József (58)

„hogy „mit” keresek? A sorsomhoz keresek egy másik sorsot.
Egy csendet a magányomhoz, egy bölcsőt gondolataimhoz, egy szájat a szavaimhoz.
Gyógyírt üvöltésemhez, szigetet a szívemhez, erős kart a botlásaimhoz.
Hogy bársonyos, puha öl legyek a magányához, hogy ünnep legyek a perceihez, hogy oltalmazó menedék legyek a gyengeségeihez.
Valakit, aki nem Valaki, aki egyetlenegy… aki csend, rend, káosz, kiáltás, muzsika és öröm.Akinek szeme, füle, bőre, szája, lélegzete vagyok, aki világ és világosság, aki súlyos és súlytalan.Akiben boldogan tudok lakni és nem szól rám, ha koszos cipővel az ágyra fekszem. Aki a magasba dob és elkap, ha zuhanok.Akinek én vagyok a folytatása és ő az én elejem, aki mondja, amit álmomba gondolok, akit betűkabátba burkolhatok.Akinek nem vagyok sok és nem vagyok kevés, se túl hideg se túl meleg, hanem pont jó.
Aki akkor jön, amikor jönnie kell... aki megérdemli a kidobott éveket, az üres falakat, az elpazarolt ifjúságom, a zajos életem.
Akinek cinkosa vagyok, pajtás és múzsa, akivel el lehet bújni a ruhásszekrény aljában, aki lenyalja velem a fakanalat.
És ez nem lehet Valaki, csak olyan, akinek sorsa az enyém tükre, a folt a ruháján az én cérnámhoz való, a lépte visszhangzása altató mesém, illata béke, hangja megváltásom.”