Update cookies preferences

Sportos társkeresők Nyírparasznyán

Sportos társkereső hölgyek Nyírparasznya és környékéről:

Évi, 52 éves társkereső nő, Kisvárda
Évi

52, Kisvárda

Életigenlő, pozitív töltetű, folyton tenni akaró, az unatkozást nem ismerő nő vagyok. Állítólag, a mosolyommal képes vagyok mások arcára is mosolyt csalni. Mosásban,vasalásban, főzésben és gyereknevelésben már nagy rutinom van de bevallom, hogy a csapszerelést vagy a zárcserét még gyakorolnom kell 🙂. Szívesen lazulok el egy könyv olvasása, egy-egy jobb film mellett vagy töltődöm a barátaimmal.Amikor csak tehetem tornázok de a bringázás az én sportom. Nincs bakancs listám.Vannak viszont céljaim, álmaim és vágyaim melyeket szeretnék még megélni,elérni és az úton szerzett élményeimet pedig megosztani egy arra érdemes társsal 😊.

Jolán, 22 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Jolán

22, Nyíregyháza

Szia! Jolán vagyok, Angliában éltem, de a szívem hazahúzott. Szeretek kézműveskedni, olvasni, és felfedezni új helyeket. Egy komoly kapcsolatot keresek, ahol mindketten önmagunk lehetünk.

Sarolta, 34 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Sarolta

34, Nyíregyháza

Szabadidőmben sorozatokat binge watch-olok, olvasok, és sportolok. A sport egyre fontosabb szerepet tölt be az életemben. Olyan társat keresek, akiben megbízhatok, és akivel csapatként dolgozzuk át magunkat a nehézségeken.

Emma, 19 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Emma

19, Nyíregyháza

Könnyű velem beszélgetni, őszinte vagyok, és tényleg figyelek. Szeretem a jó beszélgetéseket, a nyugodt energiát, és azokat az embereket, akik tudják, mit akarnak.

Zoltán, 46 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Zoltán

46, Nyíregyháza

Szívesen pihizek el egy-egy jobb film mellett, szeretem a bulik világát, sokat mozgok, sokat bringázok hacsak tehetem.

Éva, 63 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Éva

63, Nyíregyháza

Jó megjelenésű, magamra igényes vagyok. Sportosan öltözködöm 165-166cm magas súlyom69kg. 62 éves özvegy. Aktívan dolgozom. Szeretem a zenét, sétálni kéz a kézben. Szeretetre, egy jó szóra vágyom.

Anita, 44 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Anita

44, Nyíregyháza

Mit is írhatnék?! Ismerj meg és megl?tjuk 😉 😉 😉 Úgy gondolom minden két emberen múlik. Messziről jött ember b?rmit mondhat!

Enci, 33 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Enci

33, Nyíregyháza

Öszinte Vicces Magas Sportos t?rsra vágyom 😁 Introvert?ltak kerüljenek 🫶 🍀 ?n szint?n egyenes nyitott szem?lyis?g vagyok

Anita, 35 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Anita

35, Nyíregyháza

Renata, 49 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Renata

49, Nyíregyháza

48eves vagyok68kg170cm.kalandorok kimeljenek.rovid melirozott haj kék szem.alkalmi kapcs.kizarva.normalishuseges jovagasu érdekel és 40-50kozotti.

Marika, 73 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Marika

73, Nyíregyháza

Sportos,fiatalos magára igényes nő vagyok. Barátot,társat keresek,akivel kellemesen tölthetjük el a Szabad időnket! Nem vagyok előfizető,kölcsönös szimpátia esetén,küldj üzenetet! Köszönöm

Éva, 65 éves társkereső nő, Nyíregyháza
Éva

65, Nyíregyháza

Jókedélyű, optimista nő vagyok. Szeretek élni, szeretnék komoly párt találni. Ha szeretnél többet megtudni rólam, írj rám.

Sportos társkereső urak Nyírparasznya és környékéről:

Peti, 19 éves társkereső férfi, Nyíregyháza
Peti

19, Nyíregyháza

Szerintem az ismerkedés az egyik legizgalmasabb része egy párkapcsolatban. Sok mindenre vevő vagyok. Beszélgessünk és majd kialakul!

Tamás, 20 éves társkereső férfi, Mátészalka
Tamás

20, Mátészalka

sportos vagyok és kalandvágyó de mindenre nyitott vagyok. 20eves vagyok , szeretek bulizni, sportolni

Zoli, 35 éves társkereső férfi, Nyíregyháza
Zoli

35, Nyíregyháza

Szia! 35 éves, fiatalos, sportos srác vagyok. Az edzés a mindennapjaim része, emellett szeretek sétálni, kirándulni és minél több időt a természetben tölteni. Fontos számomra az igényes megjelenés, szeretek jól öltözködni, és a szabadidőmben szívesen nézek filmeket, sorozatokat. Van egy kis keverék kutyusom is, aki a család része. 🐶 Az ismerkedésben nyitott vagyok, szerintem nem lehet előre megmondani, hogy két ember között mi alakul ki. Ha megvan a kölcsönös szimpátia és jól érezzük magunkat egymás társaságában, a többi úgyis adja magát.

Gyula, 56 éves társkereső férfi, Kisvárda
Gyula

56, Kisvárda

Intelligens, kedves, humoros férfi vagyok! Hasonló tulajdonságokkal rendelkező hölgyet keresek komoly, érzelmi kapcsolatra, aki tud szeretni és értékeli, ha szeretik! Lehetünk még boldogok!

Norbert, 25 éves társkereső férfi, Vaja
Norbert

25, Vaja

Szeretk edzeni focizni filmezni A szemem kék hajam szőke sportos test alkatom van szeretek sétálni futni

Jenő, 23 éves társkereső férfi, Nyíregyháza
Jenő

23, Nyíregyháza

Kerékpár, túrázás, sportmeccsek és mélyebb beszélgetések. Inkább érzelmes, mint macsó típus vagyok. Jó lenne megismerni valakit, akivel önmagunk lehetünk egymás mellett.

Gábor, 44 éves társkereső férfi, Mátészalka
Gábor

44, Mátészalka

„Olyan társat keresek, akivel könnyen meg tudjuk nevettetni egymást, és aki ugyanúgy értékeli a nyugodt pillanatokat, mint a közös élményeket. Fontos számomra a kölcsönös tisztelet, őszinteség és támogatás — szerintem egy kapcsolat ezekre épül igazán. Szeretem, ha valaki nyitott gondolkodású, tud beszélgetni és hallgatni is, és nem fél megmutatni azt, aki valójában. Nem tökéletességet keresek, hanem valakit, akivel jól érezzük magunkat együtt, és akivel egymást inspirálva lehetünk jobbak.”

Árpád, 55 éves társkereső férfi, Nyíregyháza
Árpád

55, Nyíregyháza

Keresek, ha van kit. Keresek, ha van miért. De nem mindenáron, és nem mindenkit... Az üresség, és felszínesség már nem érdekel. A többit majd személyesen, ha persze eljutunk odáig!

Péter, 36 éves társkereső férfi, Nagyecsed
Péter

36, Nagyecsed

Szeretek motorozni, túrázni, főzni és néha indokolatlanul büszkének lenni a kertemben növő paradicsomokra 😄 A humor mellett fontos számomra az önfejlesztés, az érzelmi intelligencia és hogy lehessen mélyebb beszélgetéseket is folytatni akár az élet nagy dolgairól, akár arról, miért mindig a másik kassza halad gyorsabban. 😆

Levente, 19 éves társkereső férfi, Nyíregyháza
Levente

19, Nyíregyháza

Sziasztok! Levi vagyok, 177cm magas, kondizok, kosarazok, és imádok túrázni is. Komoly kapcsolatot keresek ami őszinteségre, kommunikációra, hűségre, odafigyelésre, szeretetre épül.

Tivadar, 50 éves társkereső férfi, Nyíregyháza
Tivadar

50, Nyíregyháza

182 cm magas, sportos alkatú vagyok, és nem dohányzom. Szeretek aktívan tölteni a szabadidőmet, például kerékpározok és úszok. Főiskolát végeztem, nőtlen vagyok és szeretnék majd gyereket. Ha te is egy életvidám, sportos, komoly kapcsolatot kereső társat keresel, írj bátran, szívesen megismerkednék veled!

Erik, 19 éves társkereső férfi, Nyírgyulaj
Erik

19, Nyírgyulaj

19 éves vagyok beszélgetni szeretnek vagy akar többet szeretek sportolni mind ezek mellet nyitott vagyok mindenre

Pár társkereső bemutatkozása:

Szilárd (39), cigándi társkereső férfi

Sziasztok kedves barátkozos vagyok.
Sport .
Szórakozás.
Néha..
Normális vagyok..
Van szó kincsem..
Ismerj meg.

Bálint (18), nyíregyházi társkereső férfi

Egy 18 éves fiú vagyok
Szeretnék párt találni
Nyíregyházán élek kertesházban
Szeretek kikapcsolódni
El járni bulizni

Peti (19), nyíregyházi társkereső férfi

Szerintem az ismerkedés az egyik legizgalmasabb része egy párkapcsolatban. Sok mindenre vevő vagyok. Beszélgessünk és majd kialakul!

Tamás (20), mátészalkai társkereső férfi

sportos vagyok és kalandvágyó de mindenre nyitott vagyok. 20eves vagyok , szeretek bulizni, sportolni

Zoli (35), nyíregyházi társkereső férfi

Szia!

35 éves, fiatalos, sportos srác vagyok. Az edzés a mindennapjaim része, emellett szeretek sétálni, kirándulni és minél több időt a természetben tölteni. Fontos számomra az igényes megjelenés, szeretek jól öltözködni, és a szabadidőmben szívesen nézek filmeket, sorozatokat. Van egy kis keverék kutyusom is, aki a család része. 🐶
Az ismerkedésben nyitott vagyok, szerintem nem lehet előre megmondani, hogy két ember között mi alakul ki. Ha megvan a kölcsönös szimpátia és jól érezzük magunkat egymás társaságában, a többi úgyis adja magát.

Zoltan (32), kisvárdai társkereső férfi

Szeretnék ismerkedni barátkozni bulizni szeretek vásárolni komoly kapcsolatot keresek nincs gyerekem egyedül álló vagyok

Gyula (56), kisvárdai társkereső férfi

Intelligens, kedves, humoros férfi vagyok! Hasonló tulajdonságokkal rendelkező hölgyet keresek komoly, érzelmi kapcsolatra, aki tud szeretni és értékeli, ha szeretik! Lehetünk még boldogok!

Robi (41), nyíregyházi társkereső férfi

Nem tudom mit várok ettől, de egy 40 éves, spontán dolgokat szerető amatőr csillagász asztalos vállakozó vagyok 2 diplomával válással. Elváltam, feldolgoztam és végre egy vidán művelt spontán életteli szép nőt keresnék, akivel jó együtt lenni. Nem sietek.

Norbert (25), vajai társkereső férfi

Szeretk edzeni focizni filmezni
A szemem kék hajam szőke sportos test alkatom van szeretek sétálni futni

Jenő (23), nyíregyházi társkereső férfi

Kerékpár, túrázás, sportmeccsek és mélyebb beszélgetések. Inkább érzelmes, mint macsó típus vagyok. Jó lenne megismerni valakit, akivel önmagunk lehetünk egymás mellett.

Gábor (44), mátészalkai társkereső férfi

„Olyan társat keresek, akivel könnyen meg tudjuk nevettetni egymást, és aki ugyanúgy értékeli a nyugodt pillanatokat, mint a közös élményeket. Fontos számomra a kölcsönös tisztelet, őszinteség és támogatás — szerintem egy kapcsolat ezekre épül igazán. Szeretem, ha valaki nyitott gondolkodású, tud beszélgetni és hallgatni is, és nem fél megmutatni azt, aki valójában. Nem tökéletességet keresek, hanem valakit, akivel jól érezzük magunkat együtt, és akivel egymást inspirálva lehetünk jobbak.”

Attila (24), nyíregyházi társkereső férfi

Szia! Attila vagyok. Nyugodt, megbízható és céltudatos embernek tartom magam, aki szereti a jó beszélgetéseket és az őszinte kapcsolatokat. Informatikai és kreatív területek is közel állnak hozzám, szeretek új dolgokat tanulni és folyamatosan fejlődni. A szabadidőmben szívesen foglalkozom a hobbimmal, nézek filmeket, játszom, vagy egyszerűen kikapcsolódom a barátaimmal.

Olyan társat keresek, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra, tudunk együtt nevetni, és akivel a hétköznapok is tartalmasabbak. Hiszek abban, hogy egy jó kapcsolat alapja az őszinteség, a tisztelet és a közös élmények.

Ha szeretnél megismerni, írj bátran!

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Orsi és Miki
Orsi és Miki

Szeptember végén a lánybúcsúmon :) rituálisan töröltem a - már jó ideje hibernált - tagságomat az oldalatokról. Rá néhány hétre ugyanis hozzámentem életem szerelméhez, akit a Ti oldalatokon ismertem meg.

Sportos társkeresők Nyírparasznyán (Szabolcs-Szatmár-Bereg)

Nyírparasznyai társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 140 sportos tag vár rád Nyírparasznya és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Nyírparasznya - Találd meg a párod a Nyírség szívében!

Nyírparasznya egy barátságos, hagyománytisztelő település Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ahol az emberi kapcsolatoknak még valódi értéke van. A Párom.hu nyírparasznyai társkereső aloldala azért jött létre, hogy segítsen a helyi szingliknek rátalálni arra a különleges személyre, akivel közösen tervezhetik a jövőt, legyen szó egy meghitt sétáról a környéken vagy egy életre szóló elköteleződésről.

Bár a kistelepüléseken az ismerkedés néha korlátokba ütközik - hiszen mindenki ismer mindenkit -, az online társkeresés lehetőséget ad arra, hogy kiszélesítsd a látókörödet. Weboldalunkon nemcsak a közvetlen szomszédságodban élőket találhatod meg, hanem a környékbeli települések egyedülállóit is, akik hozzád hasonlóan komoly kapcsolatot és őszinte szerelmet keresnek. Nyírparasznya nyugalma és a természet közelsége kiváló alap a romantikához, mi pedig megadjuk hozzá a technikai hátteret.

Miért érdemes Nyírparasznyán online ismerkedni?

A modern világban a társkereső oldalak jelentik a leggyorsabb utat a boldogsághoz. Míg a társkereső Nyíregyháza vonzáskörzetében is népszerű, Nyírparasznya lakosaként fontos, hogy olyan partnert találj, aki értékeli a vidéki élet szépségeit és közelségét. A helyi fókusz lehetővé teszi, hogy ne kelljen órákat utaznod egy első randiért.

  • Biztonságos környezet: Minden adatlapot ellenőrizünk, hogy elkerüld a csalódásokat.
  • Közeli találatok: Rendszerünk kiemeli a nyírparasznyai és környékbeli regisztráltakat.
  • Valódi célok: Tagjaink többsége tartós, komoly kapcsolatot keres.

Sikeres profil titka Nyírparasznyán

Egy jó adatlap aranyat ér. Ha Nyírparasznyán keresel társat, emeld ki azokat a tulajdonságaidat, amik egyedivé tesznek! Szeretsz kertészkedni? Szívesen horgászol a közeli vizeken, vagy nagy sétákat teszel a határban? Írd meg!

A fotóválasztásnál törekedj a természetességre. Egy mosolygós kép a saját környezetedben sokkal hívogatóbb, mint egy túlszerkesztett műtermi fotó. A helyi szinglik az őszinteséget és a megbízhatóságot keresik a másikban.

Randevú ötletek Nyírparasznya környékén

Ha a Párom.hu-n megtaláltad a szimpatikus partnert, eljön az idő az első személyes találkozóra. Bár a falu csendes, a környék rengeteg romantikus lehetőséget rejt:

Természetközeli nyugalom

Egy hosszú séta a Nyírség lankái között tökéletes alkalom a zavartalan beszélgetésre. A friss levegő és a csend segít, hogy egymásra tudjatok figyelni.

Kulturális kirándulás

Látogassatok el a közeli Mátészalkára vagy Vásárosnaményba egy finom ebédre vagy cukrászdázásra. A közös élmények gyorsan összehozzák az embereket.

Aktív kikapcsolódás

Ha mindketten szeretitek a mozgást, egy közös kerékpártúra a környékbeli dűlőkön kiváló módja annak, hogy oldott hangulatban ismerjétek meg egymást.

Online társkeresés: Az új esély a boldogságra

Sokan tartanak attól, hogy egy kisebb településen, mint Nyírparasznya, mit szólnak majd mások az online ismerkedéshez. Pedig ma már ez a legtermészetesebb módja a pártalálásnak. A technológia áthidalja a távolságokat és segít, hogy ne csak a véletlenen múljon, kivel hoz össze a sors. A Párom.hu közössége támogató és diszkrét, így biztonságban érezheted magad a keresés során.

Érdemes szétnézni a társkereső Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei listáján is, hiszen a vármegye számos pontjáról érkeznek új regisztrálók nap mint nap. Legyél türelmes és nyitott, a szerelem sokszor akkor kopogtat, amikor a legkevésbé számítasz rá.

Tévhitek a falusi társkeresésről

"Vidéken mindenki házas." - Ez egyáltalán nem igaz. Nyírparasznyán és környékén is sokan élnek egyedül, válás után vagy egyszerűen csak várva az igazira. Az online felületen ők is láthatóvá válnak.

"Túl messze van a segítség." - A Párom.hu ügyfélszolgálata és moderátor csapata mindig elérhető, ha kérdésed van vagy segítségre szorulsz az oldal használatával kapcsolatban, bárhol is lakj az országban.

Miért pont Nyírparasznya?

Nyírparasznya egy olyan hely, ahol az emberek még köszönnek egymásnak az utcán. Ez a fajta közvetlenség az alapja a jó párkapcsolatoknak is. Ha itt élsz, tudod, milyen értéke van egy segítő kéznek vagy egy kedves szónak. A nálunk regisztrált nyírparasznyai társkeresők többsége szintén ezeket az értékeket keresi: hűséget, tiszteletet és közös célokat.

Ne hagyd, hogy a mindennapok rutinja elvegye a kedvedet a kereséstől. Egy regisztráció mindössze néhány perc, de megváltoztathatja az egész életedet. Lehet, hogy a jövendőbelid csak két utcával odébb lakik, vagy a szomszéd faluból böngészi éppen az adatlapokat. Adj egy esélyt magadnak és a boldogságnak!

Találd meg a szerelmet Nyírparasznyán!

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és fedezd fel, ki az, aki éppen téged keres a környéken. A boldogság csak egy kattintásra van!

Ingyenes regisztráció

Biztonságos, gyors és egyszerű regisztráció minden korosztálynak.

Párom.hu - Mert a boldogság Nyírparasznyán is rád találhat!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Nyírparasznya egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település. Bővebben »