Update cookies preferences

Társkeresés Kishután

Legújabb társkereső hölgyek Kishuta és környékéről:

Éva, 62 éves társkereső nő, Sárospatak
Éva

62, Sárospatak

62éves vagyok. Sárospatakon élek! Mar nyugdíjas vagyok. Tehát időm van! Szívesen utazok,kirándulok. Szeretem a gyogyfürdőket,szép tájakat. Meg nem adtam fel ,keresem a párom, hátha meg találom!

Krisztina, 45 éves társkereső nő, Sárospatak
Krisztina

45, Sárospatak

Szia! 🙂 Egy kedves, őszinte és megbízható embert keresek, akivel hosszú távon lehet tervezni. Számomra fontos a kölcsönös tisztelet, a bizalom és az, hogy lehessen egymás mellett önmagunknak lenni. Nem kalandot keresek, hanem egy valódi, stabil kapcsolatot, ahol odafigyelünk egymásra, támogatjuk a másikat, és együtt építünk valamit. Szeretem az egyszerű dolgokat: egy jó beszélgetést, sétát, közös programokat. Vidéki élethez szoktam, nyugodtabb típus vagyok, de nyitott az új dolgokra is. Ha te is komoly kapcsolatot keresel, és fontos neked az őszinteség, akkor írj nyugodtan 🙂

Irénke, 66 éves társkereső nő, Sárospatak
Irénke

66, Sárospatak

Keresem a tűt a szalmakazalban.Ismerkedem aztán majd kiderül bármi is lehet belőle.Vidám ,mosolygós ,őszinte amit el is váro?,bizalom,hűség nélkülözhetetlen.

Vica, 38 éves társkereső nő, Sárospatak
Vica

38, Sárospatak

Ismerjük meg egymást mert nagyon sokat csalódtam már szeretnék egy normális párkapcsolatot.Kérdezz nyugodtan és válaszolok puszi

Legújabb társkereső urak Kishuta és környékéről:

Zsolti, 33 éves társkereső férfi, Sárospatak
Zsolti

33, Sárospatak

Gábor, 33 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Gábor

33, Sátoraljaújhely

Egy vidám,társaság kedvelő,férfinak tartom magam.Egy nagyon nagy szívű ember vagyok persze ha nem akarják kihasználni.Szeretek focizni,túrázni,koncertre járni stb.

János, 28 éves társkereső férfi, Gönc
János

28, Gönc

28 éves férfi vagyok és komoly kapcsolatot keresek a célom hogy találjak olyan nöt aki mégért és jól ki jövünk egymásal.

János, 30 éves társkereső férfi, Makkoshotyka
János

30, Makkoshotyka

1 álló vagyok Dolgozok Mindenre nyitott vagyok Szeretek ismerkedni beszelgetni

Móni, 57 éves társkereső nő, Sárospatak
Móni

57, Sárospatak

Határozott, természetességet kedvelő, vidám és őszinte nő vagyok.

Lilu, 68 éves társkereső nő, Sárospatak
Lilu

68, Sárospatak

Amikor a boldogság egyik kapuja bezárul, egy másik kinyílik előttünk. Néha olyan sokáig nézzük a bezárt ajtót, hogy nem vesszük észre azt, amelyik kinyílt...

Edina, 44 éves társkereső nő, Sátoraljaújhely
Edina

44, Sátoraljaújhely

Sziasztok! Humán beállítottságú, diplomás, természetbarát, sétálni és kirándulni, biciklizni, jókat beszélgetni, zenét hallgatni és énekelni, finomakat főzni és enni/inni szerető, játékot és humort is kedvelő, 42 éves, gyermektelen Vízöntő jegyű nő vagyok. Keresem páromat, aki társam lenne a mindennapokban és a felsorolt tevékenységekben. Már nagyon várom, hogy egymásra találjunk... Most Borsodban vagyok, de szeretnék innen elköltözni. Hosszabban laktam korábban Miskolcon, Londonban, Székesfehérváron is... Ha Te vagy az igazi, nincs távolság, repülök hozzád! :-)

Ferenc, 69 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Ferenc

69, Sátoraljaújhely

Özvegy nyugdíjas gépipari tervező, káros szenvedélyektől mentes, sikerorientált, volt élsportoló. Komoly párkapcsolatott keresek életem végéig.

András, 81 éves társkereső férfi, Sárospatak
András

81, Sárospatak

T. társkereső Hölgyek ! Kb. annyira veszem fontolóra és komolyan az itteni ismerkedést ,tárkeresést, mint Te/Ön. Ok: az elvárás nagyon rossz irányba menetel, felerősödött az érdek, így az értéket nem a megbízhatóság, kölcsönös tisztelet és gondoskodás embersége, stb. adja. Elgondolkodtató, hogy egyedüllétben, magányban nem felel meg az átlagos vagy kor szerinti szintén társkereső. Bocs, a feltétel mindenkinek privát ügye, de, pl. 70 feletti itt társkereső hölgy 70 alatti férfit keres "társnak" (mire: mosogatásra, takarításra, kertművelésre ?) Avagy úgy keres társat, hogy nincs kompromisszum-készség: ne bútorozzon hozzá, de legyen mellette, az Ő otthonában éljenek (sok 1ül a rezsiköltség, stb.?) ,ha társnak is van lakása, elég, ha pl. a posta miatt hazamegy ,esetleg segít neki valamennyire otthonában "portörlésre".... Fotó nélküli nem érdekel, de olyan se, pl. aki iskolai végzettséggel plagizál ill. bőven nyugdíjasként ,felsőfokú végzettséget már "kezdetként" firtatja .Nincs egzisztenciális gondom, nem vagy(ok) gondozásra szorult. Rend és ápoltság-,eg

Sándor, 50 éves társkereső férfi, Sárospatak
Sándor

50, Sárospatak

Magamat adom, Te is ezt tedd! "...az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk, / hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.” (J. A.)

Norbi, 42 éves társkereső férfi, Sárospatak
Norbi

42, Sárospatak

Párt keresni vagyok itt. Bár kicsit fura ez a módszer, de azért gondoltam kipróbálom. Ha megkereslek nyugodtan írj vissza! :)

Martin, 23 éves társkereső férfi, Tolcsva
Martin

23, Tolcsva

Egy nagyon nagy lelkű ember vagyok azokkal akik normálisan állnak hozzám és nem előítéletesek velem szembe, úgy gondolom hogy ameddig én nem sértettem meg valamivel addig nem érdemlem azt hogy lenézzenek elsőre

Bence, 29 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Bence

29, Sátoraljaújhely

Helo! Viticulturist and winemaker Football 20cm true damage Guitar player Synyster Gates Idiot Alapvetően a világ leghulyebb sraca vagyok. A 20cm csak szalmakalapban és lábujjhegyen van meg. Igazából szeretek viccelni mindenen, ez be szokott jönni mindenkinek, igaz én nem szoktam igazából bejonni mindenkinek. Biztos vagyok benne, hogyha magunkra maradunk, nemcsak egy, hanem rögtön két mely benyomást is tudok tenni. Igaz, az egyiket lábujjhegyen kell csinálnom.

Milán, 20 éves társkereső férfi, Sárospatak
Milán

20, Sárospatak

Helló kedves olvasó! Milán vagyok és azért vagyok fent ezen az oldalon, hogy ismerkedjek, ugyanis nem jártam eddig nagy szerencsével. Remélem itt sikerrel járok majd.

Tamás, 26 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Tamás

26, Sátoraljaújhely

Halló 24 vagyok.ismerkedni jöttem aztán majd kiderül . Szeretem a sportokat és szeretem ha egy nő ápolt és add magára.

Diana, 31 éves társkereső nő, Alsóregmec
Diana

31, Alsóregmec

Norbert, 34 éves társkereső férfi, Kovácsvágás
Norbert

34, Kovácsvágás

Tivadar, 38 éves társkereső férfi, Gönc
Tivadar

38, Gönc

Mit is írhatnák ismerjetek meg egy 38eves pasi vagyok 8honapja vagyok lassan egyedül imádok kirándulni moziba járni a grasztoronimat mindazok fózni imádom a hosszú egyut leteket.Sajnos nem.tudok meg visza irni senkinek mert nem vagyok vip elöfizetö

Tamás, 43 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Tamás

43, Sátoraljaújhely

Probáljuk meg, hátha lessz belőle valami! Komoly kapcsolatot keresek. Ismerjük meg egymást,hátha több lesz belőle

Gergő, 34 éves társkereső férfi, Sárospatak
Gergő

34, Sárospatak

Sziasztok Gergő vagyok 34 éves szingli.Komoly kapcsolat céljából vagyok itt. Nyugodtan lehet írni nem harapok!

Tünde, 48 éves társkereső nő, Sátoraljaújhely
Tünde

48, Sátoraljaújhely

Megbízható és kedves nőnek tartom magam, aki komoly kapcsolatot keres. Szeretném megtalalni a társam, aki szintén nem kalandokat keres!

Eleonóra, 59 éves társkereső nő, Sátoraljaújhely
Eleonóra

59, Sátoraljaújhely

Szia..Nóra vagyok Egy életvidám,sokat mosolygó,oroszlán jegyü nő. Mindig a megoldásokat és nem a kifogásokat keresem.Az új kihívásokba beleállok,mert az egy helyben topogás nem visz sehova. Imádok élni!...mit is jelent ez számomra? Kirándulni,barátokkal lenni,sportolni,táncolni,szép helyeken járni...és sokat nevetni. Szeretem az őszinte,nyílt,kedves,nyugodt,szeretetteljes,optimista embereket...magamat is ilyennek érzem. Fontos számomra az egymásra figyelés,kölcsönös bizalom,empátia,humorérzék. Taszít a hazugság, a trágár beszéd, az iszákosság, az önteltség. Köszönöm,hogy elolvastad! 😊

Melinda, 50 éves társkereső nő, Sárospatak
Melinda

50, Sárospatak

Ha létezel, megköszönöm. Megismernélek. Sohasem léphetsz ugyanabba a folyóba! Minden mindennel összefüggne minden? Ki tudja? Az őszinte szívű, tiszta embereket szeretem. A kölcsönös szimpátia, vonzalom, őszinteség, törődés a legfontosabb két ember között!Természetesen a szerelem, ami mindent visz. Nem vagyok sem ördög, sem angyal. Aki önmagán nevetni tud, ... megéri megismerni. Kedvenc idézet: "Ember küzdj és bízva bízzál!" / Madách Imre: Az ember tragédiája/

Erzsike, 57 éves társkereső nő, Sárospatak
Erzsike

57, Sárospatak

Özvegy, magabiztos együttérző barátságos céltudatos nő vagyok . Szeretem a természetet,retro zenéket.

Ferdó, 53 éves társkereső férfi, Tolcsva
Ferdó

53, Tolcsva

53 éves, magára és környezetére igényes férfi vagyok Tolcsván, aki szívesen élvezi az élet örömeit. Szenvedélyem a jó konyha – különösen a helyi borok és finom falatok –, emellett nem riadok vissza egy-egy utazástól sem. Szabadidőmben elmélyedek az égbolt titkaiban: csillagászattal foglalkozom, olvasni pedig mindig kész vagyok – legyen szó szépirodalomról vagy ismeretterjesztő művekről. Komoly és mély kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös értékek és élmények állnak a középpontban.”

Bela, 53 éves társkereső férfi, Gönc
Bela

53, Gönc

Hello.Endra vagyok,176 magas,atlagos,dolgozo,keves szabadidovel rendelkezo pasi.imadok motorozni szabadidomben,keresek Borsodbol not aki ugyanazt keresi mint en...max 65 eves korig

Róbert, 51 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Róbert

51, Sátoraljaújhely

Jó humorú, őszinte szerethető, hűséges, magabiztos ,Társamat keresem akivel megélhetjük amit még nem éltünk meg !

Zsolt, 48 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Zsolt

48, Sátoraljaújhely

Megérint és újra elnyel Magával húz a tenger Elvisz, majd új reményt ígér Táncba szabad-e vinni Ildit Ha téved-e lába még? Nincsenek meg a lépések De csábít, úgy mint rég

Kati, 63 éves társkereső nő, Sárospatak
Kati

63, Sárospatak

Keresem társam. Elvált vagyok. Komoly kapcsolat reményében regisztráltam. Korban hozzám illő társam keresem.!!!!

Anikó, 64 éves társkereső nő, Sárospatak
Anikó

64, Sárospatak

Elvált nő vagyok, keresem káros szenvedélyektől mentes társam, aki képes a szürke hétköznapokat velem együtt szebbé varázsolni. Szeretem a természetet.

Borbála, 75 éves társkereső nő, Sátoraljaújhely
Borbála

75, Sátoraljaújhely

Borika vagyok, 72 éves. Szeretnék megismerkedni egy korban hozzám közel álló férfival, aki kíváncsi egy életvidám, jó kedvű, zenét és táncot kedvelő hölgy társaságára hosszú távú kapcsolat céljából.

Etuska, 74 éves társkereső nő, Sárospatak
Etuska

74, Sárospatak

Üdvözlöm komoly kapcsolat céljából vagyok bejelentkezve egyszerű de nagy szerű hőlgynek érzem magam határozott és céltudatos vagyok nem keresem azt az illetőt aki nem két lábbal a főldön jár én 166 cm hajam ősz csak párt keresek alkalmi nem az én stilúsom köszi ha elolvastak további szép napot mindenkinek Etelka

László, 61 éves társkereső férfi, Sárospatak
László

61, Sárospatak

Írhatnék ide sok mindent de a személyes találkozásban hiszek. Úgyis ott dől el,hogy szimpatikusa vagyunk-e egymásnak. 😊

Mihály, 70 éves társkereső férfi, Alsóberecki
Mihály

70, Alsóberecki

Özvegy vagyok társat keresek egy olyan kérdésem lenne hogy a magyar nyelvű legyen 67eves vagyok alsobereckiben lakom hozamilő parom keresem

Gyula, 74 éves társkereső férfi, Sátoraljaújhely
Gyula

74, Sátoraljaújhely

Szlovákiában születtem több mint 10 éve Magyarországon lakom. Egy megértő szerető társat szeretnék még az elkövetkező időben amit az úr ad nekünk.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ákos (21), sátoraljaújhelyi társkereső férfi

Ákos vagyok 20 éves. Rövod távú kepcsolatot szeretnék egyenlőre. De nem zavar ha komojabbra fordul a dolog.

Krisz (22), sárospataki társkereső férfi

Ismerjük meg egymást 🫣
Rólam:22 éves vagyok dolgozok szabadidőben horgászom.
Ha bármi érdekelj irj 🤭

Tibor (29), sátoraljaújhelyi társkereső férfi

Ismerj meg es meglatod mi es ki is vagyok partnert keresek szorakozasra beszelgetesre vagy akkar mélyebb dologra

Levi (36), gönci társkereső férfi

Aki szeretne megismer!!
És elmondok magamról mindent ami fontos!!
Szóval hajrá kérdezzetek nyugodtan lányok/hölgyek!!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Balázs és Andi
Balázs és Andi

Nos, mi mindketten sok mindent láttunk már az életben: én egy hosszú kapcsolat utáni szakításból próbáltam 35 évesen talpra állni, mikor 2015. november első hetében feljelentkeztem a Párom.hu-ra.

Társkeresés Kishután (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Kishutai társkereső vagy és szeretnéd, ha társkereső társad is helybéli lenne? 83 társkereső tag vár rád Kishuta és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Kishuta - Találd meg a szerelmet a Zemplén szívében!

Kishuta nem csupán a Hegyköz egyik legszebb fekvésű települése, hanem egy olyan ékszerdoboz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol a természet közelsége és a nyugalom különleges keretet ad az ismerkedésnek. A Párom.hu kishutai társkereső oldala azért jött létre, hogy a Zempléni-hegység ölelésében élő szingliknek segítsen megtalálni azt a partnert, akivel közösen élvezhetik az erdei sétákat és a falusi élet békéjét.

Bár Kishuta egy kislétszámú, családias közösség, az online tér lehetőséget ad arra, hogy kitágítsd a horizontot. Nem kell messzire menned, ha helyben vagy a közeli településeken keresed a boldogságot. Weboldalunkon célzottan szűrhetsz a kishutai és környékbeli regisztráltakra, így elkerülheted a felesleges köröket és olyan emberekkel léphetsz kapcsolatba, akik hozzád hasonlóan értékelik a természetet, a friss hegyi levegőt és a komoly kapcsolat lehetőségét.

A kishutai társkeresés során fontos szempont, hogy a helyi értékeket tisztelő, a vidéki életformát kedvelő társra találj. Legyen szó a Kemence-patak menti andalgásról vagy a közeli túraútvonalak felfedezéséről, a Párom.hu segít, hogy ne a véletlenre bízd a találkozást. Az online ismerkedés itt nem csupán kényelmi szempont, hanem egy modern eszköz ahhoz, hogy a hegyek között is rátalálj az igazira.

Miért válaszd a kishutai társkeresést a Párom.hu-n?

A kis településeken, mint Kishuta, mindenki ismer mindenkit, ami néha nehézzé teszi az új, izgalmas ismeretségek kötését. A lokalitás azonban nálunk előny: rendszerünk segít, hogy a környező falvak és városok egyedülállóit is elérd. Bár a társkereső Miskolc területén sokkal nagyobb merítést kínál, sokan vágynak a Kishutára jellemző nyugodt, természetközeli életre.

A Párom.hu-n nem csak a távolság számít. Algoritmusaink figyelembe veszik az érdeklődési köröket is, így ha te a zempléni túrázás szerelmese vagy, olyan partnert ajánlunk, aki szintén szívesen húz bakancsot hétvégente.

  • Biztonság mindenekelőtt: Minden adatlapot ellenőrzünk, hogy elkerüld a csalódásokat.
  • Földrajzi közelség: Keress kifejezetten kishutai vagy Hegyközi lakosokat.
  • Közös értékek: Találj valakit, aki értékeli a Zemplén csendjét.
  • Hatékony kommunikáció: Beépített üzenetküldőnkkel könnyen elindulhat a párbeszéd.

Tippek kishutai egyedülállóknak

A kishutai és Zemplén környéki szinglik körében a hitelesség a legnagyobb érték. Mivel a természet közelsége meghatározó, érdemes olyan profilképet választanod, ami tükrözi ezt az életmódot. Egy fotó a Pálházi Állami Erdei Vasút mellett vagy egy kilátópontnál azonnal közös témát adhat.

Ne félj leírni, hogy mit jelent számodra Kishuta! Szereted a reggeli harmatot a völgyben? Szívesen gyűjtesz gombát az erdőben? Ezek a részletek vonzzák azokat, akik szintén ilyen harmóniára vágynak. Ha pedig messzebbről is nyitott vagy társat találni, nézz szét a társkereső Sátoraljaújhely kínálatában is, hiszen a közeli városban is sokan keresik kishutai párjukat.

Randevú helyszínek Kishuta környékén: Hol találkozzatok először?

A Zemplén és a Hegyköz vidéke az ország egyik legromantikusabb tájegysége. Ha a Párom.hu-n sikerült megtalálnod a szimpatikus jelöltet, a környék számtalan lehetőséget kínál az első találkozáshoz, legyen az egy aktív kirándulás vagy egy meghitt beszélgetés.

Kőkapu - A nyugalom szigete

Csak egy rövid útra Kishutától található Kőkapu, ahol a tóparti kastély és a vadregényes környezet tökéletes díszlet egy első randihoz. Egy séta a tó körül garantáltan segít a feloldódásban.

Füzéri Vár - Történelmi romantika

Ha mindketten szeretitek a túrázást és a történelmet, a felújított füzéri vár lenyűgöző panorámája felejthetetlenné teszi az ismerkedést. A közös hegymászás közben hamar kiderül az összhang.

Pálházi Kisvasút - Nosztalgikus utazás

Egy kisvasutazás Kishután keresztül remek alkalmat ad arra, hogy zötykölődés közben, zavartalanul beszélgessetek és élvezzétek a táj szépségét, miközben egymásra hangolódtok.

Hogyan találj komoly kapcsolatot a Zemplénben?

Az online társkeresés Kishuta környékén speciális figyelmet igényel. Itt az emberek többsége nem csak futó kalandot keres, hanem olyan társat, akivel hosszú távon tervezhet a vármegye északi részén. A Párom.hu rendszere segít ebben: részletes keresőnkben beállíthatod a családi állapotot, a gyermekvállalási hajlandóságot és az értékrendet is.

Fontos, hogy legyél türelmes és nyitott. Egy kisközségben élő társkeresőnek érdemes a szomszédos településekre is kiterjesztenie a figyelmét. A mi oldalunkon nemcsak kishutaiak, hanem Pálháza, Mikóháza vagy akár Hollóháza egyedülállói is aktívak. Ne feledd, az online ismerkedés egy lehetőség arra, hogy olyan falakon is átlépj, amiket a fizikai távolság vagy a mindennapi rutin emelt köréd.

Szakértőink azt javasolják, hogy az első levélváltások után viszonylag hamar kerüljön sor egy telefonbeszélgetésre vagy egy személyes találkozóra. A Zemplén levegője és a kishutai táj segít, hogy a virtuális ismeretségből valódi érzelmek szülessenek.

Tévhitek a vidéki és kishutai társkeresésről

"Egy kis faluban nem lehet új embert megismerni." - Ez az egyik legnagyobb tévhit. Az online társkereső hidat képez a távoli völgyek és települések között is. Meglepődnél, hányan laknak a közvetlen közeledben, akikkel a boltban sosem találkoztál, de a Párom.hu-n egymásra lelhettek.

"Az online társkeresés csak a fiataloké." - Kishután és környékén is minden korosztály képviselteti magát. Az 50 feletti, sőt a 60 feletti korosztály is egyre bátrabban használja az internetet, hogy újra megtalálja a társát egy hosszú házasság vagy magányos időszak után.

Kishuta varázsa és a szerelem ereje

Gondolj bele: a leendő párod lehet, hogy épp most is a Kemence-patak partján sétáltatja a kutyáját, vagy a Zemplén valamelyik rejtett ösvényét járja. Talán ő is ugyanúgy vágyik egy kedves szóra, egy közös vacsorára vagy egy megértő pillantásra, mint te. A Párom.hu kishutai szekciója azért van, hogy ezek a párhuzamos életek végre metsszék egymást.

A regisztráció nálunk gyors és egyszerű. Pár perc alatt létrehozhatod a profilodat, feltöltheted kedvenc képeidet, és már indulhat is a böngészés a helyi szinglik között. Ne hagyd, hogy a kishutai csend magánnyá váljon! Használd ki a modern kor adta lehetőségeket, és keresd meg azt az embert, aki mellett minden nap ajándék lesz ebben a gyönyörű környezetben. Akár komoly kapcsolatot, akár barátságot keresel, nálunk jó helyen jársz.

Ha pedig kíváncsi vagy a fővárosi lehetőségekre is, a társkereső Budapest oldalon is körülnézhetsz, de tudd: az igazán mély érzelmekhez nem kell világváros, elég egy őszinte szív itt, Kishután.

Készen állsz az ismerkedésre Kishután?

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és találd meg azt a különleges valakit, akivel közösen élvezhetitek a Zemplén nyugalmát és szépségét!

Regisztrálok most ingyen!

A csatlakozás gyors, biztonságos és teljesen ingyenes.

Párom.hu - Mert a boldogság Kishután, az erdők mélyén is rád találhat!



Rövid ismertető


Kishuta egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település. Bővebben »