Update cookies preferences

Nőtlen társkeresők Dunafalván

Attila, 50 éves társkereső férfi, Alsónyék
Attila

50, Alsónyék

Kiegensúlyozott, csöndes , szemlélődő tipus vagyok, nekem minden, ami természetes, ami valódi érték, az tud szerethető is lenni.

Zsolt, 52 éves társkereső férfi, Baja
Zsolt

52, Baja

Sajnos én a születésétől fogva Hallmozottan Hátrányos Helyzetűen Sérült vagyok mert sajnos a születésem után kaptam egy enyhe agyvérzést és Epilepsziát ami tartott kb úgy olyan 12 éves koromig és utána kb úgy olyan 33 éves koromba derült ki hogy egy versével születtem . És utána meg sajnos 2012 november 16 án volt egy 4 és fél órás szívműtétem Szegeden mert akkor sajnos egy nagyon csúnya baktérium fertőzés megtámadta a ball billentyűmet úgy hogy majdnem teljesen leállt a szívem és utána pedig 2013 Szeptember 26 ig voltam bent a Bajai Kórházban 9 hónapig egyfolytában és csak utána mehettem teljesen végleg haza: és : Nagyon Mélyen tudok Szerezni és nagyon Hiszek a SZERELEM ELSŐ LÁTÁSBA . És EDDÁS vagyok és EDDÁS SZÍV EDDÁS LÉLEK EDDÁS LESZEK AMÍG CSAK ÉLEK ! És még Rendőrnők Jelentkezéseit is Várom ! Én Még olyan Nőt is Eltudnék FOGADNI és Maga mellé mellett akinek szinte Soha Sem Lehet Gyermeke mert azt is UGYAN ÚGY LEHET SZEREZNI IMÁDNI és az is UGYAN ÚGY Megérdemli a SZERETETET és a SZERELMET és olyan Nők Jeletkezését is nagyon SZÍVESEN Várom a Szeretet é

Norbert, 26 éves társkereső férfi, Baja
Norbert

26, Baja

Sziasztok! Norbi vagyok! Hosszú távú komoly kapcsolatot szeretenék! Bács kiskun megyében élek. 26 éves vagyok.

Kevin, 18 éves társkereső férfi, Baja
Kevin

18, Baja

18 éves vagyok és hosszabb távú kapcsolatot keresek. Jelenleg traktorosként tanulok, már csak 1 évet kell tanulnom és meglesz a szakmám, van traktor illteve Autó jogsim ( így autom is) oktoberben kezdem a targonca jogsit hisz ebből szeretnék majd a jövőben megélni. Csendesebb típus vagyok, nem bulizok, nem iszom, nem dohányzom. Inkább a jövőmet építem. 🙂

Tibi, 36 éves társkereső férfi, Baja
Tibi

36, Baja

Munkámban a precizitás és az elemző gondolkodás vezérel, a mindennapokban viszont a nyitottságra és a jó humorra esküszöm. Szeretem a tartalmas, mély beszélgetéseket, de legalább annyira értékelem a közös nevetéseket és a spontán programokat is. A szabadidőmet szívesen töltöm aktívan, legyen szó egy jó utazásról, sportról vagy egy kényelmes vacsoráról egy jó társaságban. Olyan partnert keresek, akivel megvan a természetes összhang, és akivel egymást inspirálva építhetünk valami igazán értékeset. Ha úgy érzed, meglenne köztünk a közös hang, írj bátran! 😘

Richard, 18 éves társkereső férfi, Mohács
Richard

18, Mohács

Kapcsolatot keresek nem olyan messze tőlem. Ne legyél sokkal magasabb nálam és nekem az őszinteség a legfontosabb és hogy komunikáljunk. Nem zavar ha sokat beszélsz sőt. Én is tudok ha olyan a téma. Legyen humorérzéked is és ne legyél unalmas. Megértő és megbízhatónak találom magamat.

Szilveszter, 37 éves társkereső férfi, Baja
Szilveszter

37, Baja

Szia :) Keresem a párom, akár szabadidős tev?kenys?ghez, akár tartós kapcsolat. Ha felkeltettem az ?rdeklőd?sedet, besz?lgessünk! :)

Patrik, 33 éves társkereső férfi, Baja
Patrik

33, Baja

Bálint, 35 éves társkereső férfi, Baja
Bálint

35, Baja

Egyszerű kedves embernek tartom magam, csúnya beszédet nem szeretem… szeretnék találni valakit aki illik hozzám 😉 😇

Zoltán, 59 éves társkereső férfi, Baja
Zoltán

59, Baja

Baján élek, itt is születtem. Érett Hölgy személyében keresem társamat. Ha hozzám hasonlóan Te is szebb vagy az ördögnél egy fokkal, jó a humorérzéked és vágysz még a lelki és testi szeretetre-szerelemre, kérlek nyugodtan írj rám Te is! Nőtlen vagyok. Nem kell kombinálni, egyszerűen így alakult! Egyszerű hús-vér Nőt keresek! Jussunk el egy beszélgetésig(pl. telefonon), Ha halljuk egymás hangját, egy lépéssel már közelebb kerülülünk egymáshoz! Tudom, nehéz ez az online "zsákbamacska", de talán egyszer hátha ... !?!?

Szabolcs, 25 éves társkereső férfi, Nagybaracska
Szabolcs

25, Nagybaracska

Egy megfelelően humoros társat keresek magamnak. Szeretem a filmeket,sorozatokat,animéket és szeretem játékokkal játszani de azt csak kifejezetten hétvégente szoktam!

Tibor, 50 éves társkereső férfi, Mohács
Tibor

50, Mohács

József, 34 éves társkereső férfi, Bátaszék
József

34, Bátaszék

Egy jó kedélyű,vidám férfi vagyok.Társaság kedvelő.Szeretn?k szeretni,?s őszinte szerelmet találni,egy társat aki velem van,jóban rosszban.Szeretn?m ha rád tal?lhatn?k,és együtt szebbé tennénk ?letünket.Hiszem,hogy létezik még olyan nő aki társam lehet egy ?leten át. Szeretnék szeretni,szerelmet találni! Csak annyit kérek ismerj meg,szeres,becsülj.

Péter, 40 éves társkereső férfi, Baja
Péter

40, Baja

Sziasztok Keresem az igazit Talán épp te vagy az Az első lépést már megtettem A többi kiderül A mult emlék a jövő titok a jelen ajándék

Ferenc, 47 éves társkereső férfi, Bátaszék
Ferenc

47, Bátaszék

Őszinte , Egyenes Ember vagyok. Szeretek túrázni , biciklizni, természetbe kint lenni sétálni és szeretek főzni a Barátaimnak.

Lajos, 63 éves társkereső férfi, Mohács
Lajos

63, Mohács

Kedves, megbízható, intelligens természetű férfi vagyok, aki szeret odafigyelni másokra. Stabil, rendezett életet élek, most már olyan társat keresek, akivel meg lehet osztani a mindennapok csendes örömeit. Jó lenne valaki, akivel lehet beszélgetni, nevetni és akinek fontos a valódi kapcsolódás.

Zoli, 20 éves társkereső férfi, Baja
Zoli

20, Baja

Sziasztok Zoli vagyok, 19 éves velem Szegeden és Baján lakok! Elsősorban velem egykorúakat, de idősebbek is írhatnak!

József, 55 éves társkereső férfi, Mohács
József

55, Mohács

Egyszerű romantikus szerethető ember vagyok keresem hű társam aki nem a külsőt nézi csak hanem a belső értékeket is

Krisztián, 47 éves társkereső férfi, Bátaszék
Krisztián

47, Bátaszék

Kompromisszumra és őszinteségre épülhet a jó kapcsolat, no meg persze a beszélgetés elengedhetetlen számomra!

László, 35 éves társkereső férfi, Baja
László

35, Baja

Üdv látogató! 35-éves vagyok külföldön élek ! Hobbym az autók Tal?n itt megtal?lom a p?ron! Keresem azt a hölgyet akivel esténként mozizhatunk együtt és nem egy partyarc!

Viktor, 36 éves társkereső férfi, Baja
Viktor

36, Baja

Sziasztok! Egyenlőre ismerkednek , későbbiekben majd kialakul ;) magamról annyit ,hogy épitőiparban dolgozók már sok éve !13 éve víz ,gáz , központifutest szerelek! Nem vagyok egy elveszett ember!

Imre, 23 éves társkereső férfi, Szeremle
Imre

23, Szeremle

Sziasztok Mozgássérült vagyok akit 0-24-ben ápolni kell. Keresek aranyos jó szívű lányt aki elfogad az állapotommal együtt. Sziasztok

Róbert, 48 éves társkereső férfi, Baja
Róbert

48, Baja

Sziasztok. Nem alkalmi kapcsolatot keresek. Baja mellet egy kis faluban lakom. Nem a külső kinézet számít, inkább a belső tulajdonság.

Gergely, 28 éves társkereső férfi, Baja
Gergely

28, Baja

27 éves, életvidám és nyitott srác vagyok, aki mindig keresi az újat és a különlegeset. Mindig is csodáltam az érett nők magabiztosságát, stílusát és azt a tapasztalatot, amit a kor hoz. Úgy érzem, hogy egy ilyen kapcsolat mindkettőnknek adhat valami pluszt: én hozom a lendületet, a fiatalságot és az odafigyelést, míg te azt az inspiráló bölcsességet és stabilitást, amit csak egy tapasztalt nő tud adni. Szeretek beszélgetni, nevetni és új élményeket megélni – legyen szó egy elegáns vacsoráról, utazásról vagy csak egy jó bor melletti hosszú beszélgetésről. Olyan kapcsolatot keresek, ahol a kölcsönös törődés és a kényeztetés természetes része a mindennapoknak. Ha te is hiszel abban, hogy két különböző világ találkozása igazán izgalmas lehet, akkor lehet, hogy pont egymást keressük.

Pár társkereső bemutatkozása:

Csaba (19), bajai társkereső férfi

Ismerkedni vagyok itt! Bajától maximum 50 km-re! Korosztály nem a leglényegesebb!
Kondizok
Dolgozok
Szórakozok

Bence (18), mohácsi társkereső férfi

174 cm magas vagyok, röplabdaztam, szeretek sportolni( akar az ágyban is egy kis kardio), hosszú kapcsolatra vágyok, 18-25 év között

Attila (50), alsónyéki társkereső férfi

Kiegensúlyozott, csöndes , szemlélődő tipus vagyok, nekem minden, ami természetes, ami valódi érték, az tud szerethető is lenni.

Laura (31), bajai társkereső nő

30 éves, budapesti nő vagyok, aki szereti a jó beszélgetéseket, a nevetést és azokat az egyszerű pillanatokat, amiktől igazán jó egy nap. 😊
Fontos számomra az őszinteség, a figyelmesség és az, hogy két ember önmagában is jól érezze magát, együtt pedig még többet adjanak egymásnak.
Szeretem, ha van kivel nagyokat beszélgetni, spontán programot kitalálni, új helyeket felfedezni vagy akár csak egy nyugodt estét együtt tölteni. Nem a tökéletest keresem, hanem valakit, akivel természetesen működik a dolog, van kölcsönös érdeklődés, humor és valódi kapcsolódás.
Ha szerinted is jobb együtt nevetni, mint egymás mellett elmenni, lehet, hogy érdemes rám írnod. 😉

Zsolt (52), bajai társkereső férfi

Sajnos én a születésétől fogva Hallmozottan Hátrányos Helyzetűen Sérült vagyok mert sajnos a születésem után kaptam egy enyhe agyvérzést és Epilepsziát ami tartott kb úgy olyan 12 éves koromig és utána kb úgy olyan 33 éves koromba derült ki hogy egy versével születtem . És utána meg sajnos 2012 november 16 án volt egy 4 és fél órás szívműtétem Szegeden mert akkor sajnos egy nagyon csúnya baktérium fertőzés megtámadta a ball billentyűmet úgy hogy majdnem teljesen leállt a szívem és utána pedig 2013 Szeptember 26 ig voltam bent a Bajai Kórházban 9 hónapig egyfolytában és csak utána mehettem teljesen végleg haza: és : Nagyon Mélyen tudok Szerezni és nagyon Hiszek a SZERELEM ELSŐ LÁTÁSBA . És EDDÁS vagyok és EDDÁS SZÍV EDDÁS LÉLEK EDDÁS LESZEK AMÍG CSAK ÉLEK ! És még Rendőrnők Jelentkezéseit is Várom ! Én Még olyan Nőt is Eltudnék FOGADNI és Maga mellé mellett akinek szinte Soha Sem Lehet Gyermeke mert azt is UGYAN ÚGY LEHET SZEREZNI IMÁDNI és az is UGYAN ÚGY Megérdemli a SZERETETET és a SZERELMET és olyan Nők Jeletkezését is nagyon SZÍVESEN Várom a Szeretet é

Edit (43), bajai társkereső nő

Szeretem a könyveket, filmeket, koncerteket, sz?nh?zat, a t?rsas?got, a természetet. Magyartan?r vagyok. Komoly kapcsolatot keresek

Norbert (26), bajai társkereső férfi

Sziasztok! Norbi vagyok! Hosszú távú komoly kapcsolatot szeretenék! Bács kiskun megyében élek. 26 éves vagyok.

Kevin (18), bajai társkereső férfi

18 éves vagyok és hosszabb távú kapcsolatot keresek. Jelenleg traktorosként tanulok, már csak 1 évet kell tanulnom és meglesz a szakmám, van traktor illteve Autó jogsim ( így autom is) oktoberben kezdem a targonca jogsit hisz ebből szeretnék majd a jövőben megélni. Csendesebb típus vagyok, nem bulizok, nem iszom, nem dohányzom. Inkább a jövőmet építem. 🙂

Dávid (30), bajai társkereső férfi

Szeretek focizni és szeretek aludni de sétálni meg főzni meg szeretek jatszani xboxon biciklizni is szeretek

Tibi (36), bajai társkereső férfi

Munkámban a precizitás és az elemző gondolkodás vezérel, a mindennapokban viszont a nyitottságra és a jó humorra esküszöm. Szeretem a tartalmas, mély beszélgetéseket, de legalább annyira értékelem a közös nevetéseket és a spontán programokat is. A szabadidőmet szívesen töltöm aktívan, legyen szó egy jó utazásról, sportról vagy egy kényelmes vacsoráról egy jó társaságban. Olyan partnert keresek, akivel megvan a természetes összhang, és akivel egymást inspirálva építhetünk valami igazán értékeset. Ha úgy érzed, meglenne köztünk a közös hang, írj bátran! 😘

Ildikó (56), bajai társkereső nő

Komoly kapcsolatot keresek.
Magára és környezetére igényes férfit, aki 50 és 60 év közötti.
Baján vagy közvetlen közelében él.
Szeretem a természetet, növényeket, kertészkedést, állatokat, kutyát macskát.
Szeretek dolgozni, néha kiruccanni, picit csavarogni, Balatont, fürdeni, beszélgetni szeretek.
Szeretek otthon lenni egyedül, kettesben.
Főzni, pihenni, olvasni, műsorokat nézni.
Most ennyi jut eszembe, majd bővítem.
Ha ezt jól esik olvasnod, írj!

Richard (18), mohácsi társkereső férfi

Kapcsolatot keresek nem olyan messze tőlem. Ne legyél sokkal magasabb nálam és nekem az őszinteség a legfontosabb és hogy komunikáljunk. Nem zavar ha sokat beszélsz sőt. Én is tudok ha olyan a téma. Legyen humorérzéked is és ne legyél unalmas. Megértő és megbízhatónak találom magamat.

Martin (23), bajai társkereső férfi

Fiatal, sportos srác vagyok, aki fontosnak tartja az egészséges életmódot. Rendszeresen edzek, szeretek aktívan élni, és igyekszem minden napból a legtöbbet kihozni. Nyitott, őszinte és jó humorú embernek tartom magam, szeretek mélyebb beszélgetéseket is. Számomra a kölcsönös tisztelet, az intelligencia és a természetesség sokat jelent. Az idősebb nők társasága mindig közelebb állt hozzám, mert vonz az érettségük, a magabiztosságuk és az élettapasztalatuk. Ha úgy érzed, hogy megvan köztünk az összhang, szívesen megismerlek.

Farkas (37), bajai társkereső férfi

36 éves Bajai lakos vagyok komoly kapcsolatot keresek lehetőleg Bajához közeli hölggyel ismerkednék ☺

Gábor (57), bajai társkereső férfi

Komoly kapcsolat reményében regisztráltam . Nimcsenek káros szenvedélyeim. Egyedül elek rendezett körülmények között

Szilveszter (37), bajai társkereső férfi

Szia :-)
Keresem a párom, akár szabadidős tev?kenys?ghez, akár tartós kapcsolat.
Ha felkeltettem az ?rdeklőd?sedet, besz?lgessünk! :-)

Márkó (40), bajai társkereső férfi

Márkó vagyok semminek sem elrontója. Szeretek sportolni, túrázni, utazni, kempingelni. Logisztikában dolgozom

Bálint (35), bajai társkereső férfi

Egyszerű kedves embernek tartom magam, csúnya beszédet nem szeretem… szeretnék találni valakit aki illik hozzám 😉 😇

Szimonetta (28), bajai társkereső nő

27 éves vagyok, Budapesten élek, bár vidékről költöztem fel a fővárosba. Jelenleg egyedülálló vagyok, és őszintén egy komoly, hosszú távú kapcsolatot keresek. Nem kalandot vagy játékot, hanem azt az embert, akivel kölcsönös szeretetben, bizalomban és tiszteletben lehet közös jövőt építeni.

Zoltán (59), bajai társkereső férfi

Baján élek, itt is születtem.
Érett Hölgy személyében keresem társamat. Ha hozzám hasonlóan Te is szebb vagy az ördögnél egy fokkal, jó a humorérzéked és vágysz még a lelki és testi szeretetre-szerelemre, kérlek nyugodtan írj rám Te is!
Nőtlen vagyok. Nem kell kombinálni, egyszerűen így alakult!
Egyszerű hús-vér Nőt keresek! Jussunk el egy beszélgetésig(pl. telefonon), Ha halljuk egymás hangját, egy lépéssel már közelebb kerülülünk egymáshoz! Tudom, nehéz ez az online "zsákbamacska", de talán egyszer hátha ... !?!?

Szabolcs (25), nagybaracskai társkereső férfi

Egy megfelelően humoros társat keresek magamnak. Szeretem a filmeket, sorozatokat, animéket és szeretem játékokkal játszani de azt csak kifejezetten hétvégente szoktam!

Gabi (42), bajai társkereső férfi

Szeretek horgászni több napra kimenni a vizpartra , túrázni a nyugalmat , kikapcsolódni!
Nem iszok alkoholt es nem
Is dohányzom

ádám (18), véméndi társkereső férfi

Sziasztok 18 eves vagyok sulizok meg kb ennyi amit tudni kell rolam 178cm magas vagyok 75kg es kesz

József (34), bátaszéki társkereső férfi

Egy jó kedélyű, vidám férfi vagyok.Társaság kedvelő.Szeretn?k szeretni, ?s őszinte szerelmet találni, egy társat aki velem van, jóban rosszban.Szeretn?m ha rád tal?lhatn?k, és együtt szebbé tennénk ?letünket.Hiszem, hogy létezik még olyan nő aki társam lehet egy ?leten át.
Szeretnék szeretni, szerelmet találni!
Csak annyit kérek ismerj meg, szeres, becsülj.

Sikertörténet
Társkereső sikertörténet: Petra és Gyuszi boldogsága
Petra és Gyuszi boldogsága

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy igazi társat találni a mai világban nagyon nehéz dolog. Főként akkor, ha valaki olyan zárkózottan éli az életét, mint ahogy én is.

Nőtlen társkeresők Dunafalván (Bács-Kiskun)

Dunafalvai társkereső vagy és szeretnéd, ha nőtlen társad is helybéli lenne? 103 nőtlen tag vár rád Dunafalva és környékéről!


Ha társkereső akkor Párom.hu! Miért? Mert ez a komoly társkereső bővül a leggyorsabban, naponta kb. 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi vagy egy új szerelem reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz! Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a biztonságos társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a komoly kapcsolatra, tartós pártalálásra! A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A Párom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.

Társkereső Dunafalva - Találd meg a boldogságot a Duna-parti nyugalom szigetén!

Dunafalva, ez a festői Bács-Kiskun vármegyei község a Duna bal partján, nemcsak a természet közelségéről és a horgászat örömeiről híres, hanem egy összetartó, barátságos közösségről is. A Párom.hu dunafalvai társkereső szekciója azért jött létre, hogy segítsen a helyi szingliknek és a környékbeli egyedülállóknak egymásra találni egy olyan környezetben, ahol az értékek és a valódi emberi kapcsolatok még számítanak.

Bár a kistelepülési létnek megvan a maga varázsa, az ismerkedés sokszor nehézkes lehet, hiszen mindenki ismer mindenkit. Ha te is Dunafalván élsz, és úgy érzed, már minden helyi szinglit ismersz, vagy éppen egy olyan partnert keresel, aki értékeli a vidéki élet békéjét, weboldalunk a tökéletes kiindulópont. Nálunk célzottan kereshetsz a környékbeli regisztráltak között, így nem kell órákat utaznod egy-egy randevú kedvéért.

Miért érdemes Dunafalván online társkeresőt használni?

A technológia fejlődésével ma már a kistelepüléseken is alapvető igénnyé vált a digitális ismerkedés. Míg a társkereső Baja vonzáskörzetében is népszerű, Dunafalva speciális helyzete miatt - hiszen a Duna túloldalán fekvő településekkel is szoros a kapcsolat - az online felület segít áthidalni a földrajzi távolságokat és a közlekedési nehézségeket.

  • Biztonság és diszkréció: Tudjuk, hogy kistelepülésen a privát szféra kiemelten fontos. Moderált rendszerünk védi az adataidat.
  • Helyi ismeretségek: Nem kell messzire menned, ha Dunafalva, Dunaszekcső vagy Mohács környékén keresel társat.
  • Közös értékrend: A nálunk regisztráló dunafalvaiak gyakran hasonló életmódot folytatnak: szeretik a természetet, a csendet és a családias légkört.

Ismerkedési tippek dunafalvaiaknak

Amikor kitöltöd a profilodat a Párom.hu-n, légy büszke a lakóhelyedre! Említsd meg, ha szeretsz a Duna-parton sétálni, ha aktív tagja vagy a helyi közösségnek, vagy ha a hétvégéidet szívesen töltöd horgászattal vagy kertészkedéssel. Az őszinteség és a helyi kötődés azonnali bizalmat épít.

Egy jó profilkép a kompátkelőnél vagy a Duna-gáton nemcsak rólad árul el sokat, hanem jelzi a másik félnek azt is, hogy te valóban itt élsz és itt keresed a boldogságodat. Ne félj megmutatni a hobbidat sem!

Randevú ötletek Dunafalván és környékén

Az első találkozás izgalma után fontos a megfelelő helyszín kiválasztása. Dunafalva és közvetlen környezete számos romantikus lehetőséget tartogat azoknak, akik kerülik a városi zajt:

A klasszikus Duna-part

Egy hosszú séta a gáton, naplemente nézés a parton. A víz közelsége és a csend tökéletes hátteret ad egy mély, őszinte beszélgetéshez, ahol valóban egymásra tudtok figyelni.

Kompok és kalandok

Egy közös átkelés a komppal Dunaszekcsőre izgalmas kezdete lehet a randinak. A túlparton egy kávé vagy egy ebéd közben felfedezhetitek egymás világát, miközben a Dunát csodáljátok.

Aktív kikapcsolódás

Ha mindketten szeretitek a természetet, egy közös biciklitúra vagy egy könnyű horgászat is kiváló ismerkedési lehetőség lehet, ahol a közös hobbi hamar összehoz benneteket.

Hogyan találj rá a szerelemre Dunafalván?

A társkeresés folyamata a Párom.hu-n egyszerű és hatékony. Tudjuk, hogy az egyedülállók számára fontos a hatékonyság, ezért rendszerünk algoritmusai segítenek összehozni azokat, akiknek az érdeklődési köre és elvárásai a leginkább passzolnak. Akár fiatal felnőttként keresed az életed párját, akár az érettebb korosztályhoz tartozol, aki egy újrakezdésben reménykedik, Dunafalva és Bács-Kiskun vármegye közössége nyitott és befogadó.

Fontos, hogy ne add fel az első sikertelen próbálkozás után! A társkereső Bács-Kiskun megyei szekciójában naponta több tucat új regisztráló jelenik meg, így a lehetőségek száma folyamatosan bővül. Érdemes rendszeresen visszatérni és frissíteni a profilodat, hogy mindig az érdeklődés középpontjában maradj.

Gyakori kérdések a dunafalvai ismerkedésről

"Mindenki ismer mindenkit, nem akarom, hogy lássanak." - A Párom.hu-n te döntöd el, ki láthatja a fotóidat és adataidat. Használhatsz becenevet is az első időszakban, amíg ki nem alakul a bizalom a választottaddal.

"Van esélyem találni valakit egy ilyen kicsi faluban?" - Igen! A környékbeli települések és a megye nagyobb városainak közelsége miatt Dunafalva remek bázis. Sokan keresnek kifejezetten vidéki, nyugodt természetű partnert.

Vár rád a nagy Ő a Duna mentén!

Gondolj csak bele, lehet, hogy a leendő párod is éppen most tölti a délutánját a Duna partján, vagy éppen a napi teendőit végzi Dunafalva egyik utcájában, és pont ugyanúgy vágyik egy kedves szóra, mint te. A Párom.hu segít lerombolni a gátakat, és lehetőséget ad arra, hogy olyan emberekkel beszélgess, akikkel a hétköznapok során talán elkerülnétek egymást.

A regisztráció nálunk nemcsak egyszerű, de izgalmas kaland is egyben. A Dunafalva környéki közösségünk tagjai között mindenki megtalálhatja a számítását: legyen szó barátságról, egy kellemes randiról vagy a sírig tartó szerelemről. Ne hagyd, hogy a magány határozza meg a napjaidat, tegyél egy próbát még ma!

Használd ki a szűrőinket, keress rá a Dunafalva 5-10-20 kilométeres körzetében élőkre, és fedezd fel, mennyi értékes ember él a közvetlen közeledben. A boldogság sokszor közelebb van, mint gondolnád, csak egy kattintás választ el tőle.

Ne várj tovább a sült galambra!

Csatlakozz Dunafalva legnépszerűbb online társkeresőjéhez, és találd meg azt az embert, akivel közösen élvezhetitek a Duna-parti naplementéket!

Ingyenes regisztráció

Biztonságos, gyors és diszkrét ismerkedés Dunafalván.

Párom.hu - Dunafalva társkeresője, ahol a szívek egymásra találnak.

Nőtlen férfiak a társkeresőben: Szabad szívvel, komoly szándékkal

Gyakran hallani a kérdést: „Hogy lehet, hogy egy ilyen jóképű, értelmes férfi még nőtlen?” Pedig a válasz egyszerű: a mai világban a nőtlen állapot már nem a tapasztalatlanság jele, hanem sokkal inkább a tudatosságé. Nőtlen férfiként társkeresőbe vágni nem hátrány, hanem egy hatalmas lehetőség egy tiszta lapokkal induló, őszinte kapcsolatra.

Mit jelent ma nőtlen férfinak lenni?

A nőtlen státusz ma már nem egyenlő a magánnyal vagy az elköteleződéstől való félelemmel. Számos oka lehet annak, ha valaki 30, 40 vagy akár 50 felett is ezt a rubrikát jelöli be:
  • Karrier és önmegvalósítás: Sokan előbb a biztos egzisztenciát és az önismeretet választják, hogy érett fejjel váljanak felelősségteljes társsá.
  • Magas mérce: Aki nőtlen, gyakran azért maradt az, mert nem érte be „akárkivel”. Kivárta azt a nőt, akivel valóban el tudja képzelni a közös jövőt.
  • Tudatos választás: Van, aki számára a papír nem elsődleges, de most eljött az idő, amikor már szívesen megosztaná az életét valakivel hosszú távon is.

Miért keresnek a nők kifejezetten nőtlen férfiakat?

Sok hölgy számára a nőtlen státusz bizalmat ébreszt. Ez a „tiszta lap” ígérete:
  • Kevesebb múltbéli teher: Általában nincsenek bonyolult válási procedúrák vagy az ex-feleséggel való állandó konfliktusok.
  • Készen az elsőkre: Egy nőtlen férfival közösen lehet átélni az első igazi nagy mérföldköveket - legyen szó közös otthonról vagy családalapításról.
  • Friss energia: A nőtlen férfiak gyakran nagyobb lelkesedéssel és nyitottsággal vetik bele magukat az ismerkedésbe, hiszen nem egy kudarcba fulladt házasság sebeit nyalogatják.

Találd meg a hozzád illő társat a Párom.hu-n!

A Párom.hu t0bb mint 20 éve segíti a nőtlen férfiakat és a hozzájuk illő hölgyeket az egymásra találásban. Nálunk nem számítanak a sztereotípiák: csak az számít, ki vagy te, és kit keresel.

Oldalunkon több ezer nőtlen férfi és hajadon nő profilja között böngészhetsz, ahol a részletes szűrők segítségével pillanatok alatt megtalálhatod azokat, akikkel azonos az értékrended és az életcélod.

Regisztrálj ingyen, és mutasd meg a világnak, hogy nőtlen férfiként készen állsz a nagybetűs szerelemre!

Rövid ismertető


Dunafalva egy Bács-Kiskun megyei település. Bővebben »