Ajánló

jegyezz meg

Már elkészítetted az önéletrajzod? Így fogj hozzá a munkakereséshez

kecskemet_05

Tudjuk, hogy magában az önéletrajz elkészítése sem mindig egyszerű. De ha már ezen túljutottunk, és megcsináltuk, már csak tovább kell küldeni vagy beadni valahova.

A mai világban a mérnöki állások elég gyakoriak szoktak lenni. Habár, nagyon kevés igazán jó szakember van. Talán ez azért is van így, mert egy mérnöki egyetem elvégzése nem egy egyszerű feladat. Nagyon nagy kihívás, hiszen mind a matekot nagyon jól kell tudni, mind rajztudásunk pontossága is kifejezetten fontos. Sokszor hallhattuk csoporttársaktól vagy barátoktól, hogy azok, akik mérnöki egyetemre mentek gyakran elcsúsztak, vagy később fejezték be egyetemüket. De, akinek sikerül, és elvégzi, annak a kezében egy magabiztos tudás van.

A kecskeméti álláslehetőségek sorában több mérnöki állást is találhatunk. Sajnos sok olyan van, ahol tapasztalatot igényel a munka, de akadnak olyanok is, ahol friss diplomás mérnököket várnak nagyon nagy szeretettel életük munkájára.

Önéletrajzunk megírása azonban csak az első lépés volt. Itt az ideje, hogy az ember kiszűrje a megannyi ajánlat közül azokat a kecskeméti mérnöki pozíciókat, amelyek tényleg érdeklik. Ezt az alapján tehetjük meg például, hogy éppen milyen típusú állást szeretnénk végezni, rész- , vagy teljes munkaidejű állás az, ami számunkra kényelmesebb. Ha úgy döntünk, hogy egy állás felkeltette az érdeklődésünket, akkor emailben elküldhetjük profilunkat vagy önéletrajzunkat. Vagy akár telefonon is érdeklődhetünk az adott pozícióval kapcsolatban. Ha önéletrajzunk megtetszik, akkor általában a következő lépés egy személyes interjúval folytatódik. Ez már fél siker.

Miután behívnak minket interjúra, érdemes felkeresni néhány oldalt, ahol interjú kérdéseket és válaszokat találhatunk. Vagy lelkileg felkészülni és gyakorolni egy kicsit a tükör előtt. A jó benyomás mindig fontos. Így ne rontsuk el öltözékünkkel vagy kézfogásunkkal. Habár ezek a témák néha közhelyesek lehetnek, mégis van benne igazság, és mégis fontos egy interjú során. Legyünk felkészültek és magabiztosak.

Többféle interjú típus is lehet. Általában egy vagy két személy szokott az interjúra bejönni, és beszélgetni. Van egy általános bemutatkozás, ahol megtudhatnak többet is rólunk, illetve ők is mesélnek a munkáról és a pozícióról. Ezután gyakran kérdeznek munkáinkról, tapasztalatainkról. Gyakran előfordul az is, hogy valamilyen szituációt vagy feladatot kapunk, amit helyben kell megoldanunk. Ezekkel különböző tulajdonságainkat próbálják felmérni. De vanna olyanok is, ahol több interjúzót is behívnak és hosszabb ideig tart az interjú. Ez a típus nagyobb, multinacionális cégeknél van jelen, ahol sokszor több pozíció is szabad.

Miután megvoltunk az interjúkkal, általában egy-két héten belül visszajeleznek, hogy sikerült- e bejutnunk vagy nem. Tehát már csak várnunk kell, és reménykedni, hogy mindent jól csináltunk.

Copyright 2003-2020. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: https://www.parom.hu/prcikk_Mar_elkeszitetted_az_oneletrajzod_Igy_fogj_hozza_a_munkakereseshez_a47.html
Nyomtatás dátuma: 2020-09-27 21:14:04