Update cookies preferences

Hatvan feletti társkeresők Fertőhomok községben

Hatvan feletti társkereső hölgyek Fertőhomok és környékéről:

Edó, 70 éves társkereső nő, Sopron
Edó

70, Sopron

69éves vagyok vidám természetű, szeretek kirándulni, moziba,szinházba járni stb. Számomra az egyik legfontosabb az őszinteség.

Erzsebet, 76 éves társkereső nő, Sopron
Erzsebet

76, Sopron

76 éves vagyok özvegy egyedül élek.Szeretek olvasni sütni főzni krelativ tárgyakat készíteni sétálni.Korban hozzám illő társat keresek.

Éva, 65 éves társkereső nő, Sopron
Éva

65, Sopron

Egyedülálló nő vagyok. Szeretek olvasni sétálni az erdőben . Szinházba járni, jót beszélgetni 1 kávé mellett! Nem szeretnék összeköltözni senkivel!

Maria, 67 éves társkereső nő, Sopron
Maria

67, Sopron

A holmimnak helye van. Szavaimnak lényege, Tetteimnek súlya, A szeretetnek értéke. Csak azt vállalom, amit megalkuvás nélkül tudok képviselni. Nemesedjünk együtt!

Zsuzsa, 63 éves társkereső nő, Sopron
Zsuzsa

63, Sopron

Őszinte embernek tartom magam. Sajnos vagy Hál’Isten nem vagyok politikus alkat, aki a semmiről is órákon át tud beszélni. Ami a szívemen, az a számon. Szeretek moziba, színházba, koncertre járni vagy akár itthon bekuckózni. Szerencsére közel a természet, egy erdei séta kellemesen feltölt - nem kell megijedni, nem 220-szal 😄

Ilona, 64 éves társkereső nő, Lövő
Ilona

64, Lövő

Jó lelkű család centrikus özvegy vagyok. Szeretek kertészkedni, évente egy-két koncertre vagy színházba elmenni. Szeretem a kirándulást. Mindezeket megélni egy társsal nagyobb élmény.

Ibolya, 70 éves társkereső nő, Sopron
Ibolya

70, Sopron

Aki megismer sosem felejt el, aki elfelejt sosem ismert meg. Aki kiv?ncsi az kérdez,minden a kommunikáción múlik

Iza, 66 éves társkereső nő, Pereszteg
Iza

66, Pereszteg

Özvegy vagyok. Vidám természetű. Szabadidőm kellemes eltöltéséhez nyugodt, harmóniára törekvő, korban hozzám társat keresek. Barátaim szerint őszinte és szókimondó vagyok, ugyan ezt várom a páromtól is. Nyitott vagyok az élet minden területén. Ha lehet káros szenvedély mentes legyél.

Vica, 63 éves társkereső nő, Sopron
Vica

63, Sopron

Társat keresek.. Szeretnék megismerkedni korombeli férfival. Szeretek kirándulni Találkozás is lehetséges.

Márti, 71 éves társkereső nő, Csapod
Márti

71, Csapod

69 éves 4 éve özvegy vagyok.2 felnőtt gyerekem van nem velem élnek.Szeretnek egy olyan társat találni, akivel egy hosszútávú kapcsolatot lehet kialakítani, akivel tabuk nélkül mindent meglehet beszélni, őszinte, toleráns, empatikus és megbízható legyen és megfelelő egzisztenciaval rendelkezzen.

Erika, 67 éves társkereső nő, Sopron
Erika

67, Sopron

Beszélgetés, barátság,hosszú távú laza kapcsolat. Szeretek utazni sétálni a természetben. "Szeretni és szeretve lenni."

Emilia, 71 éves társkereső nő, Sopron
Emilia

71, Sopron

Normális életet élek nyugdíjasként és mellette dólgozok a saját vállalkozásomba. Szabadidő tartalmas eltőltéséhez keresek inteligens jóhumoru partnert.

Hatvan feletti társkereső urak Fertőhomok és környékéről:

Imre, 75 éves társkereső férfi, Sopron
Imre

75, Sopron

. A nevem Imre, 74 éves vagyok, és életem egyik legnagyobb öröme a kertészkedés. Szeretek a növényekkel foglalkozni, virágokat nevelni, és örömömet lelem abban, amikor a gondoskodásom eredményeként szépen fejlődnek. A kert számomra nemcsak hobbi, hanem kikapcsolódás és feltöltődés csendes otthonülő típus vagyok de ha kell rá lehet venni sok mindenre Nyitott, barátságos embernek tartom magam, Fotó 2026.09.21

Istvan, 66 éves társkereső férfi, Sopron
Istvan

66, Sopron

Keresem a párom . Falusi előnybe Olyan hölgyet keresek aki szereti az állatokat kutyákat Van egy kiskutyám mentett kutyus Egyedül élek Fiatalosan nézek ki . Sopronba lakom .Fiatalos a kinézetem. Nyugdíjas vagyok De 4 órában dolgozom kerti munkába .kicsit házias vagyok Egyenlőre csak ennyi Személyes takakozásnak vagyok a híve

József, 71 éves társkereső férfi, Sopronkövesd
József

71, Sopronkövesd

Szeretek kirándulni, strandolni. Szeretem a kerti munkát itthon. Egy szépen fejlődő 1500 fős településen élek Sopron közelében.

Jozsef, 80 éves társkereső férfi, Sopron
Jozsef

80, Sopron

Idős de nem öreg pasi vagyok, aki még egy kis boldogságra vágyik, Nyug . élnivágyó gépészmérnöki végzettséggel.Fizikailag,szellemileg ,anyagilag minden rendben van. József

Feri, 61 éves társkereső férfi, Fertőd
Feri

61, Fertőd

Hatvanéves özvegy vagyok, van egy 23 éves lányom. Imádom a természetet, vizeket, csónakázni, kirándulni. Komoly kapcsolatra vágyom.

László, 73 éves társkereső férfi, Sopron
László

73, Sopron

71 éves özvegy egyedül élő férfi vagyok. Még aktivan dolgozom saját vállalkozásomban. Szeretem a mozgást ami alatt nem a sétát értem hanem hegymászás sielés szörfözés és ezekkel együttjáró gazdag élményeketUgyanakkor nem vetem meg a szellemi táplálékot sem mint a jó zene bármilyen legyen is klasszikus vagy modern egy jó verset egy jó elöadótól és mindent ami lelki táplálék. Vallom hogy ép testben ép lélek mint az ókoriak. Keresem hasonló habitussal rendelkező társamat aki még ezekben partnerem lehet és ezzel mindketten egy teljesebb életet tudunk élni hiszen az ember nem arra teremtetett hogy egyedül létezzen

Gyula, 61 éves társkereső férfi, Sopron
Gyula

61, Sopron

Empatikus,családcentrikus, magára igényes,nyugodt, kiegyensúlyozott,társaságkedvelő,mosolygós,vicces,jó humorú,komoly,természetszerető,másokat segítő,természetes külsejű,semmi smink,tetoválás,mű stb.Szóval ilyen nincs nagyon,mert én ezeket tartom fontosnak ilyen is vagyok.De ha magadra ismersz és a belső neked is fontos akkor szeretném ha megtalálnál!Várok rád és ne add fel kérlek!

János, 69 éves társkereső férfi, Kapuvár
János

69, Kapuvár

Szeretnék meg ismerkedni veled.Szívesen kávéznék ,beszélgetnék egyet. Ha neked is megfelel ,találkozzunk valahol.

Károly, 75 éves társkereső férfi, Röjtökmuzsaj
Károly

75, Röjtökmuzsaj

Alapvetően nyugodt természetü, a világ dolgai érdekelnek. Hirek, napi hirek. Müszaki beállitottságu, hobbi szőlészkedés, kert. Család, unokák szeretete. Irtózom a jelenlegi celeb kultúrától és minden ami ezzel összefüggésben van.

István, 65 éves társkereső férfi, Kapuvár
István

65, Kapuvár

167cm 67kg 62 éves férfi vagyok.Keresek 50-tól 78évesig barátnőt közös programokra.

Jozsef, 61 éves társkereső férfi, Pereszteg
Jozsef

61, Pereszteg

András, 71 éves társkereső férfi, Sopron
András

71, Sopron

183 cm magas, 90 kg, őszülő hajú, soproni nyugdíjas vagyok. Egy aranyos, arányos alkatú, 55-65 év közötti hölgyet keresek tartós kapcsolat céljából.

Pár társkereső bemutatkozása:

Attila (62), kapuvári társkereső férfi

Attila vagyok, társat keresek. Szeretek utazni, kirándulni, kertészkedni, de amúgy minden érdekel.Ha hasonló az érdeklődési köröd, lehet egymást keressük.

József (64), soproni társkereső férfi

Egyedül élek egy kis beaagle kutyussal
Szeretek főzni, kertészkedni
Szeretem a hosszú őszinte beszélgetéseket
Szeretetet adni és kapni
Rég óta egyedül élek
Igy is lehet
De hianyzik egy társ akivel beszélgethetnék őszintén az ö gondjairol a sajátomrol
Akivel együtt tvzhetnék
Kutyát sétáltatnék
Segiteni megoldani egymás problémáját

Régen egyedül élek
De most már nagyon nyomaszt a magány

Dohányzom ez tudom rossz pont
Alkohol az tabu
Azt sosem

Sopron és bslf közt lakom félúton
Nagyon nyugodt csendes vidék

Magam gyártotta épületek
Kis házak
Meg egy mobil ház

Meg sok zöld

Na meg a kutyus

Ő az aki mindig hazavár
Ami jó
De kevés
Hiányzik még valaki az életemből
Egy társ

Ferenc (62), soproni társkereső férfi

Keresem azt a hölgy, et aki ezekkel a tulajdonságaimmal is el fogad barátjának..hiszem, hogy össze találkozunk.

Imre (75), soproni társkereső férfi

. A nevem Imre, 74 éves vagyok, és életem egyik legnagyobb öröme a kertészkedés. Szeretek a növényekkel foglalkozni, virágokat nevelni, és örömömet lelem abban, amikor a gondoskodásom eredményeként szépen fejlődnek. A kert számomra nemcsak hobbi, hanem kikapcsolódás és feltöltődés csendes otthonülő típus vagyok de ha kell rá lehet venni sok mindenre

Nyitott, barátságos embernek tartom magam,
Fotó 2026.09.21

József (64), soproni társkereső férfi

Mindig is tartalmas életet éltem, és ezt ezután sem szeretném feladni. Fontos számomra a jó társaság, szeretek beszélgetni személyesen és írásban is. Van egy kutyám, aki már évek óta hű társam. A családom és a barátaim fontosak a számomra, de valami még hiányzik…

Edó (70), soproni társkereső nő

69éves vagyok vidám természetű, szeretek kirándulni, moziba, szinházba járni stb. Számomra az egyik legfontosabb az őszinteség.

Istvan (66), soproni társkereső férfi

Keresem a párom .
Falusi előnybe
Olyan hölgyet keresek aki szereti az állatokat kutyákat
Van egy kiskutyám mentett kutyus
Egyedül élek Fiatalosan nézek ki .
Sopronba lakom
.Fiatalos a kinézetem.
Nyugdíjas vagyok
De 4 órában dolgozom kerti munkába .kicsit házias vagyok
Egyenlőre csak ennyi
Személyes takakozásnak vagyok a híve

Erzsebet (76), soproni társkereső nő

76 éves vagyok özvegy egyedül élek.Szeretek olvasni sütni főzni krelativ tárgyakat készíteni sétálni.Korban hozzám illő társat keresek.

Éva (65), soproni társkereső nő

Egyedülálló nő vagyok. Szeretek olvasni sétálni az erdőben .
Szinházba járni, jót beszélgetni 1 kávé mellett!
Nem szeretnék összeköltözni senkivel!

József (71), sopronkövesdi társkereső férfi

Szeretek kirándulni, strandolni. Szeretem a kerti munkát itthon. Egy szépen fejlődő 1500 fős településen élek Sopron közelében.

Tibor (69), soproni társkereső férfi

szeretem az őszinte csinos.ápolt fiatalos vékony nőket.az egymás megbecsülése nagyon fontos, csak az reagáljon, akit tényleg érdekel a dolog ,

Tivadar (68), soproni társkereső férfi

Tartós kapcsolat, együttélés nélkül. Lehetőleg minimum érettségivel rendelkező hölgyet keresek. Magas és igényes vagyok.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Márti és Joci
Márti és Joci

2012. május 3.-án regisztráltam az oldalon, majd 1-2 félresikerült üzenetváltás után kaptam egy következőt, mindent megváltoztató levelet Tőle. Már az első sor mosolyt csalt az arcomra, nagyon szimpatikus volt nekem a feladó.

Hatvan feletti társkeresők Fertőhomok községben (Győr-Moson-Sopron)

Fertőhomoki társkereső vagy és szeretnéd, ha idős társad is helybéli lenne? 46 idős tag vár rád Fertőhomok és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Fertőhomok - Találd meg a párod a Fertő-táj szívében!

Fertőhomok egy ékszerdoboz a Fertő-Hanság Nemzeti Park szomszédságában, ahol a csend, a nyugalom és a természet közelsége ideális alapot teremt a harmonikus élethez. Azonban egy ilyen békés, kis lélekszámú településen az ismerkedés nem mindig egyszerű feladat. A Párom.hu fertőhomoki társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a fizikai távolságokat, és segítsen a helyi szingliknek rátalálni arra a különleges valakire, akivel megoszthatják ezt a csodálatos környezetet.

Sokan vágynak komoly kapcsolatra Győr-Moson-Sopron vármegye ezen festői vidékén, de a szűkebb ismeretségi körben gyakran nehéz új arcokkal találkozni. Legyen szó a falu hagyományőrző rendezvényeiről vagy a mindennapi munkáról, a lehetőségek korlátozottak lehetnek. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a Fertőhomokon és a környékbeli településeken élő regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik hozzád hasonlóan helyben vagy a közelben keresik a boldogságot.

Miért érdemes fertőhomokiként a Párom.hu-t választanod?

A társkeresés során a közelség kulcsfontosságú tényező. Bár a társkereső Győr-Moson-Sopron vármegye szintjén is rengeteg jelöltet kínál, ha te kifejezetten a Fertő-tó környékén élsz, számodra a helyi közösség a legfontosabb. A távkapcsolatok nehézségei helyett válaszd azt a kényelmet, amit egy közeli partner nyújthat, akivel akár egy spontán délutáni kerékpározást is meg tudsz beszélni.

  • Biztonság és ellenőrzés: Minden profilt manuálisan ellenőrzünk, hogy kiszűrjük a komolytalan jelentkezőket.
  • Intelligens keresőrendszer: Szűrj életkor, iskolai végzettség vagy akár dohányzási szokások szerint.
  • Regionális fókusz: Találd meg a Fertő-parti települések (Hegykő, Sarród, Fertőd) egyedülállóit egy helyen.

Ismerkedési tippek kistelepülésen élőknek

Fertőhomokon és környékén az emberek ismerik egymást, ami egyszerre áldás és átok. Az online társkeresés diszkréciót és szabadságot ad: itt olyan oldaladat is megmutathatod, amit a boltban sorban állva nem biztos, hogy megtennél. Írj őszintén a hobbidról, legyen az a horgászat, a kertészkedés vagy a világörökségi táj fotózása.

Tippünk: A profilképed legyen természetes! Egy fotó, amely a Fertő-tó partján vagy a fertőhomoki Tájház előtt készült, azonnal jelzi a többieknek, hogy szereted a lakóhelyedet, és büszke vagy a gyökereidre. Ez kiváló közös pont lehet az első beszélgetés során.

Randevú helyszínek Fertőhomok környékén: Hol találkozzatok először?

Fertőhomok elhelyezkedése kiváló, hiszen a környék tele van romantikus és izgalmas randihelyszínekkel. Ha a Párom.hu-n megtaláltad a szimpatikus partnert, az alábbi helyszínek bármelyike tökéletes választás lehet az első személyes találkozóhoz:

Aktív randi: Kerékpártúra a Fertő-tó körül

Ha mindketten szeretitek a mozgást, pattanjatok nyeregbe! A Fertőhomokot érintő kerékpárút gyönyörű nádasok és szőlőültetvények mellett halad el, ami közben könnyedén lehet beszélgetni és ismerkedni.

Relaxáció: Hegykői termálfürdő

Csak egy kőhajításnyira található a szomszédos Hegykő, ahol a gyógyvíz és a szaunavilág segít ellazulni. Egy kellemes esti fürdőzés remek alkalmat ad a mélyebb beszélgetésekre.

Kulturális séta: Fertőd és Sopron

A közeli Esterházy-kastély parkja Fertődön felejthetetlen romantikus helyszín. Ha pedig városi nyüzsgésre vágytok, a közeli társkereső Sopron szekciójában is népszerű Tűztorony környéke vár titeket hangulatos kávézóival.

Hogyan válhatsz sikeres társkeresővé Fertőhomokon?

Az online ismerkedés nem varázslat, hanem egy hatékony eszköz a boldogsághoz. Fertőhomok egy olyan közösség, ahol az értékek - mint a hűség, a család és a segítőkészség - még sokat számítanak. A Párom.hu rendszerében ezeket az értékeket figyelembe véve kereshetsz társat. Ne félj attól, hogy "mindenki ismer mindenkit", hiszen az oldalunkon te szabályozod, kinek mutatod meg magad és kivel lépsz kapcsolatba.

Érdemes rendszeresen frissíteni a profilodat, és válaszolni a beérkező üzenetekre. A Fertő-parti emberek híresek vendégszeretetükről és barátságos természetükről, ezt a nyitottságot érdemes az online térben is képviselni. Ha egyedülálló szülő vagy, vagy éppen nyugdíjas éveidre keresel egy társat, nálunk minden korosztály megtalálja a számítását.

Gyakori kérdések a fertőhomoki online ismerkedésről

"Vannak egyáltalán fertőhomokiak az oldalon?" - Igen! Bár a falu kicsi, a környező településekkel együtt jelentős számú aktív társkereső használja rendszerünket nap mint nap. A közeli Sopron és Kapuvár vonzáskörzete is rengeteg lehetőséget rejt.

"Biztonságos megadnom a lakóhelyemet?" - A pontos címedet soha ne add meg az adatlapon! Elég annyit jelezned, hogy Fertőhomokon élsz. A biztonságos ismerkedés jegyében javasoljuk, hogy az első találkozót mindig nyilvános helyen, például egy étteremben szervezzétek meg.

A Fertő-táj varázsa és a szerelem

Gondolj bele: lehet, hogy leendő párod éppen most is Fertőhomok utcáin sétál, vagy a helyi horvát nemzetiségi rendezvényeken vesz részt, de eddig elkerültétek egymást. A Párom.hu segít, hogy ezek a véletlen találkozások ne a szerencsén múljanak, hanem tudatos döntés eredményei legyenek. A világörökségi környezet, a friss levegő és a tó látványa mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kapcsolatotok szilárd alapokra épüljön.

Nálunk nem csak egy adatlap vagy, hanem egy közösség tagja. A regisztráció ingyenes, gyors, és azonnali hozzáférést biztosít a legfrissebb környékbeli profilokhoz. Ne hagyd, hogy az egyedüllét rányomja bélyegét a mindennapjaidra! Fertőhomok és a Fertő-part egyedülállói már várnak rád. Legyél te a következő sikersztori főszereplője!

Készen állsz megtalálni az igazit Fertőhomokon?

Csatlakozz te is a Párom.hu közösségéhez, és fedezd fel a környékbeli szinglik világát! Ne feledd, a boldogság csak egy kattintásra van tőled.

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció gyors, biztonságos és teljesen ingyenes.

Párom.hu - Társkeresés Fertőhomokon, ahol a szív és a táj találkozik.



Rövid ismertető


Fertőhomok egy Győr-Moson-Sopron megyei település. Bővebben »