Update cookies preferences

Hajadon társkeresők Szákszenden

Reni, 33 éves társkereső nő, Tata
Reni

33, Tata

Mikor egy nő gyermeket vállal, Szíve telve van boldogsággal. De ha egyedül neveli - Az erejét feszegeti. Mindenütt kihívás várja, S nem számíthat senki másra! A munkában helyt kell állni, S közben jó anyává válni. Az egyedülálló anyát Százszor megedzi az élet! Mert neki kell elszenvedni Az apa nélküli veszteséget. Ő biztosít meleg otthont, Örömet és biztonságot, Hogy gyermeke ne érezzen Hiányt, bizonytalanságot. Becsüljük meg azt az anyát, Aki mindezt felvállalja. Mert miközben ölel karja, A ház négy sarkát is tartja. Megsokszorozza erejét, Hogy felnevelhesse gyermekét.

Ilona, 18 éves társkereső nő, Tatabánya
Ilona

18, Tatabánya

Olyan társat keresek, aki kedves, figyelmes és őszinte. Fontos számomra, hogy lehessen vele bármiről beszélgetni, ne csak felszínesen, hanem úgy igazán, és hogy kölcsönösen meg tudjuk érteni egymást. Szeretem, ha valaki segítőkész, és ha szükségem van rá, számíthatok rá, ugyanakkor nem szeretem a túlzott ragaszkodást vagy a nyomulást. Olyan embert szeretnék magam mellett, aki nem fojt meg a figyelmével, de érezteti velem, hogy fontos vagyok neki. Aki apró dolgokkal is tud törődni, meghallgat, támogat, és mellettem van akkor is, amikor éppen nincs minden rendben. Számomra egy kapcsolatban a bizalom, a kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és az őszinte törődés a legfontosabb.

Erika, 20 éves társkereső nő, Tatabánya
Erika

20, Tatabánya

20 éves lány vagyok. Szeretnék megismerni egy kedves, őszinte, hozzám hasonló korú srácot, akivel nemcsak jól érezzük magunkat együtt, hanem valódi társai is lehetünk egymásnak. Hiszek abban, hogy a legjobb kapcsolatok a bizalomra, a megértésre és a közös élményekre épülnek. Remélem, itt megtalálom azt, akivel mindez kölcsönös lesz. Ha szeretnél megismerni, akkor írj bátran!:)

Ida, 24 éves társkereső nő, Tatabánya
Ida

24, Tatabánya

Sziasztok! 24 éves vagyok. Szeretek olvasni, filmeket és sorozatokat nézni. Imádok utazni és új kultúrákat megismerni. Szeretek beszélgetni, mély témákat érinteni. Eleinte vissza húzódó vagyok, de ha jobban megismerjük egymást akkor könnyen nyitok feléd. Szeretnék egy komoly kapcsolatot kiépíteni szépen lassan.

Virág, 49 éves társkereső nő, Tata
Virág

49, Tata

Dekoratív, csinos nő vagyok.fontosnak tartom a belső ?rt?keket,a becsületess?get,öszintes?get,az együtt töltött minőségi időt.

Böbe, 45 éves társkereső nő, Tata
Böbe

45, Tata

45 éves vagyok. Állandó éjszaka dolgozom. Szeretek kirándulni, filmezni, igazán bármit amit egy igazi társsal együtt lehet csinálni...

Ilona, 31 éves társkereső nő, Tatabánya
Ilona

31, Tatabánya

Az Y -generáció gyermeke vagyok, zenei területen dolgozom menedzserként. Alapvetően pörgős személyiség vagyok, de ugyanennyire szeretem a csendes, nyugodt, lelassult pillanatokat is. Nagyon szeretek utazni, természetben lenni, a finom ételeket (enni & főzni is), mozi, színház, könnyűzenei koncertek, síelés, darts (nézni és játszani is). Nem kalandozni szeretnék már, olyan társat keresek, akivel megoszthatom mindezeket, és hasonló világnézetünk, értékrendünk van, ezt inkább progresszívnek mondanám, jó értelemben.

Barbi, 35 éves társkereső nő, Kisbér
Barbi

35, Kisbér

Komoly kapcsolatot keresek más nem érdekel!ha érdekel írj!szabadidömben szívesen tv-zek,olvasok stb...

Klaudia, 47 éves társkereső nő, Tata
Klaudia

47, Tata

47 eves vagyok 154 cm magas . Van ketto felnott gyerekem es 1 unokam . Szeretek kirandulni , bicozni

Melinda, 22 éves társkereső nő, Tatabánya
Melinda

22, Tatabánya

22 éves vagyok Tatabányán lakom, természet és állatbarát vagyok. Aki meg akar ismerni, az írjon és folytassuk.

Nikoletta, 43 éves társkereső nő, Tata
Nikoletta

43, Tata

Keresem azt az embert, akivel közösen tudok jövőt tervezni. Jó mellette hallgatni, vele nevetni, vagy csak a közelében lenni. Kreatív alkotó vagyok, aki szeret történeteket mesélni képekben. Egy jó beszélgetés, egy múzeum, egy séta vagy egy csésze kávé többet jelent számomra, mint a hangos helyek. Olyan társat keresek, aki kíváncsi a világra, tud nevetni, és nem fél önmaga lenni.Bónuszpont, ha szereted a művészetet és a természetet

Tünde, 43 éves társkereső nő, Baj
Tünde

43, Baj

Tünde vagyok, komoly kapcsolatot szeretnék. Szívesen főzök, teniszezek, kertészkedek. 43 éves vagyok.

Nikoletta, 19 éves társkereső nő, Tatabánya
Nikoletta

19, Tatabánya

Sziasztok! Komoly kapcsolat reményében vagyok fent. Tatabánya és környékről leginkább vagy Budapestről.

Krisztina, 51 éves társkereső nő, Naszály
Krisztina

51, Naszály

Erzsébet, 34 éves társkereső nő, Tatabánya
Erzsébet

34, Tatabánya

Sziasztok! Mosolygós, kedves lány vagyok. Szeretek utazni, különböző kultúrákat megismerni. Olyan személyt keresek, aki társ lenne a további élmények szerzésében. Szabadidőmben szívesen olvasok, filmeket nézek. Legújabb hobbim a kreatív horgolás.

Olga, 20 éves társkereső nő, Tatabánya
Olga

20, Tatabánya

Olyan társat keresek, aki őszinte és csak engem akar. Aki megértő, segítőkész és ott van mellettem ha szükségem van rá. Én ezt adom, ezt is várom el... Nehezen nyílok meg és amíg nem érzem magam biztonságban, nehéz is velem... De ha sikerül, akkor megéri mert nagyon tudok szeretni! Nem keresek rövid vagy alkalmi kapcsolatot, csak és kizárólag hosszú távú akár életünk végéig tartó szerelmet keresek!

Zsanett, 35 éves társkereső nő, Tatabánya
Zsanett

35, Tatabánya

Nyitott, őszinte embernek tartom magam, aki hosszútávú kapcsolatot keres. Fontos számomra a kölcsönös tisztelet, az odafigyelés.

Marianna, 22 éves társkereső nő, Tatabánya
Marianna

22, Tatabánya

Marianna vagyok, 21 éves múltam. Tatabányán élek, sokat dolgozom, de szeretem is a munkám. Amikor épp nem dolgozom, akkor táncolni szeretek a legjobban – még ha mostanában kicsit kevesebb idő is jut rá a munka mellett. Olyan férfit keresek, akivel szívesen találkoznék egy kávéra vagy egy italra, és akivel megvan az összhang.

Orsolya, 45 éves társkereső nő, Tatabánya
Orsolya

45, Tatabánya

Sziasztok! Szeretek bulizni, zen?t hallgatni! Im?dok autózni csak úgy a vakvil?gba, nekem jogsim nincs de valószínűleg azt m?r nem is szeretn?m ha nekem k?ne vezetni! Komoly kapcsolatot keresek, de szívesen bar?tkozik is!

Mónika, 48 éves társkereső nő, Tatabánya
Mónika

48, Tatabánya

Spontán ember vagyok. szívesen ismerkedem, beszélgetek emberekkel, ezek után derül ki, mi is sül ki a dologból.

Mária, 19 éves társkereső nő, Tatabánya
Mária

19, Tatabánya

Budapesten gazdasági területen tanulok, de tatabányai vagyok. Szeretek sportolni, vásárolgatni és a szabadban lenni.

Zsófi, 30 éves társkereső nő, Tatabánya
Zsófi

30, Tatabánya

Szeretek nevetni, jó beszélgetésekbe belefeledkezni, és értékelem az apró örömöket a hétköznapokban. Fontos számomra az őszinteség és a kölcsönös tisztelet. Nyitott vagyok új élményekre, és hiszem, hogy a legjobb dolgok gyakran váratlanul történnek.

Dóra, 31 éves társkereső nő, Tatabánya
Dóra

31, Tatabánya

Sziasztok! :) Keresem a társam aki megbecsül és tisztel valamint őszintén, és hűségben fog szeretni. Alkalmi kapcsolat nem érdekel!! Bízom benne, hogy itt fogom megtalálni az életem Párját!

Anikó, 20 éves társkereső nő, Tatabánya
Anikó

20, Tatabánya

Anikó vagyok, 19 éves, lakhelyem Tatabánya. Jelenleg Budapesten angol-német tanári szakra járok. Szabadidőmben szeretek olvasni és versenyszerűen táncolok.

Pár társkereső bemutatkozása:

Zsolt (34), tatai társkereső férfi

Szia.
Tatán élek, van egy idős macskám. Szabadidőmben szeretek kirándulni, színházba járni, fallabdázni, de szeretek bekuckózni is és filmezni vagy sorozatot nézni.
Többet megtudhatsz rólam, ha elkezdünk ismerkedni.

Tibor (41), tatai társkereső férfi

Nem hiszek a véletlenekben, mindenki okkal kerül egy másik ember életébe.
Viszont eljutottam egy olyan szintre, hogy nem mindenáron kell valaki, csak azért hogy legyen. Ennek ellenére nem zárkózom el senkitől ha esetleg mégis úgy adódik.

UI: Imádom a rock és metál zenét valamint a tetoválásokat, rajtam is van néhány :-)

Köszönöm ha elolvastad, a többit majd élőben

Adam (24), tatabányai társkereső férfi

fiatal, lelkes, tapasztalatot gyűjtő higiénikus úriember keres kedves, szép hölgyet, ha magadra ismersz írj

Richárd (35), tatabányai társkereső férfi

Üdv hölgyek! :-) Komoly kapcsolat celjabol vagyok fennt, de semmi rossznak az elrontoja nem vagyok :-)

Reni (33), tatai társkereső nő

Mikor egy nő gyermeket vállal,
Szíve telve van boldogsággal.
De ha egyedül neveli -
Az erejét feszegeti.

Mindenütt kihívás várja,
S nem számíthat senki másra!
A munkában helyt kell állni,
S közben jó anyává válni.

Az egyedülálló anyát
Százszor megedzi az élet!
Mert neki kell elszenvedni
Az apa nélküli veszteséget.

Ő biztosít meleg otthont,
Örömet és biztonságot,
Hogy gyermeke ne érezzen
Hiányt, bizonytalanságot.

Becsüljük meg azt az anyát,
Aki mindezt felvállalja.
Mert miközben ölel karja,
A ház négy sarkát is tartja.

Megsokszorozza erejét,
Hogy felnevelhesse gyermekét.

Lóránt (41), tatabányai társkereső férfi

41, férfi, és igen, még mindig kíváncsi vagyok arra, hogy vajon milyen benyomást keltek másokban. 😄

Szeretem azokat a beszélgetéseket, amikből valahogy észrevétlenül lesz egy óra, és azokat az embereket, akik mellett nem kell folyamatosan szerepet játszani.

Van humorom, öniróniám, véleményem — de azt is tudom, hogy néha jobb egyszerűen csak figyelni. Nem tökéletes embert keresek, és magamat sem annak gondolom. Inkább valakit, akivel lehet őszintén beszélgetni, hülyéskedni, csendben lenni, spontán programokat csinálni, és közben azt érezni, hogy jó együtt.

A többit nem szeretném előre lelőni. Az első üzenet egyik előnye pont az, hogy kiderülhet: vajon tényleg olyan vagyok-e, amilyennek elképzeltél. 😉

Krisztián (35), tatai társkereső férfi

Szia 😊 Kicsit félénkebb vagyok az elején, de ha megismerek valakit, könnyebben megnyílok. Szeretem a nyugodt, őszinte beszélgetéseket és a jó társaságot. Nem vagyok nagy szövegelős, inkább szeretném, ha idővel megismernénk egymást. 😊

Zoltan (36), tatabányai társkereső férfi

Sziasztok szeretnék ismerkedni és csak aki komojan gondoja azok lecivesazok irjanak kononom a meg értését mindekinek

Dénes (40), baji társkereső férfi

Szia! Dénes vagyok és nagyon rossz vagyok bemutatkozó szövegek írásában. Ha gondolod, beszélgessünk és ismerjük meg egymást.

Balázs (41), tatabányai társkereső férfi

Nem igazán hiszek ilyen oldalakban, de teszek egy próbát. Kedves, őszinte, humoros vagyok. Egy normális kapcsolatra vágyom, nem olyanra ahol semmibe sem vagyok véve.

Szeretek biciklizni, rollizni és ha az időjárás engedi kicsit túrázni.
Szeretem a természetet és az állatokat.

Olyan társat keresek, akivel közös az érdeklődés.

Szeretem az őszinteséget még akkor is, ha fáj 🙂

Ádám (31), tatabányai társkereső férfi

Hát még próbáljuk itt. 😊
Ismerkedni beszélgetni vagyok itt aztán majd meg látjuk hogy alakul. 😁 😄
De vigyázz ami a szívemben a számon 😀

Tamás (35), tatabányai társkereső férfi

Sziasztok! Hosszútávú kapcsolatot keresek olyan hölgy társaságában aki hűséges, odaadó és nem fél szeretni cserébe tőlem is garantált. Több rosszul sikerült párkapcsolat után már nekem is nehezebb kiépíteni egy kapcsolatot. Sok hibám javításán dolgoztam az évek alatt.

Móni (54), tatai társkereső nő

Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan! /exupery/
Jószívű természetet kedvelő vagyok imadok sütni főzni wellnessbe járni.

Martin (36), tatabányai társkereső férfi

Bár a profilomból sok dolog kiderül, de nem minden: hosszú távú, érett kapcsolatot keresek.
Úgy gondolom megtaláltam a helyemet a világban, hisz munkában egy nagyon jó kis csapatot vezetek, szabadidőmben pedig sétálgatok a természetben (olykor videózom is a környezetet) énekelek, gitározok (na nem séta közben, ennyi multitask nem megy egyszerre :-) ) és amikor tehetem vezetni is szoktam.
Egy olyan társat keresek, akivel egy hullámon vagyunk, és akivel közösen építhetünk valami nagyszerűt.
Ha ezek alapján szívesen megismernél, írj bátran! :-)

Ilona (18), tatabányai társkereső nő

Olyan társat keresek, aki kedves, figyelmes és őszinte. Fontos számomra, hogy lehessen vele bármiről beszélgetni, ne csak felszínesen, hanem úgy igazán, és hogy kölcsönösen meg tudjuk érteni egymást. Szeretem, ha valaki segítőkész, és ha szükségem van rá, számíthatok rá, ugyanakkor nem szeretem a túlzott ragaszkodást vagy a nyomulást.
Olyan embert szeretnék magam mellett, aki nem fojt meg a figyelmével, de érezteti velem, hogy fontos vagyok neki. Aki apró dolgokkal is tud törődni, meghallgat, támogat, és mellettem van akkor is, amikor éppen nincs minden rendben. Számomra egy kapcsolatban a bizalom, a kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és az őszinte törődés a legfontosabb.

Tamás (19), tatabányai társkereső férfi

Szia! 19 éves vagyok, Tatabányán élek.
Szabadidőmben szeretek olvasni és zenét hallgatni. Szeretek jókat beszélgetni, akár komolyabb témákról, akár mindennapi dolgokról.
Nyugodt, nyitott és őszinte embernek tartom magam, aki szereti a humort. Keresem azt a hozzám illő társat, akivel kölcsönös érdeklődés mellett kialakulhat egy komoly kapcsolat.
Ha felkeltettem az érdeklődésed, írj!

Jozsef (30), tatabányai társkereső férfi

sziasztok 30 éves rugallmas srác vagyok szeretek társasagba kenni de romantikázni es nagyon szeretek
sportolas is nagyon jo szeretek mindent igazabol benne vagyok minden jo es vicces dologba

Zsolt (33), tatai társkereső férfi

Szia idegen
Komoly kapcsolatot keresek
Ha te is gondolod akkor nagyon szívesen meg ismernélek �

András (43), tatabányai társkereső férfi

Szeretem élni az életet szeretek szeretni, imádom a nőket. Ha valaki szeretetre vágyik keressen meg.

László (49), tatabányai társkereső férfi

Szia, kedves érdeklődő !
Köszönöm , hogy rám kattintottál !

Komoly kapcsolat céljából regisztráltam, az oldalra ! ! !

Őszinte, kommunikatív, értelmes, humoros, pasinak gondolom magam !
Káros szenvedélyektől mentesen élek , még kávét sem fogyasztok ! / persze, nem zavar, ha te igen /
Megbízható, család centrikus, romantikus típus vagyok , végtelen pozitív gondoldásmód jellemez !
Hiszem, hogy a jövőnket a jelenünkben építjük !
Szabadidőmben szívesen, bringázom, túrázok , szeretem a filmeket, néha olvasok, de érdekelnek a technikai sportok is !

Ha a három főelemet kéne definiálnom az életemben , akkor, szeretem a vizet, imádom a levegőt, és vágyom a tűzre :-)
Harmonikus, kiegyensúlyozott , stabil kapcsolatot szeretnék !

Nem sok kapcsolatom volt eddig, ezért nem biztos , hogy jól ismerkedem. sorry

köszönöm, hogy végigolvastad , eme szerény, magamat jellemző irományom !

Szép, boldog életet kívánok neked :-)

Zoltán (21), tatabányai társkereső férfi

Sziasztok.
Tatabányán élek 21 éves magas átlagos 55 kilós srác vagyok.
Sajnos identitás zavarban szenvedtem, korban hozzám hasonló női páromat keresem aki ell tudja fogadni a multam.
Nagyon szeretek zenét hallgatni, filmeket nézni, sokat szórakozni tartalmasan ell tölteni az időt, sétálni a szabadban.
Kedves , jó lelkű és jó szívű embernek tartom magam.
Segítőkész vagyok és fiygelmes
Várom hogy rá találjak a párom ra.

Feri (37), tatabányai társkereső férfi

Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. (...) Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél.

Sandor (45), oroszlányi társkereső férfi

Szeretek viccelődni bulizni beszélgetni barátkozni új dolgokat ki próbálni
Komoly kapcsolat keresek

Laci (70), tatabányai társkereső férfi

Szia Laci vagyok 70 éves van egy 25 éves lányom 13 éve egyedül élek ismerkedés céljából keresem a hozzám illö hőlgyet

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Manuéla & Viktor
Manuéla & Viktor

Anyukám folyamatos noszogatására végül 2011. márciusában regisztráltam fel a Párom.hu-ra.
Az igazat megvallva semmi reményt nem fűztem a dologhoz ezért poénként fogtam fel.

Hajadon társkeresők Szákszenden (Komárom-Esztergom)

Szákszendi társkereső vagy és szeretnéd, ha hajadon társad is helybéli lenne? 335 hajadon tag vár rád Szákszend és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Szákszend - Találd meg a párod Komárom-Esztergom vármegye szívében!

Szákszend egy nyugodt, barátságos település, ahol az értékek és a közösség ereje még mindig sokat számít. Bár a falu békéje ideális az otthonteremtéshez, a párkeresés néha kihívást jelenthet a kisebb lélekszámú közösségekben. A Párom.hu Szákszend társkereső oldala azért jött létre, hogy áthidalja a távolságokat, és segítsen neked felfedezni azokat a szingliket, akik a közvetlen közeledben vagy a környező településeken élnek.

Sokan vágynak egy megbízható társra Szákszenden, de a mindennapi munka, az ingázás vagy a mezőgazdasági teendők mellett nem jut elég idő a közösségi események látogatására. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a környékbeli regisztráltak között, így nem kell a véletlenre bíznod, hogy mikor botlasz bele valakibe a boltban vagy a buszmegállóban. Itt mindenki egy célból regisztrált: hogy társat találjon.

Miért érdemes Szákszenden online ismerkedni?

A helyi ismerkedés legnagyobb előnye a logisztika egyszerűsége. Míg a társkereső Tatabánya környékén rengeteg városi lehetőséget kínál, Szákszend lakójaként neked is fontos, hogy a leendő párod megértse a vidéki élet szépségeit és ritmusát. A közös pontok, mint a hasonló lakókörnyezet, már az első pillanatban erős alapot adnak a beszélgetéshez.

  • Biztonság: Kézzel ellenőrzött profilok, hogy csak valódi emberekkel találkozz.
  • Közelség: Nem kell órákat utaznod, ha egy szomszédos településen élővel ismerkedsz meg.
  • Közös értékek: A vidéki életmód iránti szeretet összeköti a szákszendi szingliket.

Ismerkedési tippek kistelepülésen élőknek

Szákszenden és környékén az emberek ismerik egymást, de az online társkeresés segít túllépni az "ismerős arcokon". Profilod megírásakor emeld ki, mi az, ami egyedivé tesz! Szeretsz horgászni a közeli tavaknál? Szívesen kertészkedsz, vagy éppen nagy túrázó vagy a Gerecse dombjai között?

Tipp: Ne csak Szákszend közvetlen határában gondolkodj! Érdemes megnézned a társkereső Tata szekciónkat is, hiszen a közeli városok lakói is gyakran vágynak egy nyugodt, falusi környezetben élő társra.

Randevú ötletek Szákszend környékén

Ha sikerült megtalálni a közös hangot valakivel a Párom.hu-n, eljön az ideje az első személyes találkozónak. Szákszend környéke bővelkedik romantikus és izgalmas helyszínekben:

Természet és csend

Egy hosszú séta a Szákszend környéki dűlőkön vagy erdőszélen tökéletes alkalom arra, hogy zavartalanul beszélgessetek és megismerjétek egymás gondolatait a természet lágy ölén.

Tata, a vizek városa

Csak egy rövid autóút, és az Öreg-tó partján találjátok magatokat. Egy kávé a vár tövében vagy egy naplemente nézés a tóparton garantáltan romantikus hangulatot teremt.

Kulináris élmények

Látogassatok el egy közeli csárdába vagy kisvendéglőbe, ahol a házias ízek mellett egy pohár finom neszmélyi bor kíséretében lazíthattok és élvezhetitek egymás társaságát.

Hogyan válasszunk párt egy kisközségben?

A szákszendi társkeresés során fontos a türelem és a nyitottság. Mivel a merítés kisebb, mint egy nagyvárosban, a Párom.hu algoritmusa segít kiterjeszteni a keresést a szomszédos falvakra és járásokra is. Sokan tartanak attól, hogy "mindenki ismer mindenkit", de az online platform diszkréciót biztosít: csak azokkal lépsz kapcsolatba, akikkel te szeretnél.

Érdemes rendszeresen frissíteni a profilodat és új fotókat feltölteni. Egy kép a szákszendi templom előtt vagy egy közeli kirándulóhelyen rögtön elárulja, hogy lokálpatrióta vagy, és keresed azt a valakit, akivel közösen építheted a jövődet ezen a vidéken.

Tévhitek a vidéki társkeresésről

"Vidéken mindenki házas már." - Ez korántsem igaz. Rengeteg olyan egyedülálló él Szákszenden és környékén, akik válás után, vagy egyszerűen csak a karrierjükre koncentrálva maradtak egyedül, és most vágynak egy őszinte kapcsolatra.

"Az online társkeresés csak a fiataloknak való." - A Párom.hu felhasználói között minden korosztály képviselteti magát. Kifejezetten sok az 50 feletti szákszendi társkereső, akik már tudják, mit akarnak az élettől.

Szákszendi magány helyett szákszendi szerelem

Gondolj bele, milyen jó lenne, ha hétvégén nem egyedül kellene a kertben ülnöd, vagy egyedül nézned a filmet a tévében. Szákszend csendje sokkal édesebb, ha van kivel megosztani. Legyen szó egy közös sétáról a falu szélén, egy kirándulásról a közeli Turul-emlékműhöz, vagy csak egy nyugodt vacsoráról kettesben, a boldogság elérhető közelségben van.

Ne hagyd, hogy a félelem vagy a megszokás visszatartson! A regisztráció nálunk gyors és egyszerű. Pár perc alatt létrehozhatod a profilodat, és már böngészhetsz is a szákszendi és Komárom-Esztergom vármegyei szinglik között. Itt nincsenek hamis ígéretek, csak valódi emberek, akik hozzád hasonlóan a párjukat keresik.

Készen állsz megtalálni az igazit Szákszenden?

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és tudd meg, ki az a különleges valaki a közeledben, aki épp a te üzenetedre vár!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció ingyenes és mindössze 2 percet vesz igénybe.

Párom.hu - Mert a boldogság mindenkinek jár, Szákszenden is!

Hajadon társkeresők: Találd meg a párod és kezdd el a közös jövőt!

A „hajadon” szó hallatán sokaknak még ma is a régi idők „pártában maradt” lányai jutnak eszébe, pedig a valóság ennél sokkal izgalmasabb. Ma hajadonnak lenni nem várakozást vagy kényszert jelent, hanem lehetőséget és függetlenséget. Hajadon társkeresőként te döntöd el, mikor és kivel osztod meg az életed, és készen állsz arra, hogy egy minden korábbi kötöttségtől mentes, mély kapcsolatot építs fel.

Miért különleges hajadonként ismerkedni?

A hajadon státusz (legyen szó 20-as, 30-as vagy akár 40 feletti éveidről) egyet jelent a szellemi és érzelmi szabadsággal. Az online társkeresés világában ez a kategória azért is népszerű, mert:
  • Nincs felesleges „hátizsák”: Nincsenek lezáratlan válóperek vagy az ex-férjjel kapcsolatos megoldandó konfliktusok.
  • Tiszta indulás: Lehetőséget ad arra, hogy a pároddal közösen éljétek át a nagy „elsőket” - az első igazi közös otthont, az első közös családi ünnepeket vagy akár a házasságot is.
  • Tudatos választás: Aki hajadonként keres párt, az nem a múltja elől menekül, hanem a jövőjét építi. Ez az igényesség garancia arra, hogy valódi társat keresel, nem csak egy pótlást.

Miért keresnek a férfiak kifejezetten hajadon hölgyeket?

Sok férfi számára a hajadon státusz vonzó, mert a közös jövő tiszta alapjait látják benne. Legyen szó egy „régi vágású” nőtlen férfiról vagy egy elvált úrról, aki újrakezdené, a hajadon társ egyfajta frissességet és érzelmi nyitottságot képvisel. Ez a státusz azt sugallja: „Még nem találtam meg az igazit, de most készen állok rá.”

Találd meg a boldogságot a Párom.hu-n!

A Párom.hu több mint 20 éve köti össze azokat az embereket, akik nem érik be kevesebbel a valódi szerelemnél. Oldalunkon több mint 20 000 hajadon hölgy keresi párját, a részletes keresőnkkel pedig könnyedén szűrhetsz:
  1. Családi állapot szerint, ha számodra is fontos a hasonló háttér.
  2. Életkor és végzettség alapján, hogy biztosan egy hullámhosszon legyetek.
  3. Komoly szándékú tagok között, akik szintén hosszú távú kapcsolatban gondolkodnak.
Ne félj a „hajadon” jelzőtől - ez a te szupererőd a társkeresésben! Ez jelzi, hogy szabad vagy, nyitott és készen állsz a nagybetűs kalandra.

Regisztrálj ingyen a Párom.hu-ra, és találd meg azt a férfit, aki épp rád vár!

Rövid ismertető


Szákszend egy Komárom-Esztergom megyei település. Bővebben »