keresem a párom.Téged kereslek ha nem idegen tőled ez az életmód.Írj bátran! Sok oldalú ember vagyok mindenről tudok beszélgetni.

László, 71 éves társkereső férfi, Barcs
László

71, Barcs

László vagyok Barcson és Münchenben élek Magyarországon van egy házam egy élettársat keresek akivel a további napokat élvezettel tölthetjük el közösen együtt. A foglalkozásom 40 éve német tolmács szakfordító és nyelvoktató.

István, 69 éves társkereső férfi, Szigetvár
István

69, Szigetvár

Minden anyagi és más gondom megoldva de magányosan élek. Nagyon szeretem a természetet, virágokat , erdőket, tavakat így utazni /saját lakóautómmal/ kempingezni van lehetőségem de társ hiányában az nem jó.

Ders, 50 éves társkereső férfi, Csokonyavisonta
Ders

50, Csokonyavisonta

szegeny vagyok, mint a templom egere :) de ne magadbol indulj ki, nem akarom eltartatni magam ... csipem a humort, nagyra tartom a joszivuseget, ertekelem az oszinteseget es sokretu az erdeklodesi korom

Dani

29, Barcs

Dani vagyok 29 éves! Ismerkedni, beszélgetni szeretnék! Komoly kapcsolat reményében vagyok itt! Beszélgessünk ha van kedved!

Mátéka, 25 éves társkereső férfi, Szigetvár
Mátéka

25, Szigetvár

25 éves vagyok! Keresem életem párját. Ha te is akkor beszélgessünk egy jót. Nincs profilképe. Felújítás van a fürdőben 😀

Szilárd, 19 éves társkereső férfi, Kastélyosdombó
Szilárd

19, Kastélyosdombó

Szeretek zenét hallgatok sétálni bulizni filmet nézni hosszasan beszélgettni Szoktam főzni elég jól ahoz képest hogy férfi vagyok legalábbis a haverok azt mondták hogy nagyon finoman meg szoktam csinálni a kajákat

Sándor, 29 éves társkereső férfi, Barcs
Sándor

29, Barcs

Szép napot mindenkinek!! egyedül álló vagyok szeretném megtalálni az igazit !!30 éves vagyok és szeretnék boldog lenni az életbe

Eszter, 36 éves társkereső nő, Barcs
Eszter

36, Barcs

Timi, 43 éves társkereső nő, Barcs
Timi

43, Barcs

Fiatal két gyermekes anyuka vagyok. Szeretnék ismerkedni férfiakkal. Komoly kapcsolatot szeretnék.

Evelin, 32 éves társkereső nő, Szigetvár
Evelin

32, Szigetvár

Hello ! Kérném a kalandra vágyokat kiméljenek meg... Szeretem a kocsikat a motorokat az állatokat és a természetett ,nyugalmat!!

Anita, 39 éves társkereső nő, Homokszentgyörgy
Anita

39, Homokszentgyörgy

Sziasztok!aki meg akar ismerni az írjon rám.37 éves vagyok, dohányzom van két gyermekem.egy 10 éves fiú és egy 18 éves Nagylány

Tibi, 37 éves társkereső férfi, Szigetvár
Tibi

37, Szigetvár

Sziasztok! Romantikus vagyok mint "Ted Mosby" vicces mint "Chandler Bing" aki ismeri a "Jóbarátok" és az "Így Jártam anyátokkal" sorozatokat,tudni fogja miről beszélek!

Isti, 36 éves társkereső férfi, Szigetvár
Isti

36, Szigetvár

Attila, 44 éves társkereső férfi, Barcs
Attila

44, Barcs

A nevem Attila 42 éves vagyok ! komoly kapcsolatot keresek , Somogy megyei vagyok azon belül egy kis faluban élek

Rajmi, 44 éves társkereső férfi, Barcs
Rajmi

44, Barcs

Nyugodt kiegyensúlyozott vagyok szeretem a jót adni és kapni is. Megértő szerethető társam keresem.

Erika, 59 éves társkereső nő, Zádor
Erika

59, Zádor

Erikanak hívnak falun élek Szeretnék komoly párkspcsolatot ha lehetséges még ezeken az oldalakon! Kalandorok kíméljenek!! Nem vagyok előfizető!

Krisztina, 51 éves társkereső nő, Barcs
Krisztina

51, Barcs

Nevem Krisztina,45 eves vagyok.egyedul allo . Szakmam bolti elado. Keresem a parom, cssk komoly kapcsolat erdekel!

Marianna, 51 éves társkereső nő, Szigetvár
Marianna

51, Szigetvár

HIÁNYZIK VALAKI AZ ÉLETEMBŐL, AKI SZERET ÉS VISZONT SZERETHETEM.ISMERKERDÉS CÉLJÁBÓL NÉZTEM IDE BE, HÁTHA MEGTALÁLOM AZ IGAZIT.

Mónika, 50 éves társkereső nő, Barcs
Mónika

50, Barcs

Közel az ötvenhez hiszek a szerelemben. Örök optimista :-)Keresem a párom akivel ezt átélhetjük és a B oldalt eggyütt játszuk le ♥

Péter, 46 éves társkereső férfi, Barcs
Péter

46, Barcs

Ismerkednék, barátkoznék hölgyekkel kapcsolat céljából, cheteljünk és kiderül szimpatikusak vagyunk e egymásnak.

Gábor, 52 éves társkereső férfi, Barcs
Gábor

52, Barcs

Hosszú távú kapcsolatot keresek hűséges, humoros, utazni szerető ,velem hasonló korú nő személyében. Hobbim az utazás, horgászat, baráti összejövetelek.

Gábor, 50 éves társkereső férfi, Barcs
Gábor

50, Barcs

Köszöntök mindenkit! Igazából nem is tudom mit lehetne írni ide. Csupán azt szeretném mint mindenki más. Boldognak lenni. Boldognak lenni valaki mellett aki mellettem is boldog. Tudom nem könnyű.

Tibor, 54 éves társkereső férfi, Szigetvár
Tibor

54, Szigetvár

Szia komoly kapcsolat komolytalanul! Ismerkedjünk, ha van kémia szép lehet. Rajtunk múlik, nincs késő.

Virág, 68 éves társkereső nő, Szigetvár
Virág

68, Szigetvár

Virág vagyok, 165 cm magas, 65 kg. Elvált ,.Komoly kapcsolatot keresek egy magas, ápolt, intelligens férfi személyében. Szeretek emberekkel foglalkozni, ez a munkám is. Alapból vidám vagyok. Szabadidőmben szeretek sétálni, vásárolgatni. Utazni, biciklizni. Minden káros szenv. mentes vagyok, az édesség a gyengém.

Éva, 67 éves társkereső nő, Szigetvár
Éva

67, Szigetvár

63 éves özvegy vagyok. Egyedül élek egy lakótelepi lakásban.Gyerekeim már külön élnek. Nyugdíjas vagyok de dolgozom

Zsuzsi, 66 éves társkereső nő, Szigetvár
Zsuzsi

66, Szigetvár

Fiatalos, temperamentumos, vidám természetű vagyok. Szeretem a természetet, moziba ,színházba járni, imádok zenét halgatni ,utazni,szép helyeken járni,..a konyhában finomakat sütni,főzni.

Erzsebet, 72 éves társkereső nő, Szigetvár
Erzsebet

72, Szigetvár

Erzsebet vagyok 70 éves özvegy egyedül elelek nyugdíjas vagyok Szigetvaron lakom két felnőtt gyermekem van

Attila, 66 éves társkereső férfi, Szigetvár
Attila

66, Szigetvár

Megértést és egy ki szereteret keresek! Találjuk meg egymást! Mit gondoltok, ennyi idősen van még rá esély?

Jos, 62 éves társkereső férfi, Barcs
Jos

62, Barcs

Ich bin nach Ungarn ausgewandert. Suche deshalb eine nette, deutsch- oder englischsprachige Frau, die mir Land, Leute und die Sprache näherbringen möchte.Eine Frau, die das ruhige Leben auf dem Land der Hektik der Stadt vorzieht. Freue mich auf eine nette Nachricht..Evtl. Freundschaft+ I moved to Hungary this year. I am looking vor a nice Women, who prefers a calm life on the countryside. For talking, showing me the country, the people, the cultur and if possible, teach me the hungarian language. Happy to receive nice messages...eventually for friendship+

ATTILA, 69 éves társkereső férfi, Dencsháza
ATTILA

69, Dencsháza

Friss nyugdíjas, pozítiv gondolkodású, optimista vagyok.Szeretek jókat beszélgetni egy jó beszélgető társsal,szeretek nevetni,még magamon is.Olyan hölgyet keresek, aki hasonló gondolkodású,hozzám illő, nyitott,őszinte,akivel kiegészítjük egymást. Ha ez számít: a magasságom 192 cm, jó lenne,ha jó magas hölgy találna rám,aki szeret mosolyogni,mert odavagyok a mosolygós hölgyekért! Eddig sokat olvastam, mondhatnám hogy könyvmoly vagyok.

Zoltán, 70 éves társkereső férfi, Barcs
Zoltán

70, Barcs

Régóta egyedül élek,párom keresem,ismerkedem, amiből komoly kapcsolat is kialakulhat és ha mindenben egyezünk, hozzám is költözhetsz!

Pár társkereső bemutatkozása:

Pisti (57), barcsi társkereső férfi

Sziasztok!Remélem sikerül egy normális komoly kapcsolatot találnom, egy aranyos hölgy személyében.Egyedülálló, jó kedélyű
vidám srác vagyok.Kb.80 km távon belül keresek.

Jani (38), szigetvári társkereső férfi

Ismerkedni szeretnék. Egy hűséges párt keresek. Egy kicsit félénk vagyok. De ha szimpatikus valaki akkor könnyen megtaláljuk a közös hangot.

Kornél (32), barcsi társkereső férfi

Sziasztok ismerkedni szeretnék szeretek kirándulni állatokat gondoltam kipróbálom itt hogyan lehet ismerkedni

Tibi (37), szigetvári társkereső férfi

Sziasztok! Romantikus vagyok mint "Ted Mosby" vicces mint "Chandler Bing" aki ismeri a "Jóbarátok" és az "Így Jártam anyátokkal" sorozatokat, tudni fogja miről beszélek!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Eszter és Krisztián
Eszter és Krisztián

Én már majdnem töröltem magam, de adtam még a netes keresésnek két hetet, amikor engem már vagy harmadszor jelölt meg egy év alatt...

Társkeresés Kastélyosdombón (Somogy)

Kastélyosdombói társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 73 társkereső tag vár rád Kastélyosdombó és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Kastélyosdombó - Találd meg a párod Somogy szívében!

Kastélyosdombó egy apró, de annál különlegesebb ékköve Somogy vármegyének. A Dráva közelsége, a csendes vidéki környezet és a közösségi összefogás ereje mind-mind hozzájárulnak a település varázsához. A Párom.hu kastélyosdombói társkereső felülete azért jött létre, hogy a helyi és környékbeli egyedülállók számára modern, biztonságos és hatékony platformot biztosítson a szerelem megtalálásához.

Bár Kastélyosdombó lélekszáma kicsi, az itt élő emberek szívében hatalmas vágy él a kapcsolódásra. A falusi élet nyugodtsága nem kell, hogy magányt jelentsen. Sokan keresnek komoly kapcsolatot a térségben, de a távolságok és a kevés helyi találkozási pont nehezítheti az ismerkedést. Weboldalunkon célzottan szűrhetsz a Somogy megyei és kifejezetten a Kastélyosdombó környéki regisztráltakra, így elkerülheted a felesleges köröket és olyan emberekkel beszélgethetsz, akikkel valóban közös a jövőképetek.

Miért érdemes Kastélyosdombón online ismerkedni?

A kistelepüléseken élők számára a hagyományos ismerkedési formák gyakran korlátozottak. Mindenki ismer mindenkit, vagy éppen ellenkezőleg: a fiatalabb generációk elvándorlása miatt nehezebb hasonló korú és értékrendű társat találni. A társkereső Somogy megye egész területén segít abban, hogy ne csak a szomszéd utcáig láss el.

Kastélyosdombó különleges helyzetben van: a közeli Barcs vagy a kicsit távolabbi társkereső Kaposvár irányában is rengeteg lehetőséget kínál. Az online platform hidat képez a távolságok felett, így egy kastélyosdombói lakos számára is kinyílik a világ, miközben megmarad a lehetőség a helyi, vidéki életforma megőrzésére.

  • Célzott keresés: Nem kell vakon tapogatóznod, tudd meg előre, ki él a közeledben.
  • Közös értékek: A vidéki életmód szeretete olyan kapocs, ami azonnal összehozza az embereket.
  • Biztonság mindenekelőtt: Profiljainkat manuálisan ellenőrizzük, hogy te csak valós emberekkel találkozz.

Tippek a sikeres vidéki ismerkedéshez

A Kastélyosdombó környékén élők értékelik a természetességet és a kétkezi munka tiszteletét. Profilodban bátran említsd meg, ha szereted a kertészkedést, a természetjárást vagy ha fontos számodra az állattartás. Az ilyen részletek hitelessé tesznek.

Egy jó fotó itt nem feltétlenül a legdrágább öltönyt jelenti. Egy mosolygós kép a Dráva-parton vagy a falusi idillben sokkal hívogatóbb. Mutasd meg azt az arcodat, amilyen a hétköznapokban vagy, hiszen a leendő párod is a valódi énedre kíváncsi.

Randevú helyszínek Kastélyosdombó környékén

Bár a falu kicsi, a környék rengeteg romantikus lehetőséget rejt. Ha a Párom.hu-n sikerült elnyerned valaki szívét, ne aggódj a helyszín miatt, Somogy ezen része varázslatos:

A kastély kertje

A helyi Erdődy-kastély és annak környezete ideális egy csendes sétához. A történelem szele és a falu nyugalma segít abban, hogy csak egymásra figyeljetek a beszélgetés során.

A Dráva-folyó közelsége

Egy rövid autózásra vagy biciklitúrára található a Dráva partja. A természet közelsége, a víz morajlása tökéletes díszlet egy kötetlen, piknikkel egybekötött ismerkedéshez.

Szigetvári kalandok

Ha egy kicsit több nyüzsgésre vágytok, Szigetvár vára és fürdője csupán egy ugrásnyira van. Kiváló program lehet egy közös várnézés vagy egy lazító wellness délután.

Hogyan találj társat, ha kistelepülésen élsz?

A társkeresés Kastélyosdombón - vagy bármely hasonló faluban - türelmet és nyitottságot igényel. Az online társkereső legnagyobb előnye, hogy kiszélesíti a látókörödet. Nem kell megvárnod a falunapot vagy a szomszédos település búcsúját, hogy új emberekkel találkozz. A technológia segítségével otthonod kényelméből, a kedvenc foteledben ülve nézheted végig azokat az adatlapokat, amelyek számodra relevánsak.

Fontos, hogy ne félj a távolságtól. Somogy vármegye települései között a közlekedés megoldható, és ha megvan a szikra, pár tíz kilométer nem lehet akadály. A Párom.hu-n olyan szűrőket állíthatsz be, amikkel pontosan meghatározhatod, milyen messze vagy hajlandó utazni egy randevúért.

A "kastélyosdombói modell" példát mutat az országnak összefogásból és megújulásból. Miért ne lehetne ez a te magánéletedben is így? Használd ki a modern eszközöket, és tegyél egy próbát ott, ahol a legtöbb esélyed van a sikerre.

Gyakori tévhitek a falusi online társkeresésről

"Itt úgysem regisztrál senki a környékről." - Ez a leggyakoribb tévedés. Meglepődnél, hányan használják az internetet ismerkedésre a Dráva mentén is. A magány nem válogat lakóhely szerint, így a kereslet is nagy a minőségi társra.

"Mindenki megtudja, hogy fent vagyok." - A Párom.hu diszkrét kezelést biztosít az adataidnak. Te döntöd el, kinek mutatod meg magad, és kivel lépsz kapcsolatba. Az online társkeresés ma már nem tabu, hanem intelligens megoldás.

Vár rád a szerelem Somogyország déli csücskében

Képzeld el, hogy egy fárasztó munkanap után van kivel megbeszélned a nap eseményeit, van kivel elsétálnod a dombóvári határba, vagy közösen tervezhetitek a következő kerti partit. Kastélyosdombó és környéke tele van értékes, egyedülálló emberekkel, akik ugyanúgy vágynak a figyelemre és a szeretetre, mint te. Legyen szó mezőgazdaságban dolgozóról, pedagógusról vagy nyugdíjasról, a közösségünkben minden korosztály képviselteti magát.

A regisztráció folyamata egyszerű és gyors. Ne hagyd, hogy a megszokás vagy a félelem visszatartson. Egy jól kitöltött profil és egy őszinte bemutatkozás csodákra képes. A Párom.hu algoritmusa segít, hogy a hozzád passzoló embereket lásd az elsők között, így nem kell órákig keresgélned. A boldogság sokszor közelebb van, mint gondolnád - talán csak egyetlen kattintásra Kastélyosdombótól!

Tudjuk, hogy a vidéki életnek megvannak a maga sajátosságai. Itt az őszinteség és a becsület még valódi értékkel bír. Mi is ezeket az értékeket szem előtt tartva működtetjük oldalunkat, hogy te is megtalálhasd azt a partnert, akivel emelt fővel és boldog szívvel járhatsz végig a falu utcáin.

Készen állsz megtalálni a boldogságot?

Csatlakozz a legmegbízhatóbb magyar társkeresőhöz, és találd meg azt a különleges valakit Kastélyosdombón vagy környékén, akivel újra szép lehet minden nap!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció ingyenes és csak néhány percet vesz igénybe.

Párom.hu - Az országos hálózat, ami Kastélyosdombón is közelebb hozza a szíveket.



Rövid ismertető


Kastélyosdombó egy Somogy megyei település. Bővebben »