62 éves vagyok, 10 éve rokkant nyugdíjas. Egy hosszadalmas betegségnek köszönhetően kényszerültem nyugdíjba, pont akkor, amikor 30 évnyi házasság után a férjemet is eltemettem. Van két fiam, s három unokám, s nekik köszönhetem, hogy új társra találtam ennek az oldalnak köszönhetően. Én már öreg vagyok ehhez az internet dologhoz, s a fiam segített abban, hogy itt ismerkedjem. Az egyik legfontosabb szempont a keresés során az volt, hogy közel lakjon a lakóhelyemhez, mivel a betegségem okán nehezen tudok közlekedni. Nagyon tetszett a távolság szerinti kereső, így csak olyan férfiakkal vettem fel a kapcsolatot, akit az otthonom melletti tíz kilométeres körzetben laknak. Így találtam rá Sándorra, aki szintén nyugdíjas, s nagyon megértő ember. Meséltem neki a betegségemről, így eljött meglátogatni. Talpig úriemberről lévén szó, virággal kedveskedett, én pedig vendégül láttam egy finom ebédre. Hosszas beszélgetés után kiderült, hogy neki is vannak gyermekei, s hat unokája, aki nagyon messze laknak tőle, ezért is örülnek , hogy a nagypapa a környékbeli településeken keres magának társat. Sándor rendszeresen eljön meglátogatni, segít a kert körüli munkákban, én pedig finom ebédekkel, süteményekkel és kedvességgel hálálom meg neki a fáradozásait. Igazi társra találtam benne öreg napjaimra.

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy igazi társat találni a mai világban nagyon nehéz dolog. Főként akkor, ha valaki olyan zárkózottan éli az életét, mint ahogy én is.

2024 Márciusa körül regisztráltam. Sokan írtak, nagyon jó csapat volt. Hihetetlen levelezèsek és csalódás is ért.

4 év egyedüllét után végső elkeseredésemben regisztráltam az oldalon, mivel nem vagyok egy buliba járós típus, így nem volt sok lehetőségem az ismerkedésre.