Update cookies preferences

Hajadon társkeresők Vérteskethelyen

Beus, 37 éves társkereső nő, Bakonycsernye
Beus

37, Bakonycsernye

37 éves vagyok van egy 6 éves kisfiam. Szeretek sütni,főzni,zenét hallgatni. Szeretem a horror filmeket.

Barbi, 35 éves társkereső nő, Kisbér
Barbi

35, Kisbér

Komoly kapcsolatot keresek más nem érdekel!ha érdekel írj!szabadidömben szívesen tv-zek,olvasok stb...

Annamária, 35 éves társkereső nő, Súr
Annamária

35, Súr

Olyan embert keresek, aki nem ijed meg attól, ha valami néha kicsit késik, legyen az egy mondat vagy egy felismerés. Tudok hallgatni, tudok eltévedni, és tudok olyanokon nevetni, amiket mások először csak értetlenül néznek. Van munkám, ami néha szórakoztató, néha túlságosan is megterhelő, van múltam, ami időnként tanulságos, és van jelenem, ami próbál a kettőből okos lenni. Igazából csak annyit szeretnék, hogy néha mondja valaki: „na ezt ügyesen csináltad”, és ha kell, azt is: „na ezt inkább ne ismételd meg”. A többi majd úgyis kiderül, amikor kiderül.

Szandra, 28 éves társkereső nő, Oroszlány
Szandra

28, Oroszlány

Kedves odaadó őszinte személyiség vagyok aki másik felét keresi ebben a nagy világban . Egyedül élek szeretet kutyámmal egy szerény lakásban .

Beáta, 54 éves társkereső nő, Mór
Beáta

54, Mór

Szeretem kirándulni, zenét hallgatni , főzni, ha van időm sportolni Csak komoly kapcsolatot keresek

Veronika, 30 éves társkereső nő, Mór
Veronika

30, Mór

Nem akarok regényt írni nem vagyok író Ismerj meg és úgy dönts. Ne légy türelmetlen az nem vezet semmi jóra

Melinda, 44 éves társkereső nő, Nagyigmánd
Melinda

44, Nagyigmánd

Hosszú tartós kapcsolatra vágyom!Szeretek táncolni szórakozni kirándulni sétálni.Szakmámból adódóan szeretek sütni mivel pék végzettségem van!Mit is írhatnék.A személyes találkozás többet mondd a leírt szavaknál!!!

Pár társkereső bemutatkozása:

Beus (37), bakonycsernyei társkereső nő

37 éves vagyok van egy 6 éves kisfiam. Szeretek sütni, főzni, zenét hallgatni. Szeretem a horror filmeket.

Alex (22), csetényi társkereső férfi

Jókedvű vidám hangulatos néha bolond vaggyakkal téli élményekben hiány és legfőképpen amya konplexusos

Ati (32), csetényi társkereső férfi

Szeretem azt, amit csinálok, és fontos számomra, hogy mindig örömmel és lelkesedéssel éljem a mindennapjaimat. Szeretek új embereket megismerni, beszélgetni, jókat nevetni és új élményeket szerezni. Szabadidőmben szívesen kirándulok, felfedezek új helyeket, és természetesen a hülyéskedés sem áll távol tőlem. 😊

József (38), veszprémvarsányi társkereső férfi

Fiatalos , egzisztenciálisan biztos , 38 éves férfi keresi a párját.
Elsősorban Győr és környékéről.

Szilárd (45), súri társkereső férfi

Adienbe dolgozom 3-szak hölgyet keresek hosszú távra autó van szeretn?m ha nálam laknál!!! Szeretem a munkám tudok nagyon szeretni

Sandor (45), oroszlányi társkereső férfi

Szeretek viccelődni bulizni beszélgetni barátkozni új dolgokat ki próbálni
Komoly kapcsolat keresek

Tamás (39), oroszlányi társkereső férfi

Tomi vagyok 39 éves. Szeretnék megismerkedni valakivel, akivel jókat lehet beszélgetni mindenről, és érti a humort. Hobbim a kutyám, szeretem a jó filmeket, sorozatokat.

Attila (40), oroszlányi társkereső férfi

Ismerkedni és beszélgetni szeretnék aztán ki tudja mit hoz a jövő talán még az igazit is megtalálhatom.

Viktor (21), oroszlányi társkereső férfi

huseges komoly kapcsolatott egyenlore 172cm 66 kg szeretek filmet nezni meg sportolni nem dohanyzok normalis testalkatom van

Kata (36), nagyigmándi társkereső nő

Egyedülálló vagyok, illetve 2 kiskorú gyerekeimmel élek. Kisebb nagyobb segítség van az édesanyámnak köszönhetően. Komoly tartós kapcsolatot keresek. Mindent meg lehet velem beszélni, én úgy gondolom. Nagyon sokat csalódtam már az életben. Így félek már hogy nincsen akivel el tudnám képzelni az életünket a gyerekeimmel. Olyan párt keresek aki el fogadja a gyerekeimet. Hűséges ember vagyok.

Géza (28), bábolnai társkereső férfi

Szia Géza vagyok 28 éves és komoly kapcsolatot keresek. Szeretek filmezni, túrázni és zenét hallgatni.

Csaba (52), kisbéri társkereső férfi

Sziasztok Csaba vagyok. Szeretnék ismerkedni, beszélgetni. Ha felkeltettem az érdeklődésed írj rám nyugodtan.

Róbert (46), móri társkereső férfi

Magamról.Egy olyan hölgyet keresek, aki szeret nő lenni.Aki férfi szeretne lenni, azt most kizártam.Szeretek Magyarországon lenni, nyaralni vagy bármi.A kínai nagy falra nem szeretnék eljutni..Japán kislányok szúroogatják ki a szememet a szelfi botjkkal.Na ott sört inni nem lehet, cigizni sem.Pisilni sem lehet.Én simán le pisálok a kínai nagy falról, ne ott döbbenj rá, hogy nő vagy...Ezzel az az arrogáns faszkalap dumával még több nőt kizártam.Ami humor is részben.Egy nőt szeretnék szeretni végül, a többi nem érdekel.

Barbi (35), kisbéri társkereső nő

Komoly kapcsolatot keresek más nem érdekel!ha érdekel írj!szabadidömben szívesen tv-zek, olvasok stb...

Deján (35), oroszlányi társkereső férfi

Szeretek rajzolni, festeni, filmezni és jókat enni.Töbnyire othon ülős tipus vagyok de ha jó a társaság szivesen kimozdulok.

Valentin (29), oroszlányi társkereső férfi

Szia!

Igazából magam sem tudom mit keresek, így nyílt vagyok szimplán az új emberekre.

Rólam:
- hobbiszakács, hobbiköltő, hobbifilozófus (ha elé rakod a hobbi szót, nem kell már jónak lenned benne :-)
- Villamos-karbantartó, de maximum megráz annyi közöm van hozzá, de a legtöbb dolgot megszerelem

Az nem hátrány ha kicsit sötétebb a humorod a megszokottnál, de elfogadó vagyok, csak neked lesz kevésbé vicces.

Kiara (27), csépi társkereső nő

Szeretem a mély beszélgetéseket és a teljesen értelmetlen poénokat is.”Normális emberi kapcsolatot keresek, extra játszmák nélkül.”

Tamás (45), kisbéri társkereső férfi

Szeretem a jó beszélgetéseket, a humort és az aktív kikapcsolódást. Nyitott vagyok az új élményekre. Olyan társat keresek, akivel lehet nagyokat nevetni, és akivel együtt fedezhetem fel a világot.

Krisz (24), kisbéri társkereső férfi

Szia 22 éves vagyok egyedül lakom, szívesen meg ismernék egy kedves nőt!. Ha szeretnél még ismerni írj egy üzenetet

Zoltán (34), nagyvelegi társkereső férfi

Sziasztok! Zoli vagyok, 34 éves. Komoly kapcsolatot keresek.

Nem igazán tudnék egy konkrét hobbit kiemelni, mert sok minden érdekel – szeretek új dolgokat kipróbálni. Nem vagyok otthonülős típus, inkább az izgalmas programokat és az új élményeket keresem.

Edmond (31), környei társkereső férfi

Én átlagosan mosolygós élet vidám embernek tartom magam, ha szeretnél többet megtudni rólam ismely meg

Imre (51), oroszlányi társkereső férfi

Komoly kapcsolatot keresek távolság nem akadály szívesen barátkozok kell el is megyek randira 1 éve élek egyedül várom a jelentkezöket

Bertalan (19), oroszlányi társkereső férfi

Szeretek focizni, és kocsit szerelni
Írjatok majd nekem most vagy később
Igazabol ennyi, irj rám és dumáljunk

Robi (27), császári társkereső férfi

Mérnök szaktanácsadóként dolgozom, így sokat utazok az ország nyugati részében.
Extrovertált személyiségnek tartom magam, szeretek a barátaim körében lenni. Szabadidőmben szeretek főzni, sportolni, filmet nézni.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Melinda az igazi
Melinda az igazi

Szombat esténként a haverokkal mindig azzal szórakozunk, hogy felmegyünk a netre és Pisti barátunknak csajt keresünk.

Hajadon társkeresők Vérteskethelyen (Komárom-Esztergom)

Vérteskethelyi társkereső vagy és szeretnéd, ha hajadon társad is helybéli lenne? 110 hajadon tag vár rád Vérteskethely és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Vérteskethely - Találd meg a párod a Vértes lábánál!

Vérteskethely egy festői kistelepülés Komárom-Esztergom vármegye szívében, ahol a nyugalom és a természet közelsége ideális környezetet teremt a harmóniára vágyóknak. A Párom.hu vérteskethelyi társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen neked felfedezni a környékbeli szingliket, és közelebb hozza a boldogságot ebben a családias hangulatú régióban.

Bár egy kistelepülésen az ismerkedés néha nehézkesebbnek tűnhet a korlátozottabb lehetőségek miatt, az online társkeresés kaput nyit a világra. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a Vérteskethelyen és a környező településeken - mint Kisbér, Ászár vagy Bakonysárkány - élő regisztráltak között. Nem kell messzire utaznod, ha olyan valakit keresel, aki hozzád hasonlóan értékeli a vidéki élet szépségét és a csendes, meghitt pillanatokat.

Miért érdemes Vérteskethely környékén a Párom.hu-t használni?

A helyi ismerkedés legnagyobb előnye a közös értékrend és az egyszerűbb logisztika. Ha valaki Vérteskethely környékéről való, nagyobb az esélye annak, hogy hasonló életmódot folytattok, és nem jelent akadályt egy spontán délutáni séta vagy egy közös kávézás. Míg a társkereső Győr térségében is népszerű, sokan kifejezetten a kisebb települések nyugalmát preferálják.

  • Célzott keresés: Szűrj rá pontosan Vérteskethelyre és a környező 10-20 km-es körzetre.
  • Biztonság: Kézzel ellenőrzött profilok garantálják, hogy valódi emberekkel ismerkedj.
  • Hasonló érdeklődés: Találj olyan társat, aki szereti a természetet és a Vértes kirándulóhelyeit.

Ismerkedési tanácsok kistelepülésen

Vérteskethelyen az őszinteség és a közvetlenség a legfontosabb. A profilodban bátran említsd meg, mi az, ami ide köt: talán a horgászat a közeli tavaknál, a túrázás a Vértesben, vagy csak a kertészkedés öröme. Ezek a részletek segítenek abban, hogy a másik fél könnyebben megszólítson.

Egy jó fotó itt is elengedhetetlen. Készíts egy mosolygós képet a természetben, vagy egy olyan helyen, ami kedves a szívednek. A hitelesség vonzza leginkább a komoly kapcsolatot keresőket.

Randevú ötletek Vérteskethelyen és környékén

Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt, aki megdobogtatja a szíved, eljött az ideje a személyes találkozónak. Bár Vérteskethely csendes, a környék számos remek helyszínt kínál az első randihoz:

Természetjárás a Vértesben

Egy könnyed séta az erdőben vagy a közeli tanösvényeken remek lehetőség a beszélgetésre. A friss levegő és a madárcsicsergés segít leküzdeni a kezdeti izgalmakat.

Kulturális séta Kisbéren

Vérteskethelytől csupán pár percre fekszik Kisbér, ahol a Lovarda környéke vagy a Mini Magyarország makettpark tökéletes hátteret ad egy ismerkedős sétához.

Egy csendes kávézó vagy cukrászda

A környékbeli települések hangulatos kis kávézói ideálisak egy első, rövidebb találkozóhoz, ahol nyugodt körülmények között nézhettek egymás szemébe.

Miért válaszd a Párom.hu-t Vérteskethelyen?

Sokan tartanak attól, hogy egy kisebb közösségben mindenki ismer mindenkit, és az online jelenlét "kínos" lehet. Valójában azonban a Párom.hu felhasználói között rengeteg olyan értékes, dolgozó ember van Vérteskethely környékén is, akik egyszerűen csak hatékonyabbá akarják tenni az ismerkedést. A társkereső Komárom-Esztergom vármegye egész területéről vonzza a tagokat, így a választék jóval nagyobb, mint gondolnád.

Nálunk nem kell attól tartanod, hogy komolytalan profilokba botlasz. Rendszerünk és moderátoraink azon dolgoznak, hogy csak olyan emberekkel kerülj kapcsolatba, akik szintén társat, szerelmet vagy tartós barátságot keresnek.

Gyakori kérdések a vérteskethelyi ismerkedésről

"Vannak-e regisztráltak egy ilyen kis faluból?" - Meglepődnél, hányan használják a környéken az oldalt! Nem csak közvetlenül Vérteskethelyről, hanem a vonzáskörzetből is sokan keresik a párjukat, így a merítés sokkal nagyobb, mint a helyi boltban vagy a buszmegállóban.

"Biztonságos-e az adataim kezelése?" - A Párom.hu kiemelt figyelmet fordít a személyes adatok védelmére. Te döntöd el, kinek mit mutatsz meg magadból, és bármikor letilthatod a nemkívánatos érdeklődőket.

A boldogság karnyújtásnyira van

Ne hagyd, hogy a távolság vagy a hétköznapi rutin elvegye a kedved a szerelemtől. Vérteskethely egy csodás hely az élethez, de egy társsal az oldaladon minden nap szebb lesz. Legyen szó egy közös kirándulásról a Vértes dombjai között, vagy egy meghitt estéről az otthonod melegében, a Párom.hu segít megtalálni azt a partnert, akivel mindez valósággá válik.

Regisztrálj még ma, töltsd ki az adatlapodat, és nézz körül a helyi szinglik között! Lehet, hogy a jövendőbelid éppen a szomszéd faluban várakozik, vagy csak arra vár, hogy rákattints a profiljára. A szerelem nem válogat helyszín alapján, és Vérteskethelyen is ugyanolyan intenzitással találhat rád, mint bárhol máshol.

Készen állsz a nagy találkozásra Vérteskethely környékén?

Csatlakozz te is a Vértes vidékének legkedveltebb társkeresőjéhez, és találd meg azt a különleges valakit, akivel közösen tervezheted a jövőt!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció gyors, biztonságos és teljesen ingyenes.

Párom.hu - Mert Vérteskethelyen is rátalálhatsz az igazira!

Hajadon társkeresők: Találd meg a párod és kezdd el a közös jövőt!

A „hajadon” szó hallatán sokaknak még ma is a régi idők „pártában maradt” lányai jutnak eszébe, pedig a valóság ennél sokkal izgalmasabb. Ma hajadonnak lenni nem várakozást vagy kényszert jelent, hanem lehetőséget és függetlenséget. Hajadon társkeresőként te döntöd el, mikor és kivel osztod meg az életed, és készen állsz arra, hogy egy minden korábbi kötöttségtől mentes, mély kapcsolatot építs fel.

Miért különleges hajadonként ismerkedni?

A hajadon státusz (legyen szó 20-as, 30-as vagy akár 40 feletti éveidről) egyet jelent a szellemi és érzelmi szabadsággal. Az online társkeresés világában ez a kategória azért is népszerű, mert:
  • Nincs felesleges „hátizsák”: Nincsenek lezáratlan válóperek vagy az ex-férjjel kapcsolatos megoldandó konfliktusok.
  • Tiszta indulás: Lehetőséget ad arra, hogy a pároddal közösen éljétek át a nagy „elsőket” - az első igazi közös otthont, az első közös családi ünnepeket vagy akár a házasságot is.
  • Tudatos választás: Aki hajadonként keres párt, az nem a múltja elől menekül, hanem a jövőjét építi. Ez az igényesség garancia arra, hogy valódi társat keresel, nem csak egy pótlást.

Miért keresnek a férfiak kifejezetten hajadon hölgyeket?

Sok férfi számára a hajadon státusz vonzó, mert a közös jövő tiszta alapjait látják benne. Legyen szó egy „régi vágású” nőtlen férfiról vagy egy elvált úrról, aki újrakezdené, a hajadon társ egyfajta frissességet és érzelmi nyitottságot képvisel. Ez a státusz azt sugallja: „Még nem találtam meg az igazit, de most készen állok rá.”

Találd meg a boldogságot a Párom.hu-n!

A Párom.hu több mint 20 éve köti össze azokat az embereket, akik nem érik be kevesebbel a valódi szerelemnél. Oldalunkon több mint 20 000 hajadon hölgy keresi párját, a részletes keresőnkkel pedig könnyedén szűrhetsz:
  1. Családi állapot szerint, ha számodra is fontos a hasonló háttér.
  2. Életkor és végzettség alapján, hogy biztosan egy hullámhosszon legyetek.
  3. Komoly szándékú tagok között, akik szintén hosszú távú kapcsolatban gondolkodnak.
Ne félj a „hajadon” jelzőtől - ez a te szupererőd a társkeresésben! Ez jelzi, hogy szabad vagy, nyitott és készen állsz a nagybetűs kalandra.

Regisztrálj ingyen a Párom.hu-ra, és találd meg azt a férfit, aki épp rád vár!

Rövid ismertető


Vérteskethely egy Komárom-Esztergom megyei település. Bővebben »