Update cookies preferences

Nőtlen társkeresők Szajolban

Zsolt, 43 éves társkereső férfi, Szolnok
Zsolt

43, Szolnok

„Nem vagyok a nagy körmondatok híve: a jó beszélgetéseket, a finom ételeket és a jó humort értékelem. Egy hosszú távú, megbízható társat keresek a mindennapokhoz.”

Vikesz, 36 éves társkereső férfi, Szolnok
Vikesz

36, Szolnok

Zsolt, 51 éves társkereső férfi, Szolnok
Zsolt

51, Szolnok

Szerintem sok mindent lehetne ide írni. Akár olyan dolgokat is, amik nem biztos hogy igazak. Mert ugye, ahogy a mondás is tartja, messziről jött ember azt mond, amit akar. Inkább ismerj meg és megtudod, milyen is vagyok valójában. Annyit azért elárulok, hogy nem kell tőlem tartani. És hiába írtam az elején, mégis muszáj egy-két tulajdonságomat megemlíteni, hogy azért kijöjjön ebből a bemutatkozásból valami kevés belőlem. Nemcsak magamat tartom kedves, rendes, megbízható, vidám, segítőkész embernek, hanem az ismerőseim is. Sokszínű egyéniség jellemez. Tehát rengeteg dolgot szeretek csinálni és sok minden érdekel. Nyitott vagyok az új dolgokra is. És alkalmazkodó is vagyok. Olyan kapcsolatot keresek, ahol jóban-rosszban ki tudunk tartani egymás mellett. Mert az élet nem mindig habos torta. Sajnos néha hullámvölgyek is jellemzik. De együttes erővel minden nehézségen túl lehet lenni. Tehát egységben az erő! Mindenkire vár valahol valaki. Csak tenni kell érte.

Patrik, 19 éves társkereső férfi, Szolnok
Patrik

19, Szolnok

Zoltán, 51 éves társkereső férfi, Fegyvernek
Zoltán

51, Fegyvernek

Hello! Németországban dolgozom,és tudom ez sok hölgyet elriasztja,de szerintem ha bizalom,tolerancia,kitartás,ez nem lehet probléma! Egyébként ős rocker vagyok,ezt is le kell szögeznem,de szívesen hallgatok más zenét is,de vannak határok… :) Most hirtelen ennyi 😂

Attila, 40 éves társkereső férfi, Szolnok
Attila

40, Szolnok

Gábor, 42 éves társkereső férfi, Szolnok
Gábor

42, Szolnok

Teljesen mindegy mit írnék magamról. Az, hogy milyen vagyok az úgy is csak akkor derül ki, ha elkezdünk beszélgetni. A személyes találkozások híve vagyok.

Pali, 39 éves társkereső férfi, Szolnok
Pali

39, Szolnok

Sziasztok! Keresem a párom, aki teljessé teszi a világom! :) Van egy kerékpárom, amivel mindig az utamat járom. A humoromra vevő lányokat várom, akivel együtt a világ csillogó dolgait láthatom!

Szabolcs, 18 éves társkereső férfi, Szolnok
Szabolcs

18, Szolnok

Szeretek viccelődni és bolondozni, mivel úgy gondolom, hogy ha nem tudom megtartani ezt a gyermekes részemet akkor ennyi erővel az élet droidja is lehetnék. Imádok sütni főzni. Kivéve a süti készítés... Filmek és sorozatok terén mindenevő vagyok és szoktam játszani is. Ez azonban nem jelenti, hogy szoba növénynek születtem. Nagyon sokat olvasok. Főleg a fantasy-t kedvelem, de más-más műfajba is belekóstolok, ha úgy hozza a helyzet.

Tamás, 35 éves társkereső férfi, Martfű
Tamás

35, Martfű

Szeretn?k talalni egy normalis nőt!!!akivel szeretjük egymast

Róbert, 49 éves társkereső férfi, Szolnok
Róbert

49, Szolnok

Szevasz. 48 évesen keresem fiatalabb 35 év körüli párom. Normál rendezett anyagi körülmények között élek Szolnokon, Szandaszőlősön és Budapesten. Mindhárom helyen van saját ingatlanom(nem bérelt). Olyan jelentkezését várom, aki gyereket is szeretne. Nekem sajnos nincs. Kösz, hogy elolvastad. Már ez is valami.

Balázs, 38 éves társkereső férfi, Szolnok
Balázs

38, Szolnok

Szia! Egy átlagos testalkatú, megbízható, nyugodt férfi vagyok! Szerteágazó érdeklődési körrel, akivel sok mindenről tudsz beszélgetni, kipróbálni, megismerni! Nem fogod majd mellettem a nevetéstől a hasad(kivéve ha nézűnk egy jó vígjátékot, vagy beülünk egy Stand up comedy estre), de azért nekem is vannak jó pillanataim. Örülnék, ha együtt tudnánk megöregedni élményekkel gazdagon! Ha, te is erre vágysz, nálam megtalálod!

Viktor, 34 éves társkereső férfi, Szolnok
Viktor

34, Szolnok

Szia.:) Leginkább ismerkedés, komoly kapcsolat a cél, inkább nyugis időtöltés mint nyüzsgés, társasjáték, természetben túrázás vagy egy séta, utazás . Jelenleg alkalmazottként dolgozok, később vállalkozóként szeretném folytatni, ez a cél. Társaságban inkább figyelek, de szívesen beszélgetek, ha érdekes a téma.

ádám, 33 éves társkereső férfi, Szolnok
ádám

33, Szolnok

Tomi, 21 éves társkereső férfi, Szolnok
Tomi

21, Szolnok

Tomi vagyok Szolnokról.Szeretek focizni , túrázni, kint a szabadban sütögetni de egy jo film elrontója sem vagyok . Ha kedves,empatikus segitőkész , megbízható párt keresel az én vagyok,keress bizalommal.

Gyuszi, 31 éves társkereső férfi, Szolnok
Gyuszi

31, Szolnok

Alapvetően szeretem a hagyományokat de nem ragaszkodom hozzá... Szerintem ha ismerkedni szeretnénk akkor mindegy ki ír először. Amennyiben szeretnél írj nyugodtan

Zsolt, 37 éves társkereső férfi, Szolnok
Zsolt

37, Szolnok

Sziasztok! Zsolti vagyok 37 eves , Szolnokon lakok , szeretek futni uszni, biciklizni jokat beszelgetni:) Szimpazikus vagyok irj nyugodtan:)

Attila, 21 éves társkereső férfi, Szolnok
Attila

21, Szolnok

Nappal a feladataimra figyelek, este kikapcsolódom, hétvégén pedig szívesen fedezek fel új helyeket. Keresem a partnerem a közös kalandokhoz, nagy nevetésekhez és a tartalmas beszélgetésekhez.

Tamás, 49 éves társkereső férfi, Szolnok
Tamás

49, Szolnok

Én egy családcentrikus, közvetlen, társaságot kedvelő, általában vidám, mások által kedvesnek mondott, másokkal törődő férfi vagyok. Szeretem a sportokat, tenni-venni a szabadban, igyekszem aktívan élni, de azért egy-két Túró Rudival könnyen le lehet venni a lábamról. Kedvenc helyem a Balaton északi partja. Jó lenne felfedezni a környék látnivalóit, de egyedül nem izgalmas.

Balázs, 21 éves társkereső férfi, Szolnok
Balázs

21, Szolnok

Csak érdeklődés céljából nézek fel erre az oldalra, mert hajt a kíváncsiság. Kiket tudok megismerni esetleg van e ismerős.

Zoltán, 29 éves társkereső férfi, Törökszentmiklós
Zoltán

29, Törökszentmiklós

sziasztok zoli vagyok szeretnék ismerkedni beszélgetni szeretek sétálni utazni közös programokat szervezni

Gergő, 29 éves társkereső férfi, Szolnok
Gergő

29, Szolnok

Kedves, lelkiismeretes, szerény srác vagyok. Olyan lányt keresek akivel könnyedén tudok beszélgetni bármiről, megértő és átsegít a nehezebb napjaimon. Imádok világot látni, ha tehetném az egész életemet utazással tölteném. Emellett szeretek biciklizni, focizni, otthoni programként jó filmeket, sorozatokat nézni :)

Feri, 54 éves társkereső férfi, Szolnok
Feri

54, Szolnok

Szia! Barátaim szerint megbízható és szerethető ember vagyok. Szeretek otthon lenni, de a kimozdulásokban is jó vagyok, ha tehetem túrázom és kirándulok. Erősségeim közül kiemelném az alvást, abban garantáltan jó vagyok 🙂 Jó lenne szeretni és szeretve lenni.

Kristóf, 30 éves társkereső férfi, Szolnok
Kristóf

30, Szolnok

Szia! Kristóf vagyok. Tavaly februárjában ért véget egy 7 éves kapcsolatom. Most regisztráltam először társkeresőre. Szeretnék komoly kapcsolatot. Rég nem randiztam, vagy ismerkedtem. De nyitott és őszinte vagyok. Megszeretném találni a páromat, akivel családot alapíthatok. Ha felkeltettem az figyelmed, írj rám.

Pár társkereső bemutatkozása:

Zsolt (43), szolnoki társkereső férfi

„Nem vagyok a nagy körmondatok híve: a jó beszélgetéseket, a finom ételeket és a jó humort értékelem. Egy hosszú távú, megbízható társat keresek a mindennapokhoz.”

Istvan (49), szolnoki társkereső férfi

49 éves, elvált beszélgetni szerető ember.

Hobbim koncertre járás, olvasás, túrázás.


A szabad ég alatt az ember megtisztul, ezért szeretek ott lenni.

Tomi (40), szolnoki társkereső férfi

Keresem az igazit...Imádok utazni, kirándulni vagy csak otthon lazítani, bográcsozni, jakuzziban beszélgetni. Sorozatot nézni majd nagyot biciklizni. Szóval élni a szabadságot megélni egy hasonló társsal

Aladár (21), törökszentmiklósi társkereső férfi

Sziasztok ismerkedni és beszélgetni szeretnék! Ennyi igazából! Köszönöm ha elolvastad!�..

Zsolt (51), szolnoki társkereső férfi

Szerintem sok mindent lehetne ide írni. Akár olyan dolgokat is, amik nem biztos hogy igazak. Mert ugye, ahogy a mondás is tartja, messziről jött ember azt mond, amit akar. Inkább ismerj meg és megtudod, milyen is vagyok valójában. Annyit azért elárulok, hogy nem kell tőlem tartani. És hiába írtam az elején, mégis muszáj egy-két tulajdonságomat megemlíteni, hogy azért kijöjjön ebből a bemutatkozásból valami kevés belőlem. Nemcsak magamat tartom kedves, rendes, megbízható, vidám, segítőkész embernek, hanem az ismerőseim is. Sokszínű egyéniség jellemez. Tehát rengeteg dolgot szeretek csinálni és sok minden érdekel. Nyitott vagyok az új dolgokra is. És alkalmazkodó is vagyok. Olyan kapcsolatot keresek, ahol jóban-rosszban ki tudunk tartani egymás mellett. Mert az élet nem mindig habos torta. Sajnos néha hullámvölgyek is jellemzik. De együttes erővel minden nehézségen túl lehet lenni. Tehát egységben az erő! Mindenkire vár valahol valaki. Csak tenni kell érte.

Zoltán (41), fegyverneki társkereső férfi

Komoly kapcsolatot keresek, lehetőleg szolnok megyéből de nem gond ha egy kicsit nagyobb a távolság,

Zoltán (51), fegyverneki társkereső férfi

Hello!
Németországban dolgozom, és tudom ez sok hölgyet elriasztja, de szerintem ha bizalom, tolerancia, kitartás, ez nem lehet probléma!
Egyébként ős rocker vagyok, ezt is le kell szögeznem, de szívesen hallgatok más zenét is, de vannak határok… :-)
Most hirtelen ennyi 😂

Gábor (42), szolnoki társkereső férfi

Teljesen mindegy mit írnék magamról. Az, hogy milyen vagyok az úgy is csak akkor derül ki, ha elkezdünk beszélgetni. A személyes találkozások híve vagyok.

Pali (39), szolnoki társkereső férfi

Sziasztok!
Keresem a párom, aki teljessé teszi a világom! :-) Van egy kerékpárom, amivel mindig az utamat járom. A humoromra vevő lányokat várom, akivel együtt a világ csillogó dolgait láthatom!

Barbi (32), rákóczifalvai társkereső nő

Egyedülálló anyuka vagyok, van egy kislányom, akivel kettesben élünk. ❤ Szeretem az őszinte, tartalmas beszélgetéseket, a természetet és a közös élményeket. Szabadidőmben szívesen túrázom, kirándulok, és szeretek új helyeket felfedezni. Olyan társat keresek, akivel kölcsönösen meg tudjuk becsülni egymást, lehetünk önmagunk, és együtt sok szép emléket szerezhetünk. 😊

Szabolcs (18), szolnoki társkereső férfi

Szeretek viccelődni és bolondozni, mivel úgy gondolom, hogy ha nem tudom megtartani ezt a gyermekes részemet akkor ennyi erővel az élet droidja is lehetnék.
Imádok sütni főzni. Kivéve a süti készítés...
Filmek és sorozatok terén mindenevő vagyok és szoktam játszani is. Ez azonban nem jelenti, hogy szoba növénynek születtem.
Nagyon sokat olvasok. Főleg a fantasy-t kedvelem, de más-más műfajba is belekóstolok, ha úgy hozza a helyzet.

Robert (37), szolnoki társkereső férfi

Őszinte, nyugodt és jó humorú férfi vagyok. Szeretem a tartalmas beszélgetéseket, a közös programokat és a jó társaságot. Nem tökéletes embert keresek, hanem valakit, akivel kölcsönösen jól érezzük magunkat, tudunk nevetni, beszélgetni és szépen lassan megismerni egymást

Tamás (35), martfűi társkereső férfi

Szeretn?k talalni egy normalis nőt!!!akivel szeretjük egymast

Róbert (49), szolnoki társkereső férfi

Szevasz. 48 évesen keresem fiatalabb 35 év körüli párom. Normál rendezett anyagi körülmények között élek Szolnokon, Szandaszőlősön és Budapesten. Mindhárom helyen van saját ingatlanom(nem bérelt).
Olyan jelentkezését várom, aki gyereket is szeretne. Nekem sajnos nincs.
Kösz, hogy elolvastad. Már ez is valami.

Balázs (38), szolnoki társkereső férfi

Szia! Egy átlagos testalkatú, megbízható, nyugodt férfi vagyok! Szerteágazó érdeklődési körrel, akivel sok mindenről tudsz beszélgetni, kipróbálni, megismerni! Nem fogod majd mellettem a nevetéstől a hasad(kivéve ha nézűnk egy jó vígjátékot, vagy beülünk egy Stand up comedy estre), de azért nekem is vannak jó pillanataim. Örülnék, ha együtt tudnánk megöregedni élményekkel gazdagon! Ha, te is erre vágysz, nálam megtalálod!

Viktor (34), szolnoki társkereső férfi

Szia.:-)
Leginkább ismerkedés, komoly kapcsolat a cél, inkább nyugis időtöltés mint nyüzsgés, társasjáték, természetben túrázás vagy egy séta, utazás .
Jelenleg alkalmazottként dolgozok, később vállalkozóként szeretném folytatni, ez a cél.
Társaságban inkább figyelek, de szívesen beszélgetek, ha érdekes a téma.

Erika (25), szolnoki társkereső nő

Nő vagyok, aki szeret nevetni, szeretni és szeretettel körülvenni azt, aki fontos neki. Imádok főzni, sütni, otthont teremteni, és hiszek abban, hogy egy kapcsolatban a romantika nem luxus, hanem természetes dolog.

Van bennem egy kis bolondság, egy kis romantika, sok szeretet… és talán egy csipetnyi titokzatosság is. Nem adom ki magam rögtön, mert szerintem az igazi dolgokat szépen, lassan kell felfedezni.

Nem játszmákat keresek, hanem valódi érzéseket. Nem egy tökéletes mesét, hanem egy olyan történetet, amit ketten írunk.

A többit pedig majd meglátjuk…

Laci (20), szolnoki társkereső férfi

Hali 👋 Laci vagyok. Szolnok élek egyetemista vagyok, így időm nagyrészt az egyetemen töltöm Veszprémben.

Júlia (61), szolnoki társkereső nő

Mit is írhatnék magamról?
Egy teltkarcsú hölgy vagyok, aki ad magára és szeretne egy kiegyensúlyozott, egészséges párkapcsolatot kialakítani egy olyan férfival, aki tud és akar is szeretni/szeretve lenni.

Tomi (21), szolnoki társkereső férfi

Tomi vagyok Szolnokról.Szeretek focizni ,
túrázni, kint a szabadban sütögetni de egy jo film elrontója sem vagyok .
Ha kedves, empatikus segitőkész , megbízható párt keresel az én vagyok, keress bizalommal.

Gyuszi (31), szolnoki társkereső férfi

Alapvetően szeretem a hagyományokat de nem ragaszkodom hozzá... Szerintem ha ismerkedni szeretnénk akkor mindegy ki ír először. Amennyiben szeretnél írj nyugodtan

Zsolt (37), szolnoki társkereső férfi

Sziasztok! Zsolti vagyok 37 eves , Szolnokon lakok , szeretek futni uszni, biciklizni jokat beszelgetni:-) Szimpazikus vagyok irj nyugodtan:-)

Anikó (21), szolnoki társkereső nő

Szép napot mindenkinek! 21 éves vagyok, hobbijaim a rajzolás, anime, könyvolvasás, sport, netflixezés. Introvertált vagyok, ha szimpinek tűnök akkor írj nyugodtan. Szívesen beszélgetek.

Attila (21), szolnoki társkereső férfi

Nappal a feladataimra figyelek, este kikapcsolódom, hétvégén pedig szívesen fedezek fel új helyeket. Keresem a partnerem a közös kalandokhoz, nagy nevetésekhez és a tartalmas beszélgetésekhez.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Viki és Jocó
Viki és Jocó

2017 januárja volt az az idő, ami megváltoztatta az életemet. Fél éve véget ért az előző kapcsolatom, de valahogy nem tudtam zöld ágra vergődni. Többször is próbáltam az évek folyamán különféle "barátkozós" vagy társkereső oldalakat, sikertelenül.

Nőtlen társkeresők Szajolban (Jász-Nagykun-Szolnok)

Szajoli társkereső vagy és szeretnéd, ha nőtlen társad is helybéli lenne? 229 nőtlen tag vár rád Szajol és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Szajol - Találd meg a párod a Tisza és a vasút találkozásánál!

Szajol nem csupán egy fontos vasúti csomópont Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, hanem egy barátságos, élhető település, ahol az emberek ismerik és tisztelik egymást. A Párom.hu szajoli társkereső oldala azért jött létre, hogy a helyi szingliknek modern és biztonságos platformot biztosítson az ismerkedéshez, legyen szó komoly kapcsolatról vagy egy kellemes barátságról.

Sokan gondolják úgy, hogy egy kisebb településen nehezebb az ismerkedés, hiszen ,,mindenki ismer mindenkit". Valójában azonban a rejtett lehetőségek száma végtelen. Weboldalunk segítségével olyan szajoli egyedülállókkal is kapcsolatba léphetsz, akikkel a mindennapok során talán elkerültétek egymást, vagy nem volt alkalmatok a mélyebb beszélgetésre. A közös gyökerek és a helyi kötődés már az első pillanattól kezdve biztos alapot ad a bizalomhoz.

Miért érdemes Szajolon online társkeresőt használni?

A lokalitás ereje megkérdőjelezhetetlen. Bár a társkereső Szolnok közelsége miatt sok opciót kínál, a szajoliak számára a helyi közösség jelenti az igazi otthont. Ha helyben találsz párt, nem kell órákat utaznod egy randevúért, és az esti séták is sokkal természetesebbé válnak.

  • Közelség: Nincs szükség bonyolult logisztikára, a randipartnered akár a szomszéd utcában is lakhat.
  • Biztonság: A Párom.hu moderált felületein csak valós profilokkal találkozhatsz.
  • Közös pontok: A szajoli életmód, a Tisza közelsége és a helyi rendezvények azonnali beszédtémát szolgáltatnak.

Ne feledd, a boldogság nem távolság függvénye. Sokszor a legnagyobb kincs ott rejtőzik mellettünk, csak egy megfelelő eszköz kell ahhoz, hogy észrevegyük egymást. A társkereső Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei adatbázisában Szajol kiemelt helyet foglal el.

Tippek a szajoli ismerkedéshez

A kisvárosi vagy községi ismerkedés során az őszinteség a legfontosabb valuta. A profilod kitöltésekor legyél hiteles! Ha szeretsz horgászni a Tiszán, vagy szívesen jársz a helyi közösségi ház programjaira, írd meg bátran.

Pro tipp: Egy jól megválasztott fotó aranyat ér. Készíts egy képet a Holt-Tisza partján vagy a falunap alkalmával. A helyi környezetben készült fotók azt sugallják, hogy büszke vagy arra, ahol élsz, és komoly szándékkal keresel társat a mindennapokhoz.

Randevú ötletek Szajolban és környékén

Sikerült valakivel egy hullámhosszra kerülnöd a Párom.hu-n? Akkor itt az ideje a személyes találkozónak! Szajol és közvetlen környezete számos hangulatos helyszínt kínál az első randihoz:

A természet lágy ölén: Tisza-part

Egy hosszú séta a gáton vagy a folyóparton tökéletes alkalmat ad a mélyebb beszélgetésekhez. A víz közelsége megnyugtat, és segít leküzdeni a kezdeti izgalmakat.

Kulturális randi: Szajoli Közösségi Ház

Érdemes figyelni a helyi eseménynaptárat. Egy kiállításmegnyitó vagy egy helyi előadás remek közös program lehet, ami után van miről beszélni egy kávé mellett.

Aktív ismerkedés: Biciklitúra

Ha mindketten szeretitek a mozgást, pattanjatok nyeregbe! A környék kerékpárútjai kiválóak egy laza túrához, ami során felfedezhetitek Szolnok közeli látnivalóit is.

Hogyan találhatod meg az igazit Szajolon?

A modern társkeresés alapja az algoritmus, de a lelke az ember. A Párom.hu felületén nem csak véletlenszerű profilokat látsz. Részletes szűrőink segítségével beállíthatod az életkort, az iskolai végzettséget, sőt még az életmódbeli szokásokat is (például dohányzás, gyerekvállalás). Szajol szinglijei között ott vannak a dolgos hétköznapok hősei, a családalapítás előtt álló fiatalok és az újrakezdő érettebb korosztály is.

Az online ismerkedés legnagyobb előnye Szajolon az, hogy időt takarít meg neked. Nem kell várnod a következő bálra vagy falunapra, hogy új embereket ismerj meg. Bármikor, akár a kanapéd kényelméből is böngészheted az adatlapokat, és kezdeményezhetsz beszélgetést azzal, aki szimpatikus számodra.

Gyakori kérdések a szajoli társkereséssel kapcsolatban

"Vannak-e elegen Szajolról az oldalon?" - Meglepődnél, hányan regisztráltak a környékről! Ráadásul a rendszerünk a környező települések (pl. Tiszatenyő, Törökszentmiklós) lakóit is megmutatja, így a választék folyamatosan bővül.

"Biztonságos az adataim kezelése?" - A Párom.hu számára kiemelt fontosságú a privát szféra védelme. Te döntöd el, kinek mit mutatsz meg magadból, és bármikor letilthatod a kéretlen jelentkezőket.

Kiknek ajánljuk a szajoli aloldalt?

Mindenkinek, aki úgy érzi, eljött az idő a változásra. Ha eleged van az egyedüllétből, vagy csak szeretnél egy olyan embert találni, akivel megoszthatod az élményeidet, Szajol társkereső közössége tárt karokkal vár. Tapasztalataink szerint a kisebb közösségekben az emberek sokkal őszintébbek és lojálisabbak, ami a tartós párkapcsolat legfőbb záloga.

Ne engedd, hogy a hétköznapok szürkesége elvegye a kedved! Szajol nem csak egy átutazó állomás, hanem egy hely, ahol otthonra és szerelemre találhatsz. Legyen szó egy romantikus naplementéről a gátoldalban vagy egy közös vasárnapi ebédről, a történeted itt kezdődik el nálunk.

Több mint társkeresés: Életmód és közösség

A Párom.hu nem csupán egy szoftver, hanem egy közösség. Rendszeresen jelentetünk meg cikkeket a társkeresési etikettől kezdve a pszichológiai tanácsokig, amelyek segítenek abban, hogy magabiztosabb legyél a kommunikáció során. Szajol lakójaként te is profitálhatsz ezekből a tippekből, hogy a lehető legjobb formádat hozd az első randevún.

Gondolj bele: minden sikeres párkapcsolat egyetlen bátor lépéssel kezdődött. Lehet, hogy a jövendőbelid éppen most regisztrál Szajolból, és csak arra vár, hogy rátalálj. Ne hagyd a véletlenre a boldogságod, vedd kezedbe az irányítást!

Megtaláltad már a szajoli párod?

Ha még nem, ne habozz! Regisztrálj még ma ingyenesen a Párom.hu-ra, és fedezd fel Szajol és a környék legvonzóbb egyedülállóit!

Regisztrálok és ismerkedem!

Gyors regisztráció, valódi emberek, valódi érzelmek.

Párom.hu - A szajoli társkeresők otthona. Találd meg a boldogságot helyben!

Nőtlen férfiak a társkeresőben: Szabad szívvel, komoly szándékkal

Gyakran hallani a kérdést: „Hogy lehet, hogy egy ilyen jóképű, értelmes férfi még nőtlen?” Pedig a válasz egyszerű: a mai világban a nőtlen állapot már nem a tapasztalatlanság jele, hanem sokkal inkább a tudatosságé. Nőtlen férfiként társkeresőbe vágni nem hátrány, hanem egy hatalmas lehetőség egy tiszta lapokkal induló, őszinte kapcsolatra.

Mit jelent ma nőtlen férfinak lenni?

A nőtlen státusz ma már nem egyenlő a magánnyal vagy az elköteleződéstől való félelemmel. Számos oka lehet annak, ha valaki 30, 40 vagy akár 50 felett is ezt a rubrikát jelöli be:
  • Karrier és önmegvalósítás: Sokan előbb a biztos egzisztenciát és az önismeretet választják, hogy érett fejjel váljanak felelősségteljes társsá.
  • Magas mérce: Aki nőtlen, gyakran azért maradt az, mert nem érte be „akárkivel”. Kivárta azt a nőt, akivel valóban el tudja képzelni a közös jövőt.
  • Tudatos választás: Van, aki számára a papír nem elsődleges, de most eljött az idő, amikor már szívesen megosztaná az életét valakivel hosszú távon is.

Miért keresnek a nők kifejezetten nőtlen férfiakat?

Sok hölgy számára a nőtlen státusz bizalmat ébreszt. Ez a „tiszta lap” ígérete:
  • Kevesebb múltbéli teher: Általában nincsenek bonyolult válási procedúrák vagy az ex-feleséggel való állandó konfliktusok.
  • Készen az elsőkre: Egy nőtlen férfival közösen lehet átélni az első igazi nagy mérföldköveket - legyen szó közös otthonról vagy családalapításról.
  • Friss energia: A nőtlen férfiak gyakran nagyobb lelkesedéssel és nyitottsággal vetik bele magukat az ismerkedésbe, hiszen nem egy kudarcba fulladt házasság sebeit nyalogatják.

Találd meg a hozzád illő társat a Párom.hu-n!

A Párom.hu t0bb mint 20 éve segíti a nőtlen férfiakat és a hozzájuk illő hölgyeket az egymásra találásban. Nálunk nem számítanak a sztereotípiák: csak az számít, ki vagy te, és kit keresel.

Oldalunkon több ezer nőtlen férfi és hajadon nő profilja között böngészhetsz, ahol a részletes szűrők segítségével pillanatok alatt megtalálhatod azokat, akikkel azonos az értékrended és az életcélod.

Regisztrálj ingyen, és mutasd meg a világnak, hogy nőtlen férfiként készen állsz a nagybetűs szerelemre!

Rövid ismertető


Szajol egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei település. Bővebben »