Update cookies preferences

Diplomás társkeresés Gyugyon

Diplomás társkereső hölgyek Gyugy és környékéről:

Zsuzsa, 74 éves társkereső nő, Fonyód
Zsuzsa

74, Fonyód

Kizárólag a személyes találkozásban hiszek. Először beszélgessünk, aztán találkozzunk, a többi meg kialakulhat

Éva, 63 éves társkereső nő, Révfülöp
Éva

63, Révfülöp

Nem tökéleteset keresek, hanem olyat, akivel együtt jó őrültnek lenni. :) Aki nekem rendeltetett, az rám talál – addig élvezem az utat.

Judit, 64 éves társkereső nő, Balatonszárszó
Judit

64, Balatonszárszó

Nyitott és kíváncsi természetű nő vagyok. Szeretek tanulni, kérdezni, összefüggéseket keresni – nem csak a világban, hanem önmagamban is. Vidám vagyok, szeretem a humort és a játékosságot, de a csend is otthonom. Tudok jelen lenni – figyelemmel, türelemmel, valódi érdeklődéssel. Nem menekülök a magány elől, jól érzem magam egyedül is. Nem eltartót keresek, hanem társat: olyan férfit, aki gondolkodik, érez, felelősséget vállal önmagáért. Aki számára a kapcsolat nem pótlék, hanem választás. Néptáncolok – mert a test is gondolkodik. Írok – mert a szavak néha mélyebbre mennek, mint a beszéd. Tanulok – mert a világ több, mint elsőre látszik. Olyan férfit keresek, akit tisztelni tudok. Aki nem fél a mélységtől, de tud nevetni is. Aki barát, társ és szövetséges. Ha magadra ismertél, talán nem véletlen.

Dóri, 43 éves társkereső nő, Balatonszárszó
Dóri

43, Balatonszárszó

Azért regiztem ide fel..bár már abszolut szinte nem hiszem hogy itt lelek egy társra de kitudja...Nem vagyok bulizós típus nem járok el szórakozni..futó kalandok NEM erdekelnek..olyan ne is írjon mert válaszra se méltatom!!! Kérem azt aki meg akar ismerni írjon rám mert nem látom a képét se nem vagyok előfizető!köszönöm!

Marianna, 67 éves társkereső nő, Balatonszemes
Marianna

67, Balatonszemes

Nyitott,őszinte, akaratos, öntörvényű, s a humor nagy kedvelője...nem vagyok egyszerű, de kötelező sem... Elfogadás, szeretet, tisztelet, ezen normák szerint élek, és már nem kívánok megváltozni.Az igazság az, hogy jól érzem magam.Hogy miért vagyok itt ennek ellenére ? Mert tudom, hogy létezik jobb is...

Diplomás társkereső urak Gyugy és környékéről:

Zoltán, 73 éves társkereső férfi, Ábrahámhegy
Zoltán

73, Ábrahámhegy

Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok. Kétlaki életet élek Budapest és Ábrahámhegy között. Időszakos feladataim egy-két hetente Bp.-re szólítanak. Gyakran járok hangversenyre, színházba. Intenzíven kertészkedek, úszom, kerékpározok. Párom 5 éve elhunyt, azóta keresem azt a víg kedélyű, korban hozzám illő hölgyet aki társam lehetne.

Ferenc, 70 éves társkereső férfi, Badacsonytomaj
Ferenc

70, Badacsonytomaj

Hosszú távú kapcsolatot keresek. Itt jelenleg adatvédelmi szempontból többet nem akarok mondani magamról. Többit személyesen szívesen elmondom, amennyiben érdekel.

Ádám, 54 éves társkereső férfi, Fonyód
Ádám

54, Fonyód

Optimista , büntetlen , romantikus férfi ismerkedni szeretne . Agy torna , játszmák nélkül , őszintén , kedvesen . Függetlenül az előzmenyektöl. Rugalmas vagyok , megértő. Szellemes + jellemes ;- ) Csupa móka és kacagás , akár több nyelven is . Fonyódon élek a nyáron ! Hiszek az elrendelt sorsban . Most jönni fog egy hozzám való . Szükségszerűen , mert akarom . Hiszek a karma erejében és hiszek magamban .

Máté, 32 éves társkereső férfi, Balatonboglár
Máté

32, Balatonboglár

Sziasztok! Szeretek a természetben tartózkodni, barkácsolni, utazni, sétálni. Komoly kapcsolatot szeretnék!

Zoli, 58 éves társkereső férfi, Révfülöp
Zoli

58, Révfülöp

Ernő, 55 éves társkereső férfi, Révfülöp
Ernő

55, Révfülöp

Céltudatos, becsületes, őszinte ember vagyok, akinek nagyon fontos a szabadidő minőségi eltöltése. Szeretem az utazást, a BBQ-t, és a veteránautókat és motorokat.

Zoltán, 60 éves társkereső férfi, Balatonlelle
Zoltán

60, Balatonlelle

Szeretem a szabadidőmet hasznosan és jó dolgokkal eltölteni. Így szeretem a kirándulásokat, koncerteket, a jó vacsorákat.

Zsolt, 58 éves társkereső férfi, Balatonlelle
Zsolt

58, Balatonlelle

A lányom szerint jó fej vagyok, akinek van humora és akivel jó beszélgetni. Vidéken élek Kaposvártól 40 km-re. Szeretem a Balatont, a természetet, hobbijaim is ehhez kapcsolódnak. ..sokszor fűvetnyírok, bringázok, SUPozom, szörfözöm, .kertészkedek. Vannak gyümölcsfáim és veteményes kertem. Nyáron meg dolgozgatok, vendégeket fogadok.... Nem futó kalandot keresek. Szeretek moziba járni, szeretem az életmódváltó sporotkat a finom ételeket Szeretek utazni .. de leginkább Téged kereslek!

László, 77 éves társkereső férfi, Balatonboglár
László

77, Balatonboglár

Soha nem késő ujrakezdeni! Még elöttünk az élet java! Kezdjük eggyütt hátha könnyebb lesz, mert egyedül nem megy!

Ernő, 70 éves társkereső férfi, Badacsonytomaj
Ernő

70, Badacsonytomaj

Sportos, kulturált, anyagilag független, nyugdíjas, de korához képest fiatalos mérnökember keresi társát. Elvált, koncerteket, operát kedvelö jó humorú ember vagyok. Szeretek kirándúlni és főleg lakóautómmal Európát járni. Kutyáim és saját házam van. Toleráns nemdohányzó vagyok.

Fecó, 46 éves társkereső férfi, Balatonboglár
Fecó

46, Balatonboglár

Roland, 44 éves társkereső férfi, Balatonboglár
Roland

44, Balatonboglár

Tartós/hosszútávú kapcsolat reményében regisztráltam ide. Őszinte, megbízható, családcentrikus srác vagyok. Párom keresem hasonló beállítottságú lány személyében. Alapvetően a személyes találkozásokban hiszek, a hosszas levelezésekkel szemben. Ha felkeltettem az érdeklődésedet írj és ismerjük meg egymást közelebbről.

Pár társkereső bemutatkozása:

Zoltán (73), ábrahámhegyi társkereső férfi

Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok. Kétlaki életet élek Budapest és Ábrahámhegy között. Időszakos feladataim egy-két hetente Bp.-re szólítanak. Gyakran járok hangversenyre, színházba. Intenzíven kertészkedek, úszom, kerékpározok. Párom 5 éve elhunyt, azóta keresem azt a víg kedélyű, korban hozzám illő hölgyet aki társam lehetne.

Krisztián (56), balatonboglári társkereső férfi

Szia! Nem görcsölök rá a dolgokra, egyszerűen csak keresek valakit, akivel jókat lehetne dumálni és kimozdulni otthonról. Jelenleg nem komoly kapcsolat a célom, csak élvezni a szabadidőt elvárások és dráma nélkül. Jöhet egy pörgős koncert, egy nyári fesztivál, egy kis vitorlázás ... vagy csak tesztelni egy új éttermet a városban. Semmi nyomás, ha te is hasonlóan látod a dolgokat, írj bátran, aztán meglátjuk, merre visz a dolog.

Zsuzsa (74), fonyódi társkereső nő

Kizárólag a személyes találkozásban hiszek. Először beszélgessünk, aztán találkozzunk, a többi meg kialakulhat

Ferenc (70), badacsonytomaji társkereső férfi

Hosszú távú kapcsolatot keresek. Itt jelenleg adatvédelmi szempontból többet nem akarok mondani magamról. Többit személyesen szívesen elmondom, amennyiben érdekel.

Ádám (54), fonyódi társkereső férfi

Optimista , büntetlen , romantikus férfi ismerkedni szeretne . Agy torna , játszmák nélkül , őszintén , kedvesen .
Függetlenül az előzmenyektöl.
Rugalmas vagyok , megértő.
Szellemes + jellemes ;- )
Csupa móka és kacagás , akár több nyelven is . Fonyódon élek a nyáron ! Hiszek az elrendelt sorsban . Most jönni fog egy hozzám való . Szükségszerűen , mert akarom . Hiszek a karma erejében és hiszek magamban .

Máté (32), balatonboglári társkereső férfi

Sziasztok! Szeretek a természetben tartózkodni, barkácsolni, utazni, sétálni. Komoly kapcsolatot szeretnék!

Ági (46), balatonszemesi társkereső nő

Hétköznapi, normális életet élek. Inkább működő kapcsolatot keresek, mint tökéleteset. A jó humorérzék alap.

József (58), balatonfenyvesi társkereső férfi

Független 50+-os férfi .Szabadidőpartnert keresek. Pici vékony hölgyek társaságát keresem. Mozi , Színház Kirándulás , de ha csak éppen otthoni programokra van kedved szívesen megmasszírozlak, de főzhetünk is együtt :-)

Zoli (60), balatonlellei társkereső férfi

Ha majd eljön az idő mindent elmesélek magamról
Most csak annyit, hogy lassan 60 éves leszek és Balatonlellén élek és egy komoly társat keresek

Krisztian (41), balatonfenyvesi társkereső férfi

Szeretet éhes vagyok




és hozzám hasonló lányt keresek.

Kézenfogva sétálóst kifliben összebujva alvost

Ádám (32), balatonboglári társkereső férfi

Ismeri meg ha szeretnéd tudni ki vagyok . Ismerkedni szeretnék. Minden féle korosztály szóba jöhet .

Alex (71), fonyódi társkereső férfi

Idősebb emberek ismerkedésére vágyom , igy 70 év felett Magányos párkereső vagyok, Egyenlőre csak ennyi. Aztán tovább is jöhet.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Ágnes és István
Ágnes és István

Szeretnénk megosztani a T.Szerkesztőséggel egy újabb sikertörténetet.
István és Ágnes társkeresők voltunk az oldalon akik meg akarták találni a párjukat az életük hátralévő részére.

Diplomás társkeresés Gyugyon (Somogy)

Gyugyi társkereső vagy és szeretnéd, ha diplomás társad is helybéli lenne? 25 diplomás tag vár rád Gyugy és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Gyugy - Találd meg a páród a Somogyi-dombság szívében!

Gyugy nem csupán egy festői település Somogy vármegyében, hanem a nyugalom és a spiritualitás szigete is. A híres gyugyi búcsújáróhely, a Szent László-templom és a környék lankás dombjai tökéletes hátteret nyújtanak egy mély, őszinte kapcsolat kibontakozásához. A Párom.hu gyugyi társkereső oldala azért jött létre, hogy segítsen neked felfedezni a helyi és környékbeli szingliket, akik hozzád hasonlóan vágynak a figyelemre és a szeretetre.

Bár Gyugy egy kisebb közösség, az online társkeresés itt is kapukat nyit a világra. Nem kell a véletlenre bíznod, hogy mikor botlasz bele valakibe a falu utcáin vagy a szomszédos települések rendezvényein. Weboldalunkon célzottan kereshetsz a környékbeli regisztráltak között, így biztos lehetsz benne, hogy olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik értékelik a falusi élet nyugalmát, mégis készek egy izgalmas, új közös kalandra.

Miért érdemes Gyugyon a Párom.hu-t használnod?

A kisebb településeken élő egyedülállók számára a távolság gyakran sarkalatos kérdés. Míg a társkereső Kaposvár vonzáskörzetében szélesebb skálát kínál, Gyugy lakójaként neked az a legfontosabb, hogy valaki a közvetlen közeledben legyen. A közeli Balaton-part közelsége vagy Lengyeltóti központja mind-mind olyan pontok, ahol könnyen létrejöhet a találkozó, ha a bázis közös.

  • Biztonság és bizalom: Szigorú moderációs elveink garantálják, hogy valódi emberekkel ismerkedhess.
  • Személyre szabott szűrők: Kereshetsz vallási meggyőződés, hobbi vagy akár dohányzási szokások alapján is.
  • Somogyi közösség: Erős helyi jelenlétünk révén a szomszédos falvak lakóit is könnyen elérheted.

Ismerkedési tippek kistelepülésen élőknek

Gyugyon és környékén az emberek ismerik egymást, de az online térben lehetőséged van egy új oldaladról bemutatkozni. Profilod kitöltésekor hangsúlyozd, mit szeretsz a somogyi tájban. Talán a kertészkedés a hobbid, vagy szeretsz nagyokat sétálni a dombok között? Az ilyen részletek segítenek, hogy a másik fél azonnal közös pontot találjon veled.

Egy jó profilkép elengedhetetlen. Készíts egy fotót a gyugyi Árpád-kori templom környékén vagy a természetben - a természetesség és a helyi kötődés rendkívül vonzó az őszinte kapcsolatot keresők számára.

Randevú ötletek Gyugyon és környékén: Hol találkozzatok?

Gyugy és a Somogyi-dombság számos rejtett kincset tartogat, amelyek ideálisak egy első randevúhoz. Ha a Párom.hu-n megtaláltad a közös hangot valakivel, ne habozz megszervezni az első személyes találkozót!

Lelki feltöltődés: A gyugyi templomdomb

A felújított Árpád-kori templom és a hozzá tartozó keresztút különleges atmoszférájú helyszín. Egy csendes séta itt lehetőséget ad a mélyebb beszélgetésekre és egymás gondolatainak megismerésére.

Kirándulás a környéken

A közeli erdők és dűlők kiválóak egy könnyű túrához. Ha mindketten szeretitek a természetet, egy közös séta közben kötetlenebbül tudtok beszélgetni, mint egy zárt étteremben.

A Balaton közelsége

Mivel a magyar tenger csak egy ugrásra van, egy naplementés séta Balatonlellén vagy Bogláron szintén remek választás lehet, ha egy kicsit több nyüzsgésre vágytok a randi alatt.

Hogyan találhatsz tartós kapcsolatot Somogyban?

A sikeres ismerkedés titka a türelem és az őszinteség. Sokan tartanak attól, hogy egy olyan kis faluban, mint Gyugy, korlátozottak a lehetőségek, de a valóság az, hogy a digitális világ lebontja ezeket a határokat. A Párom.hu algoritmusa segít, hogy ne csak "valakit" találj, hanem olyat, akivel közös az értékrendetek, és aki elfogadja a vidéki élet szépségeit.

Érdemes szétnézni a társkereső Balaton régió egyéb oldalain is, hiszen a tó közelsége miatt sokan mozognak a két terület között. A Somogyi-dombság békéje és a Balaton pezsgése kiváló egyensúlyt teremthet egy induló párkapcsolatban.

Gyakori kérdések a vidéki társkeresésről

"Vannak egyáltalán gyugyiak a társkeresőn?" - Lehet, hogy épp a szomszéd utcában lakik valaki, akit még nem ismersz! Emellett a környező települések, mint Lengyeltóti, Buzsák vagy Hács szinglijei is aktívan használják az oldalt, így a választék jóval nagyobb, mint gondolnád.

"Nem túl késő már belekezdeni?" - A szerelem nem korfüggő. A Párom.hu-n a 20 évesektől a 70 felettiekig minden korosztály képviselteti magát. Sokan Gyugyon is a nyugdíjas évek küszöbén találnak rá egy megbízható társra.

A Somogyi-dombság békéje és a szerelem ereje

Gondolj bele, milyen csodálatos lenne, ha a következő gyugyi búcsúra már nem egyedül mennél, vagy lenne valaki, akivel együtt csodálhatnád meg a dombok felett lebukó napot a teraszodról. A Párom.hu közössége éppen ebben segít: hidat ver az emberek közé, függetlenül attól, hogy mekkora településen élnek.

Ne engedd, hogy a magány természetessé váljon. A regisztráció nálunk gyors és egyszerű, a felületünk pedig könnyen kezelhető akár mobilról is, így bárhol és bármikor ránézhetsz a legújabb jelöltekre. Találd meg azt a partnert, akivel közösen építhetitek a jövőtöket Gyugy ezen varázslatos vidékén.

Készen állsz egy új fejezetre?

Csatlakozz a Párom.hu közösségéhez, és találd meg a szerelmet Gyugyon vagy a környékén még ma!

Regisztrálok most ingyen!

A regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe.

Párom.hu - Mert a boldogság mindenkinek jár, Gyugyon is!

Szellemi társat keresel? Találkozz hozzád illő, diplomás egyedülállókkal!

Diplomás társkereső: Miért keresünk hasonló társat az értelmiségi körökben?

Bár a mondás szerint az ellentétek vonzzák egymást, a tartós kapcsolatok alapja leggyakrabban a hasonló értékrend és az azonos szellemi szint. A szerelem persze bármikor ránk találhat váratlanul is, de ösztönösen olyan partnert keresünk, aki érti a világunkat, hasonló háttérrel rendelkezik, és valódi szellemi társunk lehet a mindennapokban.

Miért fontos a diploma a párkeresés során?

Egy egyetemi vagy főiskolai végzettség sokkal több egy papírnál. A diplomás társkeresés azért hatékony, mert a közös iskolázottság gyakran hasonló élettapasztalatot, intellektuális igényességet és jövőképet takar. Bár a diploma önmagában nem garancia a boldogságra, kiváló szűrő: feltételez egyfajta céltudatosságot, biztos egzisztenciát és egy szélesebb látókört, amely az értelmiségi közösségek sajátja.

Találd meg diplomás párod a Párom.hu-n!

A több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező Párom.hu dedikált megoldást kínál az értelmiségieknek. Oldalunkon többezer diplomás tag keresi párját, a speciális szűrési funkciókkal pedig:

  • Célzottan kereshetsz iskolai végzettség alapján.
  • A "Diplomás előfizetéssel" elérheted, hogy profilod csak a felsőfokú végzettségűek találati listájában szerepeljen.
  • Megspórolhatod a felesleges köröket és a kínos visszautasításokat.
Ne bízd a véletlenre a boldogságod! Adj esélyt egy olyan kapcsolatnak, ahol a közös alap már az első beszélgetésnél adott.

Regisztrálj, és találd meg diplomás társad még ma!



Rövid ismertető


Gyugy egy Somogy megyei település. Bővebben »