Talán...


Tudod, a másik partra egy híd vezet. De nem tudsz rálépni, ha a múlt sérelmeinek köveivek torlaszoltad el, hogy Te se tégy lépést más felé egy újabb csalódástól félvén és más se toppanjon életedbe. Mindannyian átélünk olyan eseményeket, ami miatt torlaszt építünk a híd végére. Aztán megszokjuk, hogy a barikád mögött élünk ál-biztonságban, legbelül egyedül, mégha vannak is emberek az életünkben. Idővel már észre sem vesszük, hogy csak mögüle integetünk a másik parton állónak. Aki átjönne, de nem fog megindulni, amig azt látja, hogy az innenső vége nem átjárható, hogy nem várjuk.
Senki nem kerülhet közelebb hozzánk, mint amennyire mi engedjük.
Amikor társat keresel, nem vendéget vársz. Nem engedheted csak a szépen berendezett nappaliba, ahol csupa szép kép van a falon, süppedős szőnyeg a kanapé előtt és még cukorka is az asztalon levő tálban.
Ha vendégként fogadod, annak is fogja magát érezni. Rajtad áll, miként érezheti magát. Ha beengeded a konyhába, lehet furcsa lesz, hogy maga veszi le a poharat. De ne feledd, ő is csak egy lakásban él, és neki is van konyhája, tudja hol keresse...
A bizalmat adni kell, előre, erről szól ez a szó. Az a másik fogalom, amit hajlamosak vagyunk ezalatt érteni, az a bizonyíték, de az egészen másról szól.

Remény

A remény nem az emberi tervekhez kell. Azokért csak tenni kell és tudomásul venni, egyeztek-e a valósággal, avagy nem. Ez lehet 50-50 %. Ez nem remény, csak valószínűség.
A remény az a vékonyka, belső érzés, amely a teljesülés valószínűségétől függetlenül viszi lábaidat életed szakadékához, hogy megláthasd, ott a híd, amely átvisz a túloldalra.

A gyereknevelésról

Gondolkoztam azon, miért háborított fel a tegnapi cikk.

Szoftverben utazom 25 éve. A 80-as és 90-es években magától értetődő volt a szakmabeliek részére is, hogy a szoftver másolással terjed. Ennek oka leginkább a kereskedelem hézagaiban gyökeredzett akkor, jó szerével nem is lehetett szoftvereket venni. Ahogyan műsoros videokazettát sem. Mondhatni, természetesen alakult így.
Időközben felnőtt egy-két generáció, akik számára az internet, a számítógép ugyanolyan média, mint a televízió mondjuk. Sajnos az emberi gyengeség égisze alatt olyan elvek kezdtek napvilágot látni, hovatovább civil mozgalommá erősödve, miszerint, aki digitális médiát alkot, az ne kérjen érte pénzt, mert ezzel gátolja az emberi közösség fejlődését(!). Kutyakötelessége ingyen közzé tenni alkotását egy szebb jövő érdekében. Tiszta kommunizmus, nem ?
Oda jutottunk, hogy nem csinálhatsz zenét, filmet, szoftvert, mert hamarabb kerül fel a netre, mint a moziba vagy a CD a boltokba. Ha meg másolásvéded, akkor rohadt szemét vagy. Az is igaz, hogy a digitális értékesítés nem kellően kialakult, elterjedt a probléma és a károk nagyságához képest, már ami pl az mp3 vagy filmek legális letöltését illeti. Nem sok ilyen magyar oldal van, ami van annak incs kellő választéka és a minőség is kommersz, nem választható.
A legmegdöbbentőbb tapasztalatom, hogy egyébként rendes emberek sem gondolják át, hogy az alkotót rövidítik meg ezzel, amit viszont fordított helyzetben igencsak zokon vennének. Azaz, felháborodnak, ha tőlük lop valaki, mert micsoda dolog az, de amikor ők lopnak, nos, az egészen más, ő csak lemásolt, letöltött valamit, amit lehetett. De felteszem a kérdést: ha Fülig Jimmy bankot rabol, majd a piacon ingyen osztja szét a zsákmányt nem titkolva annak származását, az legális szerzeménye lesz annak, aki vesz belőle egy marokkal? Nem hát. Vannak ugyan az életben olyan helyzetek, amikor tudható, hogy ha nem veszed el azt a valamit, akkor úgy is a szemételepre kerül, tehát jobb végállomása lesz Nálad, de ez nagyon ritka eset.
Vagy lopott autórádiót vesz olcsón kéz alól, és eszébe sem jut, hogy ezzel egy tendenciát támogat. Aztán csodálkozik, amikor az övét is ellopják, hogy a rohadt szemétládák... De mivel különb a bűnrészes ?
Nos, jó ideje már, hogy lelkiismeretem tisztasága érdekében vásárolom, amire szükségem van. Igaz, ez pénz kérdés is innentől, nem szerezhetek be annyi szoftvert, zenét, filmet, mint amennyit egy nap alatt letölthet egy tizenéves a netről, de amim van, legális. (Szoftvereknél egyébként annak gyártói támogatását is megveszem ezzel, ami elsődleges szempont. Meg sem tudom mondani, hány ember keresett meg, hogy összeomlott a másolt vindóza és nem tudnék szerezni neki egyet ? Ebül szerzett jószág...)
Visszatérve az eredeti célomhoz, amiért most írok. A gyerekem első "nem tudnál szerezni... ?" ill. "töltsük le...!" megnyilvánulása óta hitelesen kérdezhetem tőle, hogy mikor látta ezt tőlem ? Hányszor látta, hogy dvd-t szaporítok ? Nem azt látta-e, hogy vagy megveszem, vagy a videotékából vesszük ki együtt ? Hatásos érv volt.
Szerezni. E fogalom mibenléte meglehetősen homályos. Ugyan sosem "szereztem" dolgokat, de látensen beivódik az emberbe ez a szó, amikor még nem látja bizonyos dolgokról, hogyan, milyen forrásból oldja meg szükségét.
Ez nem feltétlenül pénzkérdés, gyakran a beszerezhetőség lehetetelensége miatt adódik.
Számomra sok évvel ezelőtt, új ház építesekor tisztázódott, hogy ez a fogalom nem létezik. Szűz földre építettem, nem volt semmi elfekvő anyag sem ott, sem a családban sem senkinek. Amikor olvastam az x. számlát és találkoztam a "1,5 kiló 100-as szög 3000 Ft" tétellel, akkor értettem meg az "utolsó szögig" kifejezés valóságát. Az döbbentett rá, hogy mindenért fizetni kell az életben, ha tisztán akarok élni. Nem mintha azelőtt loptam vagy sefteltem volna, viszont volt egy csomó dolog, amiért pénzt sem adtam, inkább nélkülöztem azt. Ezután tudatosodott bennem, hogy áldozni kell arra, amire vágyom s áron kell megvenni s hogy ez nem a pénz alapú gondolkodás kérdése. Nem az a kérdés, hogy van-e rá pénzem, hanem megér-e annyit adott pillanatban, hogy amim van, azt arra áldozzam. Egész más életminőségem lett azóta összességében - jobb. És ezt a gyerekem is látja, tapasztalja, benne él - megint a látens minta.
Más dolgokban is észrevettem az évek során, hogy a szülő csak akkor hiteles gyermeke előtt, ha teszi is, amit mond. A legritkább esetben hatásos, hogy "én ilyen vagyok, de te ne legyél". Mert a gyerekben erősebb az a logika, hogy amit anya vagy apa tesz, azt ő is teheti. Ez a mintakövetés, ami ösztön a gyerekben. Látja mit művelek és az a domináns, nem az amit mondok a látottak ellenében. Ez jó kis önnevelés a szülőnek is, mert sokat kell változni emiatt, ha célt akar érni. Sosem késő változni, változtatni, azt hiszem.

No, most láttam a szülőt és az ügyvédet nyilatkozni.
Az ügyvéd szerint hasonló esetek ezrei következhetnek, aminek beláthatatlan a következménye.
Netán nem fognak hasonló "csínytevéseket" elkövetni a fiatalok, mert visszatrató ereje lesz a törvénynek ? Nem olyan beláthatatlan ez. Ha másért nem, akkor azért, hogy a szüleiknek nme okozzanak felesleges izgalmakat és égést. Nem ér meg pár hasonló elzárást egy tendencia megfékezése vagy akár visszaofordítása ? Dehogynem.
Arra persze mindneki maga vigyázzonm, hog yne ő legyen a következő. Jó apropó ez sok családnak, hogy tisztába tegyék gyerekeikkel, hol vannak a határok.
Nem lelkileg kell felfogni az ilyesmit. Egy ismerősöm egyedülálló anyaként nevelte fiát. Próbált midnnet megadni neki, hitelre motort meg ilyesmi. Elkényeztette. Aztán a gyerek kezelhetetlenül pofátlan lett, vágül rossz társaságba keveredett s egy búncselekmény nyomán fiatalkorúak nevelőintézetábe került.
Pár hónap múlva maga a gyerek mondta, hogy jót tett neki a szigor, a törődés, ott bent csillagos 5-re tanul.
Ember lesz, mire kikerül onnan. Megérte ? Valószínüleg igen. Mert még előtte az élet.
Nem mindenkinek sima az útja, de végül is a cél a fontos, nem az , hogy hogyan jut el valaki odáig.

Konzervatív

A régi görögök tartották, hogy emberöltőnként kell egy háború a társadalom érdekében.
Tudták mit beszélnek. A háborút modern, civilizált szemléletben értelmetlen, barbár és csak fájdalmat okozó eseménynek tartjuk. XX.-XXI. századi méretekben, totálisan gépesítve valóban az.
Az ő városállami méreteikben és a kard-kard elleni felállásban viszont egészen más jelentésekkel és hatásokkal is bírt. De nem a háború jóságáról szeretnék most írni.
(Szösszenetként megjegyzem, hogy a háború emberi oldala akkor szünt meg, amikor a közelharcból a lőfegyverek korába lépett át. Amikor valakivel szemtől szemben állsz és szúrni kell a kezeddel, az egész más dolog, mint 20 méterről gépkarabéllyal lekaszabolni. A szemébe kell nézned, érezned a szagát, teste melegét, meg kell érintened a még élő embert. És döntened kell - ő vagy Te. Ez két ember küzdelme minden esetben, egyenlő esélyekkel a pillanatban.)
Visszatérve, a mondás mögöttese az volt, hogy már ők is tapasztalták az elkényelemsedésből származó devalválódást, az értékek, a pozitiv emberi tulajdonságok háttérbe szorulását a testi élevezetek oltárán.
A háború egyfajta tabula rasa volt az ő szemükben, amely időről időre visszarendezte a felborult, elgyengült társadalom és tagjai értékrendjét.
Az apropó, aminek kapcsán írok. Olvasom, hogy 3 tizenéves lányt a Gyorskocsi utcába zártak a rendőrök 2 éjszakára, mert belvárosi ékszerüzletben loptak. Az egyik lányt pszichiátriára kellett szállítani, sokkot kapott. Nem a lopás élményétől, hanem a valósággal való szembesüléstől, hogy a lopást böntetik. Anyuka elmondta a sajtónak, hogy rendezett körülmények közt élő, anyagi szükséget sem szenvedő a lánya, oka nem volt rá. Niylván ő is most szembesül azzal, hogy valami nagyon nem stimmel az értékrenddel, hogy ő is benézett pár dolgot nevelés címszó alatt. Nem irigylem, szr dolog ez.
Na de. A 2. világháború után fel kellett építeni az országot azoknak az embereknek, akik maguk is sokat, ha nem mindenüket veszítették el abban. Félreértés ne essék, nem a sajátjukat építették újjá, hanem közösen házról házra takarították a törmeléket. Egyrészt kötelező is volt, másrészt nem esett nehezükre, örültek , hogy élhetnek. Mert már tudták, hogy mi fontos az életben. És ez a generáció kibírta az 50-es éveket is, sokan ma is élnek közülük.
Az 50-es években épült épületek nagy része ma is korrózió nélkül áll, nincsen statikai probléma, nem mállik, nem omlik, nem süllyed, szemben a legújabb utakkal, épületekkel, ahol egyre gyakoribb a repedés, megsüllyedés. Pedig technológiailag fejlettebbek vagyunk ma. A magyarázat kézenfekvő : senki nem merte ellopni az anyagot akkor. Az érem másik oldala, hogy többségükben talán nem is akarták. Mert látták a pusztítás eredményét, tapasztalták bőrükön, hogy nem jó az. Élni akartak.
Amiért ez a gondolatsor ezsembe jutott, annak az az oka, hogy a média maga is természetsnek vezsi, hogy a fiatalok lopása természetes. Megmagyarázzák, hogy csak brahiból volt és hogy ez a normális. Szerintem az a nem normális, hogy ilyen a közgondolkodás. Megjegyzem, nem hiszem, hoyg a lányok a belvárosi ékszerüzletben csinálták ezt először, mindenki kicsiben kezdi, egy kólával vagy ilyesmivel, s a sikerélményeken bátorodik fel az ékszerüzletig. És ez már tendencia, szokás, nem igen fér bele a botlás kategóriába.
Nos, ebben az olvasatban citáltam a görögök szemléletét. Néha fájdalmas szemebsülnünk azzal, hogy a pozitív eszmék, pl a humanizmus is okoz negatív tendenciákat, de ez van, ennek lehetünk szemtanúi. De az is igaz, hogy egyetlen eszme túlzásba vitele, uralkodóvá tétele sem hasznos.

Életről és halálról

Sok mindent megérzek, tudok előre, szoktam tudni a pillanatban is, mi akkor a helyes döntés, amely nem hazudtolja meg magát később.
De az élet és a halál eseményei kívül estek ezeken a tudható, érezhető körön, csak tudmásul vételi jogom volt mindnekor, a legváratlanabb pillanatokban. Ehhez csak hozzászokni lehet, érteni nem.
Az ilyen eseményeket sosem éreztem meg, sosem. Egyszer csakott voltak ezek a pillanatok, mindig idő előtt, felkészületlennek éreztem minden alkalommal. Valahogy el vannak rejtve szemem elől, mintha nem rám tartozó ügyek lennének, tulajdonképpen tényleg nem is azok. Nincs ráhatásom, nincs hatalmam felettük, nem tőlem függnek, ez látszik. Van itt valami határ, amit nem léphetek át, ezt érzem. Ma azt értettem meg, hogy csak a magam életével kapcsolatos eseményeket tudhatom, érezhetem előre, ahhoz van közöm. S bár emberként hozzátartozóink elvesztését vagy éppen születését nagyon is a magam ügyének tartottam, megértettem, hogy még is arról van szó, hogy egy másik ember hal meg, vagy születik épp. Az ő életének része mindkét esemény, nincs közöm hozzá sorstörténeti szempontból. Nehéz volt megemészteni, hogy oly sok apróság volt eléggé fontos, ahhoz, hogy tudhassam előre, mégis, amit a legfontosabbnak tartottam volna, azok valakinek nem tűntek elég fontosnak ehhez. Furcsa megtapasztalás ez. Az én valóságom, szabadságom egyik határa itt van, ennél a pontnál, ahol csak tudomásul vételi jogom van, nem több.

Valóban igaz, hogy hinni bármiben lehet. Szabadsága van rá az embernek. Szép és izgalmakkal teli szó ez a szabadság. Benne van minden, ami egy ember egész életét jelentheti, jóval és rosszal.
Egy furcsa összehasonlítás jutott eszembe a hitről, arról, hogy ki, miben hisz.
Ugye, ez egy örök vita, mindenki védi a magáét, meg tudja indokolni nyilván, hisz oka van annak, hogy miért abban hisz, amiben, ez az ő döntése volt.
Aki a kézzelfogható, szemmel látható, őt körülvevő dolgokban hisz, az javarészt kiszolgáltatja magát azoknak a történéseknek. Könnyű ez, mert nem kell okokat keresni, megérteni, amit lát, azt fogadja el tényként. Rengeteg történés, döntés is történik - másoké -, amire neki nincsen ráhatása, kénytelen ezeket elviselni, tudomásul venni. Eközben azért szenved gyakorta, amikor a valóság nem az elvárásai szerint alakul, mert azért sok olyasmit is vár, amit a valóság nem igazol, nem ad meg.
Aki a belső értékekben, a megfogahatatlanban, a szellemi valóságban hisz, az is magtapsztalja a szemmel látható valóságot, hisz emberként abban él.
Az egy különbség, hogy utóbbi lehetőségei a változásra, a valósághoz való viszonyulásának alkítására mind-mind benne magában rejlenek. Teljes hatalma bensején, uralja azt, el nem veheti tőle senki, nem tudja korlátozni. Megváltoztathatja a valósághoz, annak történéseihez való viszonyulását. Talán ez a kulcs a differencia. Valódi szabadságban él. Persze ettől még ugyanúgy bátorságra van szüksége, hogy cselekedjen is, ha belül változott valami, de megvan rá a lehetősége, csak rajta múlik.
Igazán lényeges különbségnek azt látom, hogy míg előbbi elfogadja a fizikai valóság adta sorsot, elfogadja azt kérőjelek nélkül ("ilyen az élet"), ettől még nem lesz boldog, legfeljebb optimális esetben elégedett. De sok esetben megkeseredik, kiüresedik egy idő után, mert mégiscsak ember, hiányzik neki a belsőerőre való alapozás, a valódi önállóság. Nem mindenki, de általában jellemző.
A második eset pedig bírja a reményt, az pedig életben tartja, felfelé néz, mégha ugyanazon nehézségeken megy is át, mint valóság-párti társa. S ez a remény, a jó várása, ami életet adhat neki, emberi erején felül.

Anatómia

Emlékszel, milyen voltál gyermeknek ? Egész nap pezsegtél, pörögtél, alkottál, játszottál, esta anyunak úgy kellett ágyba parancsolni, igaz ?
Folyt belőled az életerő, szabadon jött a szívedből és a testedet akadálytalanul árasztotta el, nem voltak Benned gátak. Még nem volt értelmed, melyen át megbilincselhető lettél volna, nem értetted a szavak értelmét, amit nem éreztél helyesnek, azt nem csináltad.
Aztán felcseperedtél, beirattak iskolába és megtanultad a felnőttek szavainak jelentését. És először örültél, mert megtiszteltetésnek vetted, hogy téged már nagyként kezelnek, annektálnak és egyre inkább akartál felnőtt lenni.
Elfoglalt ez s közben nem vetted észre, hogy az a régi gyerek egyre kissebb és egyre haloványabb lesz Benned. Csak most tudod, most veszed észre, sok csalódás után, hogy már nem tudsz az a régi gyerek lenni, hiába szeretnél.
Mert annak a bizonyos életerőnek a felnőttek szavai gátakat vetettek Benned - így lettél konszolidált felnőtt. Eladtad magad. De mivel fiatal voltál, s nem tudtad mi felől döntesz, így kaptál az élettől még egy esélyt, hogy immáron felelősséged teljes tudatában kezdj új életet és úgy csináld, ahoyg azt elsőre is kellett volna. Ne szúrd el.

Kell ide még egy - ez a másik fő vonulat, ami dolgozik bennem. Az előzővel együtt lefedi, mit érzek most.

A hágó tetején

Most hagyom szavaidat leesni a porba,
nem nyúlok értük, átlépek egy másik korba,
ahol az igen igen, a nem nem,
szabadon cselekszem, felnőtten.
Mert boldog, aki megalkudva jól érzi magát,
sajna, én kinőttem már ezt a ruhát.
Ha valamit szeretnék, nincs nyugtom,
míg maradéktalanul meg nem valósítom.
És tán a lélek az, ahol ez igazán számít,
akkor nyugodt álmom, ha hazugság nem ámít.
Vívódtam éveken át, hogy s mint tegyek,
hogy szeressenek engem az emberek,
de az alapvető gond a nézőponttal volt,
nem lettem férfi, míg lelkem másnak hajolt.
Idő s tapasztalás kellett, mígnem megértettem,
hogy amire szükségem van, rég megvan bennem.
De ha megvan, ugyan mire várok ?
Más ember akarata alá miért állok ?
Miért gondolom, hogy más jobban tudja,
amit nekem kell - az Isten így adta ?
S a felismeréssel hullnak a bilincsek,
érzem, hogy szabad igazán most leszek.
S a kapcsolat nem más, minthogy adunk,
abból a kincsből, mit magunkból kiástunk,
hogy nem a várt, a kapott boldogít majd,
az önzetlen tesz széppé minden hajnalt.
Mert nem a szerzett, a vett az érték,
hanem amit úgy kaptam, az az ajándék,
s ha ezt adom másnak én is ingyen,
csak imigyen lesz boldog az életem.

Kell most ide egy jó vers - nehezek a napok,
ha olvasod, érzed majd - boldog vagyok


Az igazi Nőnek

Te, aki itt jársz, lopva, titokban,
S olvasod lelkedet verssoraimban,
Hozzád szólok most, kedvesen,
Megérintem szíved gyengéden.
Szóvirágot hullatok illatos hajadra,
Rózsaszirmot helyezek finom ajkaidra.
S ahogy illatát orrodon beszívod,
Látni fogod azt, amit én látok:
Hogy szép vagy, felemelő,
Akár nyáralkonyi hűvös szellő,
Ki felüdülést hoz embernek, fának,
Megnyugvást e forrongó világnak.
Mert harmóniád kisugárzik,
A rét is Te tőled virágzik,
Amerre jársz, lépteid nyomán,
A csodálkozástól e kecses bokán.
S Rád emelik tekintetüket a fák is:
Ilyen Nőt ki hagy egyedül ? Nem normális!
Sóhajtoznak: miért is nem férfinak születtek ?
Sajnálják, hogy csak nő-fákat szerethetnek.
S bizony van okuk az írigységre,
Mert Te vagy Isten legszebb teremtménye,
Nem akármi célból, csupa fenségesből:
Hogy férfiként részesüljek szerelmedből.
Mert idelenn bármi dologra nézel,
halovány melletted, értéket nem képvisel.
S én hálát adok Istennek e teremtő szaváért:
Az embert megáldom asszonyáért.
Mert nem csak szerelmesem leszel majd,
de megosztod velem az örömöt s a bajt,
mert lehet, néha tökkelütött leszek,
de Isten megáldja majd az eszed,
hogy bölcs legyél, ha urad balga,
s miattad ne menjünk csak a szakadékba.
Mert tisztellek ám, tudom szerepedet -
Nélküled nem leszek teljes, csak Veled.

Mégegy ajándék

Megszerezhetjük akaratunk, elképzelésünk szerint megfelelőnek vélt párunkat is. Ez szerelem ? Nem, mégha vonzalom is motiválja. Lehet jó, kielégítő kapcsolat ? Lehet. Szeretet, megszeretés ? Igen, lehet.
De mindezek nem pótolják a szerelmet s nem azonosak azzal.
A szerelem ajándék a sorstól. Nem lehet másképp fogalmazni, mivel le sem lehet írni lényegében. Attól olyan szép, hogy nem emberi erőlködés eredménye, ne elhatározás kérdése, hanem úgy kapja 2 ember, együtt, gyakran ízlése, eredeti szándéka ellenében. Még is, amikor megkapja, feled minden emberi tervet, csak nevet butaságán - csak boldog, semmi más.
Ha magadnak tudsz is szerezni bármit a földön, ezt nem szerezheted meg terv szerint, akaratod szerint.
Ezért fontos, hogy tudj ajándékot kapni, fontos, hogy ne szerezz, végy meg mindent, azonnal, mégha meg is tehetnéd - hagyj helyet, esélyt a sorsnak is, hátha ő jobbat ad, mint amit Te vennél

Ajándék

Pozitív dolog, ha valaki képes megszerezni és birtokolni, amire vágyik. Mondhatni, boldog életet élhet, hisz beteljesednek vágyai. De nagyon valószínű, hogy hiányozni fog egy fontos szelet az életéből.
Aki maga szerez meg mindent, akkor amikor akarja, vagy a szerzés motiválja, annak nem lehet jó ajándékot adni. Egyszerűen nincs mit. Lehet észre sem veszi ezt, de mégis hiányozni fog valami.
Ajándékot pedig jó kapni, egész más olyasmit birtokolni, aminek megszerzése nem Tőled függ, másképp örülsz neki. Van érzelmi tartalma, nem csupán egy tárgy vagy egy alkalom. Ezáltal alkalmas a szeretet kifejezésére.
De aki nem tud elfogadni, az belefojtja ezt a szeretetet az ajándékozni szándékozóba. És ugyan lehet, hogy a főszereplő nem evszi észre ezt, de akit megbánt vele, az észre fogja venni.
Mi az ok, a motiváció ? Az életszemlélet. Aki nem várja, nem számítja be életébe az ajándékok helyét, annak sokkal sivárabb a belső élete. Nem szerény. Nem ad helyt másoknak, mások feléje irányuló pozitív szándékainak az életében. Sokat veszít. És egy idő múltán még önzővé is válik egy bizonyos módon.
Ennek további folyománya, hogy bár ő maga képes lehet jó ajándékokat adni másoknak, képtelen lesz elfogadni. Mert már megvan a terv és első helyen van, miszerint ő mit akar. Ilyen értelemben lesz önző.
De mélyebb értelemben is hat ez a magatartás. Nem csak emberektől nem vár ajándékokat, de a sorsától sem. Érzi vágyait és meg akarja valósítani - természetesnek hangzik. De ha nem megy, akkor az akadályozó körülményeket félresöpri - gyakran kiöntve a fürdővizzel a gyereket is. Ez már nem természetes. Mégis hányszor halljuk, hogy "ilyen az ember" ?
Mindezt adaléknak szánom a kapcsolatok megromlásának megértéséhez. Az elfogadás az alapja szerelemnek, toleranciának és még vagy ezer dolognak - közük az ajándékozásnak is. Ha nem várod, a sors sem tud megajándékozni. Ha nem tapasztalod, hogy van feletted álló erő is, hogy nem Te vagy a csúcson, akkor elég nagy valüszínűséggel magányos, kemény és öntelt leszel legbelül egy idő után, de könnyed semmiképp.
Nehéz eset, mert a forrás lehet neveltetésből fakadó is, amikor természetes az illető számára ez az életszemlélet. De ettől még a mechanizmus ugyanúgy működni fog, és rengeteg élményt, boldog pillanatot veszít - és nem csak ő!
Késő az élet végefelé ráébredni ezekre - na nem a változtatás szemszögéből, ahhoz sosem késő-, hanem a boldogságra elmulasztott pillanatok súlyának feldolgásához, hogy hányszor bántottuk meg szereteinket.

A blogolásról

Nem mások blogbejegyzéseit, véleményeit szoktam "véleményezni" itt, hanem történések, tapasztalások, személyes élmények, észrevételek nyomán képződött gondolataimat, érzéseimet. Amikre esetleg mások is kíváncsiak lehetnek - gondolom gyermeki egyszerűséggel. Lehet, én vagyok az egyetlen hülye, aki közzé teszi ezeket, miközben mindenki más is eljut rájuk, csak épp nem osztja meg, mert jobban nevelt, kultúráltabb, mint én, vagy egyszerűen sokkal felnőttebb nálamnál. De ezt nem tudhatom, mivel nem osztja meg, tehát nem jövök rá. Későn érő típus vagyok...

A múltról

Gondolkoztam most a múlt szerepéről az elvált családos keresők tekintetében.
Érzek egyfajta disszonanciát a között, hogy sok nőnek, férfinak (így nekem is) vannak gyerekeink, akik mindneképpen a múltból jönnek, tehát nem törölheti ki nyomtalanul azt az ember, hisz itt vanak a gyümölcsök
Ehhez képest pont a gyermeket nevelő nők azok, akik makulátlanul lezárt múlttal rendelkező pasikat keresnek, illetve olyan elvárásokat fogalmaznak meg, ami figyelmen kívül hagyja az elébb leírtakat. Magukat sem látják kívülről.
Szerintem mindannyiunkra ráfér egy kis szerényítés, miszerint a valóság másmilyen, mint amire vágyunk.
Nem szégyellem, hogy nem úgy jöttem ki a válóperes tárgyalásról, ahogyan sok nő szájából hallottam, hogy ő aztán milyen frappánsan, kökeményen, nyom nélkül lezárta egyszer s mindenkorra - csak szeretnék, ha így lenne, de az nem ugyanaz, mint ahogyan valójában van. Nem hiszek már nekik. Nem hiszem, hogy meglett férfiként hülyébb lennék az átlag nőnél, aki sokkal inkább érzelmi alapokon állnak nálamnál. Legalábbis egyéb megnyilvánulásaikból ez következik. Következésképp, valaki nem mond igazat e témában...

Gondolkoztam, vajon írjak-e erről, vagy ne. Aztán arra jutottam, hogy ha nem teszem meg most, akkor legközelebb kell, úgyhogy írok. Próbálom finoman előadni.
Valaki nagyon firtatta a múltkor a nők tiszteletét, illetve annak hiányát. Lett egy-két gondolatom arról, hogy mennyire tisztelik a nők a pasikat. Azt gondolom, hogy ez kölcsönösségi alapon tud működni csak, ahogy sok más is az életben.
Abból nem lehet megélni, hogy azért vagyok bunkó tegnaptól fogva általában, mert tegnapelőtt velem is az volt valaki. Hisz én nem változtam meg attól(ha igen, az nagy baj), miért kellene a sértést átfolyatnom magamon olyan emberekre, akik azt nem érdemelték meg? Gyerekes ez. Ahogyan az is, hogy azt gondolod, sosem fog kiderülni, hogy ilyen vagy, hogy csak akkor vagy mézes-mázos, kedves, tisztelettudó(mit nem mondok, nehogy rám szakadjon az ég!), ha érdeked fűződik hozzá, egyébként meg tapló (Diplomával, meg tán úri származással is).
Nem férfiak meg nők vannak, nem tömeg sport ez, hanem egyéni. Van egy csomó férfi egyesével, különbözőek, meg van egy csomó nő, egyesével, különbözőek. Ha általánosítasz, előítéleteket alkotsz negatív tapasztalataid alapján, akkor csak egyre romlani fog a helyzet. Egy nőnek nem áll jól, ha a taplóságig megkeményedik. Ahogy felőlük hallom, a férfiaknál se veszi ez ki jól magát. Akkor viszont nem kéne lemásolni, hm ? Amit vársz msáoktól az irányodban, azt tanusítsd Te is, innen indulhat valami fejlődés, változás.
Kit érdekel, hogy Téged ki sértett meg korábban ? Ha nem én voltam, miért hárul rám abból bármi is ?
Gondolkozni is kéne néha, tán valami még fejlődhetne is...

Vicces

Módosítottam a lapomon, persze azonnal minden átment "moderálás alatt"-ba. Az jutott eszembe erről, hogy anyám mondogatta gyerekkoromban, hogy "moderáld magad, kisfiam". Rájöttem, hogy tulajdonképpen igazságtartalma van. Moderálni kéne magamat is - anyám olvasatában -, meg a jelöltekre is ráférne

Ha magabízó vagy, az nem baj. A baj az, ha nem vagy tisztában azzal, hogy kiben is bízol. Ha nem vagy tisztában azzal, hogy 6 évesen bekerülsz a darálóba, a számokban és külsőségekben mérhető és mérő világba, amely fenőtt korodra átfomálja értékrendedet - szinte mindenben. Vagyis jelentős mértékben nem magadban bízol már, hanem egy tanult, felvett tulajdonság halmazban, aki a letöbb esetben nem Te vagy. Itt kezdődnek a bajok.
Ha bemész egy erdőbe, mit látsz ? Nincs két egyforma fa. Hányszor megy át előtted az úton két egyforma macska ? De minden élőlény közül csak az ember az, aki hagyja magát átformálni, holott születése pilalantától fogva törekszik benne a saját élete, életereje, hogy alkossa,cselekedje azt, amire megszületett. Nagy butaság. S mi van mögötte ? Egy szem szerint biztonségosabbnak, jobbnak , könnyebbnek vélt út reménye. De nem működik, senkinek. Akinek mégis, az jelentkezzen, bár az ugysem olvas ilyen blogot, hisz rendben van mindene, boldog.
Fájdalmas felismerés, hogy le kell bontani a házat, ami nem olyan lett, mint szeretted volna ? Hogy újra kell alapozni és a bontott téglákat fáradságos munkával át kell válogatni, melyik lesz jó az újhoz is, s melyiket kell kidobni, mert silány ? Igen az. De sosem fogsz az álomházban lakni, ha nem teszed meg, legyél akármilyen öreg. Álmaink beteljesedése nem a kor függvénye. Ha egy perccel,
hónappal , évvel halálod előtt leszel boldog, ha akkor találsz igazi önmagadra, akkor is megérte az élet, akármennyit pazaroltál benne.

Az öregek tisztelete

Mondják, tisztelni kell a kort. Rosszul értelmezik ezt az emberek már egy ideje.
A régiek nem a kort tisztelték - hanem ami mögötte van, a megjárt utat, az azon nyújtott teljesítményt. Legelébb is azért, mert ha egy-egy életszemlélet hosszútávú következményeit fiatalon láthatja az ember, akkor okulva azon, jobbá teheti a saját életét.
Egy lehetőséget kap arra, hogy ne kelljen végig járnia ugyanazt az utat, ugyanazokkal a vargabetűkkel, hanem fiatalabban lehessen boldogabb, érettebb.
És a végigjárt út miatt (az ellenpélda is jó példa) s az abból levehető okosságok miatt a negatív példa is megérdemel valamennyi tiszteletet, de hálát mindenképp. Többször tapasztaltam eddigi életem során, hogy amikor elesett, életét elrontott öregebb emberekkel találkoztam, és megértettem hibáikat - sokan maguk mondták el -, nos, nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy megláthattam, mit és hogyan ne tegyek. És anélkül az ember nélkül, élete nélkül én most szegényebb lennék.

A férfiról

Sok féle nő - annyiféle férfi ideál. De alapvetően - akárcsak a férfiaknál - vannak bizonyos alapszempontok, amit egy nő sem tud magában überelni, legfeljebb elnyomni. Ahogy egy férfi a nőies nőhöz vonzódik - bármilyen alkut is kössön magával - ugyanúgy a nő is a férfias férfit szeretne valójában.
Hallottam egy érdekes megközelítést nem egy női szájból: azért ne legyen szép a férfi, mert akkor biztos nem csaklizzák el tőle. Kemény megalkuvás egy nőtől, de az látszik belőle, hogy mennyire fontos számára a biztonság, a biztos érzése. A gond az, hogy nem ettől kellene biztonságban érezze magát.
Valójában a biztonság érzését a férfi alkalmassága kellene nyújtsa számára.
Ezt az érzést a férfi azon képessége tudja biztosítani, hogy bármilyen helyzetben képes megfelelni a kihívásoknak, le tudja küzdeni sikerrel a maga erejéből. Az ebbe vetett bizalom adhat igazi nyugalmat, biztonságérzést a nőnek, ez évezredekig így volt.
Miért írom ezt ? Mert ma is ez tesz igazán vonzóvá és megbízhatóvá egy férfit, viszont a női kívánság az lett, hogy csak addig legyen ilyen, amig ő meg nem szerzi magának, onnantól legyen szoknyája szélén ülő. Birtokolni akarja, kívülről. Viszont, ha a férfi ennek eleget tesz, akkor elveszti eme lényegét.
Nem árt tudni, hogy amiként a nők egyik alap ösztöne az anyaság, a családi környezet óvása, akként a férfié pediglen a kihívás, az annak való megfelelés. Ha lemetszed, elnyomod benne ezt, megszűnik azzá lenni, akinek Te is megszeretted. A férfinak ezt a részét nem megérteni, csak elfogadni kell(ene).A férfiak többsége sem próbálja megérteni a nők szépészeti célkitűzéseit, hogy miért olyan fontos az, hogy indulás előtt félóra a fürdőszobában nem drága érte - de többségük jobban tolerálja, mint a nője az ő férfias törekvéseit.
Egy nő is szenved, ha nem szülhet gyereket,pedig érzi , hoyg itt az idő, kellene. Ez is sok konfliktus oka párkapcsolatokban, ez az amit a férfiak már nem annyira éreznek.
A mai világ nyomása alatt az a szemlélet alakult ki, hogy egy férfi élje ki magát fiatalon, aztán állapodjon meg, tegye le a kardot. Kíváncsi lennék, mit szólnának a nők, ha férjük a házasság után zsákruhában járatná őket, mondván, nem kell már szépnek lenned, hisz megtaláltad a párodat, netán még elcsakliznak tőlem. Amiként egy nőnek iszonyú fontos, hogy nőnek érezhesse magát, hogy szép, ápolt és csinos legyen, hogy azt lássák és elismerjék tágabb környezetében, nos, a férfinak is iszonyú fontos, hogy erejét, alkalmasságát bizonyíthassa és az elismerésre találjon.
Van barátom több is, aki idősebb nálam jóval. Egyikükkel sokat beszélgettem s láttam az évek alatt, hogyan ad fel sok mindent az asszonyi szeretet oltárán, s hogy ezen a talajon mikéánt szaporodnak a feszültésgek, problémák kettejük közt. Kívülről ugyan az látszott, milyen hős férfi, mit meg nem tesz a családjáért, 4 fiút nevelt fel. De belül romlottak a dolgok folyvást, sokat volt elégedetlen, meg is betegedett, a szívére ment a dolog. Eközben asszonya is egyre boldogtalanabb lett, de nem értette, mi a baj. Íme, egy jó szívű ember útja a sír felé - csupa jószándékból.
Mintha lepkét fognál - ha megmarkolod, sosem fog többé repülni.

Megint a nők

A való életben a nők minden porcikájukkal sugározzák szexualitásukat, vonzerejüket. Számos iparág épült erre - a jelek szerint nagyon is fontos - jelenségre. Azt sem gondolom, hogy ha ennyire sugározzák, akkor az ne lenne számukra fontos.(Tudom, hogy fontos, csak szeretném a figyelmet felhívni a gondolkdoásmód hézagaira).
Az itteni reglapokon még is vajmi kevéssé nyilvánul ez meg. A bicikli, a sport, a színház szó, de még a hegy- vagy sziklamászás is gyakrabban szerepel, persze a komoly és a családcentrikus mellett. Szexre utaló nagyon kevés. A férifakét ugyan nem nézegetem érthető okból, de ahogy hallottam, közöttük túl sokan meg épp az ellenkezőjét hirdetik, akár félmeztelen képekkel. Csoda, hogy nehéz a találkozás ?
Nehéz az életben párt találni ? Gondoljuk, itt könnyebb. De ha még azt a formádat sem hozod, amit odaát, akkor az előny, amit itt nyerhetsz, elveszik. És el is veszik a jelek szerint.
Ezt az elhallgatást hívják látens mintának. Ez egy nagyon negatív, destruktív dolog - látjuk az eredményt. Korábban már írtam erről a gyereknek a szülők felől tapasztalt mintája kapcsán, ezért nem ragozom.