Sikertörténetek

jegyezz meg

Erika és Laci

Tisztelt Társkereső!

Egy rossz házasságon vagyok túl.Itt már próbálkoztam korábban is a társkereséssel, de folyton csalódtam. Reményt vesztve már nem is foglalkoztam a dologgal csupán beléptem minden nap, hogy megnézett-e valaki. Sosem történt semmi, mivel képet sem akartam föltenni,az adataim valódiak voltak, de a bemutatkozásomba az ellenkezőjét írtam, mint amilyen vagyok. Csúnya,dagadt, nem szeretek nevetni….Aztán egy nap írt valaki röviden, válaszoltam neki. Elvált ő is. Elkezdődött az ismerkedés,levelezés. Nem cseréltünk képet,de a lelkünk nagyon egyezett. Aztán eljött a találkozás pillanata. Előttem állt egy magas,barna pasi,egy gyönyörű vörös rózsával. Végig beszélgettük az egész délutánt. Udvarias, kimért, nem szemtelen, nem nyomulós, humoros, kedves volt és belopta magát a szívembe. Nagyon örültem, azt gondoltam, hogy ilyen férfi már nem létezik. A következő találkozást alig vártuk. Ismét végig beszéltük a délutánt,mindenféléről. Még a kezemet se merte megfogni, hozzám se mert érni. A következő randi előtt elestem és lábsérülésem lett. Mondtam neki,hogy ne sétálós program legyen. Megkérdezte,hogy lenne-e kedvem megnézni a munkáit,ugyanis ő díszmű kovács. Igent mondtam. Elvitt magához,megmutatta a munkáit, egyszerű otthonát. A fél éjszakát végig beszélgettük és tisztességes módon, egy újjal sem ért hozzám, amikor kértem haza hozott. Az érzések egyre jobban elmélyülnek közöttünk és ezt szerelemnek hívják. Igen! Szerelmesek lettünk. Olyan mintha az élet egymásnak teremtett volna minket. Szinte hihetetlen, hogy egymásra találtunk és boldogok vagyunk. Köszönjük ezt a lehetőséget. Erika és Laci



Mariann és Zoli
Gyula története
Eszter és Krisztián
Levél a Többieknek
Mariann és Zoli
Judith és László
Újrakezdés 12 8 év után
Melinda és Csaba folytatás....
Zsuzsa és István kapcsolata
Dia és Csabi

További sikertörténetek »

Megjegyzés: egyes történetek fotói illusztrációk.

Copyright 2003-2018. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: https://www.parom.hu/sikertortenet/Erika_es_Laci_76.html
Nyomtatás dátuma: 2018-11-17 18:29:02