Sikertörténetek

jegyezz meg

Kedves Társkereső!

Az alábbi néhány történetet egyfajta bátorításként tesszük közzé, hogy Te is elhidd: Veled is megeshet az, vagy valami hasonló, amit az alábbiakban olvashatsz. Sőt, várjuk is az alábbiakhoz hasonló történeteket, amit örömmel közzéteszünk. Leveleiteket a sikertortenet@parom.hu cimre várjuk és az arra érdemeseket megjelentetjük!

Tisztelt Startrandi/Párom.hu !

4 év egyedüllét után végső elkeseredésemben regisztráltam az oldalon, mivel nem vagyok egy buliba járós típus, így nem volt sok lehetőségem az ismerkedésre. Félig viccként fogtam fel, nem gondoltam, hogy pont ilyen módon fogom megtalálni a páromat. Aztán januárban egy sikertelen találkozó után kaptam egy virtuális virágot. Megnéztem a feladóját és valami rögtön azt súgta, hogy most azonnal írnom kell neki, csak az volt a gond, hogy nem vettem észre, már 2 hete kaptam azt a virágot. Azt gondoltam, hogy már biztos azóta "elkelt" a pasi, de próba szerencse, egy levelet megér nekem. Csodálkoztam, mert másnapra ott volt a válasz. Néhány levélváltás történt és minden levéllel egyre szimpatikusabb lett nekem és én is neki. Aztán egy szombat délután találkoztunk, étterembe hívott és moziba. Mikor megláttam, rögtön azt feltételeztem róla, hogy úgyis csak játszani akar, túl jó pasi ahhoz, hogy komoly kapcsolatot akarjon tőlem, úgyhogy nem vettem komolyan, csak élveztem az együtt töltött időt és a társaságát. Aztán csodálkoztam, mikor másnap újra jelentkezett és egyre gyakrabban akart látni. Nagyon hamar kiderült, hogy tényleg komolyak a szándékai, mert nekem hamarosan egészségügyi problémám keletkezett és ő maximálisan megértő volt, segítőkész és türelmes. Természetre is pont olyan, akit mindig is szerettem volna, de sehol sem találtam. Nagyon boldogok vagyunk mostmár 7 és fél hónapja, folyton egyszerre gondolunk ugyanarra a dologra, mielőtt az egyikünk kimondaná, a másikunk már megteszi. Megérezzük azt is, ha baj van a másikkal. Nála tökéletesebb párt sehol nem találtam volna! Én vele képzelem el a további életemet, remélem és úgy érzem, hogy Ő is az övét velem.
Köszönet ezért a Startrandinak!
Mindenkinek további sikeres párkeresést, ne adjátok fel, érdemes keresgélni!

Meli és Csabi (30 és 31 éves)

A mottónk ez lehetne: Szerelem első látás előtt

A keresgélés nem is kezdődött olyan régen, az ok azonban, ami oda vezetett, hogy a neten kezdjünk társat keresni, három évvel ezelőttre vezethető vissza.

A történet szomorúan kezdődik: Zoli 2006 februárjában veszítette el a feleségét, a férjem ugyanabban az évben októberben halt meg autóbalesetben. Következett három kegyetlen év a kétségbeesés, a reménytelenség, a majdnem feladás, az esztelen társkeresés, a rossz választás, a lemondás, a beletörődés különböző megélt fázisaival. Három év alatt nagyjából sikerült meggyászolni az elveszített szeretteinket és körvonalazódni látszott, hogy mit is szeretnénk, hogyan tudnánk elképzelni az új életünket.

Mindketten tavaly augusztusban léptünk ki abból a kapcsolatból, amihez már egy jó idő óta hiba volt ragaszkodni és ez a döntés tette lehetővé, hogy ősszel mindketten feljelentkezzünk egy-egy társkereső oldalra.

Egy-két hamvába holt emailezés, néhány tétova randi után végül is idén januárjában adatott meg, hogy végre egymásra találjunk. Én irtam először levelet január 17-én, egy szombat délután. Tetszett a fénykép, de főleg a motto, ami arról szólt, hogy Zoli olyan valakit keres, aki elfogadja őt és a fiát olyannak amilyenek, és akkor ők garantáltan szeretni fogják az illető hölgyet. Ez jó kezdetnek igérkezett, tiszta és világosan megfogalmazott elvárás.

Hétfőn kaptam választ - pozitívat (Zolinak is tetszett amit a fényképen rólam látott és jó kezdetnek tekintette, hogy én is özvegy vagyok, gondolta, bizonyos hasonlóan megélt múltbeli események jó alapot biztosíthatnak egy új kapcsolathoz).

A folytatás már nem volt nehéz: irtam magamról, sokat. Gondoltam, ha elijesztem, jobb ha még az elején, mielőtt bármi is kialakulna. Zoli is írt, sokat. Gondolta, ismerjük meg egymást. Pár nap múlva már skype-on beszélgettünk és ezek nem amolyan pár perces udvariassági fordulatok voltak és nem is arról szóltak, hogy úgyis a személyes találkozás dönt el mindent stb. (bár ez igaz), hanem órákon át tartó, éjszakába nyúló, a múltat tapasztalatait és jövő beli terveket érintő, bensőséges és őszinte feltárulkozások, komoly filozofálgatások, mindennapi történések és könnyed viccelődések - szóval minden olyasmi, amiről emberek, akik már ezer éve ismerik egymást beszélgetni szoktak.

Az első találkozást megelőző és követő első hetek olyanok voltak mint egy álom. Szerelmes leveleket kaptam és írtam, verseket, dalokat küldött nekem Zoli és nyoma sem volt az oly sokszor hangoztatott "személytelen internetes társkeresés" hangulatnak. Tökéletesen romantikus volt és több udvarlást kaptam, mint valaha is "normál" ismerkedések során.
A sors és a körülmények úgy hozták, hogy csak két héttel később, február 1-én tudtunk személyesen találkozni. Kicsit izgultunk, de a lelkünk mélyén tudtuk, hogy a személyes találkozás során, már semmi olyan nem történhet, ami miatt "kiábrándulnánk" egymásból.

Csak az első háromnegyed óra volt amolyan feszengős. Meg kellet szoknunk, hogy már nem skype kamerán keresztül látjuk egymást és az előző randevúkhoz képest furcsa volt, hogy ennél az első találkozásnál már nem ismerkedtünk, hanem ott folyattuk a beszélgetést, ahol előző nap abbahagytuk.

Ettől a naptól kezdve együtt vagyunk (lassan 9 hónapja). Márciusban össze is költöztünk, azóta együtt élünk hárman, mint egy család, nyáron együtt voltunk nyaralni és a jövő májusi esküvőnkre készülünk. Bár ezt a kis összefoglalót én írom, azt hiszem Zoli nevében is (aki természetesen elolvassa, mielőtt közhírré tétetik) bátran állíthatom, hogy egymás személyében megtaláltuk azt az embert akire a szívünk mélyén vártunk és hisszük, hogy ez a szerelem életünk végéig elkísér minket az utunkon.

Kedves Szerkesztőség!

Amikor rátaláltam erre az oldalra,az volt az első hogy elolvasgattam a sikertörténeteket.
Az álmom az volt,mint mindenkinek...egy hozzám illő társ- és megfogadtam,hogy ha megtalálom,én is írok majd nektek-hogy még több reményt adjak a többieknek...

Atti és Laura (ezen a néven voltunk regisztrálva)

A történetünk egy éve kezdődött.Nekem már volt egy 4 éves kisfiam,akit egyedül nevelgettem.Hirtelen jött ötlet vezérelt amikor regisztráltam,és kitöltöttem az adatlapomon mindent.Kicsit talán kételkedtem is,úgy voltam vele hogy csendben várok...:-) persze nem sokáig kellett.jöttek a levelek szép sorban. A kedvesem az elsők között volt aki írt,de pár levélváltás után én nem írtam vissza.
Közbejöttek mindkettőnknek magán,és munkahelyi dolgok,(költözködés,üzletnyitás)és én le is töröltem magam az oldalról. Így eltelt egy hónap,mégis valamiért amikor már rendeződött körülöttem minden-Ő volt az egyetlen akinek visszakerestem az e-mail címét...és újra írtam...:-) Mivel nagyon előítéletes vagyok-neki pedig motoros képek voltak fenn- nem reménykedtem semmi jóban... Az első találkozásunk után mégis valahogy minden nap msn-en beszéltünk.Nem volt köztünk csak 70km a távolság,de mindkettőnket kötött az időbeosztás. Egy hét múlva ismét találkoztunk-egy váratlan vacsora meghívást kaptam tőle.
Lassacskán kezdtük megismerni egymást,és jól esett mikor alig egy hónap után Ő is letörölte magát.
Pozitívan csalódtam benne,mert magából mindenből csak a legjobbat adja.
Sokmindenben hasonlóan gondolkodunk,Ő az aki kiegészít....
Azóta eltelt majdnem egy év.Nagyon sokat kirándultunk,volt hogy csak ketten de legtöbbször mindhárman.Nagyon szeretjük egymást minden jó és rossz tulajdonságával együtt...Azt hiszem ilyen társat sokan csak álmodhatnak magunknak. Remélem a következő képünkön már menyasszonyi ruhát is láthattok:-)))
Hisz ami késik,az nem múlik...(és remélem ezt nem fogja elolvasni:-))))))
Köszönöm ezért nektek,és köszönöm annak a "Fenti erőnek"ami egy éve az ujjaimat ide vezérelte:-)
Utószónak még:Boldog Nőnapot mindannyiunknak!!!
Mert én imádok nőnek lenni...mostmár:-)

Üdv: Piroska





Tavaly októberben regisztráltunk mindketten az Önök oldalára (parom.hu) és azóta az életünk gyökeresen megváltozott! Egy 5 és egy 9 éves kapcsolatot hagytunk magunk mögött , amiben már nem igazán éreztük jól magunk (gyerek és házasság egyikünknél sem volt) és inkább a szülők ösztönzésének hatására jelentkeztünk az oldalra! 1-2 hetes keresgélés után egymásra is találtunk, de volt egy bökkenő , Annamari budapesti , Gábor azaz én a levél írója soproni voltam. Öcsém budapesten dolgozott és lakott a barátnőjével , és mivel 2 hetente jártam fel hozzájuk úgy gondoltam, hogy mi lenne ha személyesen is találkoznánk. Az első találkozásig 2 héten keresztül napi levélváltásban tartottuk a kapcsolatot és már akkor is igen szimpatikusnak találtuk egymást! Ez az első találkozó után sem változott meg , sőt annyira jól sikerültek a találkozóink (az első randi után szinte minden hétvégén találkoztunk), hogy annyira egymásba zúgtunk, hogy szinte fájt az elválás, mikor vagy én vagy az Annamária felszállt a vonatra és hazautazott. Fél szavakból, mozdulatokból, megértjük egymást, és ki tudjuk találni a másik gondolatát. Lassan mindegyikünk a 30-at tapossa és mindegyikünknek van elég nagy élettapasztalata , hogy tudjuk mi az ami a boldogsághoz kell ! A mi boldogságunkhoz nem kellett más mint , hogy egymásra találtunk , és most, hogy már feleségül vettem az Annamáriát az élet egyre szebb! Az életünket a távolság sem befolyásolta,(Sopron-Budapest 220km) mert most ,hogy már a babánk is úton van és így most már egy városban is élünk Sopronban és egyenlőre itt is képzeljük el a további életünket . Sokan furcsán néznek ránk mert ilyen hirtelen megléptünk elég komoly dolgokat , de minket ez nem érdekel, mert SZERETJÜK EGYMÁST ÉS KÉSZ! Ez a szerelem , a boldogság és az élet az Önök oldala nélkül nem jöhetett volna lérte ,ezért örök hála!!!

Annamari és Gábor

Megjegyzés: egyes történetek fotói illusztrációk.

Copyright 2003-2019. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: https://www.parom.hu/sikertortenetek/12
Nyomtatás dátuma: 2019-10-19 19:03:01