Én már nem...
akarok rohanni, elfáradtam.Nem akarok megfelelni senkinek.Nem tartozom elszámolással az életemről.Azt csinálok amit akarok, ha én jól érzem magam akkor nincs mit megbánnom.Csak meg akarok állni, abbahagyni a versenyfutást az idővel.Nem sietni, nem futni, csak sétálni szeretnék.Nem akarok azon agyalni kinek hiányzom, ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem.Egy életem van, azt teszem ami nekem jó, nem kérek a megfelelésből.Én már nem akarok válaszokat.A múltamból, az emberektől akik cserben hagytak, akik miatt kifordultam magamból, és akik ott hagytak, és akiknek nem számítok.Már nem keresem a miérteket.Inkább csak elfelejtem a kérdést, és azt, hogy volt.Nem várok senkire, nem vesztegetem az időmet.Én már nem félek az egyedülléttől, nem félek attól hogy nem kellek, nem akarok félni attól hogy fájni fog, én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.