Sikertörténetek

jegyezz meg

Marika és Ferenc

Szeretném veletek megosztani a mi sikertörténetünket:
Mát több éve tagja voltam a társkereső oldalnak, nagyon sok potenciális jelölttel találkoztam,de sajnos minden férfiban találtam valamit, ami nem tetszett, ezt a belső tulajdonságokra értem.
Nagyon elkeseredtem, és úgy döntöttem,hogy kitörölgetem magam a társkereső oldalakról, inkább egyedül maradok.
Mikor ezt az oldalt is épp ki akartam törölni, akkor jött egy bemutatkozó üzenet, gondoltam, még ezt megnézem.
Az adatok alapján megkerestem az illető urat a facen , és teljesen kiborultam, hogy megláttam ,a feltett fotókon a feleségével pózolni.
Nem is írtam vissza kb. két hétig. Aztán mérgemben, leosztottam, hogy mit képzel rólam, én nem leszek felesleges harmadik.
De nem töröltem még magam, hanem vártam , hogy erre mit lép majd. Ő nagyon kedvesen reagált, és kérte, hogy találkozzunk személyesen inkább , és mindent elmondd. Én bele mentem, de jól felkészültem arra , hogyan fogom kiosztani, mert meg voltam győződve róla, hogy mellék úton jár. A találkozás alkalmával , mikor jött felém,l áttam az arcán, hogy valami nagyon megtörte,nagyon bánatos szemei voltak.
Beültünk egy cukrászdába , és több órát beszélgettünk. Először elmondta,hogy mi történt vele, hogy a felesége elhagyta egy másik férfi miatt, hogy külön élnek, és el fognak válni. Nagyon megérintett a története. Aztán én meséltem magamról, és arról, milyen sok emberrel találkoztam , és hogy épp akkor jött a levele, mikor ki akartam törölni magam az oldalról. Sok történetet meséltem neki,amin annyira nevetett,hogy inkább kijöttünk a cukrászdából, mielőtt kizavarnak bennünket. Nagyon kellemes délutánt töltöttünk együtt, az idő gyorsan elrepült. Egész úton hazafelé, csak az arca volt előttem, hogy milyen szomorú, milyen érzékeny férfi, aztán meg hogy milyen göndören kacagott a történeteimen. Olyan egyszerű, őszinte, és érzékeny volt, hogy elhatároztam, ha nem is lesz belőle több, akkor is egy jó barátság lehet. Segíteni akartam neki, felvidítani. Mikor haza ért, felhívott és elmondta, hogy nagyon jól érezte magát, már rég nem nevetett ennyit és megkérdezte, találkozunk-e még? Nagyon izgatott lettem mikor elmondta, hogy nagyon tetszem neki. Még mindig nem akartam elhinni, hogy ez velem történik, de elhatároztam, hogy hagyom, hogy sodorjon az ár, lesz ami lesz. Többször találkoztunk, ő mindig nagyon kedves és figyelmes volt, nagyokat sétáltunk, jókat beszélgettünk, és sokat nevettünk, minden témáról tudtunk beszélgetni, mintha már régen ismernénk egymást. Sokszor elgondolkoztam rajta , hogy vajon miért pont most és miért pont ő az akit elém sodort az élet? Hatalmas rózsa csokrokat kaptam, ha kezdett hervadni, akkor már hozta a következőt, sosem voltam virág nélkül. Figyelt rám, úgy ,mint addig még soha senki. Nem volt szemtelen és rámenős. Hamarosan azt vettem magamon észre, hogy a gondolataim csak felé járnak. Úgy vártam hogy jöjjön,mint egy kisdiák. Ha átölelt, szinte elolvadtam, az érintéséből éreztem,hogy szeret és számíthatok rá. Szóval szerelmes voltam, mint egy ágyú, soha nem gondoltam volna , hogy ez ebben a korban még lehetséges. Kb. három hónap után összeköltöztünk, nagyon szép és kellemes napokat töltöttünk együtt.
Eljött a karácsony, Szentestén megkérte a kezemet,nagyon boldog voltam, de hirtelen meg sem tudtam szólalni,szegény élete legrosszabb hét percét élte át. Két nagy gyerekem van , 32 és 27 évesek, egy fiú és egy lány. ők felvették az egészet a telefonjukkal, ezért tudom, hogy mikor nem szólaltam meg, csak sírtam, ő meg csak nézett a gyerekeimre nagy ártatlanul, hogy most mi van , rosszat csináltam? Mérhetetlen boldog voltam ,és a könnyek öröm könnyek voltak. Végül természetesen igent mondtam. Július hatodikán töltöttem az 50.-ik születésnapomat, erre a napra időzítette az esküvőnk napját, hogy emlékezetes legyen az ötvenedik születésnapom.Hát...garantáltan nem fogom soha elfelejteni, fantasztikus lagzit csináltunk! Nagyon boldogok vagyunk!!!! Köszönjük az oldal segítségét! Elbúcsúzunk tőletek. Szívből kívánjuk az összes társkeresőnek, hogy ne adják fel, mert igen is van rá esély, hogy épp itt találják meg a boldogságot!

Üdvüzlettel: Marika és Ferenc



Mariann és Imre találkozása
Móni és Lali
Noémi és Imi
Újrakezdés 12 és 8 év után
Ibolya története
Ádám és Niki
Jó hogy vagytok!
Natália és Csaba
Melinda az igazi
Andi és Zsolti

További sikertörténetek »

Megjegyzés: egyes történetek fotói illusztrációk.

Copyright 2003-2019. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: https://www.parom.hu/main.tars
Nyomtatás dátuma: 2019-10-22 03:39:13