Update cookies preferences
Bemutatkozás
Szia!
Egy kedves, visszafogott és őszinte embernek tartom magam. Inkább introvertált vagyok, a kisebb, meghittebb társaságokat kedvelem. Kevés, de mély és tartalmas kapcsolatokat ápolok.

Imádom a zenét, szinte minden stílust meghallgatok. Különösen szeretek utazni, kirándulni, de az otthoni, nyugodt programok – mint egy jó sorozat vagy számítógépes játék is kikapcsolnak. Bár egyre ritkábban játszom, és hosszan már nem is tud lekötni, pedig gyerekkoromban hatalmas kocka voltam. Mára valahogy bőven elég heti pár óra játék, és a filmeket, sorozatokat is inkább társaságban nézném szívesen. Ha egyedül vagyok, inkább valami hasznos dologgal töltöm az időmet.

Nagyon szeretem a gyerekeket, jól kijövök velük, és a jövőben szeretnék is majd, mindenképp többet is.
Kit keres

Egy kedves, megbízható, rendes lányt. CSAK komoly kapcsolatot.

Fontos, hogy belátható időn belül családot szeretnék, azt pedig olyannal, akiben van anyai ösztön, és szeretne gyereket. Hiszek a tradicionális értékekben. Szeretném, ha a gyerekeimet nem idegenek, hanem az édesanyjuk nevelné.

Adatai
Regisztráció dátuma: belépés után látható
Utolsó belépés: belépés után látható
Olvasatlan levelek: belépés után látható
Neme: férfi
Született: 1994. április 10.
Lakóhelye:
Eger, Heves vármegye megyeszékhelye
Magassága: 177 cm
Súlya: 70 kg
Testalkata: sportos
Csillagjegye: kos
Szexuális beállítottsága: heteroszexuális
Nemzetisége: magyar
Családi állapota: hajadon / nőtlen
Gyermekei: alig várom hogy legyenek
Hajszíne: sötétbarna
Hajstílusa: rövid
Szeme színe: barna
Iskolai végzettsége: egyetem
Munkája: alkalmazott
Dohányzás: nem dohányzom
Alkohol: csak módjával iszom
Horoszkóp: nem hiszek a horoszkópokban
Piercing: nincs
Tetoválás: nincs
Ideális jelölt
Életkora: 18 és 33 év közötti
Lakóhelye: 60 km-re lakhelyemtől
Testalkata: vékony, átlagos, sportos
Családi állapota: hajadon / nőtlen, elvált
Gyermekei: alig várom hogy legyenek
Végzettsége: általános iskola, szakmunkásképző, érettségi, egyetem, posztgraduális
Nemzetisége: magyar, külföldön élő magyar, külföldi
Hajszíne: szőke, fekete, világosbarna / szőkésbarna, középbarna, sötétbarna, egyéb
Szemszíne: barna, fekete, zöld, szürke
Hajstílusa: rövid, közepesen hosszú, hosszú
Munkája: fizikai, szellemi szabadfoglalkozású, vállalkozó, alkalmazott, vezető beosztású, irodai, kereskedelmi, tanuló/hallgató
Dohányzás: nem dohányzom
Alkohol: nem iszom alkoholt, csak ünnepeken iszom, csak módjával iszom
Higgyen-e a horoszkópokban: nem hiszek a horoszkópokban
Testékszer (piercing): nincs
Tetoválás: nincs