Update cookies preferences

Fiatal társkeresők Nagyvenyimben

Fiatal társkereső hölgyek Nagyvenyim és környékéről:

Kriszti, 20 éves társkereső nő, Dunaújváros
Kriszti

20, Dunaújváros

Keresem: Azt a partnert, akivel a legegyszerűbb hétköznapi dolgok is kalanddá válnak, és aki nem ijed meg egy spontán balatoni lángosozástól vagy egy jó koncerttől. 😊

Nikoletta, 29 éves társkereső nő, Adony
Nikoletta

29, Adony

Máshogy látom a világot. Hála Istennek ez nem zavar. A bőrömből szedem a szilánkot. Megbocsátottam, semmi baj. úgy érzem nem adtok tiszteletet, Mégis megállok, barmi van. Találgattok, de 22 éve ismerjük egymást a Buraival. Mi dalokat jártunk míg gyülölködtök. És felmegyünk ezzel az égbe. Barátok nem vagyunk semmi képpen. Elveszi lent a t-ben. Nem felejtem hogy honnan jöttem És nem felejtem hogy hova tartok. Így tudom hogy hol van a helyem nekem. Ezert írtam a "Ha majd ott tartotok!" (Mr Busta Álom volt rég című dal részlet)

Fiatal társkereső urak Nagyvenyim és környékéről:

János, 29 éves társkereső férfi, Dunavecse
János

29, Dunavecse

Nem is tudom hogy ide mit is kéne írjak. Kezdjük az elején János vagyok, 29 éves fiatal ember. Első sorban ismerkedés céljából vagyok itt, szabad időmben szeretek kikapcsolódni a haverokkal.

Gábor, 21 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Gábor

21, Dunaújváros

Szia! Gábor vagyok 21 éves, autószerelő. Dunaújvárosban élek, és jelenleg három műszakban dolgozom a Hankook gyárban. Szabadidőmben szeretek a játszani, filmeket és sorozatokat nézni

Boldi, 18 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Boldi

18, Dunaújváros

Szia, Boldi vagyok. Határozott és magabiztos jellemem van. Türelmes típus vagyok és nagyon könnyen alkalmazkodok. Vannak céljaim/álmaim, amiért hajlandó vagyok küzdeni, nem vagyok egy olyan típus aki feladja a dolgokat. Nagyon szeretek sportolni, mind hobbiként és versenyszerűen is.

Richárd, 18 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Richárd

18, Dunaújváros

18 éves vagyok és szeretek sorozatokat nézni meg kondiba járni, szerintem össze passzolunk ha te is szereted a deep talkokat vagy neked is az érintés a szeretetnyelved

Attila, 26 éves társkereső férfi, Sárbogárd
Attila

26, Sárbogárd

Attila vagyok. Céltudatos, határozott és egyenes férfi. Szeretem a logikus gondolkodást, de a belső tüzet és a mély beszélgetéseket is. Számomra a hűség, a kölcsönös tisztelet és az őszinteség az alap. Nem a felszínt keresem, a valódi kapcsolódás érdekel. Inspirál a folyamatos fejlődés, és szeretem a kihívásokat az életben. Olyan partnert keresek, aki hozzám hasonlóan nyitott a világra, önálló, mégis vágyik egy stabil, támogató szövetségre. Ha értékeled a humorral fűszerezett, tiszta kommunikációt, és szívesen megismernéd a történetem, írj bátran! Alakítsuk együtt a következőt.

László, 21 éves társkereső férfi, Dunaújváros
László

21, Dunaújváros

Szeretek motorzni sétálni most teszem le a köműves bizonyitványom már csak egy vizsga rész van hátra

Noel, 18 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Noel

18, Dunaújváros

Ne legyel ket labon jaro rad flag ennyi az egesz azon kivul semmi, rolam annyi h szeretek beszelgetni, lehet neha tulsokat beszelek 😔

Imre, 29 éves társkereső férfi, Sárbogárd
Imre

29, Sárbogárd

Hosszútávú kapcsolatot keresek. Egyszerű, két lábbal a földön járó srác vagyok. Kamionozom, szóval sokat vagyok úton, de amikor itthon vagyok, szeretek pihenni, filmezni vagy csak lazulni. Ugyanakkor hiába jártam be a fél világot, csavarogni is szeretek. Fontos nekem az őszinteség és a nyugalom. Olyan lányt keresek, akivel lehet nevetni, beszélgetni, és nem játszmázik

Szilveszter, 25 éves társkereső férfi, Perkáta
Szilveszter

25, Perkáta

Sziasztok. Szilveszter vagyok egy 25 éves Szakács, aki kint dolgozott Ausztriában 6 évet. Eddig egyedül voltam de most már kell valaki aki társam lenne

Patrik, 22 éves társkereső férfi, Mezőfalva
Patrik

22, Mezőfalva

Egyetem + munka + tánc = kevés alvás, sok energia. Ha nem a suliban vagyok, akkor dolgozok vagy épp zenére mozgok. Jó beszélgetésekért és spontán programokért mindig vevő vagyok.

Peter, 28 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Peter

28, Dunaújváros

Sziasztok ismerkedni szeretnek , leginkább tőlem idősebb nőkkel vagy pedig husi csajokkal 😍 27 éves vagyok

Elemér, 27 éves társkereső férfi, Dunaújváros
Elemér

27, Dunaújváros

Csendes vagyok, de hamar előjön a pimasz humorom. Imádom a hosszú sétákat, a sportot (futás, parkok), a filmeket és a mély beszélgetéseket. Komoly kapcsolatot keresek Nálad mi a legjobb indítókérdés? 😊

Pár társkereső bemutatkozása:

János (29), dunavecsei társkereső férfi

Nem is tudom hogy ide mit is kéne írjak.
Kezdjük az elején János vagyok, 29 éves fiatal ember. Első sorban ismerkedés céljából vagyok itt, szabad időmben szeretek kikapcsolódni a haverokkal.

Balint (18), dunaújvárosi társkereső férfi

Egyenlőre ismerkedek az oldallal de szivesen meg ismernem a leendő parom. 18 eves vagyok Dunaújvárosba elek

Gábor (21), dunaújvárosi társkereső férfi

Szia! Gábor vagyok 21 éves, autószerelő. Dunaújvárosban élek, és jelenleg három műszakban dolgozom a Hankook gyárban. Szabadidőmben szeretek a játszani, filmeket és sorozatokat nézni

Emma (22), dunaújvárosi társkereső nő

Emma vagyok küzdő sportolót keresek. Szeretem ha valaki okos és megtud védeni
Tf egyetemen tanulok sport pszichológusnak

Petra (19), dunaújvárosi társkereső nő

Petrának hívnak, 19 éves vagyok!
Egy vissza húzódó személyiség vagyok de ha valakit megszeretek, ahhoz erősen kötődöm.
Hosszútávra keresek partnert nem kalandokat!

Boldi (18), dunaújvárosi társkereső férfi

Szia,
Boldi vagyok. Határozott és magabiztos jellemem van. Türelmes típus vagyok és nagyon könnyen alkalmazkodok. Vannak céljaim/álmaim, amiért hajlandó vagyok küzdeni, nem vagyok egy olyan típus aki feladja a dolgokat. Nagyon szeretek sportolni, mind hobbiként és versenyszerűen is.

Laci (18), dunaföldvári társkereső férfi

Szia! Laci vagyok, 18 éves. Szeretek sportolni, zenét hallgatni, filmezni és új embereket megismerni. Keress bátran, írj nyugodtan! 😊

Richárd (18), dunaújvárosi társkereső férfi

18 éves vagyok és szeretek sorozatokat nézni meg kondiba járni, szerintem össze passzolunk ha te is szereted a deep talkokat vagy neked is az érintés a szeretetnyelved

Kriszti (20), dunaújvárosi társkereső nő

Keresem: Azt a partnert, akivel a legegyszerűbb hétköznapi dolgok is kalanddá válnak, és aki nem ijed meg egy spontán balatoni lángosozástól vagy egy jó koncerttől. 😊

Attila (26), sárbogárdi társkereső férfi

Attila vagyok. Céltudatos, határozott és egyenes férfi. Szeretem a logikus gondolkodást, de a belső tüzet és a mély beszélgetéseket is. Számomra a hűség, a kölcsönös tisztelet és az őszinteség az alap. Nem a felszínt keresem, a valódi kapcsolódás érdekel. Inspirál a folyamatos fejlődés, és szeretem a kihívásokat az életben. Olyan partnert keresek, aki hozzám hasonlóan nyitott a világra, önálló, mégis vágyik egy stabil, támogató szövetségre. Ha értékeled a humorral fűszerezett, tiszta kommunikációt, és szívesen megismernéd a történetem, írj bátran! Alakítsuk együtt a következőt.

László (21), dunaújvárosi társkereső férfi

Szeretek motorzni sétálni most teszem le a köműves bizonyitványom már csak egy vizsga rész van hátra

Ádám (27), adonyi társkereső férfi

Ádám vagyok szeretnék megismerkedni hölgyekkel nagyon szeretek dolgozni és alkotni hétvégente szeretek kerékpározni is

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Álnéven. Ki az a Laura?
Álnéven. Ki az a Laura?

Amikor rátaláltam erre az oldalra,az volt az első hogy elolvasgattam a sikertörténeteket.
Az álmom az volt,mint mindenkinek...egy hozzám illő társ- és megfogadtam,hogy ha megtalálom,én is írok majd nektek-hogy még több reményt adjak a többieknek...

Fiatal társkeresők Nagyvenyimben (Fejér)

Nagyvenyimi társkereső vagy és szeretnéd, ha fiatal társad is helybéli lenne? 35 fiatal tag vár rád Nagyvenyim és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Nagyvenyim - Találd meg a párod a Mezőföld szívében!

Nagyvenyim egy barátságos, dinamikusan fejlődő település Fejér vármegyében, ahol a falusi nyugalom és a modern közösségi élet kéz a kézben jár. Bár a település mérete családias, az egyedülállók számára sokszor kihívást jelenthet a megfelelő partner megtalálása a mindennapi rutin során. A Párom.hu nagyvenyimi társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen neked felfedezni a környéken élő szingliket.

Sokan keresnek komoly kapcsolatot Nagyvenyimben és a környező településeken, mint például Dunaújvárosban vagy Mezőfalván. Ahelyett, hogy a véletlenre bíznád a találkozást a helyi boltban vagy a buszmegállóban, platformunkon célzottan kereshetsz olyan partnert, aki nemcsak földrajzilag van közel hozzád, hanem az értékrendje és az életcéljai is passzolnak a tieidhez. A helyi ismerkedés legnagyobb előnye a rugalmasság: nem kell órákat utaznod egy első randiért, hiszen a szerelmet akár a szomszéd utcában is megtalálhatod.

Miért a Párom.hu a legjobb választás Nagyvenyimben?

Az online ismerkedés során a közelség kulcsfontosságú tényező. Bár a társkereső Székesfehérvár környékén is hatalmas adatbázissal rendelkezik, ha te nagyvenyimi vagy, fontos számodra, hogy a hétköznapokat is meg tudd osztani valakivel. A helyi társkeresés megkönnyíti a logisztikát, és lehetővé teszi, hogy a kapcsolat ne a távolság leküzdéséről, hanem az együtt töltött minőségi időről szóljon.

  • Ellenőrzött profilok: Biztonságos környezetben ismerkedhetsz, ahol moderátoraink szűrik a regisztrálókat.
  • Intelligens kereső: Szűrj életkorra, hobbira vagy akár dohányzási szokásokra.
  • Helyi közösség: Fókuszálj Nagyvenyimre és a 20-30 km-es vonzáskörzetre.

Ismerkedési tanácsok nagyvenyimi szingliknek

Egy kistelepülésen az ismerkedés alapja a bizalom. Amikor létrehozod a profilodat a Párom.hu-n, légy őszinte és részletes. Említsd meg, ha szeretsz a közeli erdőkben kirándulni, vagy ha szívesen látogatod a helyi közösségi ház rendezvényeit, esetleg a Nagyvenyimi Falunapot.

A fotóválasztásnál törekedj a természetességre. Egy kép, amely a kertedben vagy a Mezőföld lankái között készült, sokkal hívogatóbb és hitelesebb a helyiek számára, mint egy agyonretusált műtermi fotó. Mutasd meg, ki vagy valójában, és miért jó veled az élet Nagyvenyimben!

Randevú ötletek Nagyvenyimben és környékén

Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt a szimpatikus férfit vagy nőt, akivel szívesen találkoznál személyesen is, nem kell messzire mennetek a romantikáért. Íme néhány remek helyszín az első találkozáshoz:

Egy nyugodt séta a faluban

Nagyvenyim csendes utcái és a parkosított részek tökéletesek egy kötetlen beszélgetéshez. Sétáljatok el a Szent Adalbert templom környékére, ahol zavartalanul megismerhetitek egymást.

A közeli Duna-part

Mindössze pár perc autóútra található a Duna partja Dunaújvárosnál. A folyóparti sétány és a kikötő látványa különleges hangulatot kölcsönöz az ismerkedésnek, főleg naplementekor.

Kulturális kikapcsolódás

Figyeljétek a helyi művelődési ház programjait! Egy közös színházi előadás vagy egy koncert nagyszerű közös élményt nyújt, és segít feloldani a kezdeti feszültséget.

Komoly kapcsolat vagy flört? Miért fontos a lokalitás?

Nagyvenyim lakói híresek összetartásukról. Ez a fajta közösségi szellem az online társkeresésben is megjelenik. Aki itt keres párt, az általában hosszú távra tervez, és értékeli a stabilitást. A társkereső Dunaújváros közelsége miatt rengeteg lehetőséget rejt, de sokan kifejezetten a Nagyvenyimhez hasonló nyugodtabb településekről vágyanak társra.

Az online világ lehetőséget ad arra, hogy először biztonságos távolságból, üzenetváltásokon keresztül mérjétek fel az összhangot. Ha pedig megvan a szikra, Nagyvenyim adottságai lehetővé teszik, hogy gyorsan átültessétek a kapcsolatot a valóságba. Ne feledd, az ismerkedés nem sprint, hanem egy izgalmas utazás, aminek minden percét érdemes kiélvezni.

Gyakori kérdések a nagyvenyimi társkeresésről

"Vannak-e elegen Nagyvenyim környékéről az oldalon?" - Igen! A Párom.hu az ország egyik legrégebbi és legnépesebb társkeresője. Fejér vármegye és a dunaújvárosi kistérség kiemelten aktív tagokkal rendelkezik, így folyamatosan találsz új arcokat.

"Biztonságos megadni a lakhelyemet?" - A pontos címedet soha ne add meg nyilvánosan! Elég a települést jelezned (Nagyvenyim), így a rendszer be tud azonosítani a földrajzi kereséseknél, de a magánszférád védve marad.

Lépj ki az egyedüllétből még ma!

Gondolj bele, hányszor mentél el valaki mellett az utcán, akivel talán boldog lehettél volna, de nem volt alkalmad megszólítani. A Párom.hu leveszi ezt a terhet a válladról. Itt mindenki ugyanazért van: társat keresni. Nem kell találgatnod, hogy az illető szabad-e, vagy nyitott-e az ismerkedésre - a regisztrációja már önmagában válasz.

Nagyvenyim szinglijei között találhatsz elváltakat, akik újrakezdenék, fiatalokat, akik az első nagy szerelmet keresik, és idősebbeket is, akik egy hűséges társra vágynak a nyugdíjas évekre. A közös pont bennetek a helyszín és a vágy a boldogságra. Ne hagyd, hogy az idő elszaladjon melletted, tegyél egy próbát!

Találd meg a szerelmet Nagyvenyimben!

Csatlakozz közösségünkhöz, és ismerd meg a környékeden élő egyedülállókat. A következő sikertörténet a tiéd lehet!

Regisztrálok most ingyen!

Gyors regisztráció, valódi emberek, helyi ismerkedés.

Párom.hu - Nagyvenyim legnépszerűbb társkereső oldala.

Fiatal társkeresők az online randizás tengerében

Az a korosztály, aki már beleszületett az internet világába, teljes természetességgel használja a világhálót mindenre - ismerkedésre is. Amikor aztán az idősebb generációk is elkezdtek megbarátkozni az online társkereséssel, elkezdték megérteni azt is, hogy a tévhit ellenére ma már a fiataloknak sem könnyebb élőben ismerkedniük, mint a felnőtt vagy érettebb korcsoportnak.

De mit is keresnek valójában a fiatal, 18-25 éves társkeresők? Vagy akár a náluk a fiatalabbak? Nem ritka ugyanis, hogy míg a legtöbb netes randioldalon 18 év a regisztráció alsó korhatára, már 14 év körüliek is megpróbálkoznak a randiappok használatával. Sokan kifejezetten csak új ismerősökre, kalandra vagy flörtre vágynak, majd kialakul alapon. Másoknak komoly, tartós kapcsolat a céljuk, akkor is, ha ez nem feltétlenül ugyanazt jelenti számukra, mint egy érett, talán már elvált társkereső számára.

Egy biztos: az ember olyan lény, akinek fontos a kapcsolódás, így vagy úgy, még ha csak virtuálisan és online is, ha valódi találkozásra esetleg sosem kerül sor. Tényleg elképzelhető, hogy a mostani fiataloknak kevesebb lehetőségük van élőben találkozni kortársakkal, vagy csak az alakította ilyenné a helyzetet, hogy az internet miatt könnyebben, lazábban és gyorsabban kommunikálnak online, mint élőben? Lehet, hogy a szociális készségeket ennyire megváltoztatta a vírushelyzet és hogy az internet arctalansága egyfajta biztonságot, védelmet nyújt a való élettel szemben? Hiszen sokszor kiderült már, hogy akire a randiappon gondolkodás nélkül rákattint és beszélgetést kezd, azt az utcán vagy egy szórakozóhelyen valószínűleg nem merte volna megszólítani.

Az biztos, hogy a fiatal társkeresők gyorsabbak és türelmetlenebbek, mint az idősebbek: társat, szerelmet, szexet, kapcsolódást keresnek ők is, de lehetőleg azonnal. Sokkal hamarabb képesek lemondani egy lehetséges jelöltről, ha az nem válaszol elég gyorsan (hiszen ha a telefonja és a társkereső app mindig vele van, miért ne tudna azonnal reagálni?), szimpátia esetén pedig sokkal hamarabb terelik az élő találkozó, de legalább a videóchat felé az ismerkedést, mint a felnőtt, tapasztaltabb társkeresők. A dögös szelfik és a hatalmas felhozatal azt sugallja, hogy mindig van egy szebb és jobb, nem érdemes az első (második, harmadik) választásnál leragadni. A fiatal társkeresőknél így hát az is gyakoribb, hogy szakítás után azonnal újra letöltenek egy randiappot (ha egyáltalán törölték korábban), és bosszúból, vagy kutyaharapást szőrével alapon máris újra az online ismerkedésbe merülnek.

Természetesen a párválasztási szempontok is mások, mint az érettebb generációknál. Minél fiatalabb az ember, annál inkább hajlamos egy vonzó külsőbe beleszeretni, még mielőtt az ideálisnak tűnő jelölt belső tulajdonságait is megtapasztalná; kevésbé valószínű, hogy első körben a hasonló jövőkép vagy világkép terel két fiatalt egymás felé, mint a szexi kinézet. A fiatal társkeresők esetében ugyanakkor sokkal valószínűbb, hogy a közös érdeklődési kör, zenei ízlés vagy hobbi dönt a kapcsolat további alakulásáról (vagy egyáltalán elkezdéséről), mint a több élettapasztalattal rendelkező, már nem kezdő párkeresőknél.

Rövid ismertető


Nagyvenyim egy Fejér megyei település. Bővebben »