Blogok

jegyezz meg

Írisz blogja: Erről-arról

A Blogot eddig 2219 alkalommal nézték meg, legutóbb (ismeretlen, külső látogató) látta.
41. Írisz [VIP+] 2020-07-30 20:33:19
A NYITOTTSÁG ÖSVÉNYÉN


Olvasom a szerkesztő cikkét...

Régi okosságok, bölcsességek arról, hogy hogyan kellene lebontani a falakat magunk körül, s hogyan legyünk érzelmileg nyitottak....?

Talán még a gyerekkori traumáinkhoz is vissza kellene nyúlnunk, hogy megtaláljuk az okokat, hogy miért nem vagyunk képesek elköteleződni...?

Mindez igaz, vagyis igaz lehetne akkor, ha itt nem mindannyian már egyáltalán nem kezdőként állnánk újra és újra a társkeresés kapujában.

Meglett emberek, megannyi tapasztalattal nagyon is nyitottan,merészen belevágva a teljesen ismeretlen on-line társkeresésébe,ahol egyáltalán nem azok a szabályok uralkodnak, mint a való életben.

Olvasom egy szinte kétségbe esett blogoló bejegyzését...

Arról ír, hogy jó lenne, ha nem mindenki a külsőségeket nézné, hanem az emberre, a nőre lenne kíváncsi.



Igen, nagyon sokan erre vágyunk. Normális, emberi kapcsolatra, nem felszínesre.

Amelyben a férfi kíváncsi a nő lelkére, sőt a szellemére is, s persze mindez fordítva is igaz, és kölcsönös.

Csakhogy ehhez IDŐ kell, s éppen ezt nem adja meg ez a fajta társkeresés...

...és erről is sokszor írtunk már!



Felgyorsult a világ, s ez nem kedvez az emberi kapcsolatoknak.

Az on-line társkereső oldalak elénk hozzák a „világot”, tálcán próbálják kínálni a gyors boldogság ígéretét.

Nézd mennyi ember, s mind rád vár!

Válassz! S ha az egyik „kapcsolat” egy levél és találkozás után nem úgy működik, mint ahogyan szeretnéd, akkor lépj tovább, ne pazarold az időd arra, hogy megismerd a másik embert!



S nekem a végére csak egy kérdésem marad:

Mikor tanuljuk meg végre, hogy az egyik legfontosabb dolog amit egymásnak adhatunk az IDŐ...?
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
40. Írisz [VIP+] 2020-06-11 14:01:37
FIATAL FÉRFI...IDŐS NŐ



Elképzelem, hogy néhány férfi-aki egyáltalán blogot olvas-felkapja a fejét, valamiféle szaftos ,szexuális töltetű történetet remélve.
Nos akik engem ismernek biztosan nem reménykednek ebben, és nekik van igazuk.

Az is könnyen lehet, hogy férfimentalitással olvasva a történetet, többen felhördülnek, hogy mit akarok én ilyen korban, ahelyett, hogy örülnék, hogy egyre-másra fiatal férfiak keresnek meg ajánlataikkal.
A korban hozzám illők,-akiket mindig is kerestem-vagy „kikoptak” a társkereső oldalakról, vagy kifogták a jóval fiatalabb hölgyet, akit kezdettől fogva reméltek. Igaz, leginkább azok, akik megfelelő egzisztenciával rendelkeznek, s akiktől még van valami komolyabb „hozományt” remélni.

Én viszont még mindig ragaszkodom az elveimhez és az igényeimhez, mert nem tudok olyan férfit elképzelni magam mellett, aki nem vállal fel a világ előtt, akivel nem tudok jókat beszélgetni a világ folyásáról, az irodalomról, a zenéről..., s akibe nem tudok beleszeretni-ha nem is olyan vehemenciával, mint 20 éves koromban- és főleg akit mindezek mellett nem tudok tisztelni, mint egy embert!

Nos, igen, ha nekem ír, egy 50-es férfi, s ajánlatában a sportos mivoltát és a megfelelően jelentős méreteit ecsetelgeti, akkor engem nem büszkeség tölt el, hogy lám még vonzónak találnak ilyen férfiak, hanem kifejezetten megalázónak érzem az ajánlatot,és KIKÉREM MAGAMNAK!

Irhatunk mi itt ideális nőkről és férfiakról, s bizonyítékként idézhetjük az egy-kétezer éves ősi szimbólumokat, melyek meghatározzák, hogy milyen az IGAZI férfi, de könyörgöm, van egyáltalán ilyen, vagy akárcsak megközelítően ilyen?

Nem olyan régen, egy itteni férfiismerősöm írt egy hozzászólást a Meztelen lélekkel című blogposztomhoz,férfiként lesújtóan vélekedve a férfiakról, s az őszinteségéért becsülöm.

Ime:

„Kedves Iris!
Férfiként, azt gondolom, vagy élem, hogy nem érdekel az intimitás. Tudom, hogy nem így kellene lennie, de megöregedtem és nem érdekel, így egyedül.
Na persze, ha sikeredne újra szerelembe esnem, más lenne a világ, de Kedves Irisz, elhinnéd nekem? Vagy bárki másnak? Na-persze én őszinte vagyok :-D
Az oldalon ténfergő hímnemű egyedek lakhatásra hajtanak, vagy sima kufircra, nem gondolom, hogy ez baj. Így működik a piac. Hogy a fene egye meg!”

No comment....



Módosította: Írisz [VIP+], 2020. június 11. 20:32:04
Indok: (nincs kitöltve)
Hozzászólások (2)  
39. Írisz [VIP+] 2020-05-22 21:31:03
MEZTELEN LÉLEKKEL...

Kisebbfajta döbbenettel olvastam egy szerkesztő cikkét, melyben felteszi a kérdést, hogy korfüggő-e az intimitás, majd egy mondatban ki is fejti:
„Az intimitásról sokan úgy vélekednek, hogy korhoz kötött. Mai, teljesítménykényszeres világunkban így talán azon görcsölhetünk, hogy vajon elég jók leszünk-e a szívünk választottjának, vajon meg lesz-e elégedve a teljesítményünkkel.”

Lehet, hogy csak nekem különbözik a véleményem mindarról, amit a cikkben kifejtett?
Úgy érzem összemossa az intimitást a szexualitással, holott mindkettő önmagában is megélhető, de míg szexelni lehet érzelmek nélkül is, az intimitás sokkal több,mint a testek érintkezése, vagyis a fizikai aktus.
Igazán az érzelmi közelség, az elköteleződés és a bizalom az a kapcsolatainkban, ami igazán összeköt bennünket, s ez még úgy is meg lehet élni, ha a másik fizikailag nincs jelen.
Az intimitás azt jelenti,hogy olyan közel kerülök a másik emberhez, hogy van bátorságom megmutatni a sebezhető lényem, hogy le merem vetkőztetni a lelkem előtte, mert igazán szeretni csak meztelen lélekkel lehet.
Vannak emberek, aki egy életet is képesek leélni egymás mellett érzelmi igénytelenségben úgy,hogy nem képesek lebontani a falaikat, nem képesek igazán érzelmileg közel kerülni,kitárulkozni egymás előtt.

Van még valaki rajtam kívül, aki ebben a mai világban is hisz az igazi érzelmekben, és hiszi, hogy csak így érdemes élni?
Néha borzasztóan egyedül érzem magam...
 
Hozzászólások (2)  
38. Írisz [VIP+] 2020-05-19 10:03:26
EMLÉKEK FOGSÁGÁBAN-2.RÉSZ

Böbe szervezte az érettségit, s tőle tudta meg, hogy Zoli már nem lehet ott, mert pár hónapja meghalt. Az osztálynévsor egyre gyérült, s ez olyan rémisztő volt. Mintha ezzel együtt süllyedtek volna el az emlékek, amik addig láthatatlan szállal tartották együvé őket.

Szíven ütötte a hír, s alig-alig figyelt Böbe csevegésére.

Ők még mindig dolgoztak a saját családi vállalkozásukban.

Kicsit irigykedett, hogy nekik nem céltalanul teltek a napjaik, s főleg azért, mert még mindig ott voltak egymásnak.

Minden alkalommal, amikor néhanapján beszélgettek, Böbe hangja sugározta a gondtalan jókedvet.

Nem volt gyerekük, s a munkával szerzett pénz könnyű életet biztosított nekik. Évente többször is beutazták Magyarország és a világ különböző tájait...

Az álom váratlanul lepte meg, s már félig öntudatlanul csak azt érezte, hogy egyre nagyobb sebességgel zuhan egy mély szakadékba...

A csengő rekedt berregése ébresztette. Gyorsan kiugrott az ágyból és magára kapkodta a ruháit.

-Rögtön jövök!-kiabálta az újbóli, már-már követelőző berregésre...

Az ajtó előtt a fia állt egy hatalmas virágcsokorral, mögötte a három unokája.

-Boldog anyák napját Anyuci-mosolygott és ölelésre tárta a karját.


Vasárnap volt.

Az ablakon özönlöttek be a májusi napsugarak, táncot jártak a parkettán, s fénybe öltöztették a tárgyakat...

...és abban a pillanatban elöntötte az öröm,s egészen bizonyosan tudta, hogy a világ leggazdagabb emberével sem cserélne!









Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
37. Írisz [VIP+] 2020-05-14 19:51:57
EMLÉKEK FOGSÁGÁBAN


Már hetek óta nagyon magányosnak érezte magát.

Csak téblábolt a lakásban, semmihez sem volt kedve. Az Idő monoton csigalassúsággal vánszorgott. De miért is sürgette volna? Már nem hitt benne, hogy a következő napok bármilyen pozitív változást hozhatnának...

Aznap tudta meg, hogy az egyik középiskolai osztálytársa, szívrohamban váratlanul meghalt.

Istenem! Öt éve, a találkozón, még nevetve évődtek, felemlegetve a régi szép időket.

Akkor régen, éppen az érettségire készültek az álmos kisvárosban, s mint afféle renitens diákok, ki akartak rúgni a hámból. Már betöltötték a tizennyolcadikat, s elhatározták, hogy este elmennek a város egyetlen szállodájának a bárjába táncolni és mulatni. Három lány, és három fiú, akik együtt tanultak a nagy napra.

Elérkezett az ominózus este. Egy saroknyira a szállodától, a közért előtt találkoztak. A lányok szűk, op-art mintás mini ruhában, tűsarkú cipőben és tupírozott bubifrizurával, a fiúk, mint valami jampik, csöves nadrágban, s hegyesorrú cipőben adták meg a módját a nagy alkalomnak.

Rövid idő múlva izgatottan foglalták el a helyüket az egyik páholy félhomályában. Pezsgőt rendeltek, s ahogy a pezsgőspohár aljáról elszabadultak a buborékok, valami elmondhatatlan jókedv fogta el őket, pedig még bele sem kóstoltak az italba. A titkos mellényzsebekből előkerültek a papától csent rövid, tömzsi, torokkaparó Munkás cigaretták, és az IKKA csomagból szerzett amerikai, elegánsan hosszú, karcsú Chesterfield-ek. Rágyújtottak. Míg felnőttesen eregették a füstkarikákat, a füstködön keresztül cinkosan összemosolyogtak.

A bárzongorista lassú, melankolikus Karády számot játszott:

„Hamvadó cigarettavég, ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el.
Voltam én, boldog, lángoló, bíborpiros ajkat csókra csábító,
Most a szobámban magam vagyok én, merengek a múltak ütemén.”

Párokba rendeződve, kézen fogva perdültek a táncparkettre, s összebújva andalogtak a zene ritmusára.

Az idilli hangulat csak addig tartott, amíg karnyújtásnyi távolságra meg nem pillantották az érettségi bizottság elnökét...

Ezután, mint a csínyen kapott kisdiákok fejvesztve menekültek.

Szerencsére az esetnek nem lett kihatása az érettségi eredményére.

Az érettségi vizsga után még egy napot a városban töltött Zolival. Azon a bárban töltött estén valami megmagyarázhatatlan bizsergést érzett a tánc közben, amikor összebújtak.

Kézen fogva kószáltak a városközeli erdőben, feküdtek egymás mellett a füvön, arcukat a napban fürösztve, s elváláskor hosszan, szó nélkül ölelték meg egymást.

Maga sem tudta megmagyarázni milyen érzések kerítették hatalmukba azokban a napokban...talán túl fiatal és tapasztalatlan volt, hogy helyén kezelje mindezt, de talán éppen ezek miatt volt ez az érzés valami megfoghatatlanul szép...

Észre sem vette, hogy besötétedett.

A sötétség elvágta a külvilágtól, mintegy bezárva a maga komor világába, a múlt árnyai közé...

FOLYT.KÖV.
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
36. Írisz [VIP+] 2020-04-07 15:59:08
Értelmet a napoknak!

Talán,mint minden történés, a karantén is adott valamit, nem csak bezártságot. Már-már elcsépelt szólam, hogy az emberek a csendben jobban figyelnek befelé. Én erre egész életemben, kényszerű bezártság nélkül is képes voltam,mert mindig meg akartam érteni a dolgokat, vagy keresni bennük a mélyebb értelmet.Sokszorosan belegondoltam egy-egy regény vagy film mondanivalójába, sőt egyes mondataiba, s igyekeztem eltárolni ezeket, s sokáig őrizni,mint valami vezérfonalat.
Talán elmondhatom azt is, hogy mindez néha erőt adott a döntésekhez, mert szentül meg vagyok győződve róla, hogy a döntéseket jórészt mi magunk hozzuk az életünk alakításához, csak néha félünk szembesíteni magunkat az igazsággal, néha belekényelmesedünk a kevésbé rosszba, mert akkor nem kell csinálnunk semmit.

De az élethez merészség kell, sőt állítom, hogy gyakran pofára kell esnünk, mert a hibáinkból tanulunk legtöbbet! És minden jobb,mint az unalom és az egysíkú napok!

Már-már elcsépelt szlogen, hogy szép napot kívánunk egymásnak, anélkül, hogy bármit mögé gondolnánk, vagy éreznénk.
Nem, nem az kell, hogy szép legyen egy nap, hanem az, hogy értelme legyen!!!
Azt hiszem erre kellene mindannyiunknak törekedni!

A napokban bolond gondolataim támadtak, miután tudomást szereztem róla, hogy a fiamék építész irodája bejutott a sencseni operaház tervezési pályázat huszas fordulójába. Ilyen monumentális építkezés a világon a Sidney-i Operaház építése óta nem volt!Nagyon rangos az építész lista, s a befutók között két magyar építész iroda is szerepel.Ennek a magyar építész szaklapok óriási hirverést csináltak...jogosan.
Óriási örömet éreztem!!!!
Természetesen eszembe jutottak a saját kínai élményeim is,amit egy-két bejegyzéssel ezelőtt írtam, hiszen, ha csak átutazóban is de jártam Shenzhenben (Sencsen-kínaiul), amikor Hongkongba utaztunk Kantonból.
Sencsen a határállomás Kína és Hongkong között, s a Kaulung félszigeten lépünk Hongkong felségterületére, s ez a félsziget a Dél-kínai tengerbe nyúlik. A tengerébe, mely a déli oldalon körbemossa Kína partjait. Ennek a tengernek a partjára épül majd több száz hektáros területen a hatalmas épület komplexum.

Vissza a bolond gondolataimhoz!
Nagyon sokat gondoltam arra, hogy vissza kellene menni Kínába, s meglátogatni a volt kollégákat, megkérdezni mi lett velük.Még az is eszembe jutott-már sok-sok évvel ezelőtt-,hogy meg kellene tanulni kínaiul, alapszinten.Azt tudom, hogy a Konfucius Intézetben tanítanak kínait angol nyelv közvetítéssel....de most karantén van.Talán on-line is lehetne mindezt? Utána kell néznem, hiszen így adnék értelmet a napjaimnak, nem csak eseménytelenül telnének.
Egy ötletet is kaptam, amit megint csak a karantén megszüntetése után válthatnék be, vagyis nálunk élő kínaikat kellene megszólítani, akik cserébe a magyar nyelvért tanítanának kínait.


Addig is folytatom a Pierisen a kínai életünkről szóló prózámat.
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
35. Írisz [VIP+] 2020-04-06 13:25:00
APRÓ ÖRÖMÖK

Telnek a napok.

Talán nem is lassabban, mint egyébként,mert a szokványos tevékenységeim helyett találtam mást.

Most nincs reggeli kávé a Semirámisban, ahol már az olvasásra is rákaptam. Néha folyóiratot, de az utóbbi időkben egy-egy könyvet, pl. Bodor Ádám harmadik kötetét a Börtön szaga-t is magammal vittem. Felváltva mélyedtem bele a könyvbe, vagy révedtem az üvegen keresztül az üzletközpont előtti kis térre és parkra, vagy néha beszélgettem ismerősökkel, akik a nyitott, galérián lévő kávézóban megismertek és üdvözöltek.

Igaz, mindez hiányzik! Az emberek, akik rám mosolyogtak, s akikre visszamosolyoghattam, s gondolatokat cserélhettünk. Hiányzik a színház, a múzeum, de főleg az önfeledt délutánok az unokáimmal.

Mostanában a kora tavaszi napsütésben a teraszon kortyolgattam a kávét, s az arcomat a nap sugaraiban fürösztöttem. Élveztem az éledő természet illatait, s az apró neszeket. A korlátomhoz hajoló gyertyán barkavirágain sárga potrohú dongók dongtak. A szellő néha finoman megrázta az ágakat, s nyomában sárga virágpor felhő kavargott a levegőben.

Apró örömökből áll az Élet, a pillanatok varázslataiból, amelyhez még a délelőtti vásárlás közben kapott bók öröme is hozzátartozik.

Miközben a polcokon böngészgettem az árút, az egyik eladónő rám szólt:

A hölgy sincs 65 éves!
De igen, már 70 is elmúltam- válaszoltam
Nos, akkor ezt veheti bóknak, mert egyáltalán nem néz ki annyinak - közölte egy kedves mosoly kíséretében.


Mégiscsak szép az Élet!

Hozzászólások (2)  
34. Írisz [VIP+] 2020-04-03 12:28:31
Csatolt kép:
Az előző bejegyzéshez a kép egy hongkongi szállodában készült.
Hozzászólások (2)  
33. Írisz [VIP+] 2020-04-03 12:25:17
Az évek múlásának előnye,vagy hátránya(?), hogy gyakrabban van dejavu érzésünk, s ez szinte mindenre vonatkozik.

Karanténba zárva-ha az ember még egyedül is van, és nincs lehetősége másokkal törődni-még inkább befelé fordul, s kialakít magának egy saját külön kis világot.

Minden apróság még nagyobb jelentőséggel bír.

Az elmúlt napok napsütését kihasználva kiültem az erkélyre, s a délelőtti kávézás közben gyönyörködtem a szinte napról-napra éledő természetben. Két fa is kivirágzott a kertünkben és az ablakom előtti gyertyán kibontotta a barkáit. A szomszédos kert fáin két apró mókus kergetőzött, majd ámulattal néztem ahogyan az úttestet átívelve átugrottak a kertünkben lévő birsalma fára.Jólesett kint ücsörögni, s talán a lágyan símogató napsugaraktól, a tavaszillatú friss levegőtől, és/vagy a kávé koffein tartalmától az agyamban cikáztak a gondolatok.

Előző este írtam meg a kínai emlékeim folytatását, mely arról szólt, hogy 2009 március 13.-án megérkeztünk Kínába, ahol napokig kerestük új otthonunkat egy német-kínai házaspár segítségével.

Már Phoenix Islandon laktunk több,mint egy hónapja, s mivel május elseje éppen egy pénteki napra esett elhatároztuk, hogy elutazunk egy hosszú hétvégére Hongkongba.

Amellett, hogy már régóta kíváncsi voltam erre a szigetre-pontosabban szigetekre- még ráadásul mindez nagyon közeli célpont volt, pontosan 142km.

Péteken reggel felültünk a Traffic Centertől induló buszra-melyre helyi bérletünk volt ingyenesen az önkormányzattól-s Kantonban még elmetróztunk a Déli Pályaudvarig.Egy jó félóra alatt elértük a pályaudvart.

Előző napokban internet segítségével szállást foglaltam egy Kowloon City-ben lévő szállodába két éjszakára. A Kowloon (Kaulung) félsziget a Dél-kínai tengerbe nyúlik és a szárazföldön határos Kínával. Shenzhen a határállomás.

A pályaudvar nagyon korszerűen felszerelt volt, s ugyanolyan ellenőrzésen lehetett eljutni a vonatokig, mint egy repülőtéren, vagyis a csomagjainkat és bennünket is átvilágítottak.Furcsa módon, bár Hongkong már 1997 óta Kína része, mégis egy különleges közigazgatási terület, s a kínaiaknak vízum kell a beutazáshoz, míg nekünk magyaroknak nem kellett.

Ahogy a vonat felé haladtunk észrevettük, hogy feltűnően sok az egyenruhás, s maszkos ember, akik infrakamerával pásztázták a tömeget, melyben már felütötte a fejét némi riadalom, ha nem is pánik, mert egyes embereket kiemeltek a tömegből és elvitték.

Ha valaki nem élt még külföldön egy olyan közegben ahol mindenki idegen nyelven beszélt körülötte (ráadásul olyan idegen nyelven, ami egyáltalán nem világnyelv)nem értheti meg azt a bizonytalanságot ami akkor elfogott bennünket. Hongkongba érve az volt az első, hogy bekapcsoltuk a TV-t. Szerencsére ott államnyelv az angol is, így hamar kiderült, hogy ez a riadalom egy vírus megjelenésének szólt. A madárinfluenza (H1N1) vírus Mexicóból indult, s mivel sok vendégmunkás járt át Kínába várható volt a gyors terjedése.

Kínába visszatérve viszont mindenféle hírforrástól el voltunk zárva. A két angol nyelvű csatornát a BBC-t és a CNN-t cenzúrázták, így hosszú időre beszüntették az adásaikat.

Nem foglalkoztam tehát a madárinfluenza vírussal, hiszen nem is tudtam róla, hogy világméretű járvány lett belőle. November közepén amikor hazautaztunk nem volt karantén, sőt meg sem vizsgáltak bennünket, hogy nem vagyunk-e fertőzöttek.

Itt, ha jól emlékszem, pár hónappal később, február-március táján tetőzött a járvány, s azután szép lassan lecsengett pár hónap alatt.

A kép egy hongkongi szállodában készült.
Módosította: Írisz [VIP+], 2020. április 3. 12:27:06
Indok: (nincs kitöltve)
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
32. Írisz [VIP+] 2020-02-20 17:50:57
A SZERELEM HALOTT...


...írja Eva Illouz szociológus az Egymillió randevú című tanulmányában.

Nem tudom, hogy a szerző saját randevúiról ír-e, mert ez egy nagyon nagy szám. A közel kilenc év alatt én is lebonyolítottam jó néhányat, mire belefáradtam és kiábrándultam.
Rájöttem, hogy csalfa délibábot kergettem, őszinte érzelmeket keresve, egy olyan világban ahol mindez-legalább is amit én annak gondolok- már nem létezik.
Nem létezik az udvarlás, a boldog vágyakozás/várakozás, a csábítás, a fokozatosan mélyülő vonzalom.
Miért is pazarolnánk energiáinkat minderre, amikor gombnyomásra ott a következő, akit nem kell meghódítanunk.
A végtelen kínálat illúziója egyszerűen kényelmes és talán izgalmas is.
A cikk egyik riport alanya egy negyvenes férfi- aki munkája révén a világot járja- minden városban tart magának egy barátnőt, akik a Tinder-párjai...nem tudom, hogy meddig lehet ezt csinálni, s mikor ég ki valaki egy olyan kapcsolatban, amelyben nincs semmiféle kötődés. Bár itt legalább fizikai kapcsolat van a párok között.
Csak valamivel jobb mindez a különböző pótszereknél, a gumibabánál, a vibrátoroknál, az önkielégítésnél, ahol nincs szükség partnerre. Nem kell erőlködnünk, energiát belefektetni abba, hogy meghódítsuk a másik lelkét és szellemét is...és igen, ide sorolom az online szexet is...bár ha valaki páros intimitásban műveli, az ő dolguk, de amikor nyilvánosan, egyoldalúan, közönség előtt kéjeleg ebben, az szerintem ízléstelen, és szánalomra méltó.

Hibáztatjuk a fogyasztói kultúrát, a nagyvárosok elidegenítő kultúráját, a közösségi médiát, a női emancipációt az elmagányosodás miatt, pedig a kötödés olyasfajta készség amelyet otthonról hozunk. A családunkban tapasztaljuk meg először, hogy milyen érzés szeretni és szeretve lenni.
Lehet persze a hedonista fogyasztó társadalmat okolni, de ha mélyen magunkba nézünk, akkor rájövünk, hogy egy bensőséges kapcsolatban ki kell adni magunkat, s ezzel sebezhetővé válunk, ezt pedig nem akarjuk vállalni. Ezért inkább legtöbben kikötnek egy „veszélytelen” partner oldalán, akivel érzelmek, komoly rizikó nélkül ellehetnek.

Pedig talán a legtöbb pár, a szíve mélyén, azt szeretné, ha eljutna a meghittség olyan fokáig, ahol megszűnik a lélek és lélek közötti idegenség, hamisság, vetítés.
Egyszerűen mert nincsen rá szükség!
Csakhogy a bensőséges kapcsolat az elköteleződés révén tud csak megvalósulni.

Élesszük fel hát a szerelmet! Merjünk szeretni!
Módosította: Írisz [VIP+], 2020. február 20. 18:12:46
Indok: (nincs kitöltve)
Hozzászólások (4)  
31. Írisz [VIP+] 2020-01-25 18:19:00
VALAMIT KIPAKOLNI MAGUNKBÓL...2.RÉSZ



..és közben körbevett egy jóval sivárabb világ, az ötvenes éveké. Jött az államosítás, s a nagymamám koldusbotra jutott. A nagy vagyonból egy bőröndnyi személyes tárgy maradt, s az én büszke, határozott üzletasszony Mamim kénytelen volt elfogadni a szüleim kegyelemkenyerét.

Egy kis zsák faluban laktunk, melyet télen néha hetekre elvágott a hó, a sár a külvilágtól. Talán ez is volt az oka, hogy mivel az ilyen falvaknak önellátónak kellett lennie, megengedték, hogy a szüleim maszek pékséget nyissanak.Azután jött 1956, s utána jó ideig a félelem,a bizalmatlanság, hogy mikor ki küldi nyakunkra irígységből a népegészségügy szolgálat ellenőreit.

Ez volt tehát az a környezet ami körbevett gyerekként, majd serdülő lányként.Éreztem, hogy nem állhat ebből az élet, lennie kell valami másnak.

Talán ötödikes lehettem, amikor kötelező olvasmány volt Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regénye, amelyből sütött a hazaszeretet, s amelyet rongyosra olvastam....azután Jókai:A kőszívű ember fiai...és sorolhatnám...

Mikor kezdtem nővé serdülni, egyre több olyan regényt vettem a kezembe, amelyek női sorsokról szóltak.

Igen, ezt már egy párszor leírtam... engem a könyvek tanítottak!

Jane Eyre-től Elisabeth Bennetten és Anna Kareninán keresztül az egy tiszta nőig, Bess-ig.

Hittem a tisztességes, becsületes életben és a szerelemben.A szerelemben, mely számomra akkor csak egy érzés volt, a lélek lángolása, testiség nélkül.

Fiatalon menten férjhez, lélekben és testben teljesen ártatlanul.Talán szerencsém volt, mert a férjem, aki született budapesti volt, egy nagy csalódás után éppen ezt a naivitást, tisztaságot szerette bennem.A tenyerén hordott hosszú évtizedeken keresztül, amíg élt.

Talán ezért vallom most is azt, ha őszinte érzelmek vannak, akkor két ember testileg is egymásra talál, s nincs az az ördögi technika ami élvezetesebbé tenné a szeretkezést, mint amikor két ember lelke „egybeolvad”, mert akkor megtörténik a varázslat, s a nő és a férfi gátlások nélkül csak egymás örömét keresi.

Ahogyan Marquez írja a Szerelem a kolera idején című könyvében:

„semmi sem erkölcstelen, ami az ágyban történik, ha arra jó, hogy fenntartsa a szerelmet.”


Úgy éreztem a lelkemnek egy nagyobb darabját ki kell pakolnom magamból, hogy megértsétek- már aki kíváncsi rá- hogy miért nem szeretem ezt a jórészt álságos virtuális világot.



Módosította: Írisz [VIP+], 2020. január 25. 18:19:54
Indok: (nincs kitöltve)
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
30. Írisz [VIP+] 2020-01-24 19:35:07
VALAMIT KIPAKOLNI MAGUNKBÓL...

Előzmény: ma kijavítottam az adatlapomat, s megtoldottam a magamról írt vallomást.
A sorozatos keserű tapasztalatok megérlelték bennem a döntést, mely szerint ha nem akarok többé megalázó helyzetbe kerülni, akkor fel kell adnom a társkeresést.
Igen, vannak igényeim melyeket nem fogok feladni, még akkor sem ha már megöregedtem,mert az emberi méltóságot az egyik legfontosabb dolognak tartom a világon.



Elolvastam egyik férfi klubtársunk blogposztját az igazi önzetlen szeretetről.
Valahol mindenki ezt keresi. Szeretni-ez néha talán fontosabb- és szeretve lenni.
A gondolatokat Háy János írótól idézte, akinek éppen a minap vettem meg két könyvét, de még nem kezdtem el olvasni.
Az egyiknek már a címe is megfogott...Hozott lélek.
Az ajánlóban olvastam az alábbi sorokat, melyek mintegy összefoglalják a könyv tartalmát:
„Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest, öregek és fiatalok, s valamit kipakoltak magukból.
Sokan az egész lelküket, mások csak egy darabkát belőle, azt amelyik épp nyomta a lélek többi részét.”

Hát így voltam én eleinte a blog írással.
Amikor regisztráltam jó pár évvel ezelőtt, azt hittem,ha kirakom a lelkem a kirakatba, akkor majd könnyebben rám talál az a férfi, aki úgy gondolja, hogy éppen én kellek neki, no és nem mellesleg, szilárdan hittem, hogy a lélek talán a legfontosabb dolog a világon.

Szerencsés az az ember, akinek az életében többen akadtak akik szerették.
Én ilyen kiválasztottnak érzem magam, pedig nem volt ez mindig ennyire egyértelmű.
Sokan azt hiszik, ha nem mondják nekik nap,mint nap a szót,hogy „szeretlek”, akkor már érzelemszegényen nőttek fel.Pedig sokszor csak észre kell venni, egy simogató pillantást, egy finom érintést az arcon,vagy a karon,az öröm könnyeinek megcsillanását találkozáskor, vagy csak a mindennapi odaadó gondoskodást.

Nem restellem,hogy sok mindenre én is már felnőttként jöttem rá.

A szüleim maszek pékek voltak egy kis faluban az 50-es évek közepétől, s irgalmatlanul sokat dolgoztak. Zárkózott lány voltam és sokszor nagyon magányosnak éreztem magam.
Egyetlen igazi szenvedélyem volt, az olvasás.Minden alkalmat megragadtam,hogy elmerüljek abban a világban,amit a képzeletem rajzolt egy-egy könyv lapjai nyomán.
Gyakran a tankönyveim alatt is regényt bújtattam, tanulást mímelve, de a legkedvesebb helyem mégis, ahol elbújhattam, és zavartalanul olvashattam, az nyaranta, a kertünk végében álló földkupac volt,melyet én -némi fennköltséggel- dombnak hívtam. Ez a gazzal benőtt hely a körtefa alatt, már-már olyan volt, mint egy szentély, ahol olyan csend volt, melyben hallani lehetett a darazsakat, amint szomjasan dongtak körbe egy-egy fűbe pottyant, túlérett, lottyadt körtét...
Módosította: Írisz [VIP+], 2020. január 24. 19:35:42
Indok: (nincs kitöltve)
Hozzászólások (4)  
29. Írisz [VIP+] 2020-01-12 09:29:14
Bocsánat, a Szex és Japán című blogposztom vége hibás, de nem enged a rendszer javítani.
Így most itt teszem meg:

Talán mindannyiunkban él a vágy egy olyan kapcsolatra, ahol teljesen megosztjuk az életünket valakivel,hogy testi-lelki-szellemi közösséget alkossunk vele...de amellett, hogy ehhez idő kell, talán nem is merünk ennyire megnyílni, mert félünk szeretni, félünk kiszolgáltatni magunkat, mert akkor sérülékenyebbé válunk...
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
28. Írisz [VIP+] 2020-01-10 16:08:34

A minap az egyik férfibarátom meghívott egy fotókiállításra a Mai Manó Házba.

Nem először voltam már ott vele, legutóbb a Bauhaus centenáriumának apropóján a zseniális kísérletező, Moholy-Nagy László fotográfiáinak kiállításán.

A mostani kiállítás címe: Szex és Japán

Valahol gyanítottam, hogy a japán fotóművész-akiről eddig én nem hallottam-művészete sokkal kifinomultabb és több annál,mint amit a cím kifejez.Még az is megfordult a fejemben, hogy egyeseknél jó reklámfogás a cím, s esetleg a távol-keleti szexkultúrára asszociálnak róla.

De mindez éppen csak átfutott az agyamon, így másnap kissé meglepett, hogy a barátom felhívott telefonon és elmesélte, hogy Japánba készül, s a kiállítás kapcsán is érdeklődött a japán szexkultúráról.

Tudta, hogy már jártam Japánban, még akkor, amikor Kínában éltünk a párommal, s nem ez volt az egyetlen távol-keleti ország, amit volt szerencsém kicsit közelebbről megismerni.

Elmesélte, hogy egyik barátja lelkendezett a Japánban tett útjáról, s fotók kíséretében ecsetelte, hogy ott milyen szexuális szabadság, sőt szabadosság van a fiatalok körében. Mellékletként, vagy bizonyítékként nekem is átküldte a fotókat. Nem érzem magam prűdnek, de a nem éppen művészi fotók inkább a pornográfia körébe tartoztak, s gyanítom, hogy bármelyik országban meg lehetni fizet egy pár tucat embert, hogy jó pénzért modellt álljanak ízléstelen fotókhoz. Lehet, hogy valakiket el lehet csábítani ezekkel a képekkel Japánba, mondván, hogy ott ez az általános, bár én ez utóbbit egyáltalán nem hiszem.

Remélem, hogy az emberek nagyobb részét nem ez csábítja Japánba, hanem például a cseresznyevirágzás...hogy sétáljon azon az utcán Kyotóban, ahol Arthur Golden gyönyörű regényéből, az Egy gésa emlékrataiból készült filmet forgatták... hogy esetleg lásson egy gésát elsuhanni valamelyik mellékutcában...hogy megcsodálja a Himeji Castle-t, vagy a Todaji Temple-t....utazzon a híre csodavonaton a Shinskanzenen...vagy közelebbről lássa a Hakone Nemzeti Park területén a japánok szent hegyét, öreg hölgy-et a Fujit.

Nos, mivel kíváncsi voltam a japán fotóművészre kicsit kutakodtam Nobuyoshi Araki után, aki főleg a 60-as, 70-es években élte a fénykorát, s fekete-fehérben fotózott.

A kiállítás valódi címe-szerintem- jobban kifejezi Araki világát, művészetét:

Az érzelmes utazás

"Araki mindig azt mondja, képein szerepel Eros és Thanatos. Azzal, hogy lefényképezi édesapja, édesanyja, felesége és szeretett macskája halálát, szerettei elvesztését örökre emlékezetébe vési.A fénykép megállítja a rekeszen nyitáskor-záráskor átfolyó időt. Ezért mondja, hogy a fénykép egy médium, ami a dolgok visszatükrözésére szolgál, ő maga bekeretezi az időt. A finoman mozgó idő valósághoz fűződő ok-okozati kapcsolatai, melyek végtelen számban léteznek, a fényképezés pillanatában leválnak a való világról, de az általuk létrehozott képzeletbeli világ kapuja bárki számára láthatóvá válik. A jelen folyamatosan elhal, de a képként megörökített fotó az emlékek legmélyével áll összeköttetésben, képes oda-vissza közlekedni az emberek múltja, jelene és jövője között. A buddhizmus szerint a legigazabb megvilágosodás az, amikor megértjük, hogy minden csak illúzió. A lét (világi vágyak) és nemlét (üresség) soha véget nem érő körforgásában a fényképész az egyszeri és megismételhetetlen jelen felé fordítja minden szeretetét. "

Eros és Thanatos-vagyis a Szerelem és Halál.

"Legújabb műveiből érezhető az egyre növekvő életenergia, mely a halál egyre közelebbi, egyre erősebb jelenlétéből születik. Nem kétséges, hogy Araki, aki maga is úgy fogalmaz, hogy a fényképezőgép keresője az ő igazi Paradicsoma, saját magát is beleviszi fotóiba, de a nézők is könnyen megtalálhatják önmagukat műveiben. Az sem kizárt, hogy az, amit Araki fényképein keresztül az élet és halál drámáját támogatva mindvégig próbált nekünk átadni, lényegében véve mindig is az egész világ iránt érzett szeretet volt."

Vajon mi köze van ennek a szexhez és főleg a pornográfiához.....????

Nos, és a kiállítás és a szex témája kapcsán egy-két gondolat, ami eszembe jutott.

A szex szó szerintem mára kicsit pejoratív értelmet kapott és valójában inkább a testiségről szól.

Tanulható? Igen. A technikai része.De mit ér a testiség lélek nélkül? Bármily professzionális szinten műveli bárki is a szexet, egy idő után unalmassá válik, s a felek általában kiégnek, mert a testiség- szándékosan nem használom a szex szót-a lelkek simogatása nélkül olyan,mint az étel fűszer nélkül.

Szerintem az emberek nagyobb része nem a szexet akarja valójában, hanem az intimitást, mely mára már szinte szexuális töltetet kapott, de sokkal-sokkal több ennél.

Talán mindannyiunkban él a vágy egy olyan kapcsolatra, ahol teljesen megosztjuk az életünket valakivel,hogy testi-lelki-szellemi közösséget alkossunk vele...de amellett, hogy ,hogy testi-lelki-szellemi közösséget alkossunk vele...de amellett, hogy ehhez idő kell, talán nem is merünk ennyire megnyílni, mert félünk szeretni, félünk kiszolgáltatni magunkat, mert akkor sérülékenyebbé válunk...
Módosította: Írisz [VIP+], 2020. január 10. 17:58:52
Indok: (nincs kitöltve)
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
27. Írisz [VIP+] 2020-01-04 09:19:14
Módosította: Írisz [VIP+], 2020. január 8. 07:35:51
Indok: (nincs kitöltve)
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
26. Írisz [VIP+] 2020-01-04 09:16:27
EZ AZ ÚJÉV ÜZENETE SZÁMOMRA ÉS NEKTEK IS, AKIK MÁR HITETEKET VESZTETTÉTEK EZEKEN AZ OLDALAKON...

SOHA NE ADD FEL!!!!


Mindig tagadtam, de most-életem utolsó szakaszában-mégis beismerem, hogy már-már megérint a spiritualitás, vagyis néha szinte hiszek benne, hogy vannak a világnak érzékszerveink számára rejtett dimenziói és összefüggései, amelyek ugyanolyan erős hatással lehetnek létünkre, mint a környezetünk érzékelhető része. Néha szinte hiszek benne, hogy az élet több kell,hogy legyen, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka.

Soha nem tagadtam, hogy sűrűn lelkizek, s bármily furcsa is egyes férfiak adatlapjáról is „felcsipegetek szellemi morzsákat”, melyek egyértelmű bizonyítékai annak, hogy nem csak nők vannak ilyenek, hanem férfiak is.

Van tehát remény, hogy nem pusztán húspiacként működnek a társkeresők.

Jöjjenek tehát az ellenkező nemű lélektársaim!

Egy másik társkeresőn, olvastam ezt az idézetet Márai Sándortól.

Szeretem az írót, s ezért bizalmat szavaztam neki. Igaz nem várok karba tett kézzel a csodára várva, hiszen megtettem a kezdőlépést és regisztráltam a társkeresőn, de mindig tartottam magam ahhoz az elvemhez, hogy nem mindenáron szeretnék férfit, mert egyáltalán nem pótlékot keresek magány ellen, hanem azt a valakit, aki megérinti a szívemet, s akit a hibáival együtt is el tudok fogadni, s akivel ezek az érzések kölcsönösek.

„Soha ne add fel! (numquam desperare)”

„Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”

Ezt neveztem én nem olyan régen egy blogposztomban csodavárásnak.

(A Sors álneve leggyakrabban a Véletlen, vagy a Csoda.)

...s a választ arra a kérdésre amit magamban számtalanszor felteszek, vagyis, hogy találhatok-e még ilyen öregen is valakit, egy másik társkereső férfi csodálatos mondatában találtam meg:



„Milyen gyönyörűen kínzó igazság: a test megöregszik, de a szellem alkot, a szív szeret és a lélek tökéletesedik minden múló pillanatban.”


Mindez akár a mottóm is lehetne!

Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
25. Írisz [VIP+] 2020-01-02 17:35:27
Csatolt kép:
Phoenix Island Kína
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
24. Írisz [VIP+] 2020-01-02 17:18:50
Alig múlt tíz éve, hogy akkori párommal kiköltöztünk Kínába, egy több,mint 11 milliós városba, munkavállalói vízummal.
Itthon már jó pár évvel a rendszerváltás után voltunk, ott egy furcsa keverék államforma volt, a kommunizmusé(szocializmusé) és a kapitalizmusé.A város rohamléptekben fejlődött, szinte óránként nőttek ki a földből a felhőkarcolók,miközben a kis külvárosi utcákban, s a hatalmas épületek tövében tetten érhető volt a nyomor is.
Szerencsések voltunk, mert egy német-kínai cégnél dolgoztunk, európai bérért, az árak viszont nagyon nyomottak voltak, az alacsony átlagfizetések miatt.
Egy csodálatos szigeten béreltünk lakást a kertvárosban, ahol talán a magas árak miatt főleg külföldiek éltek, mintegy 20-25 család.Az éghajlat szubtrópusi volt, amit az év nagy részében klíma nélkül kibírni lehetetlen lett volna. A hőmérséklet 35 fok 90 % páratartalommal,időnkénti tájfunokkal.
Az első pár hónapban én még nem dolgoztam, csak néha, ezért gyakran töltöttem az időmet lakásunk körül a szigeten sétálva, vagy a tóparton ücsörögve kedvenc kőpadomon. A növényzet burjánzott, a tó felszínén hatalmas lótuszok hajlongtak a szélben, s a fák és bokrok ágain gyönyörű egzotikus virágok ringtak. Mesébe illő volt mindez...

Erről szól az egyik prózám, a címe:
Kínai hangulatok

Alkonyodott. Ült a kőpadon egy nagyon távoli országban.
Nézte a tó vizét, melyen hullámok fodrozódtak. Látta amint tőle nem olyan távol egy férfi gázol a vízbe, a tó közepén végigfutó cikk-cakkos híd felől. Nadrágszára térdig feltűrve, a felső teste meztelen. Bal kezében egy zománcozott, ütött-kopott edényt tart, s időnként a jobb kezét alámerítve, vállig belemerül a vízbe. Valami után kutat az iszapban. Azután felemelkedik, és egy félmaroknyi kagylót szór az edénybe. Egészen a tó partjáig merészkedik, ahol elég sekély a víz, s nem törődik a kerítésre szerelt infra kamerákkal.
Langyos este volt, mint azóta mindennap, amióta itt éltek Dél Kínában, de egy valamit hónapok óta sem tudott megszokni, az őrült magas páratartalmat, mely talán egész Ázsiára jellemző, ahol a hőség még éjszakára sem szünetel, legfeljebb kissé alábbhagy.
A szeme most a kínai férfiról a tó egy távolabbi pontjára vetődött, ahol hatalmas lótuszok ringtak a tó felszínén, a némi enyhet hozó esti szélben. Ott a nem túl távolban is férfiak álltak a tóparton, egymástól egy-két méter távolságra vízbe vetett horgokkal.
Miközben merengett, szinte észrevétlenül, mint egy lepel, beborította az éjszaka.
A szigeten és a tóban futó kis cikk-cakkos hídon is kigyúltak az utcai lámpák.
Még nem volt kedve hazamenni, mert tudta, hogy a párja egy fogadáson van a kínai kollégákkal és majd csak későn jön haza, s egyedül csak lézengene a hatalmas lakásban.
Elindult hát a sziget kijárata felé. Az utcájuk sarkán álló Easy Reach Café terasza még mindig életteli volt. A szemközti szomszédjuk a nagydarab, vörös hajú szeplős angol férfi hangos „hello”-val köszöntötte, amikor elhaladt mellette. Ismerte a férfit látásból, mivel alig 25-30 pár, család lakhatott a szigeten. Zömében külföldiek, akik az itteni borsos bérleti díjat meg tudták fizetni.
Odaért a portához, s szólni sem kellett a kínai portás szalutálva felnyitotta a sorompót.
Balra fordult a Litchi park irányába. Mindennap elsétált erre, s már azt is megszokta, hogy itt majdnem minden olyan giccsbe hajló. A viszonylag kis zöld területen csak a természet „alkotott” igazi szépségeket. A fű igazán dús és selymes volt, a fák pedig számára megszokhatatlanul szépek, egzotikusak. Volt itt datolyapálma, banán-és litchi-fa és sok- sok dúsan virágzó hibiszkusz bokor. Ezeken kívül pedig tavacska híddal és aranyhalakkal, számtalan szobor, egyik-másik híres európai szobrászok műveinek másolata, mészkőből- de azért voltak ízléses bronzszobrok is kissé zsúfolt egymás mellettiségben.
A park az itt élő kínai családok kedvenc helye volt, ahol a szabadidejüket eltölthették. Mennyivel meghittebb volt ez, mint a szigeten a szokványos amerikai tipusu kávézó, söröző.
A park kibetonozott, szobrokkal körbevett részén pár hölgy tajcsizott.
A férfiak a tűzrakó helyek körül szorgoskodtak, s amikor a faszén már vörösen izzott, a rácsra helyezték a délután kifogott halakat, kagylókat.
Megállt egy távoli helyen egy bokor takarásában. Csendesen szemlélődött. Megfogta a különös hangulat. A betonplacc felől az ócska magnóból szóló keleti andalító zene, s a vidáman falatozó családok önfeledt ricsaja.
Eszébe jutott, hogy már ideje hazamenni, s éppen csak kilépett a bokor rejtekéből, amikor –maga sem tudta hogyan-ott termett előtte egy kínai férfi. Meghajolt előtte, majd valamit magyarázott kínai nyelven. Próbálta angolul megértetni vele, hogy nem érti, mit szeretne, de a férfi csak mosolygott és félreérthetetlen kézmozdulattal a társaságba invitálta.
Követte a férfit. Amikor a tűzrakó hely melletti lámpa megvilágította az arcát, akkor döbbent rá, hogy ugyanaz a férfi volt, aki késő délután a tóból a kagylókat gyűjtötte.
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
23. Írisz [VIP+] 2020-01-02 15:54:12
Csatolt kép:
Ma találtam, s annyira találó!
Legyél te az első aki hozzászól ehhez a blogbejegyzéshez!  
22. Írisz [VIP+] 2020-01-01 19:31:27
Nem szeretnék védekezni, mert nem követtem el semmi olyat, amiért ezt kellene tennem.
Egy elutasító levélben soha nem használtam sem közönséges, sem sértő szavakat, s ha valaki ennek ellenére sértő szavakat használt rám, azt természetesen letiltottam, mert ez az egyetlen eszközöm, hogy védjem magam.
Jó néhány levélben kifogásolták férfiak azt a két mondatot melyet az adatlapomra írtam, s amelyeket most onnan idézek:

"Vannak itt egyáltalán normális férfiak?
Korban hozzám illő, NEM gyerekem korú férfit keresek!!!"

Nem tudom, hogy miért nem lehet megérteni azt, hogy egy korombeli nőnek megalázó, ha 20-30-40 éves férfiak szexajánlatot tesznek?
Ez akkora bűn, amiért ezen az oldalon a "Falon" mocskolni, sértegetni, kibeszélni lehet valakit a háta mögött, anélkül, hogy ismernék?
Senkivel nem váltottam itt pár levélnél többet, így nem hiszem, hogy ebből a valós jellememet ismerné, így úgy hiszem, hogy aki bármi negatívumot állít rólam, annak saját magával van baja, s ezzel csak saját magáról állít ki nem valami fényes bizonyítványt.
S ha ez neki örömet okoz, ám legyen!
Soha nagyobb öröme ne legyen egy ilyen kicsinyes bosszúnál ebben az életben.

IGAZSÁG SZERINT NEM ISMEREM AZOKAT A FÉRFIAKAT, AKIK EZT MŰVELTÉK, SŐT AZT A FÉRFIT SEM AKI PÁR PERCE EGY SÉRTŐ LEVÉLBEN NEKEM MINDEZT LEÍRTA, AMELYBEN UNDOKNAK, BUNKÓNAK, HAZUGNAK NEVEZETT, ÍGY KÉREM, HOGY AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA! (MINT AHOGYAN AZ ADATLAPOMON SZEREPLŐ OMINÓZUS KÉT MONDATOT SEM!)
Módosította: Írisz [VIP+], 2020. január 1. 22:51:34
Indok: (nincs kitöltve)
Hozzászólások (4)  
123

Beállítások

Rendezés
Sorrend
Hozzászólás / lap
Automatikus moderálás (illetlen szavak kicsillagozása)
Spéci kódok megjelnítése a szövegben
Spéci kód súgó
Válasz módja



Copyright 2003-2020. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: https://www.parom.hu/blog_Errolarrol_c4890.html
Nyomtatás dátuma: 2020-08-11 08:28:50