Update cookies preferences

Diplomás társkeresés Kisorosziban

Diplomás társkereső hölgyek Kisoroszi és környékéről:

Kati, 50 éves társkereső nő, Szentendre
Kati

50, Szentendre

Sziasztok! Utazni, túrázni, kirándulni szerető párt keresek. Irodában dolgozom, ezért az aktív hétvégéket kedvelem. Túratársammal éppen az Országos Kéktúrát csináljuk, már 800 km-t teljesítettünk. Hideg téli estéken olvasni szeretek. Két nagykorú gyermekem van.

Veronika, 56 éves társkereső nő, Vác
Veronika

56, Vác

Sose adom fel, hogy megtaláljam azt az Egyet, akivel összeillünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Magam részéről kiegyensúlyozott, aktív életet élő nő vagyok. Szeretek túrázni, utazni, koncertekre, színházba járni. Hasonló érdeklődésű, nemdohányzó, intelligens páromat keresem a korosztályomból (52-62 év)

Andrea, 51 éves társkereső nő, Budakalász
Andrea

51, Budakalász

51 éves , 170/60, több diplomás, magára és környezetére igényes hölgy vagyok. Komoly kapcsolat céljából ismerkednék korban hozzám illő független , diplomás, jó megjelenésű úriemberrel.

Réka, 46 éves társkereső nő, Budakalász
Réka

46, Budakalász

Nem vagyok az a könyv, amit az első oldalnál meg lehet ismerni. Van bennem néhány rejtett fejezet, egy csipetnyi kiszámíthatatlanság, és olyan titkok, amiket csak a megfelelő olvasónak mutatok meg. Ha szereted a váratlan fordulatokat és nem a sablonokat keresed, talán érdemes megnézned, mi van a borító mögött.

Melinda, 50 éves társkereső nő, Esztergom
Melinda

50, Esztergom

Két világban érzem jól magam: imádom az otthon nyugalmát, a kertészkedést és egy jó színházi előadás hangulatát, de ha tehetném, legszívesebben folyamatosan úton lennék. Az utazás a legnagyobb szenvedélyem. Keresem azt a partnert, akivel nagyokat világot láthatunk, de akivel jólesik csak úgy otthon lenni.

Szilvi, 57 éves társkereső nő, Szentendre
Szilvi

57, Szentendre

Imádom a nyugalmat, nem a kanapéhoz kötve. Kíváncsi és mozgásban lévő ember vagyok. Új ösvények, új városok, új beszélgetések. Nem rohanok, mégis szeretek úton lenni, – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Szeretem a természetet, a kert szépítgetését, és a mély beszélgetéseket. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. Mostanában a 3-5 km-es futásaim is. Egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jöhet a kanapé. És egy jó film vagy társas. Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Aktívak a hétköznapjaim, figyelek magamra, és örülök, ha te is szeretsz mozogni, adsz az egészségedre és jelen vagy a saját életedben. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben. (Két gyermekem heti váltásban van velem.)

Melinda, 48 éves társkereső nő, Göd
Melinda

48, Göd

Figyelmes,őszinte társam keresem egy tiszteletteljes hosszútávú kapcsolathoz. A hűség és a kimondott szó betartása alapfeltétel.

Maruszja, 61 éves társkereső nő, Esztergom
Maruszja

61, Esztergom

Vidám, kedves, mosolygós asszonya vagyok! Keresem azt a f?rfit akivel boldog tudnák lenni a hátralevő rövid kis ?leremben!

Zsuzsa, 47 éves társkereső nő, Göd
Zsuzsa

47, Göd

Hiszem, hogy létezik valahol számomra is az a FÉRFI, akivel kölcsönös szerelemben, szeretetben és tiszteletben tudjuk megélni a mindennapokat, úgy hogy társai, bizalmasai vagyunk egymásnak.

Júlia, 36 éves társkereső nő, Zebegény
Júlia

36, Zebegény

Huuha.. ez a feladat nem szokott menni,de most nagyon megpróbálom!! :) Rólam; -Vidám,mosolygós, pozitív szemléletű. -2 gyermek, felváltva neveljük az apukájukkal. -Molett testalkat, de szerencsére az a tapasztalatom,hogy a kisugárzásomra ez semmilyen hatással nincs ;) -171 cm.

Márta, 74 éves társkereső nő, Esztergom
Márta

74, Esztergom

Kedves, vidám természetű és nem utolsó sorban jó humorú embernek tartom magam. Keresem hasonló típusú társam.

Andi, 50 éves társkereső nő, Dunabogdány
Andi

50, Dunabogdány

Szeretek aktívan élni – egy jó túra, egy kis sport vagy egy új város felfedezése mindig lelkesít. Ugyanakkor egy színházi este vagy egy nyugodt beszélgetés is közel áll hozzám. Olyan társat keresek, akivel a hétköznapok és az ünnepek is élményt jelentenek. Hosszú távra.

Diplomás társkereső urak Kisoroszi és környékéről:

Péter, 52 éves társkereső férfi, Esztergom
Péter

52, Esztergom

Alapvetően nyugodt, megbízható és humoros pasi vagyok. Persze engem is fel lehet idegesíteni – állítólag már sikerült. 🙂 Vállalkozóként hol jövök-megyek, hol itthon dolgozom, és valahogy a szabadidőmmel is így vagyok. Szeretek otthon tenni-venni, a kertben csip-csup dolgokkal foglalkozni, de könnyen rábeszélhető vagyok egy wellnessre, kiruccanásra vagy túrára is. Egy jó szombat lehet piacozás, közös főzés, délután medence, este egy pohár bor – vagy éppen egy egész napos kirándulás. Két felnőtt, önálló gyermekem van. Önálló nőt keresek, akinek megvan a saját élete és véleménye, de akivel jó érzés kölcsönösen figyelni és gondoskodni egymásról. Nekem egy kapcsolat alapja a bizalom – féltékenységre, játszmákra és hazugságra nem vágyom.

Attila, 54 éves társkereső férfi, Szentendre
Attila

54, Szentendre

Azt hiszem, eljutottam oda az életben, amikor már nem a tökéletes embert keresem. Inkább azt, akivel egy jó beszélgetésből észrevétlenül lesz egy hosszú séta. Szeretem az intelligens beszélgetéseket, a humort, a kíváncsiságot és azokat, akik még tudnak lelkesedni valamiért. Fontos nekem a vonzalom és a szenvedély, de ugyanilyen fontos a bizalom, a nevetés és az, hogy a csendet is jó legyen együtt megélni — akár két könyv mellett, egymás közelében. Nem készítettem húszpontos listát az ideális nőről — úgysem tartaná be. Inkább egy intelligens, nőies, humoros és érzelmileg nyitott társat keresek, akivel kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra. És igen: társat keresek, nem szerepköröket osztok. A vacsorát akár én is megfőzöm, a mosogatógéppel pedig stabil hosszú távú kapcsolatban élek. Elsőre elég egy jó beszélgetés. Ha utána jöhet egy második kávé is, már jól állunk.

Lukács, 47 éves társkereső férfi, Budakalász
Lukács

47, Budakalász

Kedves, humoros úriember tartós kapcsolat reményében, korban hozzá illő, vidám, lehetőleg molett hölgyet keres.

Doni, 37 éves társkereső férfi, Alsópetény
Doni

37, Alsópetény

Egyenlőre csak kíváncsi vagyok. Egy stabil és egyben izgalmas kapcsolatot szeretnék építeni! A manipulatív dolgokból elég volt.

Gábor, 49 éves társkereső férfi, Szentendre
Gábor

49, Szentendre

Bevallom, szkeptikus vagyok az ismerkedés ezen formáját illetően. Mégis megpróbálom, adok neki esélyt. Sosem lehet tudni...:-)

Norbert, 34 éves társkereső férfi, Pomáz
Norbert

34, Pomáz

Egy vagyonvédelmi cégnél vagyok pénzügyis jelenleg, előtte sok más területen megfordultam. Hétköznap dolgozom, utána a szabadidőmet szeretem otthon eltölteni edzéssel és pihenéssel, de ha van valami dolgom természetesen az a prioritás.Szeretek menni ide-oda, kikapcsolódni a természetben, új dolgokat felfedezni. Legyen az akár egy esti séta vagy egy érdekes új program. A buliba járás az messze áll tőlem manapság,ha úgy van jobban értékelem a lazulós esteket baráti körben,kis társas játék,kikapcsolni. De ha úgy van hangulata az embernek, bekapcsolom az xboxot is vagy elő veszek egy könyvet a teraszon. Program szinten elég mobil vagyok.Azt a valakit keresem az életembe akivel közösen tudunk építeni, megálmodjuk és együttes erővel megvalósítjuk. Támogatjuk egymást, bízunk a másikban.Egyben a legjobb barátunk és a társunk.Ezzel nem azt mondom állandóan egymás fenekébe kell lenni, persze kell az én idő is. De ne az legyen a fő cél, hogy lerázzuk a másikat.A többit majd privátban.

Balázs, 51 éves társkereső férfi, Pilisszentlászló
Balázs

51, Pilisszentlászló

Vega. Erdőben fejlesztek gyerekeket. Kb. 35-nek érzem magam. Hmmm. Írok neked saját mesét, ha írsz öt szót nekem ami épp eszebe jut. Randik... neked melyik tetszene? 1. Találkozunk és eljátszuk azt, h már két éve ismerjük egymást. :) 2. Leülünk egy padra és csak 12 szót mondhatunk a másiknak. Erre van 12 percünk. Aztán megy mindenki haza. Hacsak... 3. 6-6 cetlire írunk olyanokat amit szeretnénk, hogy a másik megcsináljon nekünk a tali alatt. Összekeverjük és elosztjuk :)

István, 67 éves társkereső férfi, Szentendre
István

67, Szentendre

Életvidám, fiatalos férfi keresi párját hosszú távra, jó megjelenésű, igényes, ápolt, humorérzékkel rendelkező hölgy személyében. Rendezett anyagiakkal rendelkezem, hasonlót várok el a hölgytől is. Azt lessük hol a szeretet nyes egy darab kenyeret. Köszönöm, hogy benéztél! :-)

János, 75 éves társkereső férfi, Vác
János

75, Vác

Nyugdíjas középiskolai tanár vagyok,10 éve özvegy, egyedül élek Vácott. Egy lányom van, aki a családjával külföldön él. Keresem a társam egy laza párkapcsolathoz. Barátság extrákkal. Kedvelem az őszinte, vidám, barátságos, a természetet kedvelő, barna szemű, sötét hajú, csinosnak mondott hölgyeket.

Tomi, 62 éves társkereső férfi, Göd
Tomi

62, Göd

Barátnőt, társat keresek. Szavahihető ,megbízható,mozgékony teremtést keresek.Túrázni szeretők előnyben.

ZOLTAN, 62 éves társkereső férfi, Budakalász
ZOLTAN

62, Budakalász

világjáro uriember fözök vezetek szeretek kényeztetek! barátság szerelem ez az ami kell nekem! szabadidöm mit aTENGER!

Zoltán, 72 éves társkereső férfi, Esztergom
Zoltán

72, Esztergom

73 éves, nyugdíjas férfi vagyok Esztergomból. Őszinte, hűséges és megbízható embernek tartom magam. Komoly kapcsolatot keresek, amely bizalomra, tiszteletre és szeretetre épül. Szeretem az otthonomat, a kertet, a természetet és az állatokat. Örömmel tölt el a kertészkedés, a főzés, az úszás és a nyugodt hétköznapok. Nem vágyom világkörüli utazásokra, mert számomra az otthon melege, egy szépen gondozott kert és a közösen megélt apró pillanatok sokkal többet jelentenek. Olyan hölgyet szeretnék megismerni, aki szintén szereti az otthon nyugalmát, értékeli a természet közelségét, nem idegenkedik a kerti munkától, szereti az állatokat, és hisz abban, hogy két ember egymás támasza lehet jóban és rosszban. Ha magadra ismertél, örömmel várom, hogy megismerjük egymást.

Pár társkereső bemutatkozása:

Péter (52), esztergomi társkereső férfi

Alapvetően nyugodt, megbízható és humoros pasi vagyok. Persze engem is fel lehet idegesíteni – állítólag már sikerült. 🙂
Vállalkozóként hol jövök-megyek, hol itthon dolgozom, és valahogy a szabadidőmmel is így vagyok. Szeretek otthon tenni-venni, a kertben csip-csup dolgokkal foglalkozni, de könnyen rábeszélhető vagyok egy wellnessre, kiruccanásra vagy túrára is.
Egy jó szombat lehet piacozás, közös főzés, délután medence, este egy pohár bor – vagy éppen egy egész napos kirándulás.
Két felnőtt, önálló gyermekem van.
Önálló nőt keresek, akinek megvan a saját élete és véleménye, de akivel jó érzés kölcsönösen figyelni és gondoskodni egymásról. Nekem egy kapcsolat alapja a bizalom – féltékenységre, játszmákra és hazugságra nem vágyom.

Kati (50), szentendrei társkereső nő

Sziasztok! Utazni, túrázni, kirándulni szerető párt keresek. Irodában dolgozom, ezért az aktív hétvégéket kedvelem. Túratársammal éppen az Országos Kéktúrát csináljuk, már 800 km-t teljesítettünk. Hideg téli estéken olvasni szeretek. Két nagykorú gyermekem van.

Attila (54), szentendrei társkereső férfi

Azt hiszem, eljutottam oda az életben, amikor már nem a tökéletes embert keresem. Inkább azt, akivel egy jó beszélgetésből észrevétlenül lesz egy hosszú séta.
Szeretem az intelligens beszélgetéseket, a humort, a kíváncsiságot és azokat, akik még tudnak lelkesedni valamiért. Fontos nekem a vonzalom és a szenvedély, de ugyanilyen fontos a bizalom, a nevetés és az, hogy a csendet is jó legyen együtt megélni — akár két könyv mellett, egymás közelében.
Nem készítettem húszpontos listát az ideális nőről — úgysem tartaná be. Inkább egy intelligens, nőies, humoros és érzelmileg nyitott társat keresek, akivel kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra.
És igen: társat keresek, nem szerepköröket osztok. A vacsorát akár én is megfőzöm, a mosogatógéppel pedig stabil hosszú távú kapcsolatban élek.
Elsőre elég egy jó beszélgetés. Ha utána jöhet egy második kávé is, már jól állunk.

Veronika (56), váci társkereső nő

Sose adom fel, hogy megtaláljam azt az Egyet, akivel összeillünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Magam részéről kiegyensúlyozott, aktív életet élő nő vagyok. Szeretek túrázni, utazni, koncertekre, színházba járni.
Hasonló érdeklődésű, nemdohányzó, intelligens páromat keresem a korosztályomból (52-62 év)

Edina (30), budakalászi társkereső nő

Egy mosollyal kezdődik minden. ?? Írj, ha szívesen mosolyognál velem.
Ha szívesen beszélgetnél valakivel, aki tényleg odafigyel,
várlak az üzenetben.

Andrea (51), budakalászi társkereső nő

51 éves , 170/60, több diplomás, magára és környezetére igényes hölgy vagyok. Komoly kapcsolat céljából ismerkednék korban hozzám illő független , diplomás, jó megjelenésű úriemberrel.

István (72), budakalászi társkereső férfi

Ismerj meg, és mond meg Te milyen is vagyok... Levelezni nem szeretnék! Először a hangodat szeretném hallani. Még nem tudok írni , most regisztráltam. Fotót csak kérésre küldök.

Gábor (70), szentendrei társkereső férfi

Én vagyok az a hetvenes amatőr sportokat kedvelő, részleteket csak Neked elmondó leendő szép pár egyik fele aki a leveledet várja.

Lukács (47), budakalászi társkereső férfi

Kedves, humoros úriember tartós kapcsolat reményében, korban hozzá illő, vidám, lehetőleg molett hölgyet keres.

Réka (46), budakalászi társkereső nő

Nem vagyok az a könyv, amit az első oldalnál meg lehet ismerni. Van bennem néhány rejtett fejezet, egy csipetnyi kiszámíthatatlanság, és olyan titkok, amiket csak a megfelelő olvasónak mutatok meg. Ha szereted a váratlan fordulatokat és nem a sablonokat keresed, talán érdemes megnézned, mi van a borító mögött.

Zizi (42), pilisszántói társkereső nő

Vidám, talpraesett nő vagyok aki keresi leendő társát. 160 cm, sportos testalkatú. Kék szemű, barn hajú.

Doni (37), alsópetényi társkereső férfi

Egyenlőre csak kíváncsi vagyok. Egy stabil és egyben izgalmas kapcsolatot szeretnék építeni! A manipulatív dolgokból elég volt.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Judit és Zsolt
Judit és Zsolt

Szeretném megosztani mindenkivel a történetünket. 2009 áprilisában regisztráltam, a párom 2009 májusában.

Diplomás társkeresés Kisorosziban (Pest)

Kisoroszi társkereső vagy és szeretnéd, ha diplomás társad is helybéli lenne? 202 diplomás tag vár rád Kisoroszi és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Kisoroszi - Találd meg a párod a Dunakanyar szívében!

Kisoroszi a Szentendrei-sziget ékköve, ahol a természet közelsége és a Duna varázsa egyedülálló hangulatot teremt az ismerkedéshez. A Párom.hu kisoroszi társkereső oldala azért jött létre, hogy a helyi és környékbeli szingliknek segítsen megtalálni azt a különleges személyt, akivel megoszthatják e festői település nyugalmát.

Bár Kisoroszi egy csendes, családias falu, az itt élők számára sem egyszerű mindig a párkeresés. A mindennapi teendők, a munkába járás vagy a gazdálkodás mellett kevés idő marad a véletlen találkozásokra. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a kisoroszi és Pest vármegyei regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik hozzád hasonlóan a Dunakanyar környékén képzelik el a jövőjüket.

Miért válaszd a kisoroszi társkeresést nálunk?

A társkeresés során a közös lakóhely hatalmas előnyt jelent. Bár a társkereső Vác vagy Szentendre térségében is sok lehetőséget kínál, ha te Kisorosziban élsz, számodra a sziget nyugodt életmódja az elsődleges. A távolság gyakran gátat szab a kapcsolatoknak, de ha mindketten helyiek vagytok, egy spontán séta a Duna-parton bármikor megvalósítható.

  • Biztonságos környezet: Minden profilt kézzel ellenőrizünk a hitelesség érdekében.
  • Személyre szabott szűrés: Szűrj korra, hobbira vagy akár dohányzási szokásokra.
  • Lokális közösség: Találd meg a szomszédos településeken élő egyedülállókat is.

Tippek a kisoroszi társkeresőknek

A szigetlakók értékelik a természet szeretetét és a nyugalmat. Profilod kitöltésekor említsd meg, ha szeretsz horgászni, túrázni a Visegrádi-hegység látványában gyönyörködve, vagy ha szívesen töltöd az idődet a Szigetcsúcson. Ezek a közös pontok azonnal bizalmat építenek.

Egy jó fotó Kisoroszi egyik ikonikus pontján - például a kompátkelőnél vagy a golfpálya közelében - jelzi a többieknek, hogy te is büszke helyi vagy, és komolyan gondolod az ismerkedést a környéken.

Romantikus randevú helyszínek Kisorosziban

Kisoroszi adottságai lenyűgözőek, ha az első találkozóról van szó. Nem kell messzire mennetek, hogy varázslatos díszletek között ismerkedjetek. Ha a Párom.hu-n megtaláltad a szimpatikus partnert, íme néhány tipp a randihoz:

A Szigetcsúcs varázsa

Ez az egyik legszebb hely Magyarországon. Egy pokróccal és egy termosszal kiülni a kavicsos partra, nézni a Dunát és a szemközti hegyeket - ennél romantikusabb kezdést nehéz elképzelni.

Aktív randi: Golf és séta

Ha mindketten szeretitek a sportos eleganciát, a helyi golfpálya környéke kiváló egy hosszabb sétára, ahol zavartalanul beszélgethettek a jövőbeli terveitekről.

Gasztronómia a faluban

Válasszátok a falu egyik hangulatos éttermét vagy vendéglőjét egy finom ebédre. A helyi ízek és a családias vendégszeretet segít feloldani a kezdeti izgalmat.

Online ismerkedés a Szentendrei-szigeten

Sokan tartanak attól, hogy egy kistelepülésen mindenki ismer mindenkit, és "mit szólnak majd", ha kiderül, hogy társkeresőt használnak. Az igazság az, hogy a társkereső Pest vármegye területén rendkívül népszerű, és Kisoroszi lakói közül is egyre többen ismerik fel: az online felület nem helyettesíti a személyes találkozót, hanem megnyitja az utat felé.

A Párom.hu segít diszkréten és hatékonyan szűrni. Nem kell vakrandikra járnod vagy reménykedned a buszmegállóban; itt pontosan láthatod, ki keres komoly kapcsolatot, ki osztja az értékeidet, és ki az, akivel szívesen beülnél egy kávéra Szentendrén vagy Kisorosziban.

Gyakori kérdések a kisoroszi társkeresésről

"Vannak egyáltalán helyiek az oldalon?" - Igen! Meglepődnél, hányan regisztrálnak a környező falvakból (Tahitótfalu, Pócsmegyer, Surány). A rendszerünkkel pontosan beállíthatod a keresési távolságot.

"Biztonságos az adatok kezelése?" - Maximálisan. A Párom.hu-nál kiemelt figyelmet fordítunk a személyes adatok védelmére és a moderációra, hogy te csak a valódi ismerkedésre koncentrálhass.

Találd meg a boldogságot a sziget északi csücskén!

Kisoroszi nem csak egy lakóhely, hanem egy életérzés. Aki itt él, az szereti a csendet, a természetet és a közösséget. Ha te is ilyen társat keresel, ne hagyd a véletlenre! Lehet, hogy a jövendőbelid csak pár utcára lakik tőled, vagy a komp túloldalán várja, hogy valaki végre ráírjon.

A regisztráció nálunk gyors és egyszerű. Töltsd fel a legelőnyösebb fotódat, írj pár őszinte sort magadról, és böngéssz a kisoroszi egyedülállók között. Legyen szó fiatal felnőttről, aki a fővárosi nyüzsgés után ide vonult vissza, vagy idősebbekről, akik újra megtalálnák a harmóniát valaki oldalán - nálunk mindenki esélyt kap a szerelemre.

Készen állsz egy új fejezetre Kisorosziban?

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és fedezd fel, ki vár rád a Dunakanyar legszebb falujában!

Regisztrálok és párt keresek!

A csatlakozás ingyenes és csak néhány kattintás.

Párom.hu - Mert a boldogság Kisorosziban is rád várhat!

Szellemi társat keresel? Találkozz hozzád illő, diplomás egyedülállókkal!

Diplomás társkereső: Miért keresünk hasonló társat az értelmiségi körökben?

Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, a tartós kapcsolatok alapja leggyakrabban a hasonló értékrend és az azonos szellemi szint. A szerelem persze bármikor ránk találhat váratlanul is, de ösztönösen olyan partnert keresünk, aki érti a világunkat, hasonló háttérrel rendelkezik, és valódi szellemi társunk lehet a mindennapokban.

Miért fontos a diploma a párkeresés során?

Egy egyetemi vagy főiskolai végzettség sokkal több egy papírnál. A diplomás társkeresés azért hatékony, mert a közös iskolázottság gyakran hasonló élettapasztalatot, intellektuális igényességet és jövőképet takar. Bár a diploma önmagában nem garancia a boldogságra, kiváló szűrő: feltételez egyfajta céltudatosságot, biztos egzisztenciát és egy szélesebb látókört, amely az értelmiségi közösségek sajátja.

Találd meg diplomás párod a Párom.hu-n!

A több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Párom.hu dedikált megoldást kínál az értelmiségieknek. Oldalunkon többezer diplomás tag keresi párját, a speciális szűrési funkciókkal pedig:

  • Célzottan kereshetsz iskolai végzettség alapján.
  • A "Diplomás előfizetéssel" elérheted, hogy profilod csak a felsőfokú végzettségűek találati listájában szerepeljen.
  • Megspórolhatod a felesleges köröket és a kínos visszautasításokat.
Ne bízd a véletlenre a boldogságod! Adj esélyt egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös alap már az első beszélgetésnél adott.

Regisztrálj, és találd meg diplomás társad még ma!



Rövid ismertető


Kisoroszi egy Pest megyei település. Bővebben »