Társkeresés Kazincbarcikán


Kazincbarcika (Borsod-Abaúj-Zemplén)

Kazincbarcika észak-magyarországi város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A borsodi iparvidéken, Miskolctól kb. 20 km-re északra, a Sajó völgyében található. Miskolc és Ózd után a megye harmadik legnagyobb városa.Várossá növekedését a második világháború után megindult iparosodásnak köszönheti. Elődjei ipari jellegű települések, Sajókazinc bányászfalu és az 1920-as évek óta erőműnek otthont adó Barcika. Az 1947-ben összevont két település mai nevét a rákövetkező évben vette fel. 1954-ben városi rangot kapott és újabb falut csatoltak hozzá, Berentét. Ekkor már tizenegyezer lakosa volt Kazincbarcikának, ez húsz éven belül megháromszorozódott, köszönhetően legnagyobb munkaadójának, a sok munkaerőt vonzó Borsodi Vegyi Kombinátnak, ami BorsodChem Rt. néven ma is a régió egyik legjelentősebb cége. A rendszerváltás körüli éveket Kazincbarcika az iparvárosok nagy részéhez hasonlóan megsínylette, de sikerült talpra állnia. 1999-ben Berente levált a városról. Bővebben »


Párkereső hölgyek

Társkereső hölgyek Kazincbarcika és környékéről:

maria
48 éves párkereső
Kazincbarcika

Az élet szép, csak elmegyünk mellette, Meglehet :) Nem ve...




kata
51 éves társkereső
Kazincbarcika





erzsébet
32 éves társkereső
Kazincbarcika

Ragaszkadó humoros romantikus nő vagyok.Szeretek jókat be...




Gita
49 éves párkereső
Kazincbarcika

Nekem fontosak a jóemberi, úgynevezett klasszikus értékek...




Ilona
44 éves társkereső
Kazincbarcika

Keresem hozzám illő társam, akivel együtt jól érezzük mag...




Éva
51 éves társkereső
Kazincbarcika

Mit is írhatnék magamról? Ha dicsérem magam,vagy jókat ír...




gyöngyi
48 éves társkereső
Kazincbarcika

Egyszerű vidám barátságos nő vagyok,szeretem az embereket...




Kati
50 éves társkereső
Kazincbarcika

Rendezett körülmények között élö, aktiv dolgozó,lányaimat...




Eva
48 éves társkereső
Kazincbarcika

Csillagjegyem: "BAK" - személyiségem így megtud...




ßettina
18 éves párkereső
Kazincbarcika

Hello Én egy aranyos kedves lány vagyok.Utálom ha vki bu...




Gizus
64 éves párkereső
Kazincbarcika

Az öröm ott kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod...




Tyke
21 éves társkereső
Kazincbarcika

Szia Kedves Látogató! Üdvözöllek oldalamon!Ismerkedés ...




Hattyúnyak
30 éves párkereső
Kazincbarcika

Kedves, talán túl független, szórakoztató, néha kissé szó...




Virágocska
33 éves párkereső
Kazincbarcika

" A tökéletes az lenne, ha valakit a gyengéivel és h...




Katalin
42 éves társkereső
Kazincbarcika

Mit is írhatnék ide.. ismerj meg és megtudod milyen vagyo...




Mónika
38 éves párkereső
Kazincbarcika

Szia! Mónika vagyok,ha felkeltettem az érdeklődésedet írj...




Andyka23
23 éves társkereső
Kazincbarcika

Sziasztok ha meg akartok ismerni írjatok:)) 20-35 év közö...




Ágnes
0 éves társkereső
Kazincbarcika

Valójában egyetlen igaz siker létezik: a belső fejlődés, ...




Ágnes
50 éves társkereső
Kazincbarcika

"Köztudott, hogy a szemek beszélnek. Két ember minde...




Pötyi59
64 éves társkereső
Kazincbarcika

Mindig a realitások talaján,de harmóniában önmagammal és ...


Párkereső urak

Társkereső urak Kazincbarcika és környékéről:

Laci
25 éves társkereső
Kazincbarcika

Mit is írjak. Szeretek focizni meg nézni is, rallyra járn...




István
24 éves társkereső
Kazincbarcika

Szia! Igazából nem is tudom, hogy mit írjak ide, nem e...




Gábor
32 éves társkereső
Kazincbarcika

Sziasztok! Kedves, őszinte, megbízható lányt keresnék. R...




attilaboy
22 éves társkereső
Kazincbarcika





Szabolcs
34 éves társkereső
Kazincbarcika

Szia!!! Földesi Szabolcs a becsületes nevem.Félszem,féll...




Peti
37 éves társkereső
Kazincbarcika

Péter vagyok, szeretek kirándulni, szeretem a természetet...




VIKTOR
25 éves társkereső
Kazincbarcika

MACKÓS TIPUS 188CM MAGAS BARNA HAJ ÉS SZEM ROMANTIKUS TIP...




Sanya
53 éves társkereső
Kazincbarcika

Üdv! Kazincbarcikai 53 éves elvált, koromnál fiatalosab...




Gabi
43 éves társkereső
Kazincbarcika

Szia Gabi vagyok őszinte vidám természetű vagyok, hasonló...




Tamás
33 éves párkereső
Kazincbarcika

Mottóm: Isten, Haza, Család Hívő római katolikus, nemzet...




Bodnár András
53 éves társkereső
Kazincbarcika

Sokan ugy kezdik hogy ide bármit is írhatnék van igazságu...




jankusz
52 éves társkereső
Kazincbarcika

Az életet nem álmodni kell az álmokat kell megélni!!!Ha T...




Péter
27 éves társkereső
Kazincbarcika

Audival, luxusvillával sajnos nem tudok szolgálni, csak j...




lászló
30 éves párkereső
Kazincbarcika

Sok mindent tudnék irni de a legfontosabb öszinte tiszta ...




KeNorbi
37 éves párkereső
Kazincbarcika

"Nem vagyok James, nem vagyok Bond. Nem vagyok t...




János
54 éves társkereső
Kazincbarcika

Sziasztok! ÉN egy 20éve egyedül álló magányos férfi vagy...




Laci
37 éves párkereső
Kazincbarcika

Sziasztok! Laci vagyok, 36 éves, szeretek sportolni, kir...




János
33 éves párkereső
Kazincbarcika

Keresem a páromat akivel boldog tudok lenni.Csak olyan lá...




Robert
38 éves társkereső
Kazincbarcika

Társat keresek komoly kapcsolatra...........................




Balázs
39 éves társkereső
Kazincbarcika

Természetemből fakadóan, páros lény vagyok. Szeretem ha v...


Társkereső oldalunk

Ha társkereső akkor parom.hu! Miért? Mert ez a társkereső bővül a leggyorsabban, naponta 500 új társkereső regisztrál egy jól sikerült randi reményében. Egyedülálló módon nálunk távolság és nem csak megye alapján kereshetsz. Kis falu pár km-es körzetében keresel párt? Nekünk nem gond! Ha más társkereső oldalakat is kipróbáltál, de csalódtál, akkor itt a helyed! Nálunk találhatod a legtöbb új és egyedi társkereső funkciót, amivel a társkeresés gyerekjáték. Könnyen kezelhetőek funkcióink, hiszen gyakorlott társkereső felhasználók segítettek az ergonomikus kialakításban. Ne add fel, statisztikáink szerint a parom.hu társkereső az, ahol a legnagyobb az esély a pártalálásra. A regisztrált társkeresők 60%-a 2 hónapon belül részese lesz egy randinak és 45%-uk 3 hónap után komoly kapcsolat-ra talál, így többé nem számít társkereső tagnak. A parom.hu társkereső adatlapjai, fényképei moderáltak, ami azt jelenti, hogy csak komoly kapcsolatra vágyó társkeresők ellenőrzött adatai kerülhetnek fel.


Sikeres társkeresést kíván:
Az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. csapata

Tovább a társkereső nyitóoldalára »

Sikertörténetek

társkereső sikertörténet

T. Párom.hu, én 2008 augusztusában regisztráltam fel hozzátok mert a barátnőim rádumáltak. Sokan írtak nekem de egyik levélre sem válaszolt...

tovább


társkereső sikertörténet

A mi sikertörténetünk napra pontosan egy évvel ezelőtt 2010.07.28-án kezdődött, amikor is nagynéném tanácsára (akinek mai napig hálás vagyok...

tovább


társkereső sikertörténet

Ezúton mondunk köszönetet hogy egymásra találhattunk ezen az oldalon.Mindketten egy hosszú kapcsolaton voltunk túl.Zoli már júniusban,én ped...

tovább

További ajánlatunk

Társkeresők Kazincbarcika környéki településekről:

10km-es körzet:

30km-es körzet:
Copyright 2003-2012. Minden jog fenntartva. A Párom.hu név és logo az Egyesült Társkereső Szolgáltatások Kft. bejegyzett védjegye.

A nyomtatott oldal webcíme: http://www.parom.hu/tarskereso/kazincbarcika
Nyomtatás dátuma: 2012-05-26 16:38:52