Sikertörténetek

jegyezz meg

Jó hogy vagytok!

24 éves pszichológus hallgatóként tanulok a fővárosban. A tanulmányaim rengeteg időt vesznek el az életemből, s éppen amikor nem valamelyik intézetben töltöm az időmet, akkor könyvtárban ülök, vagy otthon az internetet böngészem, szakmai anyagokat gyűjtve a szakdolgozatomhoz. S nagy ritkán fórumokat olvasgatok, ahol a baráti kapcsolataimat próbálom kiterjeszteni, most már ugyan ritkábban, hiszen itt van nekem Péter, akivel a ti társkeresőtök fórumán kerültünk parázs vitába, végül pedig forró szerelembe egymással, ami immár két éve tart. Sosem gondoltam volna, hogy egy hasonló gondolkodású, érdeklődésű fiúra fogok bukkanni, miközben lelkesen kampányolok a női egyenjogúság, s a férficentrikus világ ellen. De Péter olyannyira partner volt a téma boncolgatásában, hogy végül meggyőzött arról, hogy személyesen is bebizonyítsa nekem, nem „eszik annyira forrón a kását”. Az első találkozót még sok heves vitával töltött újabb randevú követte, mire kiderült, hogy talán az ellentétek mégis csak vonzzák egymást, s mi mindenre jó egy társkereső honlapon található fórum. Különben talán soha sem figyeltem volna fel Péterre. Szóval, lelkes párkeresők ne adjátok fel, itt az élő példa. Péter és én jövőre hivatalosan is összekötjük az életünket.



Melinda és Csaba folytatás....
Eszter és Krisztián
Judit és Péter
Nóri és Dezső
Zsófi és Laci
Ancsi és Gábor szerelme
Erzsébet és Sándor
Géza és Emma egymásra találása
Natália és Csaba
Annamari és Gábor lagzija

További sikertörténetek »

Megjegyzés: egyes történetek fotói illusztrációk.

Copyright 2003-2019. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: https://www.parom.hu/main.tars
Nyomtatás dátuma: 2019-08-26 02:09:36