Update cookies preferences

Társkereső sikertörténet - Ibolya története

Társkereső sikertörténet: Ibolya története

"Kedves Szénakazal.hu!
Szeretném megosztani Veletek a mi sikertörténetünket, amit Nektek köszönhetünk, hiszen minden Veletek kezdődött."
– Ezek a sorok fogadtak bennünket a minap az üzenetek között, a levelet pedig V. Mihályi Ibolya küldte nekünk.
Kitörő örömmel olvastuk tovább a történetet.

"2015. decemberében ismerkedtünk meg a Szénakazal.hu oldalon és ekkor kezdődött igazából minden.

– Azt azért hozzáteszem, hogy az első üzenetre a válasz fél évet várt. Ám ezt követően a szilvesztert már együtt töltöttük – igaz, még csak telefonon keresztül.

Aztán 2016. januárjában – 120 km távolság ellenére is – összejött a találkozó, ami olyannyira jól sikerült, hogy 2016. szeptemberében összeköltöztünk.

Sok mindenen keresztül mentünk együtt, kéz a kézben – és egyik nagy örömünk, hogy azóta már a közösen alkotott kis gazdaságunkban ténykedünk, sertéstenyésztéssel foglalkozunk. A gazdaságunk – és egyben a családunk is – Humormajor néven van jelen a Facebookon.

Visszakanyarodva az időben, 2017. augusztusában meg volt az eljegyzés, 2018. nyarán pedig az esküvőnkre is sor került. 2018. novemberében megszületett első közös gyermekünk, akivel az életünk igazán kerekké vált!

Köszönjük nektek a lehetőséget, amely által egymásra találhattunk! Ha Ti nem vagytok, mi sem lennénk egymásnak!"

Több társkereső sikertörténet

Társkereső sikertörténet: Móni és Lali

Móni és Lali

Igaz csak egy napot töltöttünk az oldalon, de az az egy nap változtatta meg az egész életünket.

Tovább a sikertörténethez »
Társkereső sikertörténet: Gábor és Réka

Gábor és Réka

Valamikor 2012 őszén regisztráltam az oldalra, hátha velem is megtörténhet az amiről addig csak olvastam vagy filmben láttam – a mindent elsöprő, agy megzavaró SZERELEM (így csupa nagybetűvel).

Tovább a sikertörténethez »
Társkereső sikertörténet: Gyula története

Gyula története

Én 2010 Decemberében regisztráltam. Írtam pár üzenetet lányoknak de sehol semmi. Mindig azt kaptam vissza hogy hát éppen válok, és van egy gyermekem, és ez nem fér bele a mai nők életébe. :( hmm.... Fel is adtam addig amíg meg nem kerestek engem. ENGEM???? hűha.

Tovább a sikertörténethez »
Egyes sikertörténetek fotói illusztrációk.