Update cookies preferences

Sportos társkeresők Alsószenterzsébeten

Sportos társkereső hölgyek Alsószenterzsébet és környékéről:

Evelin, 21 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Evelin

21, Zalaegerszeg

Keresem azt a férfit akinek nem a külsőség a legfontosabb. Nem szeretem a túlzásba vitt sminket és a műkörmöt. Szeretek kirándulni és szeretem az állatokat. Nálam az őszinteség az egyik legfontosabb dolog, és szeretem megbeszélni ha valami probléma merülne fel. Ha nem vagyok szimpatikus az első vagy esetleg a második randi után, azzal sincs baj csak őszintén beszéljük meg. Most édesanyámmal és annak párjával élek de szeretnék majd különválni tőlük ha megtaláltam az igazit .

Andrea, 57 éves társkereső nő, Ják
Andrea

57, Ják

Egy kiegyensúlyozott, normális értékrenddel rendelkező embernek tartom magam, aki fontosnak tartja az őszinteséget, a tiszteletet és a megbízhatóságot. Az életben igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni – szeretem a vidámságot, a nevetést, és azt, ha egy nap mosollyal zárul. Szabadidőmben szívesen kirándulok, szeretek a természetben lenni, feltölt energiával egy-egy hosszabb séta vagy egy szép túra. Nagyon közel állnak hozzám az állatok is, sok örömet tudnak adni a mindennapokban. Olyan társat keresek, akivel lehet beszélgetni, nevetni, közös élményeket gyűjteni, és aki szintén értékeli az egyszerű, de igaz dolgokat az életben.

Anna, 46 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Anna

46, Zalaegerszeg

Érdeklődő, életvidám nőként könnyen megtalálom a hangot másokkal. Gyerekeim mellett mozgalmas az élet, de ettől csak még jobban értékelem a jó beszélgetéseket, a barátokkal töltött vidám pillanatokat és az alkalmakat, mikor szenvedélyemnek, a táncnak hódolhatok. Kíváncsi vagyok, hova sodor az élet és kivel lesz jó együtt megélni mindezt.

Valéria, 29 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Valéria

29, Zalaegerszeg

Ki tudja mit hoz az élet :)) Szia kedves idegen! Köszi hogy benéztél hozzám, sztem nem bánod meg, de tegyél egy próbát ;) Köszi

Zsófia, 24 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Zsófia

24, Zalaegerszeg

Sziasztok! Kizárólag komoly kapcsolat céljából regisztráltam. Kedves, ragaszkodó, komoly nő vagyok, intelligens férfiak levelét várom.

Kinga, 24 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Kinga

24, Zalaegerszeg

Keresek egy normális pasit, aki reggelente elkísérne biciklivel a pékségbe, és ott is kávézna velem. :D Meg ilyesmi.

Mária, 21 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Mária

21, Zalaegerszeg

Ha egy embert az eszéért akarnál szeretni, szerelem nélkül maradnál. Egyetemista, fiatal, egyedül élő lány vagyok, komoly kapcsolatot keresek.

Anita, 52 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Anita

52, Zalaegerszeg

Liza, 51 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Liza

51, Zalaegerszeg

Alapvetően pozitív ember vagyok.Szeretem a természetközeli helyeket,fontos számomra az együtt töltött idő, megértés, hűség. Tartós párkapcsolatot keresek. Beszélgetés során szeretnék bővebben bemutatkozni.

Szilvi, 61 éves társkereső nő, Zalaegerszeg
Szilvi

61, Zalaegerszeg

Az igazi férfi ragyogtat egy nőt, nem feltétlenül megérteni és megváltoztatni akarja, hanem foglalkozik a lelkével. Ő az, aki sosem csap be, nem használ ki és nem néz hülyének. Mindig melletted van, ha szükséged van rá, csak a kezedet kell kinyújtanod érte. Ő az, aki reggelente kávét visz az ágyadba, aki kócosan is hercegnőnek hív, aki mosolyt csal az arcodra és letörli a könnyeidet, aki félt, ...és izgul érted. Aki átölel éjszakánként, aki szerelmes a testedbe is. Aki a helyes útra terel, ha eltévedsz, nem uralkodni akar rajtad, hanem egyenrangú társként kezel. Ő az, aki segít megvalósítani az álmaidat és örül a sikereidnek, aki nem láncol magához, szabadon szárnyalhatsz mellette. A legnagyobb kincsét Neked adja, a SZERETETÉT!!! Veled van eltelve, benned bízik és rád számít...

Sportos társkereső urak Alsószenterzsébet és környékéről:

Matteo, 23 éves társkereső férfi, Csehimindszent
Matteo

23, Csehimindszent

Gábor, 25 éves társkereső férfi, Zalaegerszeg
Gábor

25, Zalaegerszeg

Sziasztok! Szeretek beszélgetni de inkább a tettek embere vagyok. Privátban tudok küldeni arcos képet.

András, 38 éves társkereső férfi, Pornóapáti
András

38, Pornóapáti

Sziasztok hölgyek, 38 éves vagyok autószerelő, sportoló. 8 éves korom óta küzdősportozok. Komoly kapcsolatot keresek.

Gábor, 33 éves társkereső férfi, Zalaegerszeg
Gábor

33, Zalaegerszeg

Szia! Gábor vagyok. Pár hónapja költöztem vissza Zalaegerszegre. Hetente 1-3 napot töltök Budapesten munkámból kifolyólag. Egyedül élek. Szeretnék társat találni. Úgy gondolom itt az idő egy igazán komoly kapcsolatra. Néhány információ rólam: Szeretem a természetet, az állatvilágot, kirándulásokat, a testmozgást. Szeretek gondolkodni a világ dolgairól. Szeretem a jó beszélgetéseket és a nagyobb társasági beszélgetéseket is. Karakteres jellem vagyok, határozott. Szeretem az őszinteséget. Fontos: kérlek annak tudatában írj vagy válaszolj, hogy két évig felnőtt filmeztem (csak hetero)! Ha többet szeretnél rólam tudni és megismerni írj bátran. Szívesen ismerkedem!

Dániel, 36 éves társkereső férfi, Zalaegerszeg
Dániel

36, Zalaegerszeg

Hiszek abban, hogy a legjobb dolgok, akkor történnek, amikor két ember őszintén támogatja egymást és érzik egymást.

Ernő, 19 éves társkereső férfi, Egervár
Ernő

19, Egervár

Egy őszinte, kedves és hűséges ember vagyok, aki komoly kapcsolatot keres. Szeretek beszélgetni, megismerni új embereket és együtt szép emlékeket gyűjteni. Fontos számomra a bizalom, a tisztelet és az őszinteség. Szabadidőmben szeretek zenét hallgatni, kikapcsolódni és a számomra fontos emberekkel időt tölteni. Ha szeretnél megismerni, írj bátran!”

András, 41 éves társkereső férfi, Zalaegerszeg
András

41, Zalaegerszeg

Dávid, 42 éves társkereső férfi, Zalaegerszeg
Dávid

42, Zalaegerszeg

Sziasztok :), Életvidám, érdeklődő, pozitív szemléletű, a kis dolgokat is megbecsülni képes, dinamikus férfi vagyok. Igyekszem a spontaneitás és az előre tervezés egészséges egyensúlyában élni a mindennapjaimat. Szabadidőmben szeretek színházba-, moziba-, társaságba járni. Imádok sportolni, mozogni, gyakorlok meditációt, kertészkedem, idegen nyelveken tanulok, önkéntes vagyok a helyi állatmenhelyen, szeretek olvasni, utazni, túrázni. Aktívan élem az életemet, de szakítok időt a elnyugvásra is, hogy megéljem a belső csendet. Fontos számomra, hogy legyenek köztünk kapcsolódási pontok, persze nem kell, hogy mindenben egyezzünk :) .

Krisztián, 46 éves társkereső férfi, Pacsa
Krisztián

46, Pacsa

Sziasztok hölgyek barátkozni szeretn?k komóly szánd?kkal hosszú távra viszonylag jó anyagi egzisztenciával rendelkezek kertes ház aútók stb fiatalosan öltözködök kondizok ?s jól ápolt vagyok hobbi termál fürdőz?s utazgatás retró discó ?tterem terep lovaglás persze saját lovammal stb vidám gondoskodó hűs?ges ?s v?delmező típus vagyok nem vagyok nyomúlós kedves tisztelettudó vagyok a hölgyekkel mindig optimista vagyok bármilyen vesztes?g is ?r mindig talpra állok írjatok bátran bocs a reg?ny?rt

Laci, 36 éves társkereső férfi, Teskánd
Laci

36, Teskánd

Szia! Nem írok regényt! Keresem a párom! Őszinte meg bízható hűséges Nő személyében. Szeretek kirándulni termálfürdőzést a mozit. Családcentrikus vagyok és a közeljövőben szeretnék családot.

Gyuri, 52 éves társkereső férfi, Szentgotthárd
Gyuri

52, Szentgotthárd

Sportos, életvidám, szenvedélyes férfi vagyok. Tánc, bicikli, túra, úszás, , spontaneitás — ezek közel állnak hozzám. Hiszek az őszinteségben, a kölcsönös vonzalomban és abban, hogy egy jó kapcsolatban nem birtokoljuk, hanem emeljük egymást. Olyan nő mellett érzem jól magam, aki nem fél az érzelmektől, az érintéstől, a szenvedélytől és attól, hogy igazán nő legyen.

Áron, 50 éves társkereső férfi, Zalaegerszeg
Áron

50, Zalaegerszeg

Páromat keresem Hosszú távú komoly kapcsolathoz keresem a párom. Stabil egzisztenciával és háttérrel rendelkezem.

Pár társkereső bemutatkozása:

Ádám (28), salomvári társkereső férfi

Szeretek focizni horgászni
Ki kapcsolodni kirándulni
Beszélgetni sétálni
Szeretek ismerkedni .
Egyedü állo vagyok

Attila (54), zalaegerszegi társkereső férfi

Sziasztok!
Bemutatkozásként magamról elsőre annyit, hogy a magánéletben törődésre és megértésre vágyó, családcentrikus, életvidám, igényes férfi vagyok, aki a munkájában határozott és céltudatos.Kevés barátom van, de velük mély kapcsolatot ápolok, a felszínes dolgokat nem kedvelem. Baráti összejöveteleken nem én vagyok a társaság középpontja, tökéletesen jól tudom magam érezni a középmezőnyben. Szeretek jókat nevetni, néha saját magamon is.Küzdő típus vagyok, szeretem a dolgokat befejezni és nem abbahagyni. Gondolkodásom általában komoly, így megbízhatónak számítok, ugyanakkor szeretem a váratlan és spontán dolgokat.Szeretem az őszinte beszélgetéseket, a meghitt kávézásokat, a közös terveket, a párkapcsolatból jövő inspirációt, a meghitt és vidám pillanatokat, ami mindkettőnknek pozitív energiát ad.

Máté (29), körmendi társkereső férfi

Szia! Egy egyszerű, őszinte srác vagyok, aki egy kedves, normális kapcsolatot keres. Szeretek kikapcsolódni, zenét hallgatni, néha elmenni valahova, de az otthoni nyugi is fontos. Ha te is hasonlóan gondolkodsz, írj nyugodtan

Éva (64), zalaegerszegi társkereső nő

Tudom, hogy mit nem szeretnék, de amit igen, abból van a leg kevesebb. Adom az időmet, élményt, sport ami lehet túra, kerékpározás, ismerkedés, játék.

Gábor (25), zalaegerszegi társkereső férfi

Sziasztok! Szeretek beszélgetni de inkább a tettek embere vagyok. Privátban tudok küldeni arcos képet.

Bálint (27), zalaegerszegi társkereső férfi

Sokat olvasok, biciglizek es edzek 😇
Konyhai tudasom is szeretnem fejleszteni 😁
Nem szeretem huzni az időt 😅

András (38), pornóapáti társkereső férfi

Sziasztok hölgyek, 38 éves vagyok autószerelő, sportoló. 8 éves korom óta küzdősportozok.
Komoly kapcsolatot keresek.

Gábor (33), zalaegerszegi társkereső férfi

Szia!
Gábor vagyok. Pár hónapja költöztem vissza Zalaegerszegre. Hetente 1-3 napot töltök Budapesten munkámból kifolyólag. Egyedül élek.
Szeretnék társat találni. Úgy gondolom itt az idő egy igazán komoly kapcsolatra.
Néhány információ rólam:
Szeretem a természetet, az állatvilágot, kirándulásokat, a testmozgást.
Szeretek gondolkodni a világ dolgairól.
Szeretem a jó beszélgetéseket és a nagyobb társasági beszélgetéseket is.

Karakteres jellem vagyok, határozott. Szeretem az őszinteséget.

Fontos: kérlek annak tudatában írj vagy válaszolj, hogy két évig felnőtt filmeztem (csak hetero)!

Ha többet szeretnél rólam tudni és megismerni írj bátran. Szívesen ismerkedem!

Dániel (36), zalaegerszegi társkereső férfi

Hiszek abban, hogy a legjobb dolgok, akkor történnek, amikor két ember őszintén támogatja egymást és érzik egymást.

Ernő (19), egervári társkereső férfi

Egy őszinte, kedves és hűséges ember vagyok, aki komoly kapcsolatot keres. Szeretek beszélgetni, megismerni új embereket és együtt szép emlékeket gyűjteni. Fontos számomra a bizalom, a tisztelet és az őszinteség. Szabadidőmben szeretek zenét hallgatni, kikapcsolódni és a számomra fontos emberekkel időt tölteni. Ha szeretnél megismerni, írj bátran!”

Judit (57), szentgotthárdi társkereső nő

Családszerető, tiszta szívű és lelkű nő vagyok. Imádom a gyerekeimet és unokáimat. Szeretnék szeretni és szeretve lenni. Fontos számomra a hűség és az őszinteség és a családcentrikusság.

Dávid (42), zalaegerszegi társkereső férfi

Sziasztok :-),

Életvidám, érdeklődő, pozitív szemléletű, a kis dolgokat is megbecsülni képes, dinamikus férfi vagyok. Igyekszem a spontaneitás és az előre tervezés egészséges egyensúlyában élni a mindennapjaimat. Szabadidőmben szeretek színházba-, moziba-, társaságba járni. Imádok sportolni, mozogni, gyakorlok meditációt, kertészkedem, idegen nyelveken tanulok, önkéntes vagyok a helyi állatmenhelyen, szeretek olvasni, utazni, túrázni. Aktívan élem az életemet, de szakítok időt a elnyugvásra is, hogy megéljem a belső csendet. Fontos számomra, hogy legyenek köztünk kapcsolódási pontok, persze nem kell, hogy mindenben egyezzünk :-) .

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Szerelem első látás előtt
Szerelem első látás előtt

A mottónk ez lehetne: Szerelem első látás előtt

A keresgélés nem is kezdődött olyan régen, az ok azonban, ami oda vezetett, hogy a neten kezdjünk társat keresni, három évvel ezelőttre vezethető vissza.

Sportos társkeresők Alsószenterzsébet környéki településekről:
10 km-es körzet:
20 km-es körzet: Az első találkozás jelentősége
Elit társ = komoly kapcsolat?
Csajok és pasik és az online társkeresés
Divat még a kézcsók? Társkereső illemtan
Páratlan lehetőség egy páratlan társkeresőn?
Viszony vagy kapcsolat - ki mit keres igazán egy társkeresőn?

Sportos társkeresők Alsószenterzsébeten (Zala)

Alsószenterzsébeti társkereső vagy és szeretnéd, ha sportos társad is helybéli lenne? 120 sportos tag vár rád Alsószenterzsébet és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Alsószenterzsébet - Találd meg a páród az Őrség kapujában!

Alsószenterzsébet Zala vármegye egyik legnyugodtabb, legvonzóbb kistelepülése, ahol a természet közelsége és a hagyománytisztelő életmód kéz a kézben jár. A Párom.hu alsószenterzsébeti társkereső felülete azért jött létre, hogy segítsen a helyi és környékbeli egyedülállóknak egymásra találni ebben a varázslatos környezetben, ahol a csend és a nyugalom tökéletes alapot biztosít egy mély, őszinte kapcsolat kialakulásához.

Bár Alsószenterzsébet lakossága kicsi, az itt élők vágya a boldogságra és a társas kapcsolatra ugyanolyan erős, mint a nagyvárosokban. Sokan tartanak attól, hogy egy kistelepülésen nehezebb az ismerkedés, de a digitális világ és a Párom.hu professzionális rendszere áthidalja a távolságokat. Legyen szó a szomszédos falvakról vagy a közeli városokról, nálunk célzottan kereshetsz azokra a szinglikre, akik osztoznak az értékeidben.

Miért érdemes Alsószenterzsébet környékén online ismerkedni?

A kistelepülési életforma sajátossága, hogy mindenki ismer mindenkit, ami néha nehézzé teszi a teljesen új alapokon nyugvó ismerkedést. Az online társkeresés szabadságot ad: lehetőséged van olyan embereket is megismerni, akikkel a mindennapi teendőid során - legyen az munka vagy bevásárlás - sosem futnál össze. Míg egy társkereső Zalaegerszeg környékén nagyobb merítést kínál, Alsószenterzsébet lakójaként neked a minőség és a közelség a legfontosabb.

  • Biztonság és diszkréció: Kiemelt figyelmet fordítunk a profilok ellenőrzésére.
  • Közeli találatok: A rendszer segít megtalálni azokat, akik tényleg a közeledben élnek.
  • Hasonló értékrend: Az Őrség és Zala vonzáskörzetében élők gyakran hasonlóan gondolkodnak a családról és a természetről.

Ismerkedési tippek zalai szingliknek

Az alsószenterzsébeti és környékbeli társkeresők nagyra értékelik a természetességet. A profilodon ne félj megmutatni a valódi arcodat! Ha szeretsz gombászni az erdőben, vagy szívesen foglalkozol a kerttel, írd meg bátran. Az ilyen közös hobbik azonnali kapcsolódási pontot jelentenek.

A fotóválasztásnál is törekedj a hitelességre. Egy kép, ami egy kirándulás során készült a környéken, sokkal beszédesebb, mint egy beállított stúdiófotó. A zalai táj szépsége remek hátteret biztosít a bemutatkozásodhoz.

Randevú helyszínek Alsószenterzsébeten és környékén

Bár a falu a nyugalom szigete, a közvetlen környék rengeteg romantikus felfedeznivalót tartogat. Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt, akivel szívesen találkoznál személyesen is, íme néhány remek randevú ötlet:

Természetjárás: Az Őrségi erdők

Egy könnyű séta a közeli erdőkben kiváló alkalom a mély beszélgetésekhez. A friss levegő és a madárcsicsergés segít elfelejteni az első randi miatti izgalmakat.

Kulturális élmény: Őriszentpéter

A mindössze pár kilométerre fekvő Őriszentpéter látnivalói, az Árpád-kori templom vagy a helyi kézműves vásárok tökéletes célpontjai egy közös délutánnak.

Gasztronómia: Helyi ízek

Keressetek egy hangulatos közeli fogadót, ahol megkóstolhatjátok a híres zalai dödöllét vagy a tökmagolajos különlegességeket. A közös étkezés mindig közelebb hozza az embereket.

Hogyan segít a Párom.hu az alsószenterzsébetieknek?

Sokan kérdezik: érdemes-e regisztrálni, ha egy ilyen kicsi faluban élek? A válasz határozott igen. A Párom.hu nem csak az adott településen, hanem annak meghatározott sugarú környezetében is keres. Így láthatod azokat az egyedülállókat is, akik Lenti, Nova vagy akár a határ túloldalán keresik a társukat. A társkereső Zala vármegye teljes területén aktív közösséget biztosít számodra.

Rendszerünk algoritmusai figyelnek az érdeklődési körökre is. Ha te a csendes vidéki életet szereted, nem fogunk olyan partnert ajánlani, aki el sem tudja képzelni az életét egy nagyvárosi felhőkarcoló nélkül. Nálunk a közös alap az elsődleges szempont.

Gyakori kérdések a vidéki online társkeresésről

"Vannak-e korombeli egyedülállók a környéken?" - A Párom.hu-n minden korosztály képviselteti magát. Legyen szó fiatal felnőttekről, akik a tanulmányaik után tértek haza, vagy az 50 feletti generációról, akik újrakezdenék, mindenki találhat releváns profilokat.

"Nem furcsa online ismerkedni egy kisfaluban?" - Egyáltalán nem! Ma már ez a legpraktikusabb módja annak, hogy tágítsd a látókörödet és olyan embereket ismerj meg, akikkel a fizikai környezetedben nem találkoznál. A boldogság keresése mindenhol természetes.

Lépj ki a fényre, és találd meg a szerelmet!

Alsószenterzsébet csodálatos hely a letelepedéshez és a családalapításhoz, de egyedül minden nehezebb. Képzeld el, milyen lenne, ha a reggeli kávédat már a pároddal ihatnád meg, miközben a zalai dombság látványában gyönyörködtök. Vagy ha lenne kivel elmenni a Hétrétország fesztiválra, vagy csak egy nagyot sétálni a Kerka-patak partján.

Ne hagyd, hogy a távolság vagy a félénkség az utadba álljon. A Párom.hu felülete könnyen kezelhető mobilon és számítógépen is, így bármikor, akár a kertben ülve is böngészheted a jelölteket. A regisztráció ingyenes, és csak pár alapvető adatot kérünk tőled, hogy elindíthassunk a boldogság útján. Ne feledd: a sorsodat te irányítod, mi csak az eszközt adjuk hozzá.

Vár az alsószenterzsébeti boldogság!

Csatlakozz még ma Zala vármegye legmegbízhatóbb társkeresőjéhez, és találd meg azt a társat, akivel teljesebb lesz az életed!

Regisztrálok és társat keresek!

Ingyenes csatlakozás, valódi felhasználók, garantált biztonság.

Párom.hu - Segítünk, hogy Alsószenterzsébeten is rátalálj az igazira!

Sportos társkereső

Napjaink egyik legnépszerűbb keresési szűrése a sportos testalkatúakra történik, és a tévhitekkel ellentétben nem csak a hölgyek keresnek sportos férfiakat, de egyre inkább az urak is a testükkel aktívan foglalkozó hölgyek között keresgélnek, ráadásul egyre szélesebb korosztályban jellemző ez. Szerencsére a konditerembe járás manapság már nem csak a tizen- és huszonévesek "kiváltsága".

Sokan szakítás vagy válás után döntenek úgy, hogy fittebb életmódra váltanak, azaz helyesebben táplálkoznak és mozogni, sportolni kezdenek, így nem csak az egészségük lesz jobb, de a pártalálási esélyeik is drasztikusan nőnek, ahogy a úszógumik eltűnnek. A rendszeres testmozgásnak számos pozitív hatása van: javítja a fizikai állóképességet, erősíti az immunrendszert, és hozzájárul a stressz csökkentéséhez. Mindezek az előnyök nemcsak a sportoló emberek testi állapotát javítják, hanem mentális egészségüket is pozitívan befolyásolják. Az önbizalom és a pozitív életszemlélet általában magasabb szinten van azoknál, akik rendszeresen sportolnak, ezek pedig ismerkedés során rendkívül hasznos tulajdonságok.

A sportos életmód tehát vonzóvá teheti az embereket a potenciális párkapcsolatok terén is. Az aktív szabadidős tevékenységek, például a közös futás, túrázás vagy más sportok remek lehetőséget teremtenek az embereknek arra, hogy megismerjék egymást és közös érdeklődési körök mentén építsék fel a kapcsolatukat. A közös célok elérése, például együtt edzeni vagy együtt részt venni versenyeken, erősítő hatással lehet a kapcsolat mélységére és szilárdságára.

Rövid ismertető


Alsószenterzsébet egy Zala megyei település. Bővebben »