Update cookies preferences
Bemutatkozás
"Ha játszol veszthetsz, ha nem játszol vesztettél"
Jó kérdés mit írjon ide az ember, hiszen bármit írhatok, de úgysem az itt leírt pár mondat az amiből meg tudjuk ismerni egymást, viszont való igaz kell némi támpont. :-) Szeretek mosolyt csalni a párom arcára és mellette állni mikor szükség van rá de ezt szeretem viszont kapni is, emiatt komoly kapcsolatot szeretnék elsősorban. Leginkább azokkal szoktam leginkább megtalálni a közös hangot, akik hozzám hasonlóan kedvesek és megértőek tudnak lenni, emellett értenek a humor nyelvén is, de igazából pár levél után úgyis jobban megismerjük egymást mint ha itt még fél oldalt írnék, a lényeg csupán az hogy meglegyen az összhang. :-)
Persze minden azzal kezdődik, hogy megismerjük egymást, de az hogy írok neked egy levelet még nem jelenti azt hogy szerelmes vagyok beléd, csak azt hogy felkeltetted az érdeklődésem. Természetesen utána a többi már kizárólag rajtunk múlik. :-)
Kit keres

Amennyiben szeretsz nevetni, olvasni, megértő és kedves vagy szereted a jó filmeket, kedveled az intelligens beszélgetéseket, illetve értékeled a pároddal töltött minőségi időt akkor is ha az nem egy piknikezés a Tádzs Mahal kertjében hanem akár csak egy összebújós filmnézés, egy egymásba karolós séta, vagy egy meghitt beszélgetés, akkor érdemes megismerkednünk mert könnyen lehet egymást keressük.
Ha ezek mellé szeretsz olvasni, és/vagy jó a humorérzéked is, akkor megvettél. :-)

Amennyiben viszont egy nagyon kikent, rikító műkörmös plázacica vagy, akinek inkább a külsőségek és az anyagiak számítanak meg az hogy minden sarkon szelfiket posztoljon a Facebookra, akkor kérlek kattints tovább, mert akkor sajnos nem egymást keressük.

De a legfontosabb, hogy először ismerjük meg egymást, aztán ha kölcsönös a vonzalom a többit EGYÜTT úgyis megoldjuk. :-)

Adatai
Regisztráció dátuma: belépés után látható
Utolsó belépés: belépés után látható
Olvasatlan levelek: belépés után látható
Neme: férfi
Született: 1982. február 27.
Lakóhelye:
Mosonmagyaróvár, Győr-Moson-Sopron vármegye, 36 km-re Győrtől
Magassága: 178 cm
Súlya: 95 kg
Testalkata: átlagos
Csillagjegye: halak
Szexuális beállítottsága: heteroszexuális
Nemzetisége: magyar
Családi állapota: hajadon / nőtlen
Gyermekei: még nincsenek
Hajszíne: sötétbarna
Hajstílusa: rövid
Szeme színe: barna
Iskolai végzettsége: főiskola
Munkája: alkalmazott
Dohányzás: nem dohányzom
Alkohol: csak módjával iszom
Horoszkóp: kicsit hiszek a horoszkópokban
Piercing: nincs
Tetoválás: nincs
Nyelvtudás: német, angol
Hobbijai: - kultúra (irodalom, színház, komolyzene stb.)
- művészetek (képző-, tánc- és fotóművészet stb.)
- számítástechnika, internet, computer, webdesign
- utazás
Ideális jelölt
Életkora: 34 és 45 év közötti
Lakóhelye: 100 km-re lakhelyemtől
Végzettsége: szakmunkásképző, érettségi, főiskola, egyetem, posztgraduális
Nemzetisége: magyar
Testékszer (piercing): nincs
Tetoválás: nincs