Update cookies preferences

Nőtlen társkeresők Balatonújlakon

Dániel, 32 éves társkereső férfi, Keszthely
Dániel

32, Keszthely

Sok idöt szeretek tölteni a természetben, szenvedélyem a horgászat! Komoly kapcsolatott keresek! Röviden ennyi, ha valakivel megtalálom a közös hangot annak többet is elárulok magammal kapcsolatban!

Miklós, 49 éves társkereső férfi, Cserszegtomaj
Miklós

49, Cserszegtomaj

Komoly gondolkodású, céltudatos, lelkiismeretes és egyenes férfi vagyok. A tetteimért mindig vállalom a felelősséget. Van önbecsülésem ahhoz, hogy kimondjam: sajnálom, vagy azt, hogy nem tudom. Kitartó típus vagyok, a humorommal pedig – állítólag – mély nyomot hagyok. A szabadidőmet legszívesebben a természetben töltöm. Szeretek úszni, kerékpározni, szaunázni, színházba járni, vagy csak hallgatni a csend hangját. Kifejezetten egy játszmamentes, őszinte kapcsolatban tudok kibontakozni, ahol helye van az érzelmeknek, és a mély, tartalmas beszélgetéseknek. Hasonlóan komoly, céltudatos nőt keresek, akivel lehet fejlődni és változni.

Gyula, 57 éves társkereső férfi, Kisapáti
Gyula

57, Kisapáti

Üdv minden társkeresőnek! Természetet, túrázást, kirándulást kedvelő férfi vagyok. Hasonló társat keresek.

András, 29 éves társkereső férfi, Balatonkeresztúr
András

29, Balatonkeresztúr

Gábor, 39 éves társkereső férfi, Vonyarcvashegy
Gábor

39, Vonyarcvashegy

Sokat csalódott,kicsit félénk zárkózott természetű,de annál hűségesebb típus vagyok! Nem vagyok tökéletes,sok hibám van,de dolgozom rajta,s már nagyon sokat változtam.

Attila, 30 éves társkereső férfi, Balatonederics
Attila

30, Balatonederics

Izgalmas bemutatkozást írni. Amikor pár szó vagy mondat is eldönti a kérdést, hogy Igen vagy Nem.. Mindenki keres, csak éppen nem feltétlenül talál vagy, ha mégis nem látja.

Zolika, 33 éves társkereső férfi, Mesztegnyő
Zolika

33, Mesztegnyő

Szeretnék egy komoly kapcsolatot találni. Van egy kisfiam aki mindennél többet jelent számomra. Egy olyan lányt szeretnék ralalni akinek nem akadály egy kisgyermek.

Gyuszi, 44 éves társkereső férfi, Balatongyörök
Gyuszi

44, Balatongyörök

Komoly kapcsolat céljából regisztráltam. Keresem a másik felem, akivel jól kiegészítjük egymást és hosszabb távon tudunk tervezni, közös célokat és életfeladatokat találni.

Laci, 43 éves társkereső férfi, Keszthely
Laci

43, Keszthely

Szia. Ismerkedés céljából vagyok itt,még eddig nem voltam regisztrálva ilyen oldalon. Kíváncsian várom mi alakul ebből.

Tamás, 49 éves társkereső férfi, Keszthely
Tamás

49, Keszthely

Keresem páromat,társamat komoly kapcsolat céljából.gyermek nem akadály!!! Keresem azt akivel boldog életet és közös jövőt tervezhetünk!!!

Ádám, 28 éves társkereső férfi, Cserszegtomaj
Ádám

28, Cserszegtomaj

Önmagam bemutatása nem az erősségem, meg se próbálok úgy tenni. Úgy hiszem, hogy az ismerkedésnek személyesen van értelme. Nálam a humor az általános és nem ritkán csak nekem vicces, de elég jól moderálom magam ezen a téren.

Bence, 29 éves társkereső férfi, Marcali
Bence

29, Marcali

Laza,kedves vidám természetű vagyok és szeretek kirándulni. Kedvesnek tartom magam és szeretek mozizni.

Marko, 24 éves társkereső férfi, Keszthely
Marko

24, Keszthely

Helló márk vagyok 186cm sprotos egyedül élek és nyitott vagyok bármire és bárkire irj rám és nézzük meg hogy mi lesz

István, 31 éves társkereső férfi, Marcali
István

31, Marcali

István nak hívnak 30-éves vagyok 196-masag és semmi játék csak is az igazság legyen hogy vagy komoly vagy csak jaték de az nem kell nekem.

Viktor, 28 éves társkereső férfi, Balatonfenyves
Viktor

28, Balatonfenyves

Falusi férfi vagyok, aki nem irodában nőtt fel, hanem a természetben és a munkában edződött. Családi gazdaságban dolgozom, ahol nincs két egyforma nap – és ez nekem pont így jó. Pörgős az életem: ha nem a munkában vagyok, akkor vadászok, terepjárózok vagy járom az erdőt. Nem a beszéddel akarom bizonyítani, ki vagyok, hanem azzal, amit csinálok. Nyugodt, de határozott vagyok. Nem játszmákra, hanem valódi kapcsolatra van időm. Ha szereted a természetet, nem ijedsz meg egy kis sáros valóságtól, és értékeled a normális, egyenes embereket, akkor jól kijöhetünk.

István, 53 éves társkereső férfi, Gadány
István

53, Gadány

Egyszerűen őszinte, és talán túlságosan is megértő és segitőkész, lehet túl jószivű vagyok . Ki szeretni szeretne , s talán megértő társ is lehetne.

Szabolcs, 53 éves társkereső férfi, Gyenesdiás
Szabolcs

53, Gyenesdiás

Balatonnál élek alkotom.Kézmüvesként Fazekas és kerámikus mester vagyok.Országossan elismert .Vágyom egy hozzám illő hölgyre.Én egy kicsit túlfütött vagyok.Magas libidóval.Hasonló hölgyre vágyom.Fontos nálam az intimitás.Sexcentrikus,váltakozó,Romantikus,ragaszkodó ,alkalmaszkodó,kicsit túlfütött szerethető embernek tartom magam.Odafigyelek magamra.Ápolt a külsőm és a testem.Kicsit művészlélek.Szeretem és gyüjtöm a jó zenéket.Szeretek nudizni is ha alkalmam van rá.Speeningelek is.Sportot kedvelő hölgytársra vágyom.Légy ápolt és a nőies külső vonzó számomra.Keresem a másik felem Szeressél bicajozni és sexelni!A bi hölgyek is vonzanak.

János, 42 éves társkereső férfi, Sármellék
János

42, Sármellék

"42 évesen készen állok a megállapodásra és a családalapításra. Fontos számomra az őszinteség, a humor és a kölcsönös tisztelet. Szabadidőmben szeretek főzni, természetet járni, olvasni, sportolni, zenét hallgatni, de a legszebb az lenne, ha ezeket az élményeket már a leendő családommal oszthatnám meg. Olyan társat keresek, aki szintén hosszú távra tervez, és nyitott egy közös jövő felépítésére."

Krisztián, 43 éves társkereső férfi, Alsópáhok
Krisztián

43, Alsópáhok

Komoly kapcsolatot keresek csak olyan hölgy írjon akinek hasonló szándékai vannak 30 éves kortól 40 éves korig

Péter, 23 éves társkereső férfi, Nemesvita
Péter

23, Nemesvita

Alapvetően nyugodt és türelmes srác vagyok, de a hülyéskedésből is kiveszem a részem. 😄 Szeretek motorozni, kirándulni, filmezni, néha csak úgy elindulni valamerre. Hűséges, figyelmes és kedves típus vagyok, nekem fontos az őszinteség, a kölcsönös tisztelet és hogy lehessen számítani egymásra. Nem vagyok a tökéletes első üzenetek mestere, de ha megvan a közös hang, utána már nincs gond. 😅

Kornél, 43 éves társkereső férfi, Balatonmáriafürdő
Kornél

43, Balatonmáriafürdő

Kornélnak hívnak,komoly kapcsolat céljaból vagyok itt remelem megtalalom azt akit keresek. Komolytalanok kímeljenek!

Tomi, 36 éves társkereső férfi, Keszthely
Tomi

36, Keszthely

Krisztián, 34 éves társkereső férfi, Marcali
Krisztián

34, Marcali

Szeretem a latin ritmusokat, a pihentető sorozatokat és a nagy, világmegváltó sétákat. Ami viszont nálam nem fér bele, az a mellébeszélés. Szerintem az őszinte szembenézés mindig jobb, mint a megnyugtató hazugság – így legalább tudjuk, miben veszünk részt. Hűség, bizalom, őszinteség. Ha neked is ezek az alapköveid, várom az üzeneted! 😉

Laci, 48 éves társkereső férfi, Keszthely
Laci

48, Keszthely

Cápamentes 🦈 nyugodt kapcsolathoz keresem a társam. Olyat akivel a közösen eltöltött szabadidőnkben erősítjük egymást, legyen az utazás 🏖, aktív program 🏸 vagy hétköznapi feladat. A kémia fontos nekem, szeretnék még saját családot és ha neked már van, az nem okoz problémát. Jelenleg a munkám Keszthelyhez köt... A gardróbom fele üres, remélem, hogy hamarosan megtelik 🙂

Pár társkereső bemutatkozása:

Dániel (32), keszthelyi társkereső férfi

Sok idöt szeretek tölteni a természetben, szenvedélyem a horgászat! Komoly kapcsolatott keresek! Röviden ennyi, ha valakivel megtalálom a közös hangot annak többet is elárulok magammal kapcsolatban!

Tamás (24), marcali társkereső férfi

Tamás vagyok szeretek ismerkedni és új dolgokat kipróbálni, hasonló társat keresek aki úgyan így vagy hasonlóan látja ezt az egészet mint én.

Miklós (49), cserszegtomaji társkereső férfi

Komoly gondolkodású, céltudatos, lelkiismeretes és egyenes férfi vagyok.
A tetteimért mindig vállalom a felelősséget. Van önbecsülésem ahhoz, hogy kimondjam: sajnálom, vagy azt, hogy nem tudom.
Kitartó típus vagyok, a humorommal pedig – állítólag – mély nyomot hagyok.
A szabadidőmet legszívesebben a természetben töltöm. Szeretek úszni, kerékpározni, szaunázni, színházba járni, vagy csak hallgatni a csend hangját.
Kifejezetten egy játszmamentes, őszinte kapcsolatban tudok kibontakozni, ahol helye van az érzelmeknek, és a mély, tartalmas beszélgetéseknek. Hasonlóan komoly, céltudatos nőt keresek, akivel lehet fejlődni és változni.

Edina (41), keszthelyi társkereső nő

Öszinte vidam néha makacs nő vagyok. Csak akkor irj ha komolyan gondolod es boldogabá tudsz tenni annál amilyen most vagyok.

Dani (21), keszthelyi társkereső férfi

21 éves vagyok, Keszthelyen élek, szeretek rajzolni, szivesen beszélgetek bármiről. Ha van kérdésed, tedd fel nyugodtan

Gyula (57), kisapáti társkereső férfi

Üdv minden társkeresőnek!
Természetet, túrázást, kirándulást kedvelő férfi vagyok. Hasonló társat keresek.

Gábor (39), vonyarcvashegyi társkereső férfi

Sokat csalódott, kicsit félénk zárkózott természetű, de annál hűségesebb típus vagyok! Nem vagyok tökéletes, sok hibám van, de dolgozom rajta, s már nagyon sokat változtam.

Attila (30), balatonedericsi társkereső férfi

Izgalmas bemutatkozást írni. Amikor pár szó vagy mondat is eldönti a kérdést, hogy Igen vagy Nem.. Mindenki keres, csak éppen nem feltétlenül talál vagy, ha mégis nem látja.

Zolika (33), mesztegnyői társkereső férfi

Szeretnék egy komoly kapcsolatot találni. Van egy kisfiam aki mindennél többet jelent számomra. Egy olyan lányt szeretnék ralalni akinek nem akadály egy kisgyermek.

Dorina (31), marcali társkereső nő

Szia. Nyugodtan írjál. Nem írok le regényt mert majd meg ismersz.
31éves vagyok. Komoly kapcsolatot cél.

Gyuszi (44), balatongyöröki társkereső férfi

Komoly kapcsolat céljából regisztráltam. Keresem a másik felem, akivel jól kiegészítjük egymást és hosszabb távon tudunk tervezni, közös célokat és életfeladatokat találni.

Laci (43), keszthelyi társkereső férfi

Szia. Ismerkedés céljából vagyok itt, még eddig nem voltam regisztrálva ilyen oldalon. Kíváncsian várom mi alakul ebből.

Dávid (26), balatonedericsi társkereső férfi

Szia!
Gondoltam, adok egy esélyt ennek az oldalnak, aztán meglátjuk, mit hoz. 😄

Szabadidőmben szeretek motorozni, autókkal és műszaki dolgokkal foglalkozni, illetve programozni, kirándulni vagy csak egyszerűen együtt lenni valakivel, akivel jól érzem magam.

Nem egy tökéletes kapcsolatot keresek, hanem egy olyan lányt, akivel működik a kémia, jól érezzük magunkat együtt, és idővel akár valami komolyabb is kialakulhat. 😊

Tamás (49), keszthelyi társkereső férfi

Keresem páromat, társamat komoly kapcsolat céljából.gyermek nem akadály!!! Keresem azt akivel boldog életet és közös jövőt tervezhetünk!!!

Ida (55), keszthelyi társkereső nő

Külsőleg és lelkileg egyaránt nagyon fiatalos, sokirányú érdeklődéssel bíró, kulturális területen tevékenykedő nő.

Zsolt (46), keszthelyi társkereső férfi

Kedves, átlagos férfi vagyok. 180 magas, diplomás. Sportos vagyok és nem dohányzom.

Szeretek bringázni, túrázni, olvasni és színházba járok, ha tehetem.

Ádám (28), cserszegtomaji társkereső férfi

Önmagam bemutatása nem az erősségem, meg se próbálok úgy tenni. Úgy hiszem, hogy az ismerkedésnek személyesen van értelme. Nálam a humor az általános és nem ritkán csak nekem vicces, de elég jól moderálom magam ezen a téren.

Anita (38), keszthelyi társkereső nő

Keresem azt a férfit akivel mindenről is lehet beszélgetni, és sokat nevetni, a többi pedig majd alakul.

Bence (29), marcali társkereső férfi

Laza, kedves vidám természetű vagyok és szeretek kirándulni. Kedvesnek tartom magam és szeretek mozizni.

Marko (24), keszthelyi társkereső férfi

Helló márk vagyok 186cm sprotos egyedül élek és nyitott vagyok bármire és bárkire irj rám és nézzük meg hogy mi lesz

István (31), marcali társkereső férfi

István nak hívnak 30-éves vagyok 196-masag és semmi játék csak is az igazság legyen hogy vagy komoly vagy csak jaték de az nem kell nekem.

Levente (18), keszthelyi társkereső férfi

Szia Levi vagyok
Magasagom 190 cm
Hajam barna
Szem barna
Börszin napbarnított
Testalkat sportos és átlagos
Kedvenc hobbim a sutés fözés gaming sorozatnézés filmnézés
Rosz szokások dohányzás: leszokoban vagyok
Kevés alvás
Ha tetszem annak nagyon fokokörülni 😋

Csongor (25), keszthelyi társkereső férfi

Szia! Dolgozó, önálló férfiként élem a mindennapjaimat. Szeretem a jó humort, a jó kávét és a tartalmas kikapcsolódást. Olyan lányt keresek, akivel lehet komolyan is beszélgetni, de nagyokat nevetni is. Ha te is jobban hiszel a személyes találkozásban és a valódi kémiában, írj bátran, és igyunk meg valamit!

Zoltan (47), keszthelyi társkereső férfi

Szeretek kirándulni és sokat a természetben lenni és biciklizni.Kaposvár közelében lakok és 44 éves vagyok.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Álnéven. Ki az a Laura?
Álnéven. Ki az a Laura?

Amikor rátaláltam erre az oldalra,az volt az első hogy elolvasgattam a sikertörténeteket.
Az álmom az volt,mint mindenkinek...egy hozzám illő társ- és megfogadtam,hogy ha megtalálom,én is írok majd nektek-hogy még több reményt adjak a többieknek...

Nőtlen társkeresők Balatonújlakon (Somogy)

Balatonújlaki társkereső vagy és szeretnéd, ha nőtlen társad is helybéli lenne? 103 nőtlen tag vár rád Balatonújlak és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Balatonújlak - Találd meg a párod a Balaton nyugati kapujában!

Balatonújlak nem csupán egy békés és barátságos település Somogy vármegyében, hanem egy olyan helyszín is, ahol a természet közelsége és a Balaton varázsa ideális alapot teremt a romantikához. A Párom.hu balatonújlaki társkereső szekciója azért jött létre, hogy segítsen a környékbeli szingliknek egymásra találni egy olyan környezetben, ahol az őszinteség és a valódi értékek még számítanak.

Sokan gondolják úgy, hogy egy kisebb településen nehezebb az ismerkedés, de mi bebizonyítjuk az ellenkezőjét. A digitális világ kaput nyit a közeli települések - mint például Marcali vagy Balatonkeresztúr - egyedülállói felé is, így a környékbeli közösség erejét kihasználva sokkal nagyobb eséllyel találhatsz rá a nagy Ő-re. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a Balatonújlak környékén élő regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy nem a távolság lesz a boldogságod akadálya.

Miért válaszd a balatonújlaki társkeresést nálunk?

A társkeresés során a helyismeret és a közös gyökerek hatalmas előnyt jelentenek. Bár a társkereső Kaposvár és környékén is sok lehetőséget kínál, ha te kifejezetten a Balaton déli partjának közelében élsz, számodra a Balaton-felvidék és a somogyi táj közelsége a meghatározó. Egy helyi ismeretség azt jelenti, hogy közösen ismeritek a legjobb bicikliutakat, a legeldugottabb borospincéket és a legszebb naplementéket.

  • Biztonság és ellenőrzés: Minden adatlapot kézzel ellenőrzünk, hogy kiszűrjük a komolytalan jelentkezőket.
  • Helyi fókusz: Nem kell órákat utaznod egy randiért; keresd a szomszédos utcákban élőket!
  • Közös érdeklődés: Keress olyan párt, aki hozzád hasonlóan szereti a természetet és a Balaton nyugalmát.

Ismerkedési tippek helyieknek

Balatonújlak és környéke híres a vendégszeretetéről és a kiváló borairól. Profilodban érdemes megemlítened, ha szereted a somogyi dombság lankáit, vagy ha szívesen kirándulsz a közeli Kis-Balatonnál. Ezek a közös kapcsolódási pontok azonnal bizalmat építenek.

Ne feledd: a hitelesség a legfontosabb. Egy mosolygós fotó a saját kertedben vagy a Balaton-parton sokkal többet ér egy beállított stúdiófotónál. A helyi társkeresők azt az embert akarják látni, akivel holnap a boltban vagy a strandon is találkozhatnak.

Randevú ötletek Balatonújlak környékén

Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt, akivel szívesen találkoznál, szerencsés helyzetben vagy: a környék tele van romantikusabbnál romantikusabb helyszínekkel. Íme néhány tipp az első találkozóhoz:

Borkóstoló a közeli dombokon

A dél-balatoni borvidék kiváló pincészetei tökéletesek egy kötetlen beszélgetéshez. Egy pohár finom bor mellett könnyebben oldódik a kezdeti izgalom.

Naplemente a parton

Csak néhány perc autóval a Balaton-part, ahol a nádasok között sétálva élvezhetitek a víz nyugalmát és a lemenő nap fényeit. Ez a klasszikus randihelyszín sosem megy ki a divatból.

Aktív kikapcsolódás a Kis-Balatonnál

Ha mindketten szeretitek a természetet, egy közös kirándulás a Kányavári-szigethez felejthetetlen élmény lehet, ahol zavartalanul ismerkedhettek meg egymással.

Miért működik az online társkeresés egy kistelepülésen?

Gyakori kérdés, hogy van-e értelme regisztrálni, ha "úgyis mindenki ismer mindenkit". A valóságban azonban Balatonújlak és a környező Somogy vármegyei falvak lakói között is rengeteg olyan értékes ember van, akivel a mindennapok során elkerüli egymást az utatok. A Párom.hu segít ezeket a láthatatlan falakat lebontani. Lehet, hogy a jövendőbelid csak két utcával arrébb lakik, de eddig nem volt alkalmatok mélyebben beszélgetni.

A társkeresés nálunk diszkrét és hatékony. Te döntöd el, kinek mutatod meg magad, és kivel kezdeményezel beszélgetést. A platformunk segít abban, hogy a közös értékek - például a család szeretete, a vidék nyugalmának preferálása - alapján szűrd a jelölteket, így elkerülheted a felesleges köröket.

Tévhitek a vidéki társkeresésről

"Vidéken nincsenek szinglik." - Ez egyáltalán nem igaz! Rengeteg egyedülálló él Balatonújlakon és környékén is, akik csak arra várnak, hogy valaki megszólítsa őket. Sokan dolgoznak, kertet művelnek vagy éppen a családjukkal foglalkoznak, és egyszerűen nincs alkalmuk a hagyományos "szórakozóhelyes" ismerkedésre.

"Az online társkeresés csak a fiataloké." - Oldalunkon minden korosztály képviselteti magát. A 40-es, 50-es és a nyugdíjas korosztály is aktívan használja a rendszert, hiszen ők tudják a legjobban: a magány nem korfüggő, és a boldogsághoz sosem késő.

Lépj ki az ismeretlenségből!

Balatonújlak nyugalma csodálatos, de egyedül nem az igazi. Képzeld el, milyen lenne, ha a reggeli kávét már ketten innátok meg a teraszon, vagy ha lenne kivel megosztani a Balaton-parti séták örömét. A társkereső Somogy megye egész területén segít neked, de a legfontosabb, hogy helyben, a saját közösségedben érezd jól magad.

Ne hagyd, hogy az idő elszaladjon melletted! A regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe, és teljesen ingyenes. Tölts fel egy jó fotót, írj magadról néhány őszinte mondatot, és nézz szét a balatonújlaki és környékbeli társkeresők között. Lehet, hogy éppen ma teszed meg az első lépést egy életre szóló szerelem felé.

Készen állsz a boldogságra Balatonújlakon?

Ne várj tovább a szerencsére, tegyél érte! Csatlakozz Magyarország egyik legmegbízhatóbb társkeresőjéhez, és találd meg a párod helyben!

Regisztrálok most ingyen!

A csatlakozás gyors, egyszerű és biztonságos.

Párom.hu - Mert Balatonújlakon is mindenki megérdemli a szerelmet!

Nőtlen férfiak a társkeresőben: Szabad szívvel, komoly szándékkal

Gyakran hallani a kérdést: „Hogy lehet, hogy egy ilyen jóképű, értelmes férfi még nőtlen?” Pedig a válasz egyszerű: a mai világban a nőtlen állapot már nem a tapasztalatlanság jele, hanem sokkal inkább a tudatosságé. Nőtlen férfiként társkeresőbe vágni nem hátrány, hanem egy hatalmas lehetőség egy tiszta lapokkal induló, őszinte kapcsolatra.

Mit jelent ma nőtlen férfinak lenni?

A nőtlen státusz ma már nem egyenlő a magánnyal vagy az elköteleződéstől való félelemmel. Számos oka lehet annak, ha valaki 30, 40 vagy akár 50 felett is ezt a rubrikát jelöli be:
  • Karrier és önmegvalósítás: Sokan előbb a biztos egzisztenciát és az önismeretet választják, hogy érett fejjel váljanak felelősségteljes társsá.
  • Magas mérce: Aki nőtlen, gyakran azért maradt az, mert nem érte be „akárkivel”. Kivárta azt a nőt, akivel valóban el tudja képzelni a közös jövőt.
  • Tudatos választás: Van, aki számára a papír nem elsődleges, de most eljött az idő, amikor már szívesen megosztaná az életét valakivel hosszú távon is.

Miért keresnek a nők kifejezetten nőtlen férfiakat?

Sok hölgy számára a nőtlen státusz bizalmat ébreszt. Ez a „tiszta lap” ígérete:
  • Kevesebb múltbéli teher: Általában nincsenek bonyolult válási procedúrák vagy az ex-feleséggel való állandó konfliktusok.
  • Készen az elsőkre: Egy nőtlen férfival közösen lehet átélni az első igazi nagy mérföldköveket - legyen szó közös otthonról vagy családalapításról.
  • Friss energia: A nőtlen férfiak gyakran nagyobb lelkesedéssel és nyitottsággal vetik bele magukat az ismerkedésbe, hiszen nem egy kudarcba fulladt házasság sebeit nyalogatják.

Találd meg a hozzád illő társat a Párom.hu-n!

A Párom.hu t0bb mint 20 éve segíti a nőtlen férfiakat és a hozzájuk illő hölgyeket az egymásra találásban. Nálunk nem számítanak a sztereotípiák: csak az számít, ki vagy te, és kit keresel.

Oldalunkon több ezer nőtlen férfi és hajadon nő profilja között böngészhetsz, ahol a részletes szűrők segítségével pillanatok alatt megtalálhatod azokat, akikkel azonos az értékrended és az életcélod.

Regisztrálj ingyen, és mutasd meg a világnak, hogy nőtlen férfiként készen állsz a nagybetűs szerelemre!

Rövid ismertető


Balatonújlak egy Somogy megyei település. Bővebben »