Update cookies preferences

Diplomás társkeresés Dunabogdányban

Diplomás társkereső hölgyek Dunabogdány és környékéről:

Kati, 50 éves társkereső nő, Szentendre
Kati

50, Szentendre

Sziasztok! Utazni, túrázni, kirándulni szerető párt keresek. Irodában dolgozom, ezért az aktív hétvégéket kedvelem. Túratársammal éppen az Országos Kéktúrát csináljuk, már 800 km-t teljesítettünk. Hideg téli estéken olvasni szeretek. Két nagykorú gyermekem van.

Veronika, 56 éves társkereső nő, Vác
Veronika

56, Vác

Sose adom fel, hogy megtaláljam azt az Egyet, akivel összeillünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Magam részéről kiegyensúlyozott, aktív életet élő nő vagyok. Szeretek túrázni, utazni, koncertekre, színházba járni. Hasonló érdeklődésű, nemdohányzó, intelligens páromat keresem a korosztályomból (52-62 év)

Andrea, 51 éves társkereső nő, Budakalász
Andrea

51, Budakalász

51 éves , 170/60, több diplomás, magára és környezetére igényes hölgy vagyok. Komoly kapcsolat céljából ismerkednék korban hozzám illő független , diplomás, jó megjelenésű úriemberrel.

Annamária, 45 éves társkereső nő, Dunakeszi
Annamária

45, Dunakeszi

Komoly kapcsolatot keresek. Fontos számomra a közös zenei érdeklődés (new wave/synthwave/italo disco/electro/dark electro/darkwave/gothic/progresszív rock). Szeretek utazni, kirándulni; viszont, azt vedd figyelembe, kérlek, hogy egy szívprobléma miatt, nem fogom tudni megmászni Veled a Mount Everest-et, illetve, az alkatommal kapcsolatban meg kell, hogy említsem, hogy nem vagyok vékony (teltkarcsú vagyok). Szeretem az állatokat, van egy cicám.

Réka, 46 éves társkereső nő, Budakalász
Réka

46, Budakalász

Nem vagyok az a könyv, amit az első oldalnál meg lehet ismerni. Van bennem néhány rejtett fejezet, egy csipetnyi kiszámíthatatlanság, és olyan titkok, amiket csak a megfelelő olvasónak mutatok meg. Ha szereted a váratlan fordulatokat és nem a sablonokat keresed, talán érdemes megnézned, mi van a borító mögött.

Dóri, 40 éves társkereső nő, Dunakeszi
Dóri

40, Dunakeszi

Keresem a Valakit, hátha végre megtalálom. Zene, tánc, nevetés, F1/autók (sportbíró is vagyok, csak sajna a munkával nehezen tudom összeegyeztetni), sajt, kávé, lidlös karikára vágott savanyú uborka, pizza. Tanító néni vagyok. Zongorázom. A hagyományos tantárgyakon felül aerobikot, néptáncot és jógát tanítok. Szeretnék kertes házban élni, minél több időt tölteni a kertben. És nagyon szeretnék egy kemencét is. 🙃 Amikor tánc közben vezet a férfi, az wow 😊

Szilvi, 57 éves társkereső nő, Szentendre
Szilvi

57, Szentendre

Imádom a nyugalmat, nem a kanapéhoz kötve. Kíváncsi és mozgásban lévő ember vagyok. Új ösvények, új városok, új beszélgetések. Nem rohanok, mégis szeretek úton lenni, – tudom, hogy még dolgom van az életben és a közösségeimben. Szeretem a természetet, a kert szépítgetését, és a mély beszélgetéseket. Egy patak csobogása, egy vízesés ereje vagy egy türkiz tó látványa mindig feltölt. Mostanában a 3-5 km-es futásaim is. Egy vadregényes szurdokért a fáradtságot is vállalom – és utána jöhet a kanapé. És egy jó film vagy társas. Fontos számomra a derű, az igényesség és az, hogy az ember jól érezze magát a saját életében. Aktívak a hétköznapjaim, figyelek magamra, és örülök, ha te is szeretsz mozogni, adsz az egészségedre és jelen vagy a saját életedben. Hiszem, hogy két ember együtt még többet hozhat ki a mindennapokból – akár egy séta közben, akár egy közösen megélt élményben. (Két gyermekem heti váltásban van velem.)

Eszti, 50 éves társkereső nő, Dunakeszi
Eszti

50, Dunakeszi

Hello kedves Úriemberek! 50 évesen szeretnék új kapcsolatba belevágni, lehetőleg tartósan. Két-diplomás nő vagyok, tanárként dolgozom, 2 gyermek büszke anyukája vagyok. Szabadidömben, amit remelhetőleg már nem sokáig kell egyedül töltenem, hiszen elsz?ntam magam és megcsin?ltam ezt a profilt ezen a fantasztikus oldalon (z?rójel bez?rva és nevetô ikon hozz?adva), szóval szívesen járok túr?zni, táncolni, imádom a színházat, de a mozit sem vetem meg, és azon ritka fajok kozé tartozom, akik szeretik és űzik az olvasást. Ha a barokkosan hosszú körmondataim ellenére szimpatizálsz velem, és 48-65 között mozogsz valahol, Pest megye berkein belül élsz és meg tudsz magadról fogalmazni egy bemutatkozást chat gpt nélkül, akkor szívesen belevagnék veled az ismerkedésbe. A rend kedvéért leírom, hogy úgynevezett 'komoly' kapcsolatot keresek, tehát egy lazább ismerkedős kezdeti szakasz után az elköteleződéstől sem riadnék vissza. H?tha akad vki ezen a felületen, aki hasonló paraméterekkel keresgél!

Melinda, 48 éves társkereső nő, Göd
Melinda

48, Göd

Figyelmes,őszinte társam keresem egy tiszteletteljes hosszútávú kapcsolathoz. A hűség és a kimondott szó betartása alapfeltétel.

Ágnes, 70 éves társkereső nő, Dunakeszi
Ágnes

70, Dunakeszi

Elvált építészmérnök vagyok. Budapest, vagy annak közelében élő - korban hozzám illő - diplomás társat keresek.

Zsuzsa, 47 éves társkereső nő, Göd
Zsuzsa

47, Göd

Hiszem, hogy létezik valahol számomra is az a FÉRFI, akivel kölcsönös szerelemben, szeretetben és tiszteletben tudjuk megélni a mindennapokat, úgy hogy társai, bizalmasai vagyunk egymásnak.

Júlia, 36 éves társkereső nő, Zebegény
Júlia

36, Zebegény

Huuha.. ez a feladat nem szokott menni,de most nagyon megpróbálom!! :) Rólam; -Vidám,mosolygós, pozitív szemléletű. -2 gyermek, felváltva neveljük az apukájukkal. -Molett testalkat, de szerencsére az a tapasztalatom,hogy a kisugárzásomra ez semmilyen hatással nincs ;) -171 cm.

Diplomás társkereső urak Dunabogdány és környékéről:

Attila, 54 éves társkereső férfi, Szentendre
Attila

54, Szentendre

Azt hiszem, eljutottam oda az életben, amikor már nem a tökéletes embert keresem. Inkább azt, akivel egy jó beszélgetésből észrevétlenül lesz egy hosszú séta. Szeretem az intelligens beszélgetéseket, a humort, a kíváncsiságot és azokat, akik még tudnak lelkesedni valamiért. Fontos nekem a vonzalom és a szenvedély, de ugyanilyen fontos a bizalom, a nevetés és az, hogy a csendet is jó legyen együtt megélni — akár két könyv mellett, egymás közelében. Nem készítettem húszpontos listát az ideális nőről — úgysem tartaná be. Inkább egy intelligens, nőies, humoros és érzelmileg nyitott társat keresek, akivel kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra. És igen: társat keresek, nem szerepköröket osztok. A vacsorát akár én is megfőzöm, a mosogatógéppel pedig stabil hosszú távú kapcsolatban élek. Elsőre elég egy jó beszélgetés. Ha utána jöhet egy második kávé is, már jól állunk.

Lukács, 47 éves társkereső férfi, Budakalász
Lukács

47, Budakalász

Kedves, humoros úriember tartós kapcsolat reményében, korban hozzá illő, vidám, lehetőleg molett hölgyet keres.

Doni, 37 éves társkereső férfi, Alsópetény
Doni

37, Alsópetény

Egyenlőre csak kíváncsi vagyok. Egy stabil és egyben izgalmas kapcsolatot szeretnék építeni! A manipulatív dolgokból elég volt.

Gábor, 49 éves társkereső férfi, Szentendre
Gábor

49, Szentendre

Bevallom, szkeptikus vagyok az ismerkedés ezen formáját illetően. Mégis megpróbálom, adok neki esélyt. Sosem lehet tudni...:-)

Norbert, 34 éves társkereső férfi, Pomáz
Norbert

34, Pomáz

Egy vagyonvédelmi cégnél vagyok pénzügyis jelenleg, előtte sok más területen megfordultam. Hétköznap dolgozom, utána a szabadidőmet szeretem otthon eltölteni edzéssel és pihenéssel, de ha van valami dolgom természetesen az a prioritás.Szeretek menni ide-oda, kikapcsolódni a természetben, új dolgokat felfedezni. Legyen az akár egy esti séta vagy egy érdekes új program. A buliba járás az messze áll tőlem manapság,ha úgy van jobban értékelem a lazulós esteket baráti körben,kis társas játék,kikapcsolni. De ha úgy van hangulata az embernek, bekapcsolom az xboxot is vagy elő veszek egy könyvet a teraszon. Program szinten elég mobil vagyok.Azt a valakit keresem az életembe akivel közösen tudunk építeni, megálmodjuk és együttes erővel megvalósítjuk. Támogatjuk egymást, bízunk a másikban.Egyben a legjobb barátunk és a társunk.Ezzel nem azt mondom állandóan egymás fenekébe kell lenni, persze kell az én idő is. De ne az legyen a fő cél, hogy lerázzuk a másikat.A többit majd privátban.

Balázs, 51 éves társkereső férfi, Pilisszentlászló
Balázs

51, Pilisszentlászló

Vega. Erdőben fejlesztek gyerekeket. Kb. 35-nek érzem magam. Hmmm. Írok neked saját mesét, ha írsz öt szót nekem ami épp eszebe jut. Randik... neked melyik tetszene? 1. Találkozunk és eljátszuk azt, h már két éve ismerjük egymást. :) 2. Leülünk egy padra és csak 12 szót mondhatunk a másiknak. Erre van 12 percünk. Aztán megy mindenki haza. Hacsak... 3. 6-6 cetlire írunk olyanokat amit szeretnénk, hogy a másik megcsináljon nekünk a tali alatt. Összekeverjük és elosztjuk :)

István, 67 éves társkereső férfi, Szentendre
István

67, Szentendre

Életvidám, fiatalos férfi keresi párját hosszú távra, jó megjelenésű, igényes, ápolt, humorérzékkel rendelkező hölgy személyében. Rendezett anyagiakkal rendelkezem, hasonlót várok el a hölgytől is. Azt lessük hol a szeretet nyes egy darab kenyeret. Köszönöm, hogy benéztél! :-)

János, 75 éves társkereső férfi, Vác
János

75, Vác

Nyugdíjas középiskolai tanár vagyok,10 éve özvegy, egyedül élek Vácott. Egy lányom van, aki a családjával külföldön él. Keresem a társam egy laza párkapcsolathoz. Barátság extrákkal. Kedvelem az őszinte, vidám, barátságos, a természetet kedvelő, barna szemű, sötét hajú, csinosnak mondott hölgyeket.

Tomi, 62 éves társkereső férfi, Göd
Tomi

62, Göd

Barátnőt, társat keresek. Szavahihető ,megbízható,mozgékony teremtést keresek.Túrázni szeretők előnyben.

ZOLTAN, 62 éves társkereső férfi, Budakalász
ZOLTAN

62, Budakalász

világjáro uriember fözök vezetek szeretek kényeztetek! barátság szerelem ez az ami kell nekem! szabadidöm mit aTENGER!

Árpi, 66 éves társkereső férfi, Szentendre
Árpi

66, Szentendre

40 év házasság után, özvegyen keresem aktív, kalandvágyó társamat, akivel nem mindig a kijelölt úton megyünk. Versenyszerűen (hegyi)kerékpározok, ami egyik meghatározó eleme életemnek. Más tekintetben se éppen nyugdíjas életet élek (dolgozom), de bőven van szabad időm és időbeosztásom nagyon rugalmas. Véleményem szerint rugalmas és toleráns vagyok, de nyilván nem korlátlanul. Eléggé széleskörű az érdeklődési köröm, pl. zenében Bachtól az ELP-ig sok minden jöhet. Továbbiak a jellemzéseknél és mellőzném az általános (főként kamu:)) infókat. Az első mondatból is már szinte mindent ki lehet olvasni.

Gábor, 50 éves társkereső férfi, Göd
Gábor

50, Göd

Bármit írhatnék ide, de a lényeg hogy társamat, páromat keresem az elkövetkező pár évtizedekre. Beszélgessünk, találkozzunk, a többit meglátjuk.

Pár társkereső bemutatkozása:

Kati (50), szentendrei társkereső nő

Sziasztok! Utazni, túrázni, kirándulni szerető párt keresek. Irodában dolgozom, ezért az aktív hétvégéket kedvelem. Túratársammal éppen az Országos Kéktúrát csináljuk, már 800 km-t teljesítettünk. Hideg téli estéken olvasni szeretek. Két nagykorú gyermekem van.

Attila (54), szentendrei társkereső férfi

Azt hiszem, eljutottam oda az életben, amikor már nem a tökéletes embert keresem. Inkább azt, akivel egy jó beszélgetésből észrevétlenül lesz egy hosszú séta.
Szeretem az intelligens beszélgetéseket, a humort, a kíváncsiságot és azokat, akik még tudnak lelkesedni valamiért. Fontos nekem a vonzalom és a szenvedély, de ugyanilyen fontos a bizalom, a nevetés és az, hogy a csendet is jó legyen együtt megélni — akár két könyv mellett, egymás közelében.
Nem készítettem húszpontos listát az ideális nőről — úgysem tartaná be. Inkább egy intelligens, nőies, humoros és érzelmileg nyitott társat keresek, akivel kölcsönösen kíváncsiak vagyunk egymásra.
És igen: társat keresek, nem szerepköröket osztok. A vacsorát akár én is megfőzöm, a mosogatógéppel pedig stabil hosszú távú kapcsolatban élek.
Elsőre elég egy jó beszélgetés. Ha utána jöhet egy második kávé is, már jól állunk.

Veronika (56), váci társkereső nő

Sose adom fel, hogy megtaláljam azt az Egyet, akivel összeillünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Magam részéről kiegyensúlyozott, aktív életet élő nő vagyok. Szeretek túrázni, utazni, koncertekre, színházba járni.
Hasonló érdeklődésű, nemdohányzó, intelligens páromat keresem a korosztályomból (52-62 év)

Edina (30), budakalászi társkereső nő

Egy mosollyal kezdődik minden. ?? Írj, ha szívesen mosolyognál velem.
Ha szívesen beszélgetnél valakivel, aki tényleg odafigyel,
várlak az üzenetben.

Andrea (51), budakalászi társkereső nő

51 éves , 170/60, több diplomás, magára és környezetére igényes hölgy vagyok. Komoly kapcsolat céljából ismerkednék korban hozzám illő független , diplomás, jó megjelenésű úriemberrel.

István (72), budakalászi társkereső férfi

Ismerj meg, és mond meg Te milyen is vagyok... Levelezni nem szeretnék! Először a hangodat szeretném hallani. Még nem tudok írni , most regisztráltam. Fotót csak kérésre küldök.

Gábor (70), szentendrei társkereső férfi

Én vagyok az a hetvenes amatőr sportokat kedvelő, részleteket csak Neked elmondó leendő szép pár egyik fele aki a leveledet várja.

Annamária (45), dunakeszi társkereső nő

Komoly kapcsolatot keresek.
Fontos számomra a közös zenei érdeklődés (new wave/synthwave/italo disco/electro/dark electro/darkwave/gothic/progresszív rock).
Szeretek utazni, kirándulni; viszont, azt vedd figyelembe, kérlek, hogy egy szívprobléma miatt, nem fogom tudni megmászni Veled a Mount Everest-et, illetve, az alkatommal kapcsolatban meg kell, hogy említsem, hogy nem vagyok vékony (teltkarcsú vagyok).
Szeretem az állatokat, van egy cicám.

Lukács (47), budakalászi társkereső férfi

Kedves, humoros úriember tartós kapcsolat reményében, korban hozzá illő, vidám, lehetőleg molett hölgyet keres.

Réka (46), budakalászi társkereső nő

Nem vagyok az a könyv, amit az első oldalnál meg lehet ismerni. Van bennem néhány rejtett fejezet, egy csipetnyi kiszámíthatatlanság, és olyan titkok, amiket csak a megfelelő olvasónak mutatok meg. Ha szereted a váratlan fordulatokat és nem a sablonokat keresed, talán érdemes megnézned, mi van a borító mögött.

Zizi (42), pilisszántói társkereső nő

Vidám, talpraesett nő vagyok aki keresi leendő társát. 160 cm, sportos testalkatú. Kék szemű, barn hajú.

Doni (37), alsópetényi társkereső férfi

Egyenlőre csak kíváncsi vagyok. Egy stabil és egyben izgalmas kapcsolatot szeretnék építeni! A manipulatív dolgokból elég volt.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Gábor és Réka
Gábor és Réka

Valamikor 2012 őszén regisztráltam az oldalra, hátha velem is megtörténhet az amiről addig csak olvastam vagy filmben láttam – a mindent elsöprő, agy megzavaró SZERELEM (így csupa nagybetűvel).

Diplomás társkeresés Dunabogdányban (Pest)

Dunabogdányi társkereső vagy és szeretnéd, ha diplomás társad is helybéli lenne? 237 diplomás tag vár rád Dunabogdány és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Dunabogdány - Találd meg a párod a Dunakanyar gyöngyszemében!

Dunabogdány nem csupán a Dunakanyar egyik legszebb fekvésű települése, hanem egy olyan közösség is, ahol az értékek és a hagyományok még fontos szerepet játszanak. A Párom.hu dunabogdányi társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen a helyi és környékbeli szingliknek egymásra találni ebben a festői környezetben.

Legyen szó egy romantikus sétáról a Duna-parton vagy egy közös túráról a Visegrádi-hegység lábainál, Dunabogdány számtalan lehetőséget kínál az ismerkedésre. Sokan azonban a mindennapi munka, a Budapestre való ingázás vagy a családi teendők mellett nehezen találnak időt a spontán találkozásokra. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a Dunabogdányban és a környező településeken élő regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik hozzád hasonlóan helyben, a Dunakanyar szívében keresik a boldogságot.

Miért érdemes Dunabogdányban online ismerkedni?

A kistelepüléseken az ismerkedés néha nehézkes lehet, hiszen "mindenki ismer mindenkit", vagy épp ellenkezőleg: a bezárkózás miatt nehéz új arcokkal találkozni. A társkereső Pest vármegye területén rendkívül népszerű, hiszen segít áthidalni a fizikai távolságokat és a társadalmi korlátokat. Dunabogdányiként nem kell messzire menned, ha társat keresel, hiszen a rendszerünk pontosan megmutatja neked a szomszédos utcákban vagy a közeli falvakban élő egyedülállókat.

  • Biztonság és ellenőrzés: Minden profilt manuálisan ellenőrzünk, hogy kiszűrjük a komolytalan jelentkezőket.
  • Helyi relevancia: Nem kell órákat utaznod egy randiért, találd meg a párod a közvetlen közeledben.
  • Közös értékrend: A Dunakanyarban élők gyakran hasonló életmódot folytatnak: szeretik a természetet, a nyugalmat és a minőségi időt.

Ismerkedési tanácsok bogdányiaknak

A dunabogdányi szinglik nagyra értékelik a közvetlenséget és a természet szeretetét. Profilod kitöltésekor érdemes megemlítened, ha szeretsz a szabadban lenni, legyen szó biciklizésről a Duna-parti kerékpárúton vagy evezésről a folyón. Az ilyen közös pontok azonnal bizalmat építenek.

Ne feledd: a hitelesség kulcsfontosságú. Ha komoly kapcsolatot keresel, tölts fel egy olyan fotót, ami a valódi énedet tükrözi - például egy kirándulás alkalmával a közeli hegyekben vagy egy kellemes délutánon a helyi strandon. Egy ismerős háttér azonnal jó beszélgetésindító lehet a társkereső Szentendre környéki felhasználói számára is.

Randevú ötletek Dunabogdányban és környékén

Ha sikerült felvenned a kapcsolatot valakivel a Párom.hu-n, eljön az idő az első személyes találkozóra. Dunabogdány és környéke bővelkedik romantikus helyszínekben:

A bogdányi szabadstrand

A Dunakanyar egyik legszebb homokos partja tökéletes helyszín egy könnyed, nyári randevúhoz. Egy séta a parton vagy egy közös fagyizás segít a gátlások feloldásában és a kötetlen beszélgetésben.

Gasztronómiai élmények

Dunabogdány híres a vendégszeretetéről és kiváló éttermeiről. Egy hangulatos vacsora a helyi pisztrángozóban vagy egy cukrászdai randevú remek alkalmat ad az egymásra hangolódásra.

Aktív randi: Kalvária-domb

Ha mindketten szeretitek a természetet, egy rövid séta fel a Kálvária-dombra lenyűgöző panorámát nyújt a Duna kanyarulatára. A közös túrázás során kiderül, mennyire vagytok egy hullámhosszon.

Hogyan válasszunk párt a digitális korban Dunabogdányban?

Az online társkeresés ma már nem csak a nagyvárosok kiváltsága. Sőt, egy olyan településen, mint Dunabogdány, ahol a közösségi élet erős, de az új ismeretségek kötése korlátozott lehet, a Párom.hu egy ablakot nyit a világra. Rendszerünk algoritmusai segítenek abban, hogy ne csak "valakit" találj, hanem olyasvalakit, akinek az érdeklődési köre, életfelfogása és jövőbeli céljai egyeznek a tiéddel.

Fontos tudni, hogy a dunabogdányi társkeresők nagy része komoly szándékkal regisztrál. Sokan keresnek élettársat, házastársat vagy egyszerűen csak egy megbízható partnert, akivel közösen élvezhetik a Dunakanyar nyugalmát. Ne félj megtenni az első lépést: egy udvarias üzenet vagy egy szimpátiajelzés gyakran egy életre szóló kaland kezdete lehet.

Tévhitek a vidéki online társkeresésről

"Vidéken mindenki ismer mindenkit, így felesleges a net." - Ez nem igaz. Nap mint nap költöznek új lakók Dunabogdányba, és sokan vannak olyanok is, akik bár itt laknak, a munkájuk miatt máshol töltik az idejüket. A társkereső segít láthatóvá tenni azokat, akikkel a mindennapokban nem találkoznál.

"Csak a fiatalok használnak applikációkat." - A Párom.hu statisztikái szerint Dunabogdány környékén is rendkívül aktív a 40-es, 50-es, sőt a 60 feletti korosztály is. Sosem késő elkezdeni a keresést, és sosem vagy túl idős a boldogsághoz.

Vár rád a nagy Ő a Duna mentén!

Gondolj bele: leendő párod lehet, hogy épp a pékségben vásárolt ma reggel, vagy épp a kerékpárúton suhant el melletted, csak még nem jött el a pillanat az ismerkedésre. A Párom.hu leveszi a válladról a véletlen bizonytalanságát. A regisztráció után azonnal láthatod a környékbeli szinglik listáját, szűrhetsz életkorra, dohányzási szokásokra, vallásra vagy akár gyermektelen/gyermekes állapotra is.

Dunabogdány egy különleges hely, ahol az emberek értékelik a hűséget és az összetartozást. Ha te is ilyen társat keresel, ne várj tovább. A közösségünk tagjai között találhatsz tanárokat, vállalkozókat, kétkezi munkásokat és nyugdíjasokat is - mindenkit, aki hisz abban, hogy két ember találkozása jobbá teheti a világot.

Ne maradj egyedül Dunabogdányban!

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez még ma, és találd meg azt a különleges személyt, akivel együtt csodálhatod a naplementét a Duna-parton!

Regisztrálok most ingyen!

Gyors, biztonságos és hatékony - regisztrálj 2 perc alatt!

Párom.hu - Dunabogdányi társkeresés szívvel és szakértelemmel.

Szellemi társat keresel? Találkozz hozzád illő, diplomás egyedülállókkal!

Diplomás társkereső: Miért keresünk hasonló társat az értelmiségi körökben?

Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, a tartós kapcsolatok alapja leggyakrabban a hasonló értékrend és az azonos szellemi szint. A szerelem persze bármikor ránk találhat váratlanul is, de ösztönösen olyan partnert keresünk, aki érti a világunkat, hasonló háttérrel rendelkezik, és valódi szellemi társunk lehet a mindennapokban.

Miért fontos a diploma a párkeresés során?

Egy egyetemi vagy főiskolai végzettség sokkal több egy papírnál. A diplomás társkeresés azért hatékony, mert a közös iskolázottság gyakran hasonló élettapasztalatot, intellektuális igényességet és jövőképet takar. Bár a diploma önmagában nem garancia a boldogságra, kiváló szűrő: feltételez egyfajta céltudatosságot, biztos egzisztenciát és egy szélesebb látókört, amely az értelmiségi közösségek sajátja.

Találd meg diplomás párod a Párom.hu-n!

A több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Párom.hu dedikált megoldást kínál az értelmiségieknek. Oldalunkon többezer diplomás tag keresi párját, a speciális szűrési funkciókkal pedig:

  • Célzottan kereshetsz iskolai végzettség alapján.
  • A "Diplomás előfizetéssel" elérheted, hogy profilod csak a felsőfokú végzettségűek találati listájában szerepeljen.
  • Megspórolhatod a felesleges köröket és a kínos visszautasításokat.
Ne bízd a véletlenre a boldogságod! Adj esélyt egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös alap már az első beszélgetésnél adott.

Regisztrálj, és találd meg diplomás társad még ma!



Rövid ismertető


Dunabogdány egy Pest megyei település. Bővebben »