Amikor belépek egy szobába és nem csináltam egyáltalán semmit, mindenki megérzi, hogy van egy láthatatlan mező ami mozog körülöttem.Ez bizonyos tipusú embereket kényelmetlenül érint, pusztán azért mert ugyanabban a szobában tartózkodok velük.
Igazolják magukat az emberek a környezetemben, mintha egy bíró lennék akinek a jóváhagyására van szükség, mert érzik azt, hogy mélységekben latom őket, ám ezt nem tudják megmagyarázni. Úgy érzik, hogy valós időben értékelem őket, hogy csendben ítéletet mondok felettük, pedig én csak egyszerű választ várok, mert csak a puszta kíváncsiságom vezérel.
Nem keresem mások jóváhagyását és ezt a körülöttem lévők annyira érzékelik, ami mármár meghaladja az ésszerűséget. Ez megzavarja az emberek elméjét mert ebben van egyfajta teljesség. Ez egy képesség, hogy belűről szabájozzam önértékelésemet és identitásomat, külső megerősítés nélkül.
Beszélgetések közben kényelmesen érzem magamat a csendben, mert nekem ez nem egy vákum amit sürgőssen ki kell töltenem.