Update cookies preferences
Bemutatkozás
Hali Hölgyek!

A tökéletes párom az lesz, kivel majd összebújva, 1ütt nevetgélünk a következő sztorikon :-)

Ha majd 1x "eltávozom a világból", szeretnék a következő szavakkal "elmúlni", miközben mélyen a szerelmem szemébe nézek, és azt mondom neki millió+1x:

"-I married an Angel!"

Azóta lettem világhírű (Marvel's The Avengers)<--amióta "Bosszúállóként" nem írok vissza azoknak, kik email címük +adása nélkül írnak nekem!

Ezen a társkeresőn szinte csak kamu profilú emberkék vannak!
Valódi társkereső? No-No, mint a fehér holló!

Egy szomorú történettel kezdem, még évekkel ezelőtt történt velem:
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren
(legyen nekünk ez most az Ö/Etlentik-Auchan-ön) is túl, sőt, még a Sziklás-hegységen is túl, a halk és csendes P(ö)szifik-ósön hullámzó partján, ahol élt egy barátom, kihez látogatóba mentem.

Úgy esett, h "nem esett", így a "tető nélküli" kabrióját kölcsönkérve tőle,
elmentem kocsikázni. Gondoltam, lábamat lógatva

Görgess lentebb a folytatásért!
Kit keres

lábamat lógatva a beach-en, vagy a végtelen mélykék óceánban megmártózva élvezem a késő augusztusi nyár - bőrömet oly lágyan símogató, nem több,
mint "90-es UV" erősségű - forró melegét. :-)

Félúton Santa Monica Beach és Malibu között,
a part menti úton "hajtva sok-száznyi (benzines) kölcsön-lovaim",
hirtelen egy rövid, de éles sikoly hallatszott az óceán felől.

Megálltam, majd "kipattanva kölcsön-szekeremből", odasiettem, hogy megnézzem mi, pontosabban ki volt e sikoly tulajdonosa. Pont azon a rövid szakaszon korláttal és dróthálóval volt elválasztva az út menti rész az óceántól.
A kezem is csak nehezen fért volna át rajta, az idő meg vészesen fogyadozott.
A sziklák peremébe kapaszkodó, amúgy igen magas szőke hölgy pedig,
- aki segítségért sírva kiáltozott - borzasztóan várta már, hogy vki megmentse!

Nem vagyok az a vakmerő rendőr és hős tűzoltó 2-in-1 típus, de mégis férfiasan tettem a dolgom, amit tennem kellett! Feltekertem tök csumára az autóban a hangerőt, hogy ne halljam a "szőke nő visítását"!

Nem ám, csak viccelek!

Szóval átrohantam az út másik oldalára, és akkor láttam meg, hogy írtó nagy bajban van a hölgyike.

"Életmentő kötél" híján a nyelvemet dugtam ki, vagyis át azon az igen szűkös fémkerítés hálón, amibe a "kis" 180 cm-nél is magasabb hölgy belecsimpaszkodott, és oly erővel szorította, hogy a szám, sőt majdnem még a "torkom is kijött a fejemből".
Szerencsére időközben "alulról" is megérkezett a segítség, mentőháló formájában, úgyhogy ez a nyelves mutatványom mindössze pár mp-ig tartott, de azóta is, mint rossz szellem, üldözött a gondolat, hogy mi lesz, ha majd...

Jártam vele pic-hológusnál, sőt sexuál-pszichológusnál is,
hogy segítsenek feloldani afféle gátlásaimat, hogy mi lesz, ha majd...

...az Igaz Szerelmemmel megismerkedve, és az első csókra sor kerülvén,
nem merem majd kidugni a nyelvem? Sőt, voltak olyan "rémálmaim" is,
hogy vad csókolózásaink közepette majd erősen ráharap nyelvem érzékeny hegyére, s többé már L-Nem engedi!

Komolyan mondom, szakadt rólam a veríték, úgy ébredtem fel ilyenkor!
Összeültünk haverokkal, barátokkal, családban is...de semmi használhatót
nem pám-pám-pám! :-(

Végre sikerült beszélnem nemrég egy pappal, aki hatalmas nagy segítség volt oly sok hosszú évnyi, testi-lelki tépődés után... nagy kő esett le a szívemről!

Tömören-röviden ennyit mondott:
"-Az ÚR, mármint a jó Isten, az "ilyenfajta intelmekkel" nem egy, hanem egyszerre két dologra akarja felhívni mindig, minden ember figyelmét!
Szó szerint a "testiségre" és a "lelkiségre" is egyaránt,
hisz Isten bölcsessége és humorérzéke páratlan és verhetetlen:

1. Az egyik ilyen intelem a "testiség", vagy éppen a materialista, fizikai világban zajló, avagy azzal kapcsolatos FONTOS DOLGOKRA irányítaná rá a figyelmet!
Miszerint is, ha egy embertársunk nagy bajba kerül, SOHA, de SOHA
NE NYÚJTOGASSUK KI RÁ A NYELVÜNKET, mert csúnyán megbánhatjuk! ;-) Lásd, ÉN!

2. A másik, a "lelkiséggel" kapcsolatos megtanulandó dolog számunkra az,
esetemben, így számomra az volt, hogy csakis annak "dugjam majd ki a nyelvem", akit szívből szeretek, és ne egy olyan "néninek", akit úton-útfélen,
vagy épp az út szélén, csak úgy, ripsz-ropsz megismerek...
...mégha jó szándékkal is "vetem belé magam"... :-)
Sztem ezt nem is ragozom tovább, mármint a történtek erkölcsi oldalát!

Ezért gondoltam, hogy mi lenne, ha
...épp Te tennél egy próbát...
...eljönnél hozzám...
...becsöngetnél...
...én ajtót nyitok...
...mire Te:

"-Bújj gyorsan a cipődbe, add a kezed, elviszlek egy tuti jó helyre! Szeretném, ha ma este sokat beszélgetnénk egymással, megismerkednénk, megszeretnénk egymást, és immáron nem vadidegenként (ahogy azt pap bácsi is tanácsolta), "kidugnánk" 1más felé a nyelvünket". ..persze nem úgy, mint a nyálas csigák!" :-)

Vagy rád bízva a dolgok menetét, Te is kiegészíthetnéd a "történetet" a saját gondolataiddal, vágyaiddal, az ajtónyitás előtti avagy utáni részbe bekapcsolódva...
nehogy már csak egy aranyos történet maradjon!

Váltsd valóra az álmaid, legyen ez a "TE+ÉN=MI" valóra vált álmunk, mit kettesben szövögetünk majd tovább!

Eddig OK? Akkor mire is várunk? Ja, igen, a gépelésedre!
HAJRÁ! Seretném megismerni a fantáziád!

Puszi, Johnnie

Egy kis intuitív segítség a "Te+Én=Mi sztorinkhoz":
Ha úgy adódik, néha elejtett mondatok formájában "felcsipegetem a földről"
ama "mennyei mannákat", melyeket mások talán figyelmetlenségből is,
de "odalent" hagynak, mert értéktelennek hiszik azokat. Itt van pl. a legutóbbi:

"-Why not combine the three options?
It is the dreams and desires that oils the wheels of life - so just do it!
No, no, no, wait a sec! This time it's NOT a Nike slogan!"

vagy ez:
"-My coolness just went up 20+ points just for listening jazz in the morning...
Thank you, fellow jazzites!"


Tudod, kit keresek igazából társnak?

Olyat semmiképp sem, ki Kiskun-fél-Meghágja vagy Széklet-Fehér-vár lakója,
ahogy egy Szexárd-i hölgy is aggodalomra adhat tán okot?

Hazánk szülötteire nézve szted igaz-e az állítás, hogy minél nyugatabbra megyünk,
annál könnyebb és boldogabb velük az élet?
Mosoly-magyar-Óvár női szülöttei felé kellene inkább kacsingatni?

Létezik még olyan független, szabad lány, hölgy,
aki "Eyegasm" lenne minden férfi számára?
Áááh, nem kicsit telhetetlenség az ilyen, igaz? :-)

Viszont olyan nénit semmiképp sem, kiről női nevet voltam kénytelen "elnevezni":
Ismertem egyszer egy Orsolyát, aki mindig, mindent fikázott!
Semmi sem volt elég jó neki?
Így hát, az "ORR SÓJA" női nevet ragasztottam rá, ajándékba...a FIKÁ-zásai miatt!
A nem túl gyorsan kapcsolóknak: ORR SÓJA...FIKÁ-ZÁSOK miatt!

Beleszaladtam még Bea-Bea-Kapd-Bea kisasszonyba is egyszer majdnem,
ki -míg pasija volt- másokét is Bea-kapta!

És a sokak által közutálatnak örvendő, Visítva Veszekedő, Hangoskodó Boglárka,
kinek neve csak így maradt fenn a köztudatban, mint BOG-LÁRMA!

Pénzéhes Zitából is akadt, persze csak egyszer, soha többé Zita Zita Para-Zita!

Maunika Shaú-t már gondolom senkinek sem kell bemutatnom! ;-)

Akadt még ELTE-s bölcsészhallgató is, aki sztem egyszer falánkságból
vagy épp tudás-szomjból??? de lenyelte fél Széchenyi-könyvtárunkat.
Lehet, h pont emiatt, és attól kezdve lett szó-fo...ása? ;-)

De mielőtt Johnnie Bravo az örök vadászmezőkre távozna,
sok 10 évvel azt megelőzően még átadja minden tudását és "néhány magját"
1-etlen-1 "Szíve-Hölgyének". Éppen ezért --> Ő valódi "társt-keres-Ő".

A férfiak (latinul HORMON-kamusz KANDÚRKA-musz) gyakorta megszeppennek, elgyámoltalanodnak, főleg az ünnepek idején. Már-már a végkimerülés határáig gyengülnek a sok év(tized)es meleg-otthon-ülésben. Már a puszta létezés is írtó-nehézséget okoz sokuknak.
Pedig ha ti, mindent-olyan-nagyon-jobban TUDÓS csajok "beoltanátok" 1-1 ilyen "megfáradt" példányt egy, az ÉLET-egyetemen általatok hosszú év(tized)ek alatt kifejlesztett bátorító varázsszerrel, akkor tyű+ha lenne! :-)

Ime, a WHO által (HORMON-kamusz KANDÚRKA-musz-ok esetében) 100%-an biztonságosnak minősített varázsszerkomponensek listája, ami pozitívan befolyásolja
az immun-hormon-vadászösztönünket:

Mottó: Kell nekünk a bátorítás!

1. Amikor majd előben beszélgetni kezdtek 1mással, csak úgy "véletlenül-mindig" szóld el magad előtte, hogy:
"-Ugyan már, pasikám, nem kell itt az álszemérem, ne félj tőlem, csak bátran, MINDENT BELÉM!"

2. "A Félénk Pasikba Újra Lelket Öntő Hős Nők" című színdarabból,
vagyis nem is színdarab, legyen inkább SOROZAT, ami folytatásos...tudod, folyik-csöpög-elcsöppen:
"-Jajj, kicsi Hercegem, meséljek-e neked Hüvely Matyi SZÁRAZföldi kalandjairól?
Hát, ugye, hogy NEM azt akarod látni-hallani!
Vesd belém magad és szaporán meséld el közben az összes vidám-kedves-nedves kalandodat!"

3. Dicsekedj el a minden férfit lenyűgöző főző tudományoddal, főleg a sütemények kapcsán:
"-Kihúzod magad és +kérded tőle, tudja-e, hogy melyik a 2 legjobb margarin márka a nyálcsorgatós-1másról-lenyalogatós torták elkészítéséhez?
Ha nem tudja, ne várasd meg, segítsd ki őt azonnal a helyes válasszal:
a. Helyezd RÁMA...
b. Pakold RÁMA...kis kacsód/stb.

4. Húzd a buksiját a válladra, majd kérdezd+ az idei, nagy, országos cérna-tesztről! Metrón, buszon, villamoson egyfeszt ez szól a hangosbemondón:

TESZTELT utasaink!
Az M3-as Metró felújítási munkái alatt kérjük jelezze,
hogy Önnél mikor szakad már el az a qrva cérna, idegileg meddig bírja?

5. De ha összefutsz egy igazi "anyám-asszony-katonája típussal", akkor ne habozz, tereld a szót rögvest a sexre
az alábbi rövid, ámde sajnos igaz történettel:

Férfiak esetében: Mi az? Ágyba menetel előtt puha, de amikor felébred benne az ŐSERŐ, akkor megkeményedik?
Na, jó, ez túl könnyű, lássunk egy nehezebbet!
Nők esetében: Mi az? Ágyba menetel előtt puha, de amikor felébredsz, akkor megkeményedik?
Hát, az előző éjszaka "alkohollal túltöltött" kis csaj ágyba hányása !!!

A fentiek csak intrók a mostantól közös-kaland-életútatokhoz, amit NE én meséljek már el 1-edül!
Lássuk, ti mire vagytok kíváncsiak és képesek!
Elő azzal a NAGY-2-HATALMAS....képzeletemet..."szár"-NYALÓ vagy szárt-nyaló??? fantáziátokkal, melyet asszem a szívetekben hordtok, de legalább is körülötte-előtte.

Aki mostanra megsértődött, jól tette, az ilyen beszéd sértő a "sohh" nő számára, teljesen eltárgyiasítja őket! Pfujj!

De aki fulladásközelire röhögte szét magát-az-agyát, Ő a bátor csoda-NŐ!
Ragadj billentyűzetet! Azonnal! Poénra fel, ANGYALKÁM!
Ki vele, te milyen "komponens adalékkal" "BÁTORÍTANÁD" a férfiak félénk... énemet? :-)

6. Várj-várj! Nem menj sehova! Ezt még EL KELL OLVASNOD!

21.század legjobb, sztem Oscar-díjat érdemlő vicce:

Józsi bácsi pereli a Coca-Cola vállalatot,
mert a cég teherautója nekiment Józsi bácsi kisteherautójának.

A tárgyaláson a Coca-Cola vállalat ügyvédje kérdezi Józsi bácsitól:
- Maga ugye, azt mondta a rendőrnek a helyszínen, hogy jól van?
- Hát, - mondja Józsi bácsi - az úgy kezdődött, hogy a tehenemet felraktam a kisteherautómra...
Erre közbevág az ügyvéd:
- Én nem arra vagyok kíváncsi, én azt kérdeztem, hogy azt mondta-e a rendőrnek a helyszínen, hogy jól van?
Józsi bácsi nem vesz tudomást az ügyvédről és folytatja:
- Elindultunk be a faluba a kisteherautómmal és elértünk az útkereszteződéshez...
Megint közbeszól az ügyvéd:
- Tisztelt bíróság, én úgy veszem észre, hogy a felperes nem akarja beismerni,
amit a helyszínelő rendőrnek mondott és most indokolatlanul nagy összegű kártérítést
akar kikövetelni, ami nem is illeti meg.

A bíró intett Józsi bácsinak, hogy csak folytassa a történteket.
- Hát...ugye, a kereszteződésnél nekem volt elsőbbségem, a Coca-Cola teherautó
meg csak áthajtott a stop tábla mellett és jól nekünk jött.
A nagy ütközés következtében én jobbra, a tehenem meg balra repült.
Igen nagy fájdalmaim voltak, alig bírtam feltápászkodni, amint hallom,
hogy a tehenem nagyon bőg, mert igen megsérült.
Egy perc múlva már ott is volt egy motoros rendőr és látom, hogy megáll a tehenem mellett.
Nézi-nézi, méregeti, majd hirtelen előkapja a pisztolyát
és a tehén szeme közé lő, hogy ne szenvedjen szegény pára.

Ezek után átjön oda, ahol én fekszem, kezében még mindég ott a pisztoly és megkérdezi tőlem: "Maga jól van?"
Hát tisztelt bíróság, kérdem én, mi a lóf*szt felelhettem volna erre neki?

Adok még néhány szellemi "infuzió-adalékot" a nagyon-nem-unalmas párbeszédtémáitokhoz:

7. Villám Arab nyelvtanfolyam:
https://www.youtube.com/watch?v=uV9aulzMABg

8. Emléxel? Régen a "vidéjki diszkóúk telis teli voltak ilyen és ehhez hasonlóú "dal(fals)-szöveg-írókkal":
"the cheetas mugged my son" <---Ekkor már a padlón voltam :-)
https://www.youtube.com/watch?v=JC_HQNJ3SXo
Sőőőt, akadtak még annyolú sosé tudó igazi díszfaszpéldányok.
Na, aaaz volt ám az igazi SÖTÉT KÖZÉPKOR. A 80-90-es évek!
Haverom DJ volt (itthon+Londonban), soxor mesélt ő is.

Sok-sok éve (útközben hazafelé) poénból megálltunk Kazincbarcikán a helyi "fonóban".
A fonóban, izé, "disco"-ban nagyon rázta egy csaj, és a végén izzadtan oda is jött hozzánk,
Nemcsak, hogy áporodott szagú volt, de a lehelete is heveny ájulást idézett elő azonnal mindegyikünkben.
Gyorsan el is neveztük Kazinc-bacikának.
De mivel bűn ronda is volt, ráadásul a lába vastagon szőrös,
ezért inkább a Kazinc-bercike névnél maradtunk!

10. Nagyon vigyázz a túlon-túl jól hagzó (ál)bölcsességekkel,
mert azt szereti hallani a test és azok kenik minden hájjal-bájjal is azt,
de a léleknek, mely örökkévalóságra rendeltetett már egyáltalán nem mindegy,
hogy hol tölti azt a "röpke" örökkévalóságnyi időt:
https://www.youtube.com/watch?v=CJbU05klETM

10. Kedves nénik!
A postásokkal mindig vigyázni ám!
Mocskos, kis degenerált perverz állatok!
Van a nadrágjukban egy titkos csomag, ami bármikor "kézbe sülhet"!
Csak ne a ti kezetekbe-N :-)

11. Mindig óvd a (testi-lelki) egészséged!
A sport nemcsak káros, de életveszélyes is!
Akadályozzatok meg bármilyen futóversenyt!
Különben a versenyzők mind "FÖLDÖN FUTÓKKÁ" válnak!

12. Impossible, heh? Pedig semmi sem lehetetlen!
Csak tudni kell helyesen írni, tehát:
I'm possible ;-)
Be You Teaful!
Me' a teja mekszéjpít!

13. A hideg fogalma relatív:
+ 20? A görögök felveszik a pulóverüket (ha megtalálják azt)
+ 15? A jamaicaiak bekapcsolják a fűtést (persze, ha van nekik).
+ 10? Az amerikaiak reszketnek a hidegtől. Az oroszok a kiskertekben uborkát ültetnek.
+ 5? Leheletünk már látszik. Az olasz autók felmondják a szolgálatot.

0? Amerikában megfagy a víz. Oroszországban a víz sűrűbb lesz.

- 5? A francia autók felmondják a szolgálatot.
- 15? A macska ragaszkodik hozzá, hogy veled aludjon az ágyban. A norvégok előveszik a pulóverüket.
- 18? Oslóban bekapcsolják a fűtést. Az oroszok a szezon végén utoljára utaznak a dácsára.
- 20? Az amerikai autók nem indulnak el.
- 25? A német autókat nem lehet beindítani. A jamaicaiak kihaltak.
- 30? A hatóságok napirendre tűzik a hontalanok kérdését. A macska a pizsamádban alszik.
- 35? Túl hideg van ahhoz, hogy gondolkozz. A japán autókat nem lehet elindítani.
- 40? A svéd autók felmondják a szolgálatot.
- 42? Európában már nem működik a közlekedés. Az oroszok az utcán fagylaltoznak.
- 45? Vannak még görögök?
- 50? A szempillák megfagynak két pillantás között. Alaszkában a fürdőszobák kis ablakát fürdéskor bezárják.
- 60? A fehér medvék délebbre vonulnak.
- 70? A pokol is befagyott.
- 73? A finnek menekítik a Mikulást Lappföldről. Az oroszok felveszik a füles sapkájukat.
- 80? Az oroszok nem veszik le a kesztyűjüket még a vodka pohárba öntésekor sem.
- 114? A Vodkában megfagy az alkohol <-- Az oroszok irtó dühösek emiatt.

14. Sok nuncikát a hazai társkeresőkön "nyújtott" alakításáért szívesen felterjesztenék
"Private Gold" & Globe díjra, mivel tökéletesen illik rájuk a szerep.

15. 2018 a össznépi szavazás és/vagy a családi szakadás éve lesz?
Politikusnak állok,
Férfiként Állok,
De attól még nem leszek egy hatalmas nagy Fa...
Jövőre te is mész szavazni?
Akkor odafelé menet dúdolgasd magadban a következő dalocskát!
I wouldn't use the word "never"...
when it comes to government promises "ever"...
Tutira nem használnám a "soha" szót,
ha a kormány "politikai" ígéreteire terelődik a szó...
Úgy biza', SOSÉ!
Hogy hogy miért --> MSZP = Magyar Sziciliasta Párt
régi nevén: (Pálérmó - Szicsíle - Mááffiá - Véndéttá - jó Pár(t) Embert eltett már láb alól)

16. Az angolt vágod, igaz? Neeeem? Hááá hogy hogy nem?
De azért azt legalább tudod, hogy hívják a fiatal Skót felső tízezerbeli alkeszt?
Junior Walker a.k.a. Blue Label ;-)

Na, mit hozott a húsvéti nyuszi? Svájci csoki tojást?
Nos, azért azt mégsem, annyira rendesek nem voltatok,
de az öszterrájhise shoko tojást, azaz az eredeti
Arnold Schwarzen EGG-ert megkaphatjátok jövőbeli formájában:
youtube.com/watch?v=YrFpk0vE1vY

Magyar Oscar-díjas alakítás:
youtube.com/watch?v=8HvcHaKYo40

Vagy...
Mostantól 30-40 éven át szedj DOMFEL tablettát!
De ne a hangosat, csakis a csendeset(=néma)!

Néma-DOMFEL tabletta, hogy sosé add fel!
Sokba fog kerülni ez Neked, de egyszer TALÁN lesz pasid ;-)
NE menj emberek közé, utcára, szórakozó helyre, az gyengíti a tabletta hatását!

Te jószagú pont-pont-pont!

Milyen oldal ez "kérem cépen", ahol csak pénzért lehet hölgyeket venni?
Le, a lábukról? Nagy dumánkkal?
Mármint, hogy rulett asztalnál vérverejtékesen összenyert ezernyi zsetonom kérik itt kicsengettetni? Pusztán azért, ha ".jpg" keretbe foglalt orcád óhajtanám meglesni webes profilod mellett, óh, nemes hölgy?!?

Ha a hülyéskedés(M) nem lenne "fertőző" másokra,
akkor velem gyógyítanák az AIDS-et, rákot, stb.
De nem azért, mert "halálra nevetnék" magukat a betegek,
hanem, mert a nevetés tényleg gyógyító hatású! ;-)

Kezdetnek adok 1 ajándékot!
Ez segít, h soha többé ne kényszerülj társkeresőn kutatni a "Ő"-t, s boldogan éljetek 1ütt!
Annyit kell csak tenned, h végigkuksizod az alábbi vide-JÓ-kat, kipityerged magad azon, h mijé is sem nem vettétek észre a régi pároddal az apró, kis közös "ÉLET-ÖRÖM-AJÁNDÉKOKAT", és h most már túl késő!
És kezdj el méglegjobban újra pityeregni, majd következzen a bűnbánat
a párod szívébe szúrt bántó mondatok+gúnyos fintorok+"revanst veszek rajtad Te mocsok..kis..genya" kezdetű népdalaid, "álmodban úgyis +ölellek konyha késsel" című prózáid miatt, és legvégül tégy esküt magad, a tükör és Isten előtt, h többé sosé-nem-teszel semmi rosszat 1etlen férfi ártatlan bárányka ellen semnemsoha, Isten engem úgy segéljen!

Ha most elkezdesz azon "tevegelni", hogy: De a férfiak+ilyen-olyan-amolyanok..., akkor rögtön letörlöm az ajándékot-> és a világ összes nője Téged fog üldözni, h nekik mijénem van ajándék!

https://www.youtube.com/watch?v=FL7sh1Ipymk

És nekik mijjjé szabad?
https://www.youtube.com/watch?v=xYXc6ihL-hE

Minden jó, ha neked is jó:
https://www.youtube.com/watch?v=THS8d6M6SqA
https://www.youtube.com/watch?v=FBDB32Oc_s0
https://www.youtube.com/watch?v=5dsGWM5XGdg
https://www.youtube.com/watch?v=Ri-tkp3IIic

Hogy milyen is vagyok? Nos, olyan, aki mellett tényleg jókat szórakozol,
de amikor nem számítasz rá, egy váratlan pillanatban, csendben mögéd lépdelek,
és nagyon megnevettetlek. De amikor "elül" a kacaj, és újra kisimul az arcod,
akkor tükröt mutatok Neked!

De jajj azoknak, akik "rossz kislányok"! Nekik "görbe tükröt" mutatok,
abból is a domborút! Domború, így hát nagyítva látja benne
Önnön maga jellemhibáit a kis rosszcsont Lady.
Ekorra a gond és baj viszont már csőstől jön az eddig békével telt házba! Általában!

ELŐSZÖR morci és méregzsák Úrnő, majd megbántottság és sértődöttség kisasszony szokott belépni meghitt, idilli otthonunkba! De őket a legcsekélyebb mértékben sem tárt karokkal fogadva, küldöm be nekik az öngólt! Durva válasz helyett inkább hallhatja e makrancos hölgy a hozzáfűzött magyarázatom, miben szép szavakkal adom át neki a nyájas lelki-tükör magyarázatom, benne magyarázván neki a "megrázót"! Az általa keltett viharfelhőket inkább a béke és megnyugvás lágy szellői űzzék el, mintsem hogy lépcsőházukban szívem hölgye bűnlajstromát nyilvánosan egy szalagra fűzzem fel! Na, jó, ilyet azért mégsem tennék, csak a rím kedvéért írtam! :-)

Majd csak legvégül szokott nagy nehezen "előjönni" 1 halk köszönet, h segítem a "kis hölgyet" jobb emberkévé válni. De ez amúgy/egyben az én érdekem is.

Te talán szívesen éldegélnél 1 fedél alatt olyan fiúcskával,
vagy hunynád le szemed olyan pasi mellett esténként, aki egy kiállhatatlan, kipukkadni sosem akaró felfuvalkodott hó...(2)golyóval +áldott?

Viszont az a néni, aki csak "picit" rossz, annak a kedves kis rozsaszínű
sík!!! tükröt veszem csak elő.
A nénik ezt is "szóvá szokták tenni", de hát a tükör az tükör,
és a TE!!! hibáidat fogja mutatni, amit ugyebár senki sem szeret nézegetni, inkább elrejtené várbörtönének legmélyebb kamrájában! Már, ha tehetné!

Gondolj csak bele: mikor egy hulla-dö-frász nap után lefexel, majd másnap reggel, úgy ébredés után kb. 2 perccel egy röpke kukk-kan-tást vetsz a tükörbe...?

Sikítva ugrasz hátra-frászt és szaltót a veled szemben álló tükör-Rémet látván!
Sztem még a WC-kefével is kardélre hánynád vagy csak hesegetve csapkodnál felé?!
Ja, ja, nem egy Marilyn Monroe arccal ébredsz se Te, se más!
De mégis különleges vagy, vagy leszel annak, aki szeret!
Tán még jobb emberré is válhatsz mellette, már ha akarsz!

De figyu csak!
A fenti "trükkös-tükrös-mutogatós" játék nem Neked fog fájni igazán.
Inkább annak, aki a "tükröm-tükröm, görbe tükröm, ő lesz-e számomra a legszebb örömöm" című játékot fogja Veled játszani! Mijé? Hátazé, me gondolj csak bele!

Mondjuk azt, h "Te + Leendő Pasid" BA-RÁ-TOK vagytok már 1 ideje! Eddig ok?
Ha ismeretlenül az utca embere "tükrözne az arcodba", akkor hangosan 2 szóval
jellemeznéd a legközelebbi rokonát vmilyen M7-es autópálya mentén dolgozó,
férfi-örömöt, szifiliszt és AIDS-et terjesztő, gyönyör-adót-sem-fizető vállalkozóként.

De ha a kapcsolatotokban a tetteid miatt ez a feladat a legjobb "BA-RÁ-TOD-RA" kell, h háruljon?! Hááát... az a barát nem sok édes pillanatra számíthat melletted.
El tudod azt képzelni, h milyen nehéz annak az embernek, aki amúgy a legjobb barátod akar lenni, és neki is az a vágya, hogy Te is az ő legjobb baratja legyél (és maradj is) mindig, ÖRÖKRE, szóval, hogy mekkora szivatás is ez részedről, ha "helytelenül éled az életed és bántod az amúgy Téged szeretni vágyó(ka)t", sőt ezzel "rájuk hárítod" azt a kegyetlenül szívfacsaró feladatot, hogy nekik kelljen Téged szembesíteni nem az ő, hanem pont a Te hibáiddal, gonosz-és-ságaiddal, no+bűneiddel, stb. ?!
Na, vajon mi a legborzalmasabb érzések egyike egy barát életében? Na, mi?

Az, hogy nem is ő az, aki a kapcsolatban hibázott (de nagyot), de mégis ő az, akinek a torkán lenyomják azt a bizonyos "keserű dö kakát" fransziásan szólva, (plusz vele együtt az érzést), ami miatt még ő érzi majd magát rosszul, hogy segíteni próbál egy másik emberi lényen, szimplán csak azért, hogy megóvja ezáltal a kapcsolatotokat, s így TE, a másik fél, jobb emberré válhasson!

Nos, valahol itt kezdődik a nagybetűs SZERETET, valahol az önfeláldozás és a Te vagy más emberek általad eddig pfúj-pfúj "kikakik" között félúton.
Nem akarok nyersnek tűnni, de vannak dolgok, amiket ki kell néha mondani, különben a hazugságok tengerében piszkosul mélyre fog lesüllyedni a Veled párkapcsolatban élő teszt-és-labor patk...izé, vagyis "pasi-kliens"! :-)

Amúgy pár (tíz-ezer), a fentiekhez hasonló női hibá(ka)t sikerült már életem során megfigyelni, tanulni belőle, és elsajátítani a trükkös-lelki-tükrös lélek-kung-fúúút ellenük, de sajnos a "másik oldal", már a tanulási rész legelejénél valahogy mindig csúnyán elakadt. Ja, és én SEM VAGYOK TÖKÉLETES, sőt vannak hibáim, amit belátok és merek, sőt akarok is változtatni rajtuk!

"-Egy katasztrófa kell hozzá, hogy okuljunk, egy katasztrófa, amire felfigyelünk?
A FÁJDALOM késztet leginkább a VÁLTOZÁSRA! Talán a fájdalom menthet meg minket (az eredendő bűntől és annak következményeitől)!"
Asszem-sasszem vmi ilyen hangzott el Tom "Hanky-Panky" Pranks színész bácsi szájából az Inferno c. filmben, az első pár percben, az elején.
Fájdalomra fel, hölgyeim! Fájdalomra fel! :-)

Sokan 1000-es listán sorolják fel, h nekik milyen pasi "KELL".
De ők mit tudnának nyújtani egy párkapcsolatban?

Én pl. tésztát, sőt, szerelmesen akár még rétes tésztát...

Halkan jegyezném meg:
Már a 3. évezredet írjuk, minek legfőbb ismérve a NŐI KEZDEMÉNYEZÉS!

1 erkölcsös lányra vágyom, aki nem PARÁZNA! Mert aki parázik...
A bölcsek képekben, az okosok szavakban, a buták, jobb, ha nem beszélnek!
Ókori mondás, most találtam ki. Használd nyugodtan, jogtisztán, ajándékba adom!

Nem hiszek a horoszhókusz-pókuszokban, de a Halak jegy szülöttei a legnagyszerűbb álmodozók. Kreativitásuk +mutatkozik szerelem, romantika, család, szex, főzés, takarítás terén!

Rule Nr.1:

Ha valaki egy másik embert a külseje alapján ítél meg (tévesen), akkor ne csodálkozzon azon, hogy soha nem fogja megtalálni magának az igazit!
Ez nem valami papi prédikáció, hogy az "égiek ezzel büntetik majd őt",
de azért érdemes elgondolkodni az alábbiakon:

Jártál már étteremben, igaz? Igaz!
Láttál már gyönyörűen tálalt ételkülönlegességeket? Fogjuk rá!
De amikor megkóstoltad...hát...nem az az egetrengető (frenetico) ízmámor járt orgazmustáncot a szádban. Pont, mint ahogy anno a TV2-n "futtatott", főzni nem tudó néni produktumai esetén is igaz volt!

Biztos emléxel, a TV2 Száj(-kony)há című műsorra, ahol Stáb "Nyál" Judyt kotyvasztotta a lehetetlen-ehetetlent (stáb kóstolta-mondta!)

Vagy pl. egy kirakatban általad oly annyira csodált luxus cipellő,
amire 6 hónapos fizud ment el, huss, 1 pillanat alatt...de még aznap este szarrá törte pici sarkad, pedig a boltban még szinte tökély volt, mialatt az eladó győzködött(=sürgetett), hogy: "Vedd már meg, ezt pont érted-neked tervezte
Master Giovanni de Francesca Male Fika-Lika "kétnemű" divat géniusz.

Ha már felhoztam a Vatikánt az előbb...
Paradicsomban Évikét luci feri(direkt kis betű=többet sem érdemel) mivel "téveszti meg", de durván?
Mi ennek az Oscar-díjas "almás trükk" alakításnak az igazi lényege?

A "külső" szépségben rejlő, rózsaszín fátylas!!!, elképesztően hatalmas háttér-és-megtévesztő erő, mely az emberiséget mindig is über-frankón tévútra vezette!!!
Vagyis nem a belső szépség! Oppá, ugye-ugye!?!

Téged hányszor húzott csőbe eddig ezzel a trükkel ferenc dö luci,
a világ legnagyobb manipulátora? Ami után csak a sírás-rívás jött, az fix!

Jótanács: Addig váratják (a kezdeményezés hiánya miatt) a nénik a bácsikat az itteni és más társkereső oldalakon, amíg nemcsak a hófehér lovaiknak,
de a Hercegeiteknek is visszeres lesz a lába a sok egyhelyben-álló-vizes várakozástól!

Ne csodálkozzatok, ha hirtelen lóra pattannak, s továbbállnak innen a thin air-be!
Úgyhogy lóra, izé, billentyűzetre fel, hölgyeim!

Már 90 cm-es koromban(=kisgyerek), fülig érő vigyorral(=széles szájú kisbéka) izgatottan figyeltem fel a körülöttem "szállingózó illatokra"
(sült husik, sütik), de a parfümök szinte "agyi-extázist" okozó illatai is anno bűvkörükbe vontak.

Pár évvel később, 100-110 cm-es koromban már aktív sorozat szereplője voltam a "konyha-tündér-mesék" c. családi home videóknak anyu és olykor grandma oldalán,
sous chef szerepben.

"Felcseperedettként" már csak egyedüli, olykor egész estés "főszereplője" lettem az ízmámor-kombináló-kitchen-terminátor sorozatnak...
ha jó volt a kedvem! :-)

Jól jönne még egy Ornaments, Cake Decorations & Classical Servings tanfolyam is!
A pasik eme tudással szinte már-már mágikus erővel csábítják "el-és-magukhoz"
az igényes hölgyek díszes táborából érkezőket!

A "tiszavirág" életű Cocktail készítést azóta felváltotta a gyógynövények és gyógyteák iránti nagyfokú tiszteletem és szeretetem!

Szerencsésnek érzem magam, amiért az évek során megismerkedtem
számos parfüm, fűszer és gyógynövény nagykereskedővel.
(Akik persze megpróbálták amúgy kisker áron rámsózni a..., de szerencsére szemfüles vagyok!)

Hölgy téren, az "itteni katalógusból" legjobban a Fehér(je)+Aqua(Szőke+Kék szemű) kombináció tetszett, de találtam más "naon OK" fekete/barna/kis vöröske
kombót is :-) Sosemnemsem a külső alapján döntök...döntünk! Mármint mi, férfiak!
Először, amikor mélyen a szemetekbe nézünk nyaktól lefelé és bokától felfelé régióban előlről+hatulról is, akkor Valójában!!! a lelketeket fürkésszük, csak hirtelen megzavar minket vmi fénysugár + a szépségetek is, stb, blah-blah-blah,
és...és...na, hogy is van...ja, igen, megvan, szóval megihletődünk, és ennyi.
Ezt soha nem szabad félreérteni, vagy mást (hormonokat) feleslegesen belemagyarázni, női szemszögből vizsgálni a dolgokat meg pláne nem!

Hála a jó Istennek, végre a feledés homályába veszett a több,
mint 20 éven át tartó, jó ízlésű férfiakat TV-n keresztül kínzó,
"max-21-Kg-os-csontváz-horror-macák-rohangálnak-fel-alá-a-kifutón" időszak,
és újra visszajött az évezredeken át mindig is örök és klasszikus forma:

--> Egy hatalmas nagy Yippie Ya Yeah a gömbölyded teltkarcsúak érájának/hoz!
Valljuk be, a "van mit fogni a csontvázon 'kívül' is" a legszebb női példája
a klasszikus értelemben vett szépség fogalmának (az emberiség történelmében).
Az ókortól kezdve egészen napjainkig ezer műben, ezer oldalon át azt taglalták, hogy mi is a szépség pontos definiciója, de legalábbis megpróbálták azt körülírni! Ha nem hiszed, irány a google vagy a könyvtár!

Ezért hát lehetne kérni közepes mennyiségű lipid+zsír adalékkal(teltkarcsúbb)?!
Arc/dekoltázs collagén+hialuronsav szint is max-ra belőve(fiatal husi látszat)!

Whiskas vagy Kitekat-on nevelt, dehydratált, szolárium pláza cicusok KILŐVE, mivel a degradált minőségű szolár-csövek súlyosan roncsolják a homloklebenybe "kifolyt" szürkeállományt, minek hatására -13 lesz az IQ, tehát erősen negatív irányba tolódik el az igazi/valós/helyes értékrend!

Tudományos férfi magazinok ezrei állítják egybehangzóan a fentieket,
Penthouse, Honey-Bunny Boo-Boo, Pléhboy stb. :-)
Még rózsaszínű kis magyarázó karikatúrácskák is találhatók bennük!

Továbbá ne csak ismerje, de alkalmazza is a szeretet Tao-ját!
Mivel a Szeretet se nem Ámor, se nem Érosz! Annál sokkal több!
Ezen azért érdemes a NEM hidrogén peroxidáltaknak is elgondolkodni.
Szerelem is jöhet ezerrel!

Vajon mit hagytam még ki? Áhá+van: lepedő-akrobata-konyha-tündérkék előnyben!
A minőségi hozzávalókat én biztosítom, no para!

Takarítás nálam marad -> higiénia nálam alap!
Amúgy is tucatnyi TV Shop-os csodatermékem van itthon:
- MP3-as Hip-Hop Szőnyegalá seprű
- Magic 2000 Kosz-eltakaró takaró
- Turbó Légkalapácsos ablaktisztító
- Tájfun 3000 Magas nyomású haj és állatszőr erkélyre vagy alattunk lakóra
kifúvó, és még, mi szem szádnak ingerre.

És ha mindez lehetetlen, akkor elég annyi is,
ha kedvesen elbűvölsz a mosolyoddal, friss-zöld-fűben, nyári estéken, csillagok alatt összebújva, halkan duruzsoló szavaiddal, csókra éhes ajkaiddal...

Áááh, neeem, ez meg most szerintem túl csöpögősre sikerült a mai 30-40-eseket megcélozva, vagy szerinted mégse?

Tudod mit? Legyél csak önmagad, ne utánozz senkit, semmit!
Férfi állatot becézgesd, csúnya szóval sose illesd, csábítsd el és kényeztesd; ízzel, illattal, aromával, önmagaddal!

De azért a fentieket mind megpróbálhatnád összehozni, hátha mégis
"Pretty Woman" csoda leszel, The One and Only for some1.
1 próbát megér, nem igaz?

Kívánom, hogy Te is megtaláld a számodra IGAZIT, kit az égiek rendelnek majd hozzád!
Ciao, és légy jó!

P.S.: Ha a fentiekből bármit is komolyan(magadra) veszel, akkor magadra vess,
és engem ezzel ne keress, mert humorérzék hijjján az élet naon sótlan,
amit már a király legkisebb leánya is bizonyított álruhában a "papának"
egy réges-régi dokumentum filmben vagy népmesében,
így hát én sem szívesen "kóstolgatnék" íly sótlan vkit egy életen át!

És ha már mivel ilyen türelmesen végigolvastad ezt a sok...-t, amit itt leírtam,
és be is tudod bizonyítani, hogy nem csak (a csokis rész miatt) legörgettél a lap aljára, akkor küldök neked 1 egész tábla, általad választott táblás csokit. Email-ben ! :-P

Adatai
Regisztráció dátuma: belépés után látható
Utolsó belépés: belépés után látható
Olvasatlan levelek: belépés után látható
Neme: férfi
Született: 1980. február 21.
Lakóhelye:
Magassága: 185 cm
Súlya: 84 kg
Testalkata: sportos
Csillagjegye: halak
Szexuális beállítottsága: heteroszexuális
Nemzetisége: magyar
Családi állapota: hajadon / nőtlen
Gyermekei: még nincsenek
Hajszíne: sötétbarna
Hajstílusa: rövid
Szeme színe: barna
Iskolai végzettsége: egyetem
Munkája: vezető beosztású
Dohányzás: nem dohányzom
Alkohol: nem iszom alkoholt
Horoszkóp: nem hiszek a horoszkópokban
Piercing: nincs
Tetoválás: nincs
Nyelvtudás: német, angol, francia, egyéb
Hobbijai: - divat, szépségápolás
- egészséges táplálkozás (natúr-, reformkonyha stb.)
- gourmet (ínyenc: finom ételek, borok, szivarok stb.)
- kert, szobanövények, virágok
- konyhaművészet, receptek
- könnyűzene, bulik, pubok
- kultúra (irodalom, színház, komolyzene stb.)
- lakberendezés, belsőépítészet, enteriőr
- számítástechnika, internet, computer, webdesign
- természet, állatok, növények
- természettudományok
- utazás
- vallás, filozófia, nemzetek kultúrája
- alternatív gyógymódok, homeopátia
- háziállatok (kutya, macska, hörcsög, papagáj stb.)
Kedvenc könyvem:
Sci-filisz(tud-FANTA-sztikus orvosi hetilap)
Kedvenc ételem:
Hát NEM a ráncolt sajt, az 1x biztos!!!
Kedvenc italom: - kincs kitöltve! -
Kedvenc filmem:
- kincs kitöltve! -
Kedvenc zeném:
- kincs kitöltve! -
Kedvenc hobbim:
- kincs kitöltve! -
Kedvenc színészem:
Bruszi Lísz (zakciós hőses)
Kedvenc képem:
- kincs kitöltve! -
Kedvenc helyem:
- kincs kitöltve! -
Kedvenc évszakom:
egész évben csak szombat vasárnap legyen, amúgy meg:Március 1 - Augusztus 40
Ideális jelölt
Életkora: 35 és 50 év közötti
Lakóhelye: - bárhol -