Update cookies preferences

Diplomás társkeresés Tereskén

Diplomás társkereső hölgyek Tereske és környékéről:

Eszter, 66 éves társkereső nő, Vác
Eszter

66, Vác

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Luca, 59 éves társkereső nő, Rétság
Luca

59, Rétság

59 éves vagyok, kedves, kiegyensúlyozott, romantikus természetű. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, beszélgetni, de hallgatni is tudok. Első körben szabadidő-partnerrel ismerkednék, közös élményekre. Nem sietek – hiszek abban, hogy ami jó, az természetesen alakul komoly kapcsolattá. Reményeim szerint egy életre. Szeretném megtalálni azt az embert akivel szép lehet a "B" oldal minden pillanata.

Veronika, 56 éves társkereső nő, Vác
Veronika

56, Vác

Sose adom fel, hogy megtaláljam azt az Egyet, akivel összeillünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Magam részéről kiegyensúlyozott, aktív életet élő nő vagyok. Szeretek túrázni, utazni, koncertekre, színházba járni. Hasonló érdeklődésű, nemdohányzó, intelligens páromat keresem a korosztályomból (52-62 év)

Adrienn, 38 éves társkereső nő, Balassagyarmat
Adrienn

38, Balassagyarmat

37 éves vagyok, 3 gyerekes anyuka. Ha így is szeretnél megismerni, készen állok. Többet majd privát üzenetben, amennyiben ismerkedünk. 😊

Erzso, 69 éves társkereső nő, Vác
Erzso

69, Vác

Barátságos, vidám természetem van.Házias,gondoskodó típus vagyok..Ápolt, igényes megjelenésű.Széles érdeklődési körű, pozízív beállítottságú!Szeretek utazni, kirándulni. Önálló életet élek,rendezett körúlmények között,.Nem eltartót keresek, de az ellenkezőjét sem szeretném! Kölcsönössegen alapuló tartós társas kapcsolatot szeretnék!Fontos számomra az értelmi-érzelmi kapcsolódás! Személyes tapasztalati alapon a megismerésben hiszek és nem a " mindent eldöntő" - a külsőt mutató első személyes találkozásban. Bár az is nagyon fontos! De! a találkozás előtti egy - két telefon beszélgetésben már fontos információkat tudhatunk meg egymásről .

Nóra, 49 éves társkereső nő, Vác
Nóra

49, Vác

Szeretem a természetet, szeretek túrázni, sokat biciklizek. Rossz időben a szobabiciklin tekerek. Fontos számomra a mozgás. Szeretek utazni, nagyon szeretem az utazásokat megtervezni, szeretek új helyeket felfedezni... Van egy 14 éves kamasz fiam aki részben velem él, sokat járunk színházba, néha moziba, ritkán biciklizni és kirándulni is eljön velem. Heti váltásban neveljük az apukájával. Hosszú távú párkapcsolatot keresek, szeretném valakivel megosztani az életem, aki tisztel, szeret és elfogad és akit én is hasonlóan tisztelhetek, szerethetek, el tudnám fogadni. Nem tudok megalkudni, nem minden áron keresem a társam...

Rita, 58 éves társkereső nő, Verőce
Rita

58, Verőce

"Az "Igazit" keresed? Én is azt kerestem sokáig, s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt... Most már az "Igazat" keresem... Mert az "Igazi" szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az "Igaz" odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz... Az "Igazi" megcsókolja a kezed, az "Igaz" megfogja... Az "Igazi" álmodik veled, az "Igaz" virraszt melletted... Az "Igaziba" belehalsz, az "Igaz" meghal érted, ha kell..." "Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek..." /Wass Albert/

Zsuzsa, 80 éves társkereső nő, Kisecset
Zsuzsa

80, Kisecset

Helló! Ötödik éve vagyok özvegy. Gyerekeim, unokáim is már felnőttek. Egyedül élek egy vidéki házban, illetve a kutyámmal. Még mindig filigrán alkat vagyok, imádok rokizni, olvasni, kirándulni. Szeretek jókat főzni és jókat enni. A képem 10 éves ugyan, de nem sokat változtam. Felsőfokú kép., utoljára könyvelési vállalkozásom volt.

Szilvia, 56 éves társkereső nő, Vác
Szilvia

56, Vác

55 éves vidám, természetkedvelő nő vagyok Vácról. Szeretek főzni, utazni, kertészkedni és jókat beszélgetni. Tartalmas, őszinte kapcsolatot keresek 55� év közötti, nem dohányzó úrral, akivel öröm megélni a hétköznapokat is. 𠇪 boldogság a megosztott pillanatokban rejlik.”

Valcsi, 50 éves társkereső nő, Vác
Valcsi

50, Vác

Szeretem a humort, a vidámságot, könnyedséget, utazást, társaságot, de időnként szükségem van arra, hogy csak magammal legyek. A kevesebb több alapon, engedj szabadnak lennem és én nem akarok elmenni majd. Igyekszem mindenben a pozitívum megtalálására. Őszinteségem nem mindig szimpatikus másoknak. ha úgy érzed ez sem rettent el, írj bátran.

Cecil, 68 éves társkereső nő, Vác
Cecil

68, Vác

Szia kedves párkereső! A hagyományos férfi-női szerepekben hiszek és ilyen kapcsolatot is szeretnék kialakítani egy kedves, 65-70-es férfi személyében. Elvárásom, hogy legyél igényes magadra, környezetedre és udvarias. Szeretek főzőcskézni, kirándulni. Minden udvarias levélre válaszolni fogok.

Anita, 43 éves társkereső nő, Bánk
Anita

43, Bánk

Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen bele egy olyan gondolatot, amely szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: elmúlik

Diplomás társkereső urak Tereske és környékéről:

Albert, 43 éves társkereső férfi, Balassagyarmat
Albert

43, Balassagyarmat

Albert vagyok. ⚖ Az igazságszolgáltatásban dolgozom, így a mindennapjaim a rendről és az egyenességről szólnak. Hasonló területen mozgó (ügyvéd, jogász vagy igazságügyi) partnert keresek, akivel közös a nyelvezetünk és megértjük egymás időbeosztását. Szeretek utazni, új helyeket felfedezni. Jelenleg egy válási folyamatban vagyok, és három csodás gyermek édesapja. Ha te is csalódtál már, és tudod, milyen érzés, amikor megtörik a bizalmat, akkor érteni fogod: nálam a hűség és az őszinteség nem alku tárgya. Ha van gyereked az csak előny

Doni, 37 éves társkereső férfi, Alsópetény
Doni

37, Alsópetény

Egyenlőre csak kíváncsi vagyok. Egy stabil és egyben izgalmas kapcsolatot szeretnék építeni! A manipulatív dolgokból elég volt.

Márk, 28 éves társkereső férfi, Rád
Márk

28, Rád

Szia! Márk vagyok, 27 éves, és állítólag jobb arc vagyok élőben, mint egy telefonos képernyőn. Jelenleg az egyetemet taposom (igen, még mindig tanulok), de a könyvek bújása mellett jut időm a mozgásra is, szóval a sportos életmód alap nálam. Alapvetően egy vidám, pozitív srácnak tartom magam, aki nem veszi túl komolyan az élet apró bosszúságait, de a jövőjét annál inkább. Nem alkalmi kalandokat vagy Tinder-trófeákat gyűjtök. Hosszú távra tervezek, ehhez pedig egy olyan kedves és értelmes lányt keresek, akivel a világ nagy dolgairól és a legújabb mémekről is ugyanolyan jót lehet beszélgetni. Ha magadra ismertél, és benne vagy egy kávéban , ne habozz, írj rám!

Gábor, 45 éves társkereső férfi, Vác
Gábor

45, Vác

Komoly kapcsolat céljából regisztráltam. Megbízható társat keresek, aki szabadidejét aktív kikapcsolódással is szereti tölteni.

Gábor, 24 éves társkereső férfi, Vác
Gábor

24, Vác

Nem a nonstop bulizós típus vagyok – inkább túra egy szép kilátással, egy jó társasjáték este, vagy egy kávézós beszélgetéses randi 😄 Most a szakdolgozatomon dolgozom, de mellette igyekszem folyamatosan fejlődni és élvezni az életet. Olyan lányt keresek, aki nem csak „jelen van”, hanem halad is valamerre, és közben tud örülni az egyszerű dolgoknak.

Henrik, 47 éves társkereső férfi, Vác
Henrik

47, Vác

Szia,a nevem:Henrik! Keresem azt a hölgyet,aki, humoros, kedves,nőies,igényes, közvetlen,nem fél kimutatni az érzéseit.Szeretem a tartalmas, beszélgetéseket és ami feltölt,szeretek olvasni,utazni,edzeni, kirándulni,futni, bringázni és wellnessezni,aki bírja a humort előnyben 😆 Jó kávéhelyeket találok és elcsábítalak egyre.

Balázs, 36 éves társkereső férfi, Diósjenő
Balázs

36, Diósjenő

Nyugodt, türelmes, őszinte embernek ismernek. Szeretek túrázni, sétálni a természetben vagy egyszerűen csak kiülni egy nyári estén a kertbe és nézni a csillagokat. Fejlesztőként dolgozok és szívesen teremtek értékeket, de szeretek a két kezemmel építeni és alkotni, a ház körüli teendőkben és a konyhában is feltalálom magam. Mostanában egy kertes házat újítok fel a Börzsöny lábánál, amiből egy barátságos otthon kialakítása a célom. Egy kedves, közvetlen nővel szeretnék megismerkedni komoly kapcsolat céljából, akivel jó együtt nevetni, közös élményeket gyűjteni és egymás mellett építeni a jövőt.

Balázs, 33 éves társkereső férfi, Vác
Balázs

33, Vác

Olyan embernek tartom magam, aki értékeli az őszinteséget, a tiszteletet és a valódi beszélgetéseket. Dolgozom, igyekszem haladni az életemmel, és hiszek abban, hogy egy kapcsolat akkor működik jól, ha ketten együtt építjük. Szeretek nyugodt programokat, beszélgetős estéket, de egy spontán kiruccanásra vagy közös nevetésre is könnyen kapható vagyok. Olyan társat keresek, akivel lehet tervezni, támogatni egymást, és aki nem játszmázik, hanem valóban jelen van. Ha te is inkább a tartalmas ismerkedésben hiszel, szívesen megismernélek.

Tamás, 46 éves társkereső férfi, Vác
Tamás

46, Vác

Szia Tamás vagyok. 46 éves, elvált, egy lány gyermekem van. Budapesten dolgozom, Vácon élek. Szeretek sportolni. Keresem megbízható társam.

Péter, 44 éves társkereső férfi, Diósjenő
Péter

44, Diósjenő

Életvidám ember vagyok,nagyon színes az életem, három gyermekem van,akik heti váltásban vannak nálam.

Tomi, 41 éves társkereső férfi, Balassagyarmat
Tomi

41, Balassagyarmat

Nógrád megyén belül ismerkednék hölgyekkel,kortól függetlenül.Privátban mindent szívesen elmondok magamról a beszélgetés során.

Árpi, 47 éves társkereső férfi, Verőce
Árpi

47, Verőce

(Nem vagyok előfizető, ha érdekellek, írj kérlek.) Persze, a legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy csak egy egyszerű pasi vagyok, de biztos ezer olyan dolgot találni bennem, amihez nagy levegő kell. Cserébe biztos, hogy ezer olyat is tudok mutatni, ami a szívhez szól, és mindkét felet képes átmelegíteni. Tudom, nem vagyok hibátlan, de képes vagyok tanulni abból, ami már mögém került, és az sem tűnik lehetetlennek, hogy fejlődjek azáltal, ami még csak most jön. Jobban szeretek főzni, mint étterembe menni, többre tartom a Dunakanyart, mint a Balatont, ha választanom kell a hegyek meg a tengerpartos fetrengés között, inkább azt választom, ahol vannak öklömnyi vargányák meg príma kanyarok. A humorom egyesek szerint pokoli, mások pedig nevetnek mellettem - az állandóan szóló zenéim is megosztóak, de hátha te vagy az, aki képes Rachmanyinovra csápolni és old school NYHC-re elaludni. Nem baj, ha van gyereked, sőt örülök neki, nekem is van három, mocsok szar lenne nélkülük az élet, oké, mondjuk így sem könnyű, de valamit valamiért - azt is megértem, ha neked ők az elsők a sorban,

Pár társkereső bemutatkozása:

Albert (43), balassagyarmati társkereső férfi

Albert vagyok. ⚖ Az igazságszolgáltatásban dolgozom, így a mindennapjaim a rendről és az egyenességről szólnak. Hasonló területen mozgó (ügyvéd, jogász vagy igazságügyi) partnert keresek, akivel közös a nyelvezetünk és megértjük egymás időbeosztását.
Szeretek utazni, új helyeket felfedezni. Jelenleg egy válási folyamatban vagyok, és három csodás gyermek édesapja. Ha te is csalódtál már, és tudod, milyen érzés, amikor megtörik a bizalmat, akkor érteni fogod: nálam a hűség és az őszinteség nem alku tárgya. Ha van gyereked az csak előny

Eszter (66), váci társkereső nő

Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Balázs (39), bánki társkereső férfi

Helló! Nógrád megyéből ismerkednék :-)
Ha szeretnél megismerni, akkor írj nyugodtan és válaszolok :-)

Era (44), verőcei társkereső nő

Szia!


Komoly, hosszú távú kapcsolatot keresek.
Szeretek kirándulni, túrázni.
Imádom a közös programokat, élményeket.

Antal (77), rétsági társkereső férfi

Irhatok magamról bármit. Ezért csak a személyes találkozásban hiszek. Ha van tisztesség és kémia, akkor minden lehetséges. Nyitott vagyok. Rendezett anyagi körülmények. Számomra fontos a tisztaság.

Luca (59), rétsági társkereső nő

59 éves vagyok, kedves, kiegyensúlyozott, romantikus természetű. Szeretek sétálni, kirándulni, utazni, beszélgetni, de hallgatni is tudok. Első körben szabadidő-partnerrel ismerkednék, közös élményekre. Nem sietek – hiszek abban, hogy ami jó, az természetesen alakul komoly kapcsolattá. Reményeim szerint egy életre. Szeretném megtalálni azt az embert akivel szép lehet a "B" oldal minden pillanata.

Veronika (56), váci társkereső nő

Sose adom fel, hogy megtaláljam azt az Egyet, akivel összeillünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Magam részéről kiegyensúlyozott, aktív életet élő nő vagyok. Szeretek túrázni, utazni, koncertekre, színházba járni.
Hasonló érdeklődésű, nemdohányzó, intelligens páromat keresem a korosztályomból (52-62 év)

Doni (37), alsópetényi társkereső férfi

Egyenlőre csak kíváncsi vagyok. Egy stabil és egyben izgalmas kapcsolatot szeretnék építeni! A manipulatív dolgokból elég volt.

Magdolna (50), szokolyai társkereső nő

A magyar néphagyomány (népzene, néptánc, viseletek) a mindennapjaim része. Sportolok, túrázom (cserkésztiszt vagyok), táncolok, énekelni, múzeumba, színházba járni, utazni, kerékpározni, motorozni szeretek.
Ezekben a tevékenységekben aktív, lelkes, sportos, fiatal, fiatalos partnert keresek, aki bírja a mozgalmas, értékes együtt töltött időben a tempót.

Márk (28), rádi társkereső férfi

Szia! Márk vagyok, 27 éves, és állítólag jobb arc vagyok élőben, mint egy telefonos képernyőn.
Jelenleg az egyetemet taposom (igen, még mindig tanulok), de a könyvek bújása mellett jut időm a mozgásra is, szóval a sportos életmód alap nálam.
Alapvetően egy vidám, pozitív srácnak tartom magam, aki nem veszi túl komolyan az élet apró bosszúságait, de a jövőjét annál inkább.
Nem alkalmi kalandokat vagy Tinder-trófeákat gyűjtök. Hosszú távra tervezek, ehhez pedig egy olyan kedves és értelmes lányt keresek, akivel a világ nagy dolgairól és a legújabb mémekről is ugyanolyan jót lehet beszélgetni.
Ha magadra ismertél, és benne vagy egy kávéban , ne habozz, írj rám!

Erika (43), váci társkereső nő

Keresem társam. Életvidám, energikus, ambiciózus nő vagyok. Van 2 gyermekem.
Szeretnék Veled kirándulni, enni, inni, jól lenni...aztán majd lesz valahogy....
Puszi

Gábor (45), váci társkereső férfi

Komoly kapcsolat céljából regisztráltam. Megbízható társat keresek, aki szabadidejét aktív kikapcsolódással is szereti tölteni.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Marika és Ferenc
Marika és Ferenc

Mát több éve tagja voltam a társkereső oldalnak, nagyon sok potenciális jelölttel találkoztam,de sajnos minden férfiban találtam valamit, ami nem tetszett, ezt a belső tulajdonságokra értem.

Diplomás társkeresés Tereskén (Nógrád)

Tereskei társkereső vagy és szeretnéd, ha diplomás társad is helybéli lenne? 56 diplomás tag vár rád Tereske és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Tereske - Találd meg a párod Nógrád vármegye szívében!

Tereske nem csupán egy festői település a Cserhát lábánál, hanem egy olyan közösség otthona is, ahol az emberi kapcsolatok és a hagyományok még mindig központi szerepet játszanak. A Párom.hu tereskei társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen a helyi és környékbeli egyedülállóknak egymásra találni ebben a nyugodt, családias környezetben.

Sokan vágynak arra, hogy a mindennapok fáradalmait egy szerető társ oldalán pihenjék ki, de egy kistelepülésen, mint Tereske, az ismerkedési lehetőségek korlátozottnak tűnhetnek. Az online társkeresés azonban lebontja ezeket a korlátokat: nálunk célzottan kereshetsz a környékbeli szinglik között, legyen szó komoly kapcsolatról, barátságról vagy egy izgalmas első randevúról a nógrádi lankák között.

Miért érdemes Tereskén a Párom.hu-t használnod?

A kistelepüléseken élők számára a legnagyobb kihívást gyakran az jelenti, hogy mindenki ismer mindenkit. A digitális ismerkedés lehetőséget ad arra, hogy kicsit tágítsd a látókörödet, miközben megmaradsz a helyi értékeknél. Bár a társkereső Vác vagy Balassagyarmat környékén is sok jelöltet kínál, a legkényelmesebb mégis az, ha valaki a közvetlen közeledben él.

  • Biztonság és bizalom: Moderált rendszerünk kiszűri a komolytalan jelentkezőket.
  • Helyi közösség: Nem kell órákat utaznod egy kávéért, találj párt a szomszédos falvakból is.
  • Közös értékrend: A nógrádi emberek híresek vendégszeretetükről és őszinteségükről.

Ismerkedési tippek tereskeieknek

Amikor elkészíted a profilodat, emeld ki, mi az, ami Tereskén vagy a környéken igazán kikapcsol. Szeretsz nagyokat sétálni a környező erdőkben? Fontos számodra a vidéki élet nyugalma? Az ilyen apró, de hiteles információk segítenek abban, hogy olyan társat találj, aki valóban passzol az életviteledhez.

Ne feledd, a hitelesség a legvonzóbb tulajdonság. Egy őszinte mosoly a profilképen, esetleg egy fotó, ami a környékbeli dombságon készült, azonnal bizalmat ébreszt a többi társkeresőben.

Randevú ötletek Tereske környékén

Tereske és környéke (Rétság, Balassagyarmat, Vác vonzáskörzete) bővelkedik romantikus helyszínekben. Ha a Párom.hu-n megtaláltad azt a személyt, akivel szívesen találkoznál, íme néhány javaslat az első randihoz:

Történelmi séta: A tereskei templom

A falu ékköve, a középkori eredetű Nagyboldogasszony-templom és annak környezete tökéletes egy csendes, elmélyült beszélgetéshez, ahol a múlt és a jelen összeér.

Természetjárás: Cserháti túra

Ha mindketten szeretitek a természetet, egy könnyű séta a környező dombokon vagy a közeli horgásztavak partján segít a kezdeti izgalom feloldásában.

Gasztronómia: Rétság vagy Vác

Egy rövid autóútra számos hangulatos éttermet és cukrászdát találtok, ahol egy finom vacsora vagy sütemény mellett jobban megismerhetitek egymást.

Hogyan találhatsz tartós kapcsolatot Tereskén?

Az online társkeresés Tereskén nem csak a fiataloké. Oldalunkon minden korosztály képviselteti magát: a húszas éveikben járóktól kezdve, akik a környéken képzelik el a jövőjüket, egészen az érett korosztályig, akik egy hosszú kapcsolat után keresik az újrakezdés lehetőségét. A társkereső Nógrád vármegye egész területén segít, hogy ne maradj egyedül.

A siker kulcsa a türelem és a nyitottság. Használd a részletes keresőnket, ahol szűrhetsz dohányzásra, gyerekvállalásra, vallásra vagy akár hobbikra is. Így biztos lehetsz benne, hogy csak olyan emberekkel lépsz kapcsolatba, akikkel valóban van közös pontotok.

Gyakori kérdések a tereskei ismerkedésről

"Vannak-e aktív tagok egy ilyen kis faluban?" - Természetesen! Bár Tereske lélekszáma kicsi, a rendszerünk a környező települések (például Szátok, Romhány, Rétság) tagjait is megmutatja neked, így egy széles körből válogathatsz.

"Mennyire biztonságos az adataim kezelése?" - A Párom.hu kiemelt figyelmet fordít a személyes adatok védelmére. Te döntöd el, kinek mutatod meg a fotóidat, és kivel kezdesz el beszélgetni.

Lépj ki az egyedüllétből Tereskén is!

A boldogság nem helyszínfüggő, de a helyszín sokat segíthet abban, hogy megtaláld. Tereske nyugalma és a Cserhát szépsége méltó díszlete lehet egy induló szerelemnek. Ne hagyd, hogy a távolság vagy a kevés helyi szórakozóhely elvegye a kedved az ismerkedéstől. Az internet segítségével ma már egy kattintással elérheted azokat a szingliket, akik talán csak néhány utcával arrébb vagy a szomszéd faluban várják a nagy őt.

A regisztráció ingyenes és mindössze néhány percet vesz igénybe. Miután létrehoztad a profilodat, azonnal láthatod a tereskei és környékbeli társkeresőket. Küldj egy jelzést, írj egy kedves üzenetet, és indulj el az úton, ami a boldog párkapcsolathoz vezet!

Ne várj tovább, Tereske szinglijei várnak!

Csatlakozz még ma a Párom.hu közösségéhez, és találd meg azt a társat, akivel felfedezheted Nógrád legszebb tájait!

Regisztrálok és párt keresek!

Gyors regisztráció, valódi profilok, helyi ismerkedés.

Párom.hu - Társkeresés Tereskén és környékén, ahol a szív otthonra talál.

Szellemi társat keresel? Találkozz hozzád illő, diplomás egyedülállókkal!

Diplomás társkereső: Miért keresünk hasonló társat az értelmiségi körökben?

Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, a tartós kapcsolatok alapja leggyakrabban a hasonló értékrend és az azonos szellemi szint. A szerelem persze bármikor ránk találhat váratlanul is, de ösztönösen olyan partnert keresünk, aki érti a világunkat, hasonló háttérrel rendelkezik, és valódi szellemi társunk lehet a mindennapokban.

Miért fontos a diploma a párkeresés során?

Egy egyetemi vagy főiskolai végzettség sokkal több egy papírnál. A diplomás társkeresés azért hatékony, mert a közös iskolázottság gyakran hasonló élettapasztalatot, intellektuális igényességet és jövőképet takar. Bár a diploma önmagában nem garancia a boldogságra, kiváló szűrő: feltételez egyfajta céltudatosságot, biztos egzisztenciát és egy szélesebb látókört, amely az értelmiségi közösségek sajátja.

Találd meg diplomás párod a Párom.hu-n!

A több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Párom.hu dedikált megoldást kínál az értelmiségieknek. Oldalunkon többezer diplomás tag keresi párját, a speciális szűrési funkciókkal pedig:

  • Célzottan kereshetsz iskolai végzettség alapján.
  • A "Diplomás előfizetéssel" elérheted, hogy profilod csak a felsőfokú végzettségűek találati listájában szerepeljen.
  • Megspórolhatod a felesleges köröket és a kínos visszautasításokat.
Ne bízd a véletlenre a boldogságod! Adj esélyt egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös alap már az első beszélgetésnél adott.

Regisztrálj, és találd meg diplomás társad még ma!



Rövid ismertető


Tereske egy Nógrád megyei település. Bővebben »